Viszlát Uber!

Másfél hónapot voltam Amerikában. Az Airbnb-n béreltem lakást, Uber-rel, Zipcar-ral és biciklivel közlekedtem, a Waze és a Google segített tájékozódni és elkerülni a dugókat, a Foursquare súgta meg, hol egyek, ha a legjobb helyekre akarok menni, vagy melyik boltban vegyek biciklit. Két nap után otthon éreztem magam, úgy éltem, mint a helyiek. Két napja jöttem haza és épp azon lamentáltam, ha lenne itt is Zipcar, nem is kéne kocsit tartanom. De nem, itt nem az lesz, hogy jön a Zipcar, hanem az, hogy megy az Uber. Ha otthon érzed magad a fejlett világban, ne érezd otthon magad itthon?!

Búcsú a taxisoktól

Holnaptól az ellenőrök leszedhetik a rendszámot az autóról, amennyiben azzal engedély nélkül végeznek személytaxi-szolgáltatást; márciustól pedig az engedély nélkül végzett diszpécserszolgálati tevékenységet is büntetni fogják. Ezt sikerült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseinek összehozni az Uber magyarországi visszafejlesztése érdekében. Az alábbi bejegyzésben nem mélyedek bele jogi és adózási elmélkedésbe, hanem a kérdést a (gazdasági) fejlődés oldaláról közelítem meg.

A kalózkodás haszna

Azt írtam múltkor: Hollywood vesztésre áll a torrentoldalak ellen vívott harcban, most viszont annak szentelnék néhány mondatot, hogy mi a kalózkodás haszna. A helyzet ugyanis az, hogy bár olvasni a sajtóban észveszejtő számokat a filmipart ért veszteségekről (amit persze úgy számolnak ki, hogy minden feltételezett letöltést megszoroznak egy DVD vagy mozijegy árával, ami nyilvánvalóan marhaság), de a film- és zenekalózkodás bizony nyereséggel is jár.

A torrentezés sok szempontból sikerágazat - vegyük sorra, miért:

• nagyon nagy számú felhasználó számára tesz könnyen és lényegében ingyen elérhetővé óriási méretű, naprakész adatbázisokat
• egy alig elképzelhető nagyságú adattömeg (több tízmillió fájl, amelyek között bőven vannak gigabájtos méretűek) tárolását és elosztását oldja meg rendkívül hatékonyan (a gazdasági fejlődés szempontjából reményteljes tartalékokat rejtő erőforrás-megosztás szép példája)
• mindezt úgy teszi, hogy közben nem csak a normál informatikai kihívásoknak kell megfelelnie, hanem az illegalitásból eredő hátrányokat is le kell küzdenie
• tevékenysége globális, azaz minden felhasználónak azonos feltételeket és lehetőségeket biztosít az egész világon

Bármely iparág sikere kihat a környezetére, de akár az egész gazdaságra. Gondoljunk csak az autóiparra: a mobilizáció micsoda elképesztő fejlődést generált, néhány évtized leforgása alatt! Az autó sikeréhez viszont kellett sok minden más is, de leginkább az az emberi vágy, hogy gyorsan jussunk el egyik helyről a másikra. Az internet-gazdaság jelentősége az autóiparéhoz mérhető, de ehhez is kell a vonzerő, kellenek a kielégítendő vágyak - és a kielégítésükre szolgáló killer application-ök. A torrentezés, illetve általában a kurrens tartalmak gyors és kényelmes letöltése tipikusan ilyen. Azáltal, hogy az internetről kiderült - és elterjedt -, hogy értékes tartalmakhoz lehet hozzáférni rajta, megnőtt az ázsiója. A több tartalom - benne az igencsak nagy súllyal szereplő filmekkel és zenékkel - több internetezőt jelent, ami pedig több bevételt mindazoknak a szolgáltatóknak, akik az internetezőkből élnek. Senki sem kényszeríti a hollywoodi mogulokat, hogy ebből a bizniszből kimaradjanak - nyitott pálya, csak szolgáltatni kell, és akkor bevétel is lesz. Legfeljebb nem úgy, ahogy szeretnék meg elképzelik, de a piaci versenyre épülő kapitalizmus sajnos már csak ilyen: állandóan új kihívások jönnek, amikkel meg kell küzdeni.

Mellesleg mielőtt gyűjtésbe kezdenénk az elszegényedett filmcézárok és lemezkiadók segélyalapja számára, gondolkozzunk el azon is, hogy az internet milyen hatalmas, rendkívül olcsó és hatékony marketing-felületet hozott létre a film- és zeneiparnak! Itt van például most a Titanic-mánia: a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének századik évfordulóján némi fizetett hírverés nyomán, de többségében ingyen és bérmentve mindenki a Titanicról beszél. A Cameron-film 3D-s változatának vírusvideóját pillanatnyilag már közel 14 millióan látták a YouTube-on, és ehhez nem kellett más, csak egy lájk gomb. A YouTube meg a Facebook tele van filmekkel és zenékkel, sztárok fotóival, videóival, lájkok és megosztások milliárdjai táplálják a film- és zeneipar termékeinek nimbuszát. Fizet ezért a Sony, a Warner, a Disney, a Universal vagy az EMI egy vasat is? Dehogy! Sőt, még azért küzdenek, hogy én ne tudjam Magyarországon megnézni az ő tulajdonukban lévő YouTube-os videókat. Bocs, de ez tiszta röhej, és jól mutatja, a malibui villáikban terpeszkedő bácsik mennyire nem értik, mi történik körülöttük.

Azáltal, hogy könnyebb a hozzáférés, sokkal többen néznek filmeket és hallgatnak zenét, és a fejenkénti fogyasztás is jóval több, mintha fizetnének érte. Már önmagában ez is érdeklődést, ezáltal pedig keresletet generál, mégpedig olyan hatásfokkal, amilyet tévé- és rádióhirdetésekkel elvileg csak nagyon drágán lehetne elérni (gyakorlatilag meg sehogy sem). A film- és zeneipar óriásainak piszkosul örülniük kéne, hogy ekkora a kereslet a termékeik iránt, és az lenne a dolguk, hogy megtalálják a hatékony, kényelmes, gyors és olcsó megoldásokat arra, hogy ezt a keresletet maradéktalanul kielégítsék. Ne azt számolgassák, hogy mennyit veszítettetek, beszorozva a sosem volt DVD-k árát a letöltések számával, hanem oldják meg, hogy ha nekem mondjuk negyven éve készült Polanski-filmeket van kedvem nézni, akkor meg is találjam azokat a legálisan elérhető kínálatban, épp olyan gyorsan és könnyen, mint az illegálisban. Higgyék el, boldogan fogok fizetni érte - ha meg nem hiszik, legalább próbálják ki!

Hollywood vesztésre áll

Börtönbe mennek a Pirate Bay üzemeltetői - adta hírül tegnap az Index. A cikk utolsó mondata pedig így hangzik: "A Pirate Bay továbbra is zavartalanul működik, jelenleg 5,6 millió regisztrált felhasználó oszt meg rajta 36 millió fájlt." Úgy tűnik, most Hollywood megnyert egy csatát, de ha így folytatja, elveszíti a háborút.

Hollywood elpusztítja önmagát?
(Kép a Holnapután című filmből)

A hollywoodi filmipar elnevezésében az ipar kifejezés nem véletlenül szerepel: itt valóban egy hatalmas ipari struktúráról van szó, amely az elmúlt bő száz évben alakult ki. Ennek a struktúrának minden egyes eleme külön-külön is nagy üzlet: még mielőtt egyáltalán legyártanának egy filmet, már számtalan kereskedelmi tranzakció zajlik a forgatókönyv, a zene, a sztárok és a rendező, na meg a mindezekhez kapcsolódó különféle jogok körül. Ám ezek a tranzakciók még mind befektetések, amelyek hasznossága akkor dől el, amikor a végtermék eljut a fogyasztóhoz. Hollywood első fél évszázadában a fogyasztás helyszíne kizárólag a mozi volt, ami először a tévének, majd a házi videózásnak köszönhetően kiegészült az otthonnal. A nagy kasza mindig a mozipénztáraknál van, de nem árt tudni, hogy a teljes filmipar haszna a filmek mintegy két százalékából jön, csak hát a gyártás időszakában még nem lehet tudni, melyik az a két százalék. Így ahhoz, hogy az egész működjön, le kell gyártani a másik 98%-nyi fölösleges filmet is. (Ami persze nem fölösleges, de ez most nem tartozik ide.) Mindebből világosan kitetszik, hogy ha a filmipar elveszíti annak a néhány sikerfilmnek a bevételét, vagy annak csak egy részét, akkor lényegében az egész hasznát bukja el. Ez a tény megmagyarázza, miért harcolnak a hollywoodi mogulok olyan elkeseredetten minden ellen, ami egy centtel is csökkenti a bevételeiket.

Hollywood számára a digitális korszak rémálom! A szakmai berkekben közismert legenda szerint a DVD formátum megjelenését a nagy stúdióknak mintegy tíz évvel sikerült elodázniuk, ami utólag rettenetes hibának tűnik számomra. Ugyanis így megfosztották magukat attól a lehetőségtől, hogy egyrészt 10 évvel több idejük legyen a formátumban rejlő üzleti potenciált kiaknázni, másrészt, hogy ezalatt megfelelően felkészülhessenek az internet térhódítására. Ám mivel a DVD, az internet - és ehhez kapcsolódóan a személyi számítógépek - térhódítása egy időszakra esett, nem voltak képesek ezekre a kihívásokra értelmes, üzleti választ adni.

Ha nincs üzleti válasz, akkor próbálkozzunk a joggal, sőt, hogy még biztosabb legyen: a büntetőjoggal. Nem tudom, tegnap hány Beverly Hills-i vagy malibui villában bontottak pezsgőt az életveszélyes svéd kalózok méltó büntetése hallatán, de gyanítom, nem sokban. Most három, minden bizonnyal tök normális, semmiféle bűnöző hajlammal nem különösebben megáldott svéd srác - akik pont olyanok, mint bármelyik tehetségesebb magyar egyetemista - börtönbe vonul, miközben százmilliók továbbra is letöltenek és megosztanak. (Azért százmilliók, mert egyrészt nem kell regisztrált felhasználónak lenni ahhoz, hogy valaki torrentezzen, másrészt a Pirate Bay talán a legnagyobb, de messze nem az egyetlen kalózoldal.)

A Hollywood felirat 1978-ban

Különösebb kockázat nélkül ki lehet jelenteni: Hollywood vesztésre áll! Ami egyébként rettenetesen szomorú, ugyanis minden adottságuk meglenne hozzá, hogy ne így legyen: bő évszázad alatt összegyűlt mintegy kétszázezer filmjük, köztük több ezer siker- és kultuszfilm; ezek közül a kereskedelmi értékkel bírók döntő többségéből rendelkeznek megfelelő minőségű kópiákkal, szinkronos és feliratos változatokkal - és nem mellesleg az ezekre vonatkozó jogokkal. Mindezen felül van egy az egész világot körbeölelő kereskedelmi és ügynöki hálózatuk, óriási méretű technológiai és emberi kapacitásuk, isten tudja mennyi saját és szerződéses mozijuk, irodáik, számítógépeik, telefonjaik és szivarszobáik. Egyszóval gigantikus méretű erőforrások fölött diszponálnak! Egy valamijük nincs: eszük ahhoz, hogy ne ügyvédekre költsenek dollármilliókat, hanem fölvegyenek mondjuk három svéd gyereket, és megkérjék őket, ugyan találják már ki, hogy lehetne ebben a kalózkodós, okostelefonos, táblagépes, minden ízében digitalizált világban a filmekből üzletet csinálni!

(A téma folytatása itt olvasható.)