Viszlát Uber!

Másfél hónapot voltam Amerikában. Az Airbnb-n béreltem lakást, Uber-rel, Zipcar-ral és biciklivel közlekedtem, a Waze és a Google segített tájékozódni és elkerülni a dugókat, a Foursquare súgta meg, hol egyek, ha a legjobb helyekre akarok menni, vagy melyik boltban vegyek biciklit. Két nap után otthon éreztem magam, úgy éltem, mint a helyiek. Két napja jöttem haza és épp azon lamentáltam, ha lenne itt is Zipcar, nem is kéne kocsit tartanom. De nem, itt nem az lesz, hogy jön a Zipcar, hanem az, hogy megy az Uber. Ha otthon érzed magad a fejlett világban, ne érezd otthon magad itthon?!

Búcsú a taxisoktól

Holnaptól az ellenőrök leszedhetik a rendszámot az autóról, amennyiben azzal engedély nélkül végeznek személytaxi-szolgáltatást; márciustól pedig az engedély nélkül végzett diszpécserszolgálati tevékenységet is büntetni fogják. Ezt sikerült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseinek összehozni az Uber magyarországi visszafejlesztése érdekében. Az alábbi bejegyzésben nem mélyedek bele jogi és adózási elmélkedésbe, hanem a kérdést a (gazdasági) fejlődés oldaláról közelítem meg.

13 éves a Vatera - infografika

Októberben lesz 13 éves a Vatera.hu! Az alábbi infografika a cég történetének 13 évét foglalja össze - eddig 130 milliárd volt a teljes átmenő-forgalom! Wow!

2012. legolvasottabb posztjai

Bár büszke vagyok rá, de attól tartok, félreértésből lett a Császármorzsa az elmúlt év legolvasottabb posztja: szerintem sokan azt gondolták, a császármorzsa receptje van benne leírva. A lista második helyezettje egy meglehetősen régi, 2011. áprilisi írás, a Hogyan küldjünk önéletrajzot? A tartós siker azt jelzi, hogy nagy szükség van az ilyen jellegű útmutatókra, bár annak idején inkább dühömben írtam, mint azzal a céllal, hogy etalon legyen.

A toplista többi helyezettje már szorosan az e-kereskedelemmel foglalkozó poszt, és jól látszik: a legnagyobb igény a piaci adatokra van, aminek különösen örülök, mivel azt mutatja, akadnak azért olyanok, akik nem üzleti terv nélkül vágnak bele az internet-bizniszbe.

Lássuk tehát melyek voltak 2012-ben a legolvasottabb írások a blogomon:

1. Császármorzsa
2. Hogyan küldjünk önéletrajzot?
3. Webáruház stratégia és üzleti terv
4. Meddig nőhet az e-kereskedelem forgalma?
5. Várakozáson felül alakult az e-kereskedelem forgalma 2009-ben
6. Merre vannak a kiaknázatlan lehetőségek?
7. A siker titka: az Öt Kihívás
8. Bejött a papírforma - Az e-kereskedelem forgalma 2010-ben
9. A modell értéke - Számlázz.hu eredmények
10. Hollywood vesztésre áll

Amikor leég a bolt

Adatvédelemről beszélve elsősorban arra gondolunk, meg kell védenünk adatainkat a rosszindulatú támadásoktól, adatlopástól, illetéktelen adatfelhasználástól... ja, igen, és az adatvesztéstől. Kisebb szervergondok, leállások a legjobb családban is előfordulnak, ilyenkor néha újra kell installálni, konfigurálni ezt-azt, esetleg egy-két kódrészlet elveszik, de semmi gond, van mentés (ugye van?), onnan helyreállítható, ami szükséges. Oké, de mi van, ha a napi üzletmenet szempontjából kulcsfontosságú rendszer sérül meg olyan szinten, hogy minden adatot a mentésből kell visszaállítani? Továbbra sem írok IT-blogot, úgyhogy az alábbiakban elsősorban üzleti és menedzsment szempontból vizsgálom meg a kérdést, egy 10 évvel ezelőtti saját tapasztalat alapján.

2002. október 25-e pénteki nap volt. Akkoriban a NetPiac Online Filmáruház tulajdonosa és vezetője voltam, az életem reggeltől-estig az internetes DVD-kereskedelemről szólt. Késő délután kaptam egy hívást a rendszergazdánktól. Egy rendszergazda csak akkor telefonál, ha valami nagy baj van. Nagy baj volt.

A helyzet pontos megértéséhez tudni kell, hogy a NetPiac új rendszere pár hónappal korábban indult, jelentős anyagi- és energia-ráfordítás árán, miközben az árbevétel-duplázós időszakunk harmadik évében voltunk. (Erről szóló korábbi írásom itt olvasható.) A webshop a folyamatosan növekvő igényeink szerint épített erőművön futott, amelyben négy merevlemez szolgálta ki a rendszert, RAID 5-be kötve. A RAID 5 lényege, hogy több (minimum három) meghajtón elosztva tartalmazza a teljes rendszert, és mivel az írási és olvasási műveletek párhuzamosan végezhetők, nagyon gyors kiszolgálást tesz lehetővé. Ez főleg olyan alkalmazásoknál fontos, mint pl. egy webshop, ahol rengeteg lekérés (adatböngészés) mellett az írási igény is jelentős, hiszen az adatbázis tartalma folyamatosan változik a regisztrációk, vásárlások és adatfeltöltés által. RAID technológiát persze nem csak a gyorsaság miatt használ az ember, hanem azért is, hogy adatait megóvja az adatvesztéstől. RAID 5 használatakor: "egy meghajtó meghibásodása esetén az adatok sértetlenül visszaolvashatóak, a hibás meghajtó adatait a vezérlő a többi meghajtóról ki tudja számolni." (Forrás: Wikipédia) Ez négy lemezből álló RAID 5 esetén azt jelenti, hogy ha az egyik lemez kiesik, akkor az azon tárolt adatokat a rendszer elkezdi a maradék háromra menteni és ott elosztva tárolni, így a rendszergazdának van ideje egyrészt a teljes rendszerről egy friss biztonsági mentést készíteni, másrészt a kiesett lemezt pótolni.

Amikor 2002. október 25-én délután a rendszergazda felhívott, épp azt kívánta közölni, hogy a négy lemezből kettő 20 percen belül tönkrement, és úgy tűnik, az első és második lemez kiesése közötti 20 perc nem volt elég a rendszer számára ahhoz, hogy helyreállítsa saját magát. Amire a beszélgetés során eljutottunk odáig, hogy megértsem, miről van szó és mik az esélyeink, a harmadik merevlemez is beadta a kulcsot és a teljes rendszer leállt: a NetPiac.hu eltűnt a világ szeme elől. Ez olyan, mint amikor a kereskedőnek leég a boltja - méghozzá a szezon kellős közepén! Illetve azért van különbség: a raktárkészlet nincs a boltban, tehát a megsemmisülés nem teljes, csak a vevőknek nincs hova bemenni vásárolni. A füstölgő hamukupacon végigtekintve azt gondoltam: nagyon szép volt, amit eddig csináltunk, de ennyi volt, mégsem ütöttük meg a főnyereményt. (Emlékeztetőül: a NetPiac árbevételével akkor a teljes hazai e-kereskedelem 2,5%-át adta, ami 2012-es mértéken számolva 4,5 milliárdos forgalomnak felel meg.)

Aztán összeszedtem magam és egy hét alatt talpraálltunk. Nem volt kis munka, egy hétig nem aludtam, de ma már tudom, megérte. Az, hogy ez sikerült, azon túl, hogy nem adtuk fel, négy tényezőn múlott:

1. A rendszerről és az adatbázisról is volt külső mentés.
2. A webshop és a rendelések kiszolgálását végző számlázó, készletnyilvántartó rendszer két, fizikailag is elkülönült szerveren futott.
3. A rendelésekről és online fizetésről kimenő visszajelző emailekről egy külön postafiókba is ment másolat.
4. A Netpiac maroknyi csapata, a StoreWizard rendszer fejlesztői, a rendszergazdánk valamint a segítségünkre rohanó bedolgozóink mind felfogták, hogy élet-halál helyzetről van szó és maximális teljesítményt nyújtottak.

Nézzük most ezeket a tényezőket egyenként:

A mentés

Mi volt a probléma, ha volt külső mentés? Teljes külső mentést bizonyos időközönként lehet csak csinálni. Tökéletes biztonságot csak a teljes redundancia adhatna, amikor két különálló, fizikailag is egymástól távollévő szerver szolgálja ki a rendszert, ami, amellett, hogy megvéd az adatvesztés ellen, még a folyamatos kiszolgálást is biztosítja. Ám egy ilyen rendszer létrehozása és fenntartása nagyon drága még ma is, akkor meg végképp az lett volna. A külső mentésnél az a kulcs, milyen gyakran történik. A napi, automatizált mentés már viszonylag biztonságosnak mondható, de nekünk akkor még csak heti külső mentésünk volt, mondván, egy négy vinyóból álló RAID 5 szerver önmagában is atombiztos. Az előző külső mentésünk bő egyhetes volt, tehát egy hét adatait kellett helyreállítani - párhuzamosan a napi működéssel -, egy olyan időszakban, amikor épp a kiadók karácsonyi katalógusainak feldolgozása zajlott; tehát az elveszett egy hétben rengeteg új termék került fel a webshopba, és az aktuális héten is folyamatosan jöttek az új termékadatok. (Mellesleg a 2002-es ősz amúgy is csúcsszezon volt új kiadványok szempontjából. Volt olyan hét, amikor 200 új DVD jelent meg, mert elindult a Warner hazai kiadója.)

Tanulságok az adatbiztonság kapcsán:

• Mindig a cégvezető felelőssége, hogy meghatározza, milyen gyakori és milyen mélységű mentés kell, illetve, hogy általában mennyit költ az adatbiztonságra. A rendszergazától nem várható, hogy maga döntse el, mik a prioritások, hiszen nem ő tudja, min múlik a bevétel és adott probléma mekkora veszteséget okoz.
• Akinek a webshop a fő bevételi forrása, annak nagyon komoly erőforrásokat kell fordítania a megvédésére. Érdemes elgondolkozni, hogy a bevételünk hány százalékát fordítjuk adatbiztonságra! (Vajon egy hipermarket bevételének hány százalékát teszik ki az ezzel analóg költségek? Például: biztonsági szolgálat éjjel-nappal, tűzvédelem, biztosítási költségek; nem beszélve azokról a beruházásokról, amik eleve ezt szolgálták már az áruház megépítésekor!)
• Egy IT-tanulság, amit azóta már több helyről hallottam: RAID 5-öt nem szabad használni! (Kissé leegyszerűsítve persze. Az informatikusoknak biztos vannak ellenérveik is, de mondom, ez nem IT-blog.)

Ma valószínűleg egyébként felhőbe raknám a webshopomat, de nagyon-nagyon megnézném, ki a szolgáltató, milyen garanciákat vállal a szerződésben, és milyen esély van azok érvényesítésére. 500 ezer Ft alaptőkéjű felhőszolgáltatóhoz nem vinnék semmit, az biztos.

Webshop és back office

A NetPiac üzleti folyamatai egy rendszeren, de két külön szerveren zajlottak. A Store Wizard FrontOffice-on (FO) futott maga a webshop: itt volt a termékkatalógus, a vásárlási folyamat, a felhasználói regisztráció és kezelés, valamint az ezekhez kapcsolódó adminisztrátori felületek (ez a rendszer omlott össze 2002. október 25-én). A BackOffice (BO) menedzselte a rendelések teljesítési folyamatait a készletkezeléstől, komissiózástól a számlázáson át a postai és futáros szállításhoz tartozó dokumentumok és címkék előállításáig, illetve a pénzügyi teljesítések könyveléséig. A FO egy szerverteremben állt a Victor Hugo utcában, a BO pedig a logisztikai központunkban, ahol a fizikai folyamatok zajlottak. A két szerver nem állt egymással folyamatos kapcsolatban, hanem gombnyomásra lehetett őket szinkronizálni, ezt naponta legalább kétszer elvégeztük. (Szinkronizáláskor letöltődtek az új rendelések a BO-ra, a FO-ra pedig felkerültek a friss készletadatok, illetve a rendelések állapotára vonatkozó adatok, a felhasználók tájékoztatására.) Azon a bizonyos fekete pénteken a FO összeomlása előtt nagyjából fél órával volt az utolsó szinkron, így hat darab rendelés kivételével (amik ebben a fél órában érkeztek) minden rendelésünk összes adata megvolt, beleértve a teljes felhasználói adatbázist. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a helyreállítás ideje alatt az előzőleg leadott rendelések teljesítése, a beérkező új áru kezelése, komissiózása, azaz a bevételszerző tevékenység egyik legfontosabb része zavartalanul folytatódhatott tovább. A webshopot már vasárnap délutánra sikerült működésbe hozni, és mivel a BO volt a mester adatbázis, így az első szinkronizálás alkalmával az összes felhasználói- és készlet-adat az aktuális állapotra frissült és rendeléseket is lehetett leadni. Épp csak az előző héten rögzített termékeket kellett újra felvenni, illetve a korábbi termékek adataiban történt módosításokat, javításokat ismét elvégezni - mindezt párhuzamosan a beérkező új katalógusok feldolgozásával. A munkát több segítő között szétosztva, csütörtökre helyreállítottunk minden elveszett adatot és felvettük az új termékeket is - összesen több mint 400-at.

Rengeteg e-kereskedelmi céget láttam már a backstage felől, azaz hátulról. A komolyabbak közül is elég soknál a rendelések kezelése, kiszolgálása, a számlázás és készletkezelés ugyanazon a rendszeren fut, ahol a publikus webfelület. Pedig ezeket a rendszereket folyamatszervezési, terhelés-optimalizálási szempontból is célszerű szétválasztani - és ahogy történetünk mutatja: adatbiztonsági szempontból pedig akár létkérdés lehet.

Másolat az emailekről

Kedves webshop-tulajdonos! Neked megvannak másolatban azok az automatikus emailek, amiket a webshop a felhasználóknak küld a rendelések kapcsán? (Rendelés visszajelzés, fizetés visszaigazolása, rendelés státuszának változása stb.) Nem arra gondolok, hogy ezek megvannak-e valahol a szerveren egy könyvtárban, mert az vész esetén fabatkát sem ér. A NetPiacnál minden, a felhasználónak automatikusan kimenő email titkos másolatban egy külön erre a célra fenntartott postafiókba is elment, és a postafiók teljes tartalma megvolt. Innen tudom, hogy az utolsó rendelés-lekérdezés és a szerver összeomlása közti fél órában hat darab rendelés érkezett. Ez olyan információ, amit semmilyen más forrásból nem lehetett volna megtudni! A levelekből persze a rendelések pontos tartalma és a megrendelő személye is kiderült, így ezeket a rendeléseket könnyedén helyre tudtuk állítani úgy, hogy egyszerűen újra rögzítettük őket. Egyébként ezek a másolatban meglévő levelek sok apróbb, hétköznapi probléma esetén is nagy segítséget tudtak nyújtani. Amikor a fejlesztés során meghoztuk azt a döntést, hogy legyen ilyen funkció, még nem tudtam, mire lesz jó, de így utólag elég jó ötletnek bizonyult.

Az emberi tényező

Az adatbiztonsági szakemberek egyik axiómája, hogy a fizikai adatvesztések túlnyomó többsége nem technológia okokra vezethető vissza, hanem emberi tényezők állnak a háttérben. Eltekintve attól, hogy egy bizonyos technológia használata (esetünkben a RAID 5) melletti döntés szintén emberi tényező, a katasztrófát nálunk az egyik merevlemez meghibásodása, majd a RAID vezérlő hibás reakciója okozta. Ami viszont tényleg egyértelműen emberi tényező, az a csapat helytállása volt. Nem csak a NetPiac dolgozói és a rendszergazdánk, de a rendszerünket fejlesztő Erba 96 Kft. programozói is zokszó nélkül feláldozták a hétvégéjüket, hogy vasárnap ismét kinyithasson a bolt. A rákövetkező hét során pedig a postázásban és egyéb adminisztratív munkákban már korábban is besegítő diákmunkásaink töltötték az adatbázist, éjt nappallá téve.

A posztra készülve végeztem egy kis forráskutatást a neten. Eközben bukkantam egy megdöbbentő statisztikai adatra: eszerint a katasztrofális adatvesztésben érintett cégek 94%-a nem éli túl a sokkot, legkésőbb két éven belül tönkremegy. Nehéz megmondani, hogy a fent sorolt négy tényező közül melyik mennyire volt fontos, de egy biztos: ezek együttesen tették lehetővé, hogy mi a maradék 6%-ba tartozzunk és a történet öt év múlva egy sikeres tranzakcióval záruljon.

(A poszthoz kapcsolódik a SzEK-klub következő témája is, amelyre épp a tízéves évforduló napján kerül sor. Részletes információk itt.)

Memoár 2002.

10 évvel ezelőtt ezekben a napokban indult el a két társammal 1999-ben alapított NetPiac Online Filmáruház megújult webáruháza. A 2000-es nettó árbevételünk 25, a 2001-es 50 millió forint volt, és 2002. augusztusában már 54 millió forintnál tartottunk. Ezzel a forgalommal az akkori hazai e-kereskedelem több mint 2,5%-át adtuk, azaz akkora volt a piaci részesedésünk, mint ma körülbelül a Shopline-é.

Azt hiszem büszkén és szerénytelenség nélkül mondhatom, ezek akkor nagyon szép eredmények voltak, a 2002-es majd a 2003-as év mégis a cég életének legnehezebb időszakaként él emlékeimben. Ekkor értünk el arra a pontra, amit Bőgel György olyan pontosan leírt Útelágazás című blogbejegyzésében, illetve - e-kereskedelmi szempontból - az általam korábban leírt Öt Kihívás közül a 3. és 4. kihívással kellett megküzdenünk. Nézzük, mik is voltak a legnagyobb gondjaink:

• az évi 100%-os növekedés a készlet folyamatos növelését tette szükségessé, miközben a VHS-en és DVD-n realizált átlagos árrés 12-15% körül volt; ezt tetézte az is, hogy a DVD új formátum lévén, maga a kínálat is exponenciálisan bővült: 1999-es indulásunkkor 300 féle DVD-t lehetett kapni, 2002. év végére ez a szám több ezerre nőtt
• a napi 30-50 rendelés - átlagosan 2-3 termékkel - kiszolgálása már komoly kihívást jelentett emberi erőforrás, informatikai háttér és folyamatszervezés szempontjából is, ezért az egy főállású alkalmazott mellett sem volt elég, hogy az újságírói és tanácsadói munkám közben foglalkozzam a cég ügyeivel (jellemzően este 6 és éjjel 2 között)
• mindezek tetejébe a 2002-re 4 főre bővült tulajdonosi kör nem értett egyet a cég további fejlődési irányaiban, miközben a növekedés finanszírozására további tőkét kellett volna biztosítani.

2002-ben a fenti problémák megoldására három nagyon fontos változás történt a NetPiac életében:

1. Áprilistól - fizetés nélkül! - főállásban kezdtem foglalkozni a cég ügyeivel.
2. Tavasszal belekezdtünk az akkor piacvezetőnek számító hazai fejlesztésű StoreWizard webshop-keretrendszer implementálásába, ami mögé egy - mai szemmel is nagyon profi - készletnyilvántartó és számlázó rendszert (backoffice) tettünk.
3. Kivásároltam a cégből két tulajdonostársamat, így ketten maradtunk egy barátommal, aki pénzügyi befektetőként tagi kölcsönökkel segítette a céget a legnehezebb napok átvészelésében. Egyúttal gőzerővel elkezdtem szakmai befektetőt keresni, akit aztán 2003. tavaszára találtam meg.

Közben persze a piac sem tétlenkedett: egyrészt óriási változások történtek a hazai filmforgalmazók körében, másrészt elkezdett a DVD ára - és árrése! - drasztikusan csökkenni, harmadrészt egyre többen úgy gondolták, a DVD-webshop nyitása szuper dolog, főleg úgy, hogy nem kell adatbázis-építéssel bíbelődni, elég lelopni a miénket. Ugyan 2002-ben majdnem elértük a 100 milliós nettó árbevételt (97,5 M Ft), de a növekedés megtorpant, és 2003-ban csak 95 milliót csináltunk (persze úgy, hogy közben a rendelések száma jelentősen nőtt, viszont a DVD ára csökkent - tehát többet dolgoztunk kevesebbért).

A fejlesztések mégis meghozták az eredményt: 2004-ben ismét növekedtünk, a nettó árbevétel 144 millió forint lett és a 2003-as 12.219 db rendelés helyett 19.553 db rendelést teljesítettünk. 2006. karácsonyára pedig rekordot döntöttünk: volt olyan nap, hogy 3 ezer DVD-t adtunk fel a megrendelőinknek. A legnagyobb eredmény az volt, hogy mindezt úgy csináltuk meg, hogy a 2002-2003. során lezajlott fejlesztések után további jelentős beruházásra már nem volt szükség (persze folyamatosan csiszoltuk a rendszereinket, működési folyamatainkat stb.). Ezt a rendelési mennyiséget a webshophoz integrált számlázó és komissiózó rendszerünkkel és - engem is beleértve - négy darab munkatárssal - teljesítettük.

2002. októberében volt egy pont, amikor úgy éreztem, feladom (az okokról idén októberben, az esemény tízéves évfordulóján fogok beszámolni -> lásd itt). Végül átvészeltünk minden nehézséget, amiben sokat segített az Újgazdagok című filmem egyik szereplőjének esszenciális gondolata: "Olyan nincs, hogy valami nem sikerül, csak ha az ember feladja."

Túl a kamaszkoron

Az e-kereskedelem még mindig a gazdaság legdinamikusabban fejlődő területe, amely töretlenül növekszik, dacolva válságokkal, árfolyamokkal és egyéb csapásokkal. Ám a növekedés lassul, de ennek semmi köze a gazdasági környezethez: egyszerűen lecsökkent az a hatalmas vákuum, ami az elmúlt évtizedben mozgásban tartotta a piacot. Ma már minden komoly keresletre akad megfelelő kínálat, s bár vannak még sajátosan magyar gyermekbetegségek (pl. a bankkártyás fizetés alacsony, és a személyes átvétel magas aránya), a hazai e-kereskedelem túl van a kamaszkoron.

"Idővonal"

Csak egy gyors és hevenyészett lista arról, hogy nézne ki a Facebookon az e-kereskedelem idővonala:

• 1996-1999 (csecsemőkor) - Az első fecskék megjelenése, amikor még az e-kereskedelmet - na meg az egész internetet - informatikusok csinálták informatikusoknak. Ekkor még a fő versenytényezők olyasmik voltak, minthogy van-e kosár és rendelési folyamat a webshopban, vagy egy rendelési formba kell beírnom nem csak a címemet, hanem a termék nevét is.
• 2000-2005 (gyerekkor) - Naponta kel fel valaki úgy reggel, hogy holnaptól webáruházat akar nyitni: óriási növekedés kezdődik kínálati oldalon, amit aztán a kereslet is szépen követ. A GKIeNET 2001-től kezdi mérni a kosaras e-kereskedelem forgalmát, amely azóta nagyjából százszorosára nőtt. Ugyancsak a GKIeNET adatai szerint ebben az időszakban indul a mai forgalom több mint 90%-át bonyolító webáruházak többsége.
• 2005-2010 (kamaszkor) - A sok szereplő generálta verseny ráébreszti a kereskedőket, hogy vége a régi időknek, amikor a marketing annyit jelentett, hogy felkerülök az Újdonságok Magyarországon oldalra és néha hírlevelet küldök a usereimnek; a logisztika pedig azzal volt egyenlő, hogy Gizi néni elmegy a postára és feladja a napi csomagokat. A webáruházak tulajdonosainak egy része megtanulja - illetve részben kitalálja - a szakmát, belőlük alakul ki a mintegy 20-25 cégből álló élboly és a további 2-300 tagú törzscsapat, akik ma prosperálnak, vagy legalább megélnek az e-kereskedelemből. Ők jórészt ismerik egymást, SzEK.org-tagok, hasonlóan gondolkoznak, és ha kell, képesek összefogni egy ügyért (lásd: Vedd a neten!)
• 2011-től jött el a pubertás vége, elindult a felnőtté válás. Ma már kisebb a kamaszos lendület, egyre többen járnak nyakkendőben dolgozni, és ennek megfelelően a tétek is jóval komolyabbak. Szaporodnak a milliárdos forgalmú - és ennek megfelelően milliárdos értékű - cégek, így aztán a megszerzett pozícióban a féltenivaló is több.

Mi jön a kamaszkor után?

Az embernek kamaszkoráig van ideje kitalálni, ki is ő valójában. Utána jön az önmegvalósítás, amiben az lesz igazán sikeres, aki kellő ügyességgel keveri a célra-tartó elszántságot és a változó körülményekhez való rugalmas alkalmazkodást. Felbomlanak a sulis bandák, de megmarad néhány örök barát és új kapcsolatok születnek, amik meghatározzák a felnőttkort. Itt tartanak most a hazai e-kereskedelem meghatározó szereplői is. Ha körbenézünk a piacon, több új, érdekes folyamatot látunk:

• Eddig a piaci pozíció megszerezése volt a fontos, de most már a márkaépítés is beindult.
• A vertikális kínálattal pozíciót szerzett webáruházak egy része horizontálisan is terjeszkedik: például a Bookline-ból Shopline lett, az Extreme Digital elkezdett játékokat és könyveket is árulni, a Vatera mögé pedig a hazai e-kereskedelem talán legmeghatározóbb cégbirodalma épült, aminek portfóliójában van a közösségi vásárlástól a hirdetési oldalon át az ár-összehasonlítóig minden.
• A szervezeti struktúrák és üzleti folyamatok felépültek, kifejlődtek - most már optimalizálás zajlik. Számos cégnél - részben önerőből, saját kútfőből - olyan vállalati kultúra alakult ki, amilyet a hagyományos gazdaságban jórészt csak exportból sikerült beszerezni.
• Elindultak a befektetések, felvásárlások, fúziók, és a megnemtámadási szerződésekkel egybekötött együttműködések.

Mindezen normális, viszonylag kiszámítható folyamatok mellett két meghatározó kihívás elé is néz az egész e-ker piac:

1. A közösségépítő technikák által a működési és üzleti modellekre gyakorolt hatás, aminek egyelőre két jól látható eredménye van: a közösségi média erősödő marketingszerepe (leegyszerűsítve: Facebook hirdetések és oldalak); illetve maga a közösségi vásárlás, avagy a bónuszos és kuponos oldalak térhódítása.
2. A mobil - értsünk bármit e szó alatt - alapvetően megváltoztatja az internetezési szokásainkat, olyannyira, hogy minden bizonnyal az erre használt kifejezés is el fog tűnni, hiszen ha egyre inkább természetessé válik az állandó online jelenlét, akkor nem beszélhetünk többé külön internetezésről.

Lehetne e témákról persze oldalakat írni, most csak néhány lényeges elemet ragadtam ki, amik annak kapcsán jutottak eszembe, hogy kollégáimmal készülünk a IX. Elektronikus Kereskedelem Konferenciára, amely május 3-4. között lesz Gárdonyban. Ott másfél napon át ilyesmikről lesz szó, úgyhogy aki nem akar lemaradni, már most iratkozzon fel az eseményre a Facebookon!

Vadkapitalizmus az e-kereskedelemben

Legtöbb előadásomon, ahol a magyarországi e-kereskedelem számairól (is) beszélek, akad hallgató, aki megjegyzi: itt is a multik uralnak mindent. Most tekintsünk el attól, hogy a multi jelentése multinacionális, azaz nemzetközi vállalat és a felszólamlók nyilván nagyvállalatot értenek alatta, ami nem feltétlenül nemzetközi; és abba se menjünk bele, hogy a multik hány milliárd dollárt hoztak országunkba, mennyi munkahelyet teremtettek, és mennyi terméküket és szolgáltatásukat élvezi minden multizó magyar nap mint nap. Most csak azzal foglalkozzunk: tényleg a multik uralják-e a magyar e-kereskedelmi piacot?

A válasz nagyon egyszerű: nem! Sőt, a magyar e-kereskedelmi piacon a multik labdába sem rúgnak! A hazai e-kereskedelmi forgalom több mint 90 százalékát pordukáló legnagyobb cégek egyike sem multi! Ahogy már korábban megírtam: a hazai piacvezetők mindegyike néhány millió forintból gründolt garázscégből nőtte ki magát, alapítóik 8-10 éven át napi 12-16 órát dolgoztak vállalkozásukon; a cégek egyike sem épített még magának irodaházat, többségük szakadt kültelki raktárakban található, vezetőik nem járnak A8-as, 6-os, akárhányas Audin. A legnagyobbak közül kettőt, a Vaterát és a Netrisket valóban nemzetközi vállalatok vásárolták fel (a Bookline új tulajdonosa magyar magánbefektető), de csak akkor, amikor saját piacuk vezető cégeivé váltak, önerejükből. De ott van az épp most díjazott, szuperszonikus gyorsasággal növő NetPincér, amely önerejéből vált multivá, azaz nemzetközivé úgy, hogy közben eredeti tulajdonosa nem változott, sőt, épp most nyilatkozta az [orgio]-nak, hogy egyelőre nem is óhajt megválni cégétől. A multik szerepe legfeljebb a multinacionális tőke formájában érhető tetten, mivel van egy-két cég, melyet - amikor már bizonyította fejlődőképességét - kisebb befektetések segítettek a növekedésben.

Az e-gazdaságot összehasonlítva a magyar gazdaság egészével, akad egy másik szembeötlő különbség is: a sikeres cégek egyikének történetét sem árnyékolja be semmilyen korrupciós botrány, gyanús ügylet, zavarosban halászgatás, protekcionizmus, kilóra vett ingatlanvagyon, átvert beszállítók, alvállalkozók tüntetése ki nem fizetett számlák miatt, vagy magasrangú állami vezetővel való közeli rokonság, esetleg annál is értékesebb közös kollégiumi lakhely. Sikerüket tetemes állami megrendelés vagy bármiféle egyéb beavatkozás nélkül, tiszta versenyfeltételek mellett érték el, egy mindenki számára nyitott piacon.

Mindezek alapján kijelenthetjük, az e-kereskedelem az elmúlt tíz évben olyan területe volt a gazdaságnak, ahol kis tőkével, nagy szorgalommal, kitartással és tehetséggel bárkinek esélye volt rá, hogy piacvezetővé váljon. Ennek okait fejtegetve sok tényezőt szokás felsorolni: új piac, alacsony belépési küszöb, technológiai innováció, paradigmaváltás satöbbi, én viszont most egy másik szempontra hívnám fel a figyelmet, ez pedig az állami szerep hiánya. Az e-kereskedelmi piacon az állam szereplőként egyáltalán nem*, szabályozóként pedig minimális mértékben volt (eddig) jelen. Azaz az e-kereskedelemben vadkapitalizmus volt, kis túlzással: mindenki azt csinált, amit akart!

Az eredmény nem nagyon igazolja az állami szabályozás, szerepvállalás híveit. Hasonlítsuk csak össze, mire jutott az elmúlt tíz-tizenöt évben, százszázalékos állami szerepvállalással az egészségügy, a tömegközlekedés vagy a közigazgatás (pl. okmányirodák) szemben az e-kereskedelemmel! Vagy ragadjunk ki egyetlen példát: mit, mennyi idő alatt és mennyi pénzből sikerült megvalósítani elektronikus fizetés terén a közigazgatásban, illetve az e-kereskedelemben! Szerintem az összes magyar e-kereskedő együttesen nem költött annyit informatikai fejlesztésre az elmúlt tíz évben, amennyit a költségvetés egy év alatt elkölt csak a kormányzati portálra. Nem szeretném kisebbíteni az ez irányú törekvéseket: tényleg volt fejlődés elektronikus ügyintézés terén. Na de csak ennyi?! És mennyi pénzért?! Hozzáteszem, ez nem azoknak a szakembereknek a hibája, akik e területeken dolgoztak, hanem a dolog természetéből következik. A gazdaságtörténet sokszorosan bebizonyította, hogy az állam rossz gazda - és minél délebbre és keletebbre megyünk Európában, annál rosszabb.

Az internet állami szabályozása, az állam növekvő szerepvállalása ezen a területen újra és újra felbukkanó terv,  függetlenül attól, éppen ki van kormányon. A fentiek nem is annyira a jelenleg tapasztalható szándékok miatt jutottak eszembe, mivel nem féltem az internetet, úgyis lerázza magáról az óvó kezet. A tanulság szerintem általános, az internet szerepe csak annyi, hogy nyitottságával, kvázi szabályozhatatlanságával rámutatott arra, mennyivel jobban működik a gazdaság, ha az állam távol tartja magát tőle.

---
* Pontosítanék: valamennyire jelen volt az állam, pl. pályázati pénzek formájában, amivel legfeljebb torzíthatta volna a versenyt, de ez sem sikerült, szerencsére, mivel a siker ezen a piacon legkevésbé pénzkérdés. Aki tud olyan e-kereskedelmi céget, aki sikerét annak köszönheti, hogy pályázati pénzt nyert honlapkészítésre, e-kereskedelem bevezetésére vagy más hasonló célra, kérem, írja meg alább egy megjegyzésben!

Az információ evolúciója a közösségi médiában

A Facebook-marketing növekvő gyorsasággal terjed a cégek körében, és sokan nem átallanak varázserőt tulajdonítani neki. A Facebook valóban csodálatos eszköz, de hatékony használata egészen újfajta gondolkodást igényel a marketing-szakemberektől. Az alábbi bejegyzésben, amely a Kamera Hungárián szeptember 24-én tartott előadásom szerkesztett változata, erről lesz szó.

Először is miért Facebook? Ha közösségi marketingről beszélek, miért csak ezt az egy közösségi oldalt emlegetem? Egyrészt azért, mert ez a legdinamikusabban fejlődő social media: viágszerte már több mint 500 millió felhasználója van, Magyarországon is már több mint 1,2 millióan használják és naponta mintegy 10 milliárd (!) oldalletöltést produkál. Másrészt azért, mert ez a legösszetettebb oldal, ami már nem is oldal, hanem egy önálló platform, internet az internetben. Ezt igazolja az előadásom egyik mottójaként választott idézet:

"A Facebook már nem is annyira közösségi oldal, hanem inkább (...) egy olyan technológiai platform, amely összeköti az embereket egymással."
Netanel "Net" Jacobsson, [origo] 2010. január 5.

A másik mottóm Gerd Leonhardtól származik, aki a 2009-es Internet Hungary-n tartott előadásában öt fontos változásra hívta fel a figyelmet: a fizikaiból (megfoghatóból) digitális, a rögzítettől mozgatható, a vásárlóból felhasználó, a föntről irányítottból közösségi (alulról jövő) és az egyirányúból interaktív lesz.

Ahhoz, hogy a huszonegyedik századi kommunikációs- és marketingszakemberek hatékonyan tudjanak dolgozni, meg kell érteniük, hogy ezek a változások hogy hatnak az információ terjedésére, viselkedésére, útjára és átalakulására, hogy lesz az információterjedésből információ-evolúció. Hogy lesz közösségi a média, a marketing - és sok minden más is.

Tömegkommunikációról beszélve a múlt század végéig hírközlést, tömegtájékoztatást emlegettünk. Volt egy központi entitás, amely közölte velünk a híreket, tájékoztatott minket az eseményekről, különféle csatornákon keresztül. Ezek a csatornák döntően egyirányúak voltak: rádió, tévé, újság, és az internet korai szakaszában is főleg képernyő-újság. Az orgánumok többsége fenntartott valamilyen közönségszolgálati irodát, foglalkozott levelezéssel, a felvetett kérdések megválaszolásával, de ez nem volt interaktív kommunikáció, hiszen a hírfogyasztó legfeljebb azokról a reakciókról értesült, amelyeket a szerkesztők publikációra, válaszra érdemesnek tartottak. Az első jelentős változást az hozta, amikor az internetes portálok fejlődésnek indultak: megjelentek a fórumok, chat-ek, kommentálási lehetőségek és később a blogok. Ezzel elindult a párbeszéd egyrészt az olvasók és az orgánumok, másrészt olvasók és olvasók között. De ez még nem hozott alapvető változást a hírközlés-hírfogyasztás viszonyrendszerében.

A következő fontos állomás a Google megjelenése volt. Létrejött egy keresőoldal, egy csomópont, ami önálló tartalmat nem hoz létre, de a tartalmakat objektív szempontok alapján szelektálja, az olvasó figyelmét orientálja. Az orientáció eszköze nem más, mint a találati lista: azaz a sorrend, amiben egy témára rákeresve a találatok megjelennek. Ez a sorrend alapvetően határozza meg azt, hogy a többség mit fog megnézni, elolvasni.

De mi határozza meg a sorrendet?

A pagerank - a Google titka és lényege, az az idővel egyre bonyolultabbá váló algoritmus, ami a keresett tartalmakra adott találatok relevanciáját határozza meg. A pagerank nagyon sok dolgot vesz figyelembe a szavak előfordulási gyakoriságától, egymáshoz való viszonyától a külső és belső hivatkozások mennyiségén keresztül a felhasználói kattintásokig. Csupa olyan dolgot, amiket számunkra idegen emberek tömegeinek cselekedetei, szándékai, viselkedése határoz meg.

Összefoglalva tehát: mi volt a Facebook előtt (f.e.)?

Volt a hírközlés, ahol

• azt kapom, amit sugároznak
• eszközt és/vagy csatornát választok (nem mindegy hogy rádiót hallgatok, tévét nézek vagy olvasok, és hogy melyik csatornát hallgatom, nézem, melyik újságot olvasom)
• a kontroll magánéleti szinten valósul meg, mert a tévének hiába beszélek vissza, de a családban, munkahelyen, kocsmában megbeszélhetem a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel a híreket.

Aztán jött a Web 1.0, ahol

• azt kapom, ami releváns
• nem csatornát, hanem tartalmat választok (ha érdekel valami, nem az internetes újság oldalára megyek, hanem a Google-ra és ott kattintok egy konkrét cikkre a találati listán)
• a kontroll már közvetlenebb, mert egyrészt visszabeszélhetek, másrészt megbeszélhetem a témákat bárkivel - értve a bárki alatt ismeretlen, többségében be sem azonosítható internetezők tömegeit.

Ehhez képest mi jött a Facebook megjelenésével?

A Facebook különböző identitások és alkalmazások hálózata. Nem csak - döntően valós - személyek vannak rajta, hanem közösségek, csoportok, rajongói oldalak (amelyek önálló identitást képeznek) és a legkülönbözőbb alkalmazások, amelyek lehetővé teszik ezeknek az identitásoknak, hogy egymással kommunikáljanak és mindenféle interakciókba keveredjenek.

Ráadásul a Facebook maga is hálót borít az internet egészére, hiszen a számtalan like- és megosztó-gombon, névjegyen, fan-box-on, fiók-kapcsolódáson keresztül kiterjeszti saját funkcionalitását milliónyi idegen oldalra. A Facebook begyűjti, ha olvastam, láttam valamit, ami tetszett, és ezt közli a barátaimmal; a Facebook segíti, hogy belépjek más oldalakra külön regisztráció nélkül; a Facebook reklámoz engem, ajánl, követ, orientál.

A Facebook mindenütt ott van és minden információt magába szív!

Új relevanciát teremt, de nem az ismeretlen tömegek, hanem az ismerőseim, az ismerőseim ismerősei, és a velem azonos, csoportba, rajongótáborba, érdeklődési körbe tartozó ismeretlenek tevékenysége alapján! És eközben egyetlen, integrált felületen minden olyan eszközt a kezembe ad, amiket már korábban is megszoktam, azaz a Facebookon belül fórumozhatok, csetelhetek, kommentezhetek, blogolhatok - és ráadásul még játszhatok, megoszthatok, videózhatok, zenét hallgathatok, vicces beszólásokat olvashatok stb., stb. Ha egy kezdő internetező ki sem teszi a lábát a Facebook-körből, nagyjából ugyanazt a határtalan élményt kapja, mintha a Google-ról vagy más portálról indulva kezdene böngészni, azzal az alapvető különbséggel, hogy itt az övéi között marad, hiszen bármilyen tevékenységet végez, az valahogy összefüggésben lesz a fészbúkos barátaival.

Összefoglalva tehát mi van a Facebook után (f.u.)?

• Azt a tartalmat kapom, ami a barátaimnak is releváns
• Tartalmat adok - választok, megosztok, véleményezek
• Tartalmat kapok - megosztva, véleményezve, csomagolva
• Kontroll: megbeszélés a barátaimmal, ismerőseimmel és a velem azonos érdeklődésű, azonosítható személyekkel!

Az internet történetében elérkeztünk tehát a harmadik mérföldkőhöz. Az első volt a www megjelenése, a második a Google, a harmadik a Facebook. Többé nem beszélhetünk hírközlésről, az információ-kontroll ideje lejárt, amennyiben kontroll alatt valamilyen központi ellenőrzést, felülről jövő szándékot értünk. Kontroll helyett strukturálódás van, információ-evolúció, melynek során az információ és környezete alkalmazkodik egymáshoz. Bármely felülről jövő üzenetből nem feltétlenül az fog eljutni hozzám, amit az üzenet küldője kifundált, hanem az, ami ebből az üzenetből a többszörösen rétegzett kapcsolati hálómon való keresztüljutás során kifejlődött. Valójában ez régen sem volt másképp: csak akkor a pletyka és rémhírterjedés során az eleve kevés információ eltorzult; ma viszont a feldolgozhatatlanul sok információból kapunk egy (jó esetben) tartalmában lényegében változatlan, de nagyon strukturált és valamennyire testreszabott információrendszert.

Akkor most minden megváltozik?
Nem szeretném túlmisztifikálni a Facebook, és általában a közösségi média szerepét. Most éppen átrendeződés folyik, megváltozik a kommunikáció, a marketing, újfajta eszközök és felületek jelennek meg, felerősödik a nép hangja - de meggyőződésem, hogy hosszabb távon ez forradalmi változásokat nem fog hozni, a világ a közösségi média által nem lesz automatikusan demokratikusabb. A kormányok, pártok, világvállalatok mögött profi szakemberek garmadája áll, az emberek közössége (tömege) pedig érdekek, vélemények, látásmódok, világképek kusza halmaza. A nép hangereje nőhet, de ettől még nem lesz a hang artikuláltabb. Akik fent vannak, majd megtanulnak az új pályákon játszani, és a lényeg változatlan marad: lesz aki előállítja a termékeket, információkat, álmokat, és lesz aki fogyasztja ezeket.

Webshop történelem: az e-kereskedelem úttörői

Augusztus végén feltettem a nagy kérdést: Ki volt az első magyar e-kereskedő? Sokan válaszoltak a bloghoz írt megjegyzésben, a Facebook-on, e-mailben, illetve magam is nyomoztam, fő forrásként a domén adatbázist, a weboldalak nagy múzeumát, az archive.org-ot és egy még ma is megtalálható gyűjtőoldalt a magyar web hőskorából: az Újdonságok Magyarországon-t használva. A nyomozás tanulsága, hogy már ilyen rövid távon is nehézségekbe ütközünk, ha a múltat szeretnénk rekonstruálni, mert a források sosem tökéletesek, legyen szó akár az ember, akár a számítógép memóriájáról. Egy ilyen lista összeállításánál ráadásul definíciós problémákba is ütközünk, ezért aztán abszolút elsőt nem is lehet kihirdetni.

Ki volt az első magyar e-kereskedő?

Bő évtizeddel a magyarországi e-kereskedelem első úttörőinek indulása után - talán nem is annyira túlozva: immár történelmi távlatból - érdekes kérdés, hogy valójában ki volt az első magyar e-kereskedő, melyik volt az első magyar webshop? A kérdés megválaszolásához persze definiálnunk kell, mit is értünk ezalatt. Szerintem induljunk ki a klasszikus meghatározásból, azaz webboltnak azt az internetes termékadatbázist értjük, ahol egy online katalógusból a megvásárolni kívánt termékek kiválaszthatók, virtuális kosárba helyezhetők és egy megrendelési folyamat során megrendelhetők. A webshop kötelező elemei nagyjából:

• termékkatalógus (kategóriákba rendezve, kereshető formában, termékleírással, tulajdonságokkal, termékoldalakkal)
• virtuális kosár (melybe több termék, termékenként akár több példányban belerakható)
• regisztráció
• rendelési folyamat, melyben kiválasztható a kívánt szállítási és fizetési mód (ma már azt is hozzátenném, hogy online ki is fizethető a rendelés, ha az ügyfél úgy kívánja, de 11 éve még nem tartottunk itt).

Fentiek alapján tehát nem számít webboltnak, az, ahol

• a felsorolt elemek bármelyik hiányzik
• a megrendelési folyamat nem automatikus (azaz a kiválasztott terméket nem lehet kosárba helyezni, hanem a nevét kell egy szövegmezőbe beírni)
• a termékek nem adatbázisban, hanem egy (vagy több) fix HTML oldalon, felsorolva szerepelnek
• a megrendeléssel nem adatbázis-műveletet generálunk, hanem a rendelés adatai egy e-mailbe kerülve mennek az adminisztrátornak (azaz a rendelési űrlap egy közönséges e-mail form)

Ennek a posztnak egyetlen célja tehát, hogy megállapítsuk, melyik volt az első magyar webbolt!

A válasz megtalálásához kérem minden olvasóm segítségét! Kérlek benneteket, hogy vagy alább, hozzászólás formájában, vagy egy nekem küldött e-mailben írjátok meg, hogy szerintetek ki volt az első, és ismereteitek szerint mikor indult! Különösen várom azoknak a jelentkezését, akik magukat gondolják elsőnek, de legalábbis az elsők között lévőnek! Az eredmények alapján megpróbáljuk összeállítani a hazai e-kereskedelem úttörőinek listáját.

Abban biztos vagyok, hogy nem én voltam az első, mert amikor 1999. augusztus 14-én, azaz immár 11 évvel ezelőtt a NetPiac Online Filmáruház megkezdte működését, volt a piacon más szereplő is. Akiről egészen biztosan tudom, hogy előttünk járt, az a Corvina.hu Internetes Könyvesház volt (ma a címen a Corvina Kiadó weboldala van), mivel megvan még az e-mailjeim között az 1998. 05. 02. keltezésű levél, melyben regisztrációmat visszajelzik. (Az aláírók: Dr. Kende Péter és Maros Péter, a Corvina.hu Internetes Könyvesház Kft. ügyvezetői.) Továbbá úgy rémlik, hogy az eBolt és a Fókusz Online is működött már akkor.

De lássuk a listát! Várom a hozzászólásokat.

(A kutatás eredményéről szóló bejegyzés itt található! )

A bonzisztortól a szuperpapírig

Beszélgetés Vámos Tibor akadémikussal

A Finálév sorozat első évében olyan ismert közéleti szereplőket - tudósokat, művészeket, értelmiségieket - kérdeztünk a számítástechnikáról, internetről, akik - többnyire csak felhasználókként, vagy az „első viziten” épphogy átesett ismerkedőkként - a másik oldalról, saját speciális szakmai szemszögükből alkottak véleményt a világot átformáló informatikai forradalomról. A sorozat 2000. évi folytatásában - miután januárban tisztáztuk, hogy ez még a huszadik század - elsősorban az innenső oldal prominenseivel ülünk le beszélgetni, akik foglalkozásszerűen űzik a számítástechnikát, és belülről látják a hirtelen ránk szakadó információs társadalom napos- és árnyoldalait.

Jósolni nem érdemes - Beszélgetés Jancsó Miklóssal

Ezredvégi interjúsorozatunk eddigi megszólalói tudósok voltak: Bródy András, Farkas Ödön és Popper Péter. Bár ők is elemelkedtek szakterületükről és általános gondolatokat, tanulságokat fogalmaztak meg a jövő évezredből felénk tekintő információs társadalomról, látásmódjukat mégis elsősorban a racionalitás, az elemző-boncolgató hajlam határozta meg. Mennyire gondolkodik másképp egy művész, aki inkább az emóció és az ösztön felől közelíti meg témáit? A válaszért nem véletlenül Jancsó Miklós filmrendezőt kerestem fel: kevéssé ismert tény, hogy néhány évvel ezelőtt kisfilmet, képekbe kódolt filozófiát forgatott a Microsoft felkérésére.

A bűvös szám a 200 - Beszélgetés Bródy Andrással

Bródy András matematikus, közgazdász 1964. óta foglalkozik számítástechnikával, pontosabban használja a számítógépet munkájához. Most induló sorozatunknak - melyben a huszadik század utolsó évében arról faggatjuk majd beszélgetőtársainkat, milyen jövőt látnak a bűvös határon, a 2000. éven túl - azért ő az első vendége, mert különösen aktuálisnak érezzük fő kutatási területét, a világgazdasági folyamatokat, ciklusokat. Ráadásul sokakkal együtt azt állítja: a világgazdasági fejlődés és az ezzel összefüggő társadalmi, gondolkodásbeli változások szempontjából nem a 2000 a bűvös szám, hanem a 200!