Nyitott ajtók

Az Index.hu kitűnően szerkesztett, tartalmas és hiánypótló videosorozattal lepte meg az elmúlt két hétben az új gazdaság iránt érdeklődőket: szeptember 30. és október 11. között 7 részben mutatták be a jelen legsikeresebb magyar startup cégeinek kulcsembereit.

A jövő a kütyükben lakozik?

Csütörtökön kezdődik a konferencia. A tizedik. Ez több szempontból is mérföldkő. Egyrészt mert tavaly már érzékeltük, egy korszak lezárulóban van az e-kereskedelem történetében, nem véletlenül adtuk a Túl a kamaszkoron (?) alcímet, a zárójeles kérdőjellel érzékeltetve a bizonytalanságokat. Másrészt, mert a kerek számoknak mindig van egyfajta varázsa: az embereken kitör a nosztalgia, meg az összegzési vágy. (Lásd az erről szóló infografikánkat!) Harmadrészt úgy tűnik, minden eddiginél többen leszünk!

Rés-siker: egy rejtőzködő nagymenő

Több bolygó együttállása kellett ahhoz, hogy egy eddig - legalábbis számomra - teljesen ismeretlen, mégis megdöbbentően tökéletes webshopra, vagy inkább web-birodalomra figyeljek fel. Egy olyan online boltról van szó, amely DVD-t és könyvet forgalmaz - akárcsak az én cégem tette a DVD-virágkorában, lassan tíz éve -, viszont a kínálat mindössze kétféle DVD-re és három könyvsorozatra korlátozódik. Ugyanakkor a cég - nekem abszolút semmitmondó - neve alatt futó Facebook-oldalnak 161 ezer rajongója van! Amikor ezt megláttam, rögtön nyomozni kezdtem, és egy elképesztő történetre bukkantam, amely gyönyörűen példázza, milyen lehetőségeket tartogat az internet világa a niche piacok (réspiacok) számára.

A szóbanforgó webshopra a Vedd a neten! webshop minősítéseket végző egyik kollégám hívta fel a figyelmet, méghozzá azzal, hogy a rendszer fennállása óta ez az első olyan e-kereskedő, akinek egy lépésből sikerült teljesítenie a minősítés összes feltételét, azaz a webshop jogi, fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szempontból hibátlan. A boltot egyébként azért minősítettük, mert az idén immár a SzEK.org égisze alatt újra kiadásra kerülő Az Év Internetes Kereskedője Díj közönségszavazásán bekerült a top 30 közé.

Láthatatlan tömegek - a niche piac rejtelmei

Természetesen ahogy megkaptam a kollégám üzenetét, rögtön ellátogattam az oldalra, ahol szépen mondva: kortalan dizájn fogadott. Ezt úgy kell érteni, hogy a szájt tetszetős, teljesen korrekt, azaz minden megvan rajta, ami kell - de nem az aktuális dizájn-irányzatokat követi. Mindjárt feltűnt a Facebook rajongói modul, ahol hüledezve fedeztem fel: ezt az oldalt 161,201 rajongó szereti! Mi van? Jó, persze, biztos valami indiánneves játékkal szedték össze a lájkolókat, akiknek semmi közük a tematikához. De nem, a page több mint három éve indult, és az idővonal dugig van képekkel, megosztásokkal, sztorikkal, interakciókkal - és bizonyára az itteni mozgósításnak is van köze ahhoz, hogy bekerültek a top 30-ba. Ráadásul itt rögtön az is kiderült, hogy a webshop mögött számos további weboldal található, amelyek egyetlen tematikára épülnek és egy masszív rajongótábort fognak egybe, személyes találkozókkal, közös külföldi utakkal és mindenféle közösségi aktivitással.

Aztán hamarosan megtaláltam a webszájt alapítójának és gazdájának rövid összefoglalóját arról, hogy is jött létre az egész. Figyelem! A történet 1998. július 20-án kezdődik azzal, hogy a srác, még egyetemi diákként, csinál egy háttérképet, és mivel szeretné ezt másoknak is eljuttatni, szerkeszt hozzá egy weboldalt, ahonnan le lehet tölteni. Ja, angolul! A magyar verzió csak '99 márciusában születik meg. Nem folytatom, a sztorit elolvasható a cikkem végén lévő linkre kattintva.

Előtte még néhány gondolat: ez az oldal klasszikus példája annak, mekkora lehetőséget teremt az internet a niche piacok számára! Mi is az a niche vagy réspiac? Egy olyan speciális téma, tevékenység, szakma, hobbi, szenvedély vagy megkülönböztető tulajdonság köré csoportosuló közösség, szubkultúra, amelynek tagjai számára különleges termékek vagy szolgáltatások értékesíthetők. A réspiacok lehetnek viszonylag tágak, mind mondjuk a horgászok, kutya- vagy macskatartók, lovasok, bicajozók, vitorlázók, techno-rajongók, szemüvegesek, stb., és lehetnek egészen szűkek is: pl. fekvőbiciklizők, katamaránon vitorlázók, golfozónők, bázisugrók, kaméleon-tartók, arctetkósok, ufók által elraboltak, vagy bizonyos tévésorozatok rajongói.

Miért jó a niche piac?

Leginkább azért, mert a célcsoport rendkívül involvált (ez az élete), a konkurencia korlátozott (réspiacra kevesen lőnek), a tudás belterjes (piacismeret nélkül halott vagy) és a termékek és szolgáltatások egyediek, mással nem helyettesíthetők (egy Elvis-rajongónak hiába mondod, hogy a Király képmásával díszített bögre elfogyott, de van helyette Mick Jagger-es). Minél szűkebb a piac, ezek a szempontok annál élesebben érvényesülnek, és az igazán jó réspiacon konkurencia nem is létezik. A réspiacon az se nagyon számít, ha a weboldalad úgy néz ki, mintha 10 éve csinálták volna, vagy hogy a terméket mekkora szállítási díjért viszed ki. Verseny helyett akol-meleg, baráti összekacsintások és sajátos nyelvezet, fogalomtár van. Az ügyfélszolgálatos vagy bolti eladó nyugodtan viselkedhet pokróc módon, sokkal fontosabb, hogy ránézésre tudja, a kezedben tartott macska dédnagyapja ki volt, hány kölyke született és mikor pusztult el; vagy fejből fel tudja sorolni a Star Trek összes szereplőjének születési dátumát, testmagasságát és anyja nevét. A réspiac tehát annyira nem egyszerű, mint gondolnánk, viszont ha a kihívásoknak meg tudsz felelni, a megélhetésed életed végéig biztosítva van.

Nos, nem húzom tovább az olvasók idegeit: az írás Váratlan utazás című tévésorozat rajongói táborát összefogó oldalakról szól. A webshop itt található, a fent említett történeti leírás pedig itt olvasható el. Az alkotónak pedig ezúton is gratulálok, és remélem - függetlenül attól, hogy díjazott lesz-e -, kezet rázhatok vele a X. Elektronikus Kereskedelem Konferencián, az ÉvKer Díj átadóján!

Császármorzsa

Legendák szólnak arról, hogy született egy-egy étel tévedésből vagy elrontott receptből. Ezek a történetek többnyire hihetőek és logikusak, de van egy kivétel: a császármorzsa. A mítosz szerint maga Ferenc Jóska találta ki a receptet, de valószínűbb, hogy a szakácsa volt - akárhogy is történt, semmilyen ésszerű magyarázatot nem találok arra, mi motiválta az alkotót, hogy egy szemmel láthatóan reménytelen és sehová sem vezető folyamatot - minden korábbi tapasztalatnak ellentmondva - következetesen végigcsináljon.

Bizonyára több olvasóm van, aki készített már császármorzsát. A jó smarni titka a minden kételyt felülmúló kitartás, ugyanis fél órán át kell kevergetni egy masszát, ami eleinte egyre inkább összetapad, csirizessé válik, ráragad a fakanálra, majd 20 perc elteltével az emberben az a határozott érzés alakul ki, hogy elrontotta és ki kell dobni a kukába. Nagyjából a huszonharmadik perc után azonban hirtelen megfordul a folyamat, és az addigra már lejárt szavatosságú csemperagasztóra hasonlító trutyi elkezd szétesni és a hátralévő néhány perc alatt aranysárga, gusztusos morzsává válik. A lényeget minden recept hangsúlyozza: keverd fél órán át a masszát, míg morzsa nem lesz belőle. Amikor az ember életében először csinál császármorzsát, le kell győznie a saját kételyeit, amiben segítségére van a szakácskönyv vagy a nagymama határozott utasítása, később meg már csak a megfájdult csuklójára koncentrál, de tapasztalatból tudja, hogy meglesz a kitartó munka gyümölcse. De vajon mi vezette I. Ferenc József osztrák császár és magyar király szakácsát, amikor a történelem során először elkészítette ezt az egyébként mennyei finomságot? Miből gondolta, hogy az egyre nehezebbnek és reménytelenebbnek tűnő folyamat végül mégis eredményes lesz?

Mi köze mindennek az e-kereskedelemhez? Bizony sok: a császármorzsa nem más, mint gasztronómiai innováció, valami olyasminek a létrehozása, ami nem rendelkezik előképpel, ami gyökeresen eltér attól, amiből született. A smarni eredetileg palacsintatésztából készül, de technológiai, formai szempontból teljesen eltér tőle, és az eredmény sem hasonlít a palacsintára: más az íze, illata, állaga, színe - ennek megfelelően a célcsoport is lehet egészen más, hiszen ha valaki szereti a palacsintát, nem feltétlenül szereti a császármorzsát is.

Az e-kereskedelem kereskedelemből készül, mégis nagyon-nagyon másfajta gondolkodást igényel, mert más a technológia, mások a folyamatok - és egészen más a fogyasztói élmény, ennek megfelelően maga a fogyasztó is. A jó kereskedő nem feltétlenül jó e-kereskedő, de ahhoz, hogy valaki jó e-kereskedő legyen, feltétlenül jó kereskedőnek is kell lennie. Értenie kell a különbségeket, legyen szó folyamatokról, fogyasztói igényekről vagy terméktulajdonságokról, és tudnia-éreznie kell, mikor milyen szempont számít. És nem csak értenie kell, hanem hinnie is kell abban, hogy jól érti, és képesnek kell lennie a látásmódját a napi gyakorlatra lefordítani.

Az e-kereskedelem múltja immár másfél évtizedes, rengeteg olyan dolog van, ami mára evidenciává vált, kialakulóban van egyfajta tudás arról, mik a működő megoldások, és mivel nem érdemes kísérletezni. De messze nem tartunk még ott, ahol mondjuk a pláza-építészet tart, azaz nem áll rendelkezésre egy stabil, a részkérdések döntő többségére választ adó, intézményesült tudás, aminek megszerzéséhez csak be kell ülni a megfelelő iskolapadba. Ezáltal felértékelődik az egyéni intuíció, a tapasztalati úton megszerezett saját tudás, és az eredményekkel alátámasztott magabiztosság. Tanácsadóként számomra ez sokszor jelent kihívást, hiszen ahhoz, hogy a munkám eredményes legyen, nem elég elmondanom a császármorzsa receptjét, az ügyfél hitére és kitartására is szükség van, mert neki kell aztán a csirizt fél órán át kavargatni.

A sikert néha úgy lehet elérni, ha valami olyasmit csinálunk végig következetesen, amiben rajtunk kívül szinte senki más nem hisz, mert nem látja azokat az összefüggéseket, amiket mi látunk, vagy nincs meg benne a szükséges intuíció. Ezzel küzdött meg a császármorzsa alkotója mellett sok mindenki más is Semmelweis Ignác-tól a Curie házaspárig - és sokszor ez kell ahhoz is, hogy valaki az internetes üzletben érjen el sikert.

(Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és olvasd el ezt is: A siker titka: az Öt Kihívás)

Erőforrás-megosztás - Gondolatok a napozóágyról

Így október és a nyári időszámítás végén jól esik felidézni, milyen volt a nyári hőségben a strandon heverészni. A múlt nyáron több fürdőhelyen jártam mindenfelé az országban, köztük néhány nagyon szép, kulturált, jól felszerelt strandon is. Volt két-három olyan, ahol a közönség számára nagy mennyiségű napozóágy állt rendelkezésre. Megfigyeltem, hogy a gyakorlott helyiek - vagy azok, akik már több napja tartózkodtak ott - mindig igyekeztek korán a helyszínre érni és a család számára elegendő mennyiségű napozóágyat lefoglalni. A szabad napozóágyak általában kora délelőtt elfogytak. A fűben egy törölközőn heverészve volt időm felmérni a helyzetet és megállapítani, hogy a jól ismert Pareto-elv itt több szinten is érvényesül: egyrészt a nap folyamán, bármely tetszőleges időpontban a napozóágyak legalább 80%-án nem hevert senki, pusztán törölközővel, táskával és egyéb leleményes technikákkal foglalta őket magának. Másrészt egy adott napozóágyat vizsgálva a teljes nyitvatartási időnek legfeljebb 20%-ában használta azt valaki ténylegesen. Harmadrészt a fűben heverészők száma jól láthatóan sosem haladta meg az üres napozóágyak számát, sőt, általában inkább jóval alatta maradt. Mi ebből a tanulság? Elsősorban az, hogy ha senki sem rezervált volna magának saját napozóágyat, akkor az épp pihenni vágyók egész nap minden időpillanatban elegendő szabad helyet találtak volna a heverészéshez. Másodsorban pedig az, hogy egy adott rendszeren belül az erőforrások kimerülése esetén nem feltétlenül az újabb erőforrások bevonása a megoldás.

Az élet számos területén foglalunk le jelentős erőforrásokat akkor is, amikor épp nem használjuk őket, ezzel ésszerűtlen költségekkel terhelve nem csak saját magunkat, hanem az egész társadalmat. A leginkább kézenfekvő példa a személyautó: Magyarországon körülbelül 3,2 millió fut az utakon. Ha kiszámolnánk, hogy ezek bekerülési ára és fenntartási költsége mekkora, 10 ezer milliárdos nagyságrendű számokat kapnánk! (Tessék csak a 3,2 milliót egy átlagos autó árával megszorozni!) Persze ennek a hatalmas összegnek jelentős része egyéb módokon hasznosul: például ezzel finanszírozzuk a teljes infrastruktúrát, ami az autózáshoz kell, az utaktól az autószalonokig. Miközben bármely adott pillanatban az autók nagyon jelentős része üresen áll, még csúcsforgalom idején is. Ha nem így lenne, soha nem lennének parkolási gondjaink. Persze a napozóágy és az autó között van egy nagyon jelentős különbség: a napozóágyak megosztásához elég megváltoztatni a gondolkodásunkat, ha ugyanezt az autóval szeretnénk tenni, a hozzá tartozó teljes üzleti- és infrastruktúrát is meg kéne változtatni!

Agyoncsépelt közhely, hogy az internet megváltoztatta a világot, mégis azt mondom: a legnagyobb változás még hátravan, de bele van kódolva az internet logikájába. A világháló, mint fizikai és logikai eszközök rendszere, az erőforrás-megosztáson alapul, hiszen ősét, az ARPANET-et részben éppen ezért hozták létre. A cél a számítási kapacitások megosztása mellett az volt, hogy olyan decentralizált hálózatot építsenek, amely egy atomtámadás esetén is működőképes marad. Így született meg a TCP/IP protokoll, amely az információt csomagokba rendezve osztja és küldi el. Ennek egyik fontos következménye, hogy míg például a hagyományos telefonvonal két végén egyszerre csak két ember tudott beszélni, ezzel teljesen lefoglalva az adott vonalat időben is, addig ma (az ADSL esetében például fizikailag ugyanazon a régi rézdróton) nemcsak beszélni tudnak rajta többen is akár, hanem közben még adatcsomagok is közlekedhetnek, azaz internetezni is lehet.

Az interneten belül az erőforrások megosztásának és az ésszerű erőforrás-gazdálkodásnak szép korai példája a SETI@home projekt, és jellemző mai példája a cloud computing, avagy a számítástechnikai felhő. De az internet, és általában a hálózati digitális technika arra is alkalmas, hogy olyan erőforrások megosztásában segítsen, amelyek rajta kívül találhatók. Persze erre még kevés jól működő példa van, de látszik, hogy ha megvan a kellő társadalmi motiváció, bármi működőképes. Itt van helyi példaként a 2010-es BKV-sztrájk nyomán született BKV-pótló, vagy a Párizsban épp most indult innovatív kísérlet, az autolib', amelynek egyelőre bukást jósolnak - de mindenki tudja, előbb-utóbb valaminek történnie kell a városi közlekedéssel.

A napozóágyon gondolkozva az autón kívül is rengeteg példát találhatunk az erőforrások pazarlására. Látva a világ jelenlegi állapotát, mindenki számára világos, bolygónk teherbíró-képessége véges, valamit tenni kell. Meggyőződésem, hogy az egyik kulcs az erőforrás-megosztás lehet, és erről fog szólni a 21. század, ez lehet a világ gazdasági és társadalmi jövője, csak így lesz fenntartható fejlődés.

Mit vesz aki kupont vesz? - bónuszbiznisz kiskáté három részben (2. rész)

- Főúr, fizetek!
- Készpénz vagy kártya?
- Kupon...

A fenti képzeletbeli, de mostanában valószínűleg elég gyakori beszélgetés végén vajon a főúr arcán megjelenik valamiféle csalódottság? Pár éve még - és sok helyen sajnos ma is - ha kártyával fizetett az ember, a pincér savanyú arcot vágott. Pedig a bankkártya készpénz-helyettesítő eszköz, a kártyás bevétel a kápéval egyenértékű, csak később jelentkezik a bankszámlán, és nem aznap a kasszában. Viszont ha kuponnal fizetek, akkor az étterem bevétele nem azonos a kupon értékével, hanem annak csak 20-30%-a, azaz a 10 ezer forintos vacsora utáni tényleges bevétel csak 2-3 ezer forint lesz. Miért is ilyen kevés? Mert nem csak a kedvezményt kell az árból leszámítani, hanem az akár 50%-os jutalékot is, amit a szolgáltató a kuponos cégnek fizetett. A GKIeNET-EBK kuponos cikksorozatának első része után most a közösségi vásárlás üzleti modelljét elemzi.

"A bónuszos/kuponos oldalak által jellemzően kínált ajánlatok - írja a GKIeNET jelentésében - kilenc kategóriába sorolhatók be: szépségápolás, gasztro, utazás, szórakozás, élmény, wellness, sport, oktatás, egészség. A turisztikai szolgáltatások kivételével szinte mindegyik kategóriáról elmondható, hogy interneten korábban csak hirdetett, de nem értékesített szolgáltatásokat takarnak. Az újonnan megjelent online értékesítési mód tehát nem csak az alkalmazott üzleti modell miatt nyitott új fejezetet az e-kereskedelemben, hanem mert olyan szolgáltatásokat is eladhatóvá tett, amit korábban online nem lehetett eladni. De mi is a közvetítésre szolgáló termék?"

Fizetési eszköz, előleg vagy marketingszolgáltatás?

Mihelyst valaki elkezd azon gondolkozni, hogy közösségi vásárlási szolgáltatást indítson, bele fog ütközni abba a korántsem evidensen megválaszolható kérdésbe, hogy amit elad majd a weboldalán, az tulajdonképpen mi. A kuponbizniszben ugyanis fontos elem, hogy a vásárlási tranzakció előre, online megtörténjen, hiszen ettől válik a modell többé az egyszerű kedvezmény-marketingnél. Az e-kereskedelmi üzleti modelleket vizsgálva arra jutunk, hogy a közösségi vásárlás a közvetítői modellre épül, azaz szemben egy egyszerű piactérrel - ahol a szolgáltató összehozza egymással a feleket, de a tranzakció lebonyolítását csak technikailag támogatja, ő maga nem értékesít - a kuponos cég teljes értékesítési folyamatot kezel: eladja a terméket vagy szolgáltatást, kiszámlázza (?) és beszedi a pénzt is. Ennek megfelelően jár el a beszerzési oldalon: egyedi megállapodásokat köt a beszállítóival, elszámolja az értékesített mennyiségeket és a felhasználásnak megfelelően kifizeti a kialkudott árat.

A probléma annak értelmezésében rejlik, hogy amit a közösségi vásárlós oldal elad, az micsoda. Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a szolgáltatást adja el: tehát ha veszek egy háromnapos wellness-hétvégét, akkor szállodai szolgáltatást ad el nekem, ha pedig egy éttermi kuponra klikkelek, akkor ételt és italt vásároltam tőle. Ám számos szolgáltatás nyújtásának vannak speciális feltételei, amelyeknek egy közösségi vásárlással foglalkozó cég nem tud megfelelni. A GKIeNET elemzése szerint a magyarországi kuponosok a következő értelmezési módozatokkal próbálkoznak:

• a kupont előlegnek tekintik
• a kupon  marketing- és reklámszolgáltatás, amit személyre szabva nyújtanak,
• a kupon (kész)pénz-helyettesítő fizetési eszköz.

Nem tűnik kockázatos kijelentésnek, ha azt mondom: bármely verzió esetén egy átlagos felkészültségű magyar adóellenőr számára közepes nehézségű feladatot jelentene megindokolni egy tetszőleges nagyságú bírságot a kuponos vállalkozással szemben. A magyar kereskedelmi és számviteli szabályozás valószínűleg nincs felkészülve erre a modellre. A GKIeNET jelentésében írja, hogy többen nyújtottak már be állásfoglalási kérelmet a Nemzeti Gazdasági Minisztériumhoz, hogy melyik értelmezés a helyes.

Mennyi az annyi?

Engem meglepett, amikor először olvastam, hogy a Groupon az általa értékesített bónuszok után 50% jutalékot kér partnereitől. Ez konkrétan azt jelenti, hogy kuponos értékesítés esetén a szolgáltató az eredeti ár 25%-hoz jut hozzá, és a Groupon is ugyanennyit keres. A magyarországi közösségi vásárlás úttörői a GKIeNET kutatása szerint szintén ezzel a jutalékszinttel indultak, de az azóta felerősödött verseny hatására több vállalkozás már ennél kevesebbet kér el partnereitől. "A hazánkban nem elérhető Groupon Stores-ban kiírt ajánlatoknál már az üzletek kezében van a döntés, hogy 10, 30 vagy 50 százalékos jutalékot kívánnak-e fizetni a cégnek, és természetesen minél több a jutalék, annál szélesebb felhasználói körben lesz elérhető az akció." - olvasható a kutatási jelentésben.

Visszatérve a bevezetőben említett példához, óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: mi van, ha a főúr előre tudja, hogy a vacsoráért kuponnal fogok fizetni? Vajon nem szól oda a konyhára, hogy ez kuponos rendelés lesz? Nem gondolom, hogy az eredeti adag negyedét fogom kapni, de ekkora kedvezmény esetén ha csak 25%-kal kisebb adagot kapok, már jelentős mértékben csökkentették a járulékos költségeket. Persze az a szolgáltató, akinek van egy cseppnyi esze, nemhogy spórolna a kuponos vendégen, de még emelni is próbál a megszokott szolgáltatási szinten - azaz mondjuk az adag méretén -, hogy a vevő távozás után arra gondoljon: annyira jó volt, amit kaptam, hogy ide teljes áron is érdemes visszajönni!

A kedvezmény és a jutalék együttesen igen magas értékesítési költséget jelent, így a kuponozásba beszállók kétféle stratégiát választhatnak a GKIeNET szerint: "Az első stratégia hirdetésként tekint a kedvezményesen értékesített termékre/szolgáltatásra. A kereskedő haszon nélkül, vagy akár veszteséget jelentő áron ad el, de a bónuszt/kupont kínáló oldal széleskörű hirdetéseinek köszönhetően akkora hirdetési felületet kap az akció időtartamára, aminek megvétele jóval nagyobb kiadást jelentene számára, mint az árengedmény mértéke.
A második stratégia szerint a kereskedők akkora kedvezményt adnak, amivel még mindig nyereséges az adott termék vagy szolgáltatás értékesítése számukra, és a kedvezmény mértéke eléri a kívánatos minimum 50%-ot. Ezt a stratégiát tehát akkor éri meg választani, ha a sok vásárlónak eladott, jelentős árkedvezménnyel kínált szolgáltatás várhatóan hoz annyi bevételt, mint a kevesebb vendégnek magasabb áron történő értékesítés."

Az első stratégiához hozzátenném: nem annyira a hirdetési felület nagysága, hanem inkább hatékonysága érdekes. Hiába kapok én nagy hirdetési felületet bármilyen olcsón is, ha onnan nem jön be később annyi teljes áras vevő, hogy a hirdetés költségét kitermelje; vagy annyi vevő jön be, amennyi meghaladja a kapacitásaimat. (Lásd a Vecsei László által említett pizzás példát az előző részhez írt hozzászólásban!)

Az igazság pillanata

A közösségi vásárlás modelljének kulcsa, hogy van-e elegendő partner, akinek ajánlatát a kuponos cégek értékesíthetik. Mivel ezt a piacot egyértelműen a kínálat vezérli, ha nincs kínálat, nincs üzlet sem. Ahhoz pedig, hogy kínálat hosszú távon is legyen, sok feltételnek kell teljesülnie, de erről már írtam korábban a kockázatokról szóló cikkemben. Az igazság pillanata akkor következik el, amikor a kínálat olyan nagy lesz, hogy az árban foglalt kedvezmény nem lesz képes elegendő keresletet generálni, egyúttal kannibalizálva a teljes piacot. Mert kérdem én: bármennyire is tetszett nekem féláron a zalakarosi wellness-hétvége, mi a fenének mennék vissza oda teljes áron, ha helyette mehetek féláron ezúttal mondjuk Hévízre? És ahogy nézem a kínálatot: már most több a kecsegtető ajánlat, mint ahány wellness-hétvégére, étterembe, masszázsra és vitorlázásra az elkövetkező fél évben el tudok menni.

A GKIeNET kutatási összefoglalója szerint a modell leginkább lényeges eleme "az akciót kínáló kereskedő felé történő szolgáltatásnyújtásról szól. Az akciós termékről egyrészt lehet termékleírást készíteni, amit ha professzionális újságírók, bloggerek készítenek, az növelni fogja az eladásokat. Másrészt a kereskedő szempontjából nem mindegy, hogy a bónuszos/kuponos oldal csak a saját márkanevével hirdeti az akciós szolgáltatást, vagy a kereskedő márkanevével együtt, partneri viszonyt kínálva neki. Ha ezeket a szolgáltatásokat a kereskedő is megkapja, akkor minden résztvevő (vásárló, kereskedő, közvetítő) számára nyertes helyzet alakul ki, és ez garantálja az üzleti modell fenntartható működését."

Nem vitatom a GKIeNET állítását, csupán annyit tennék hozzá: mindez csak emelkedő listaárak mellett képzelhető el, míg végül újra kialakul egy olyan árszint, ami tükrözi a tényleges piaci viszonyokat.

A cikksorozat utolsó része jövő hét vége felé várható, melyből megtudjuk: valójában kik is a piacvezetők.

(A bejegyzés forrása: GKIeNET – BCE E-business Kutatóközpont: Bónuszok és kuponok - a piac, ami felforgatja az e-kereskedelmet 2/3)

> További bejegyzéseim a közösségi vásárlásról

Mekkora üzlet a kuponozás? - bónuszbiznisz kiskáté három részben

A közösségi vásárlás jelenleg a leggyorsabban növekvő szegmense az e-kereskedelemnek! A GKIeNET a Corvinus Egyetem E-business Kutatóközpontjával együttműködve az indulástól kezdve méri a magyarországi szereplők teljesítményét. Kis Gergely, a GKIeNET ügyvezetője már a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián tartott előadásában is beszélt a piac alakulásáról, de most a két kutatócég közös jelentéséből részletesen is megismerhetjük az eredményeket. A kutatási jelentés három részben kerül napvilágra: az első rész megállapításait az alábbi cikkben ismertetem, a folytatás pedig június 8. és 16. körül várható.

A jelentés első része rövid történeti áttekintést nyújt a bónuszos vagy kuponos vásárlásról. (Lásd még korábbi írásomat: Közösségi vásárlás - hype vagy forradalom?) Megtudjuk, hogy "az ötlet nem új: az első ilyen internetes vállalkozás még 1999. májusában jött létre az Egyesült Államokban, Mercata néven." Persze akkor a piac még nem volt elég érett ehhez és a cég nem élte túl a dotcom-lufi kipukkadását. A modell 2008-ban, a Groupon alapításával éledt újra. A gyors felfutás titka többek között az lehetett, hogy ez a cég már nem termékek, hanem - sokszor az interneten korábban nem eladható - szolgáltatások értékesítésére építette stratégiáját. "A Groupon 2011. áprilisban már 35 különböző ország 300 piacán végzi tevékenységét - írja a jelentés -, regisztrált felhasználóinak száma több mint 35 millió, éves forgalma pedig meghaladja a félmilliárd eurót. A cég elképesztő ütemben terjeszkedik világszerte, a legnagyobb helyi szereplőket pedig ahol csak tudják, felvásárolják."

A Groupon sikere világszerte hatalmas lendületet adott a közösségi vásárlásnak. Egy gyors felsorolás a legnagyobb szereplőkről: LivingSocial (angolszász államok), Tuangou (Kína, ahol azóta több ezer(!) konkurens indult), BuyWithMe, Jasmere.com, Fab.com, Weforia, Groop Swoop, Groupalia, TownHog, TeamGrab.com, Baredeal.com, Agenzy.com, DailyQ.com, eWinWin. A jelentés megállapítja, hogy a verseny élesedésével valószínűleg a kisebb szereplők közül egyre többen próbálnak meg majd specializálódni. Ennek jelei már most felfedezhetők: az angol Keynoir például különös gondossággal válogatott exkluzív ajánlatokat küld tagjai részére; az Indonézia két nagyvárosában (Jakartában és Bandungban) működő Lapar.com-on pedig kuponként vásárolhatunk éttermi menüt.

A hazai piac tavaly nyáron indult, a kutatási jelentés egy ábrán szemlélteti a szereplők piacra lépésének sorrendjét:

A hazai szereplőkről egyelőre nem tudunk meg többet, a konkrét adatok várhatóan a harmadik részben lesznek majd. (A következő, második részben az üzleti modell elemzését fogjuk kapni.)

A jelentés kiemeli: viszonylag kevés olyan termék vagy szolgáltatás van, amelynek árrésébe beleférne az 50%-os, vagy azt sokszor meghaladó kedvezmény, így ezek az akciók marketingcélokat szolgálnak. A vállalkozók így próbálnak új vevőket magukhoz csábítani abban a reményben, hogy belőlük később teljes áron vásárló, visszatérő ügyfelek válnak. (Ezzel kapcsolatos kételyeimet már megfogalmaztam.) A jelentés is megállapítja, hogy "a vásárlók nem azért látogatnak az oldalra, mert szükségük van valamire, hanem mert a kedvezmény mértékét ismerve, kihagyhatatlan ajánlatnak érzik azt, az ajánlatok időkorlátja miatt viszont azonnali döntési helyzetbe is kerülnek."

A jelentés legérdekesebb része a vevők számát ismerteti. Ebből kiderül, hogy annak ellenére, hogy a hazai piac még nincs egy éves (az első cégek 2010. júliusában indultak), a GKIeNET 2011. áprilisában készült CATI felmérésének eredménye szerint a 14-74 év közötti lakosság 1,5%-a már vásárolt online kupont! Ugyancsak érdekes adat, hogy közülük 19% új internetes vásárló, aki a nagy árkedvezmény hatására próbálta ki ezt a lehetőséget.

A szerzők június 8-ra ígérik a cikksorozat folytatását, melyben a siker titkát jelentő üzleti modellt fogják elemezni. A megjelenést követően természetesen erről is beszámolok. (A második rész itt olvasható!)

(A bejegyzés forrása: GKIeNET – BCE E-business Kutatóközpont: Bónuszok és kuponok kutatási összefoglaló)

> További bejegyzéseim a közösségi vásárlásról

A pénz gazdát keres

Érzésem szerint az elmúlt időszakban határozottan felerősödött a befektetők érdeklődése az e-kereskedelem iránt. A téma állandóan szerepel a szakmai diskurzusban: többek között beszéltünk róla az Internet Hungary-n, a SzEK-klubban, és igen izgalmas formában fog szerepelni a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián is május 6-án.

Utólag csak a sikeres befektetéseknek van nagy visszhangja, de amikor az első üzleti angyalok a Vatera, a Netrisk vagy a Bookline mellett döntöttek, számos más lehetőség is szerepelt a listájukon. Visszanézve azt hihetné az ember, csak választani kellett - pedig pont ez a legnehezebb: kiválasztani azt, aki majd jól veszi az akadályokat és tényleg igazán sikeres lesz. A mai kezdő kis cégek között is ott lapulnak a jövő nagy üzletei, épp csak azt nem tudni, hogy a sok százból melyik az a kettő-három.

A fokozódó befektetői figyelem megjelenési formái közé tartoznak a különböző pályázatok és versenyek, ahol startup cégeknek kínálnak lehetőséget a bemutatkozásra. Idén tavasszal két ilyen kezdeményezéssel is találkoztam: az egyik a startupok támogatásában egyébként is élen járó Colabs projektje, az Elevator Pitch Competition, amelynek eredményeképpen tavaly már 5 vállalkozásba összesen 1 milliárd forintot fektettek magán- illetve kockázati-tőke befektetők; a másik az idén először induló Webcredit Online Üzleti Projekt Verseny, amely olyan szakmai támogatókat tudhat maga mellett, mint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ. Szembetűnő azonosság, hogy mindkét kezdeményezés kifejezetten a startupokat célozza meg, aminek egyértelműen az az oka, hogy ott lehet óriási nyereséggel kiszállni, ahol a befektető már a kezdeti fázisban megjelent, felismerve a siker lehetőségét. Ha megnézzük a Vatera vagy a Netrisk példáját, jól látszik, hogy azok kerestek a legjobban, akik 5-6 évvel ezelőtt, még a felfutási szakasz előtt, viszonylag kis tőkével szálltak be.

Hallottam olyan vállalkozói véleményt, miszerint azért nem vesz részt ilyen versenyeken, mert fél, hogy ellopják az ötletét. Ahogy korábban is írtam: a vállalkozók gyakran túlértékelik az ötletek jelentőségét és nem értik, a befektetők miért nem hajlandóak hatalmas összegekkel finanszírozni a bizonytalan kilátású elképzeléseket. Persze, kellenek a jó ötletek is, de a sikerhez az ötlet önmagában még kevés, számos egyéni, szervezeti és üzleti kihívásnak is meg kell felelni menet közben.

E-kereskedők eladósorban

Az általam ismert e-kereskedők zömének a fejében ott a lehetőség, hogy a cégét egyszer eladja. Erre sokuknak lehet is esélye a cég teljesítménye, piaci pozíciója alapján, de felmerül bennük jó pár kérdés: hogy álljunk neki? Mikor érkezik el az ideális pillanat? Hogy érhetem el a legjobb árat? Megváljak-e az egész cégtől, vagy tőkét vonjak be? Ezekről a kérdésekről volt szó az Internet Hungary 2010 konferencia egyik, a SzEK.org-gal közösen szervezett szekciójában, melyben Valner Szabolcs (Vatera alapító), Sager Eszter (PwC), Nagy Kálmán (Concorde) mellett én is előadást tartottam. Az alábbiakban a saját előadásom összefoglalása mellett megosztok néhány, a többi előadótól, valamint az előadást követő kerekasztal-beszélgetés résztvevőitől [Bruckner Zoltán (Primus), Kövér József (3TS), Zsembery Levente (BNV Equity), Tánczos Péter (Euroventure), Siklósi Zoltán (Invescom)] hallott gondolatot.

Piaci szakadék

A hazai internetes kereskedelem elmúlt 10-15 éve kitermelt néhány nagy szereplőt, akik milliárdos nagyságrendű forgalmukkal a kockázati befektetők számára izgalmas befektetési célponttá váltak. A 2001-es lufi-pukkanást követően több évig nem történt komolyabb felvásárlás a piacon, de 2006-tól új folyamatok indultak. Az első nagy internetes - de nem e-kereskedelmi - tranzakció az IWIW eladása volt, majd jött a Bookline tőzsdei bevezetéssel kísért tulajdoncseréje, a Vatera.hu és a Netrisk felvásárlása. (A saját cégeladásomat csak zárólejben említem, hiszen ez egy nagyságrenddel kisebb tranzakció volt a többihez képest.) Ezek mindegyike milliárdos üzlet volt, s jól láthatóan az adott szegmens legnagyobb, 50% fölötti piaci részesedéssel rendelkező szereplőire irányult.


Ha az eddigi tranzakciók méretéből kiindulva szemléljük a kínálati oldalt, azt látjuk, hogy meglehetősen szűk a további befektetések lehetséges célcsoportja. A hazai e-kereskedelmi forgalom 93%-át mintegy 80 cég bonyolítja, de ebből mindössze 20 körüli azon vállalkozások száma, amelyeknek (e-kereskedelemből származó) forgalma meghaladja az évi egymilliárd forintot. (Részleteket lásd itt.)

Az egyik oldalon tehát van ez a néhány tucatnyi vállalkozás, a másikon pedig vannak a befektetők. De befektetőből is sokféle lehet. Egyrészt vannak az intézményi befektetők, akik legalább 1, de inkább 5 millió eurós cégérték fölött vásárolnak szívesen; aztán vannak a szakmai befektetők, akik inkább a saját szektorukon belül vásárolnak, az általuk ismert piacon. Itt a tranzakció értéke lehet akár néhány tízmillió forint is, de az ilyen ügyletek többnyire körön belül zajlanak, a felek legtöbbször már régóta ismerik egymást és partneri viszonyban vannak. Az intézményi befektetés kategóriájába tartozik a JEREMIE program, amit egyelőre nem lehet sikeresnek nevezni, elég ha elolvassuk a program magyar weboldalán pillanatnyilag olvasható, nem éppen friss tájékoztatót.

Fentiekből az látszik, hogy az e-kereskedelmi cégek terén jelentős szakadék húzódik a kínálati és keresleti oldal között, és legalább ekkora a szakadék az eladósorban lévő cégek tulajdonosainak vágyai és a piac kockázati hajlandósága között. (Kicsit sarkítva azt mondhatnám: a tulajdonosok 10%-ot szeretnének eladni 100 egységért, a befektetők pedig 100%-ot szeretnének venni 10 egységért - ha egyáltalán akarnak is bármit venni.)

Kulturális szakadék

A kevés magyarországi cégeladás másik okának azt látom, hogy a cég-, illetve menedzsment-kultúra terén is van némi távolság az elvárások és a realitások között. A milliárdos forgalmat bonyolító, mintegy 20 cég élén többnyire néhány főből álló, jól képzett, tapasztalt menedzsment áll, akik alkalmas partnerek egy cégeladási vagy befektetési folyamatban való együttműködésre. A 100 millió és 1 milliárd közötti forgalmú cégek már főleg egyszemélyi, általában tulajdonosi irányítás alatt állnak. Vezetőik nagy részt saját kezükkel, a nulláról építették fel vállalkozásukat, érthetően akadnak köztük olyanok, akik nem látnak szívesen tanácsadókat, közvetítőket, ügyvédeket egy eladási - vagy bármilyen üzleti - folyamatban. (Szerencsére egyre többen jutnak el annak felismeréséig, hogy nem értenek mindenhez és a továbblépéshez szakembereket kell bevonniuk.) Végül van a maradék, bő 2.500 e-kereskedő, akiknek zöme valószínűleg soha nem lesz egy befektetés lehetséges célpontja. (Épp ezért ér sokat, ha sikerül megtalálni azt az egy-kettőt, aki viszont azzá válhat!)

Ehhez képest mit vár el a menedzsmenttől a másik oldal? Legyen a cég jól menedzselt, transzparens, a szerződések és folyamatok legyenek dokumentálva, a tevékenység legyen tervszerű és végül az egész legyen a lehető legtisztább, azaz trükközésektől, túlzott adóoptimalizálástól mentes. (A szekció beszélgetései során persze több befektető is elmondta: mi is Magyarországon élünk, tisztában vagyunk a realitásokkal, de azért azt tudnia kell minden reménybeli cégeladónak: a vevők alaposan be fogják árazni az esetleges jogi kockázatokat!)

Az ötlet értéke

Természetesen minden vállalkozó azt gondolja, hogy világrengető ötlete van, amiből milliárdossá válhat, csak a kezdetekhez szüksége van egy kis tőkére. A baj csak az, hogy tapasztalatok szerint elég nehéz megmondani, melyik ötletből lesz tényleg sikeres cég, így a befektetők inkább már a megvalósult, még ha alapszinten is, de bizonyítottan teljesítőképes ötleteket keresik. Valner Szabolcs ezzel kapcsolatban két érdekes tanulságot osztott meg a közönséggel: az egyik, hogy azok tudták vállalkozásukkal a legnagyobb hasznot realizálni, akik a lehető legmesszebb jutottak a fejlődésben és piaci térnyerésben anélkül, hogy kockázati tőkét vontak volna be. A másik - eléggé mellbevágó - tapasztalat, hogy egy ötlet sikerre viteléhez az ötletgazdának átlagosan 10 ezer órát kell befektetnie a megvalósításba! Hivatalos munkaidővel számolva ez majdnem öt év, de még 12 órás munkanapokkal és egynapos hétvégékkel is három évet jelent. Ezt az energiát már csak nagyon kevesen áldozzák rá az ötleteikre. A magyar vállalkozók egy része túlértékeli az ötletek jelentőségét és nem érti, a befektetők miért nem hajlandók hatalmas összegekkel finanszírozni a bizonytalan kilátású elképzeléseket.

Az ötletek másik problémája a másolhatóság. A zárt, vissza nem fejthető vagy csak nagyon nagy befektetés árán lemásolható technológiai megoldásokra épülő ötletek kivételével minden más ötlet értékét nem csak a megvalósítás profizmusa, hanem gyorsasága is meghatározza. A Google óriási piaci értékében jelentős szerepe van annak, hogy a keresőmotorban megtestesülő technológiai innováció lényegében hozzáférhetetlen és lemásolhatatlan. Azok az üzleti modellek, amik aztán a Google keresőpiaci erőfölényére épültek (lásd pl.: AdWords), már könnyedén lemásolhatók, de a hatékony működésük alapját megteremtő kereső nélkül mérhetetlenül kisebb az értékük (lásd pl.: ETARGET). Ugyanakkor ha megnézzük a mostanában egyre népszerűbb közösségi vásárlást, azt látjuk, hogy egy viszonylag könnyen másolható üzleti modellről van szó, így a verseny kimenetelét számos, előre nem látható tényező, valamint a versenyzők ügyessége, rugalmassága, gyorsasága befolyásolja.

A stratégia szerepe a sikerben

Sokszor írok a blogomban stratégiáról és tanácsadói tevékenységemben is kiemelt szerepe van. Amikor stratégiáról beszélek, általában vállalati stratégiát értek alatta, de most szeretném kiemelni a tulajdonosi stratégia szerepét. A kettő nem mindig ugyanaz, illetve nem feltétlenül ugyanazokra a kérdésekre válaszol. A cégeladás szempontjából vizsgálva a dolgot: a vállalati stratégia a vállalkozás sikeréhez kell (ennyiben tehát természetesen elengedhetetlen egy cég eladhatóvá válásához), a tulajdonosi stratégia pedig egy sikeres vállalkozás sikeres értékesítéséhez. Például ha egy tulajdonosi stratégiának kezdettől fogva meghatározó eleme a majdani értékesítés, más fénytörést kapnak az olyan fogalmak, mint profit-maximalizálás, fejlesztés, beruházás, piaci pozíció, márkaismertség; és másként kell kezelni a szerződéseket, az adózást, a bérpolitikát, az üzleti könyveket. A tulajdonosnak tehát lényegében már az indulás pillanatában tudnia kell, mik a szándékai a céggel. Különösen igaz ez akkor, ha több tulajdonosról beszélünk, hiszen a felvásárlás eredményét nagyban tudja befolyásolni a tulajdonosi viszonyok tisztázottsága, átláthatósága és a tulajdonosi akarat egységessége.

Mitől megy előrébb a piac?

Az Internet Hungary befektetői szekciója azt a célt is szolgálta, hogy párbeszéd induljon a majdan eladósorba kerülő vállalkozások és a befektetésekben kulcsszerepet játszó M&A cégek, alapkezelők között. Úgy tűnik, megvan a szándék a fejlődésre, a szereplőknek meg kell tanulniuk közös nyelvet beszélni. A szekcióban részt vett befektetők kinyilvánították, hogy szívesen vállalnak szerepet olyan edukációs, tanácsadói, mentori munkában, ami a piac felkészültségét hivatott növelni. Több befektetővel én is jó kapcsolatot ápolok, időnként eszmét cserélünk egymással, illetve próbálunk üzleteket összehozni. A SzEK.org is kiveszi a részét: a februári SzEK-klubnak ez lesz a témája, illetve a májusi VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián önálló szekciót tervezünk az e-kereskedelmi befektetésekről.

A stratégia szerepe a cégeladásban

Mi leszel ha nagy leszel? - szokták kérdezni a kisgyerekektől. A legtöbb gyerek erre mond valamilyen foglalkozást: tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász, de többnyire nem azt válaszolja: Nagy. A vállalati stratégia ugyanerre a kérdésre kéne hogy választ adjon, mégis sok hazai vállalkozó azt gondolja, stratégiára csak a nagyoknak van szükségük, neki egyelőre elég annyi, hogy nagy szeretne lenni. Holott az összefüggés éppen fordított: stratégia nélkül sosem leszünk nagyok.

A hazai internetes kereskedelem elmúlt 10-15 éve kitermelt néhány nagy szereplőt, akik milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolítanak. Történt egy-két sikeres cégeladás is, melyek közül a Vatera.hu és a Netrisk felvásárlása a legismertebb. Ezek a példák jótékonyan hatnak a piacra, kockázatvállalásra, innovációra, jó ötletek megvalósítására ösztönzik a vállalkozókat. Az általam ismert e-kereskedők zömének a fejében ott a lehetőség, hogy a cégét egyszer eladja. Erre sokuknak meg is van az esélye, mivel a kockázati tőke is látja, keresi a lehetőségeket az internetben.

Nehéz megmondani, melyik ötlet lesz az, amelyből aztán sikeres cég lehet, ezért aztán a befektetők is inkább már a megvalósult, és ha csak alapszinten is, de bizonyítottan teljesítőképes ötleteket keresik. De milyen ötletnek van esélye arra, hogy eladható internetes vállalkozás legyen belőle? A tulajdonosoknak kell-e tudniuk már az indulás pillanatában, hogy siker esetén mi a szándékuk a céggel? És ha már érdeklődnek a befektetők, érdemes-e egyáltalán megválni egy jól működő és hasznot termelő vállalattól?

Ezekről a kérdésekről tartok előadást október 27-én 09:35-től az Internet Hungary konferencián A stratégia szerepe a cégeladásban címmel. Előttem a Vatera.hu alapítója, Valner Szabolcs fogja ugyanezt a témát körbejárni befektetői szempontból. (Az előadás alapján íródott cikk itt olvasható.)

(A konferencián a SzEK.org tagjai 13%-os kedvezménnyel vehetnek részt! Regisztráció itt!)

Kindle úr és az e-kereskedelem bevezetésének folyamata

Nemrég volt egy érdekes telefonbeszélgetésem, ami ismét rávilágított arra, milyen téveszmék forognak az emberek fejében az e-kereskedelem kapcsán. Nem ismertem a telefonálót, egy fejlesztő adta meg az elérhetőségeimet, ami általában olyankor fordul elő, ha nagyon vázlatos elképzelésekkel jelentkezik egy ügyfél. Mivel a történet nagyon tipikus, ezért elmesélem, bízva abban, hogy nem bántom meg vele a meg nem nevezett telefonálót, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk Kindle úrnak. (Nem nehéz rájönni, miért pont így.)

Ne bénázzunk számlatömbbel!

Kézzel kitöltendő, önindigós számlatömböt ma már csak vízvezeték-szerelők, takarító kisiparosok, piaci kofák és vendéglátóipari muzsikusok használnak - gondoltam magamban, de nemrégiben találkoztam egy webes munkákból élő vállalkozóval, aki bizony még a klasszikus, sárga, 50x3 lapos Egyszerűsített készpénzfizetési számla című nyomtatványt töltögette számlaadáskor. Persze, akár respektálható érv is lehet, hogy évi egy-két tucatnyi számlánál nem éri meg számlázó-szoftvert venni, de ma már erre sincs szükség: az interneten több, ingyenes verziót is kínáló webes számlázóprogram található. (Más kérdés, hogy melyik mennyire megbízható.)

Mi az, hogy webes számlázóprogram?
Az első elterjedt web-alapú alkalmazás a webmail volt. Ma már rengetegen nem is használnak - adott esetben nem is ismernek - levelezőklienst, hiszen a szélessávú internet térhódításával az offline levelezés lehetősége jelentőségét vesztette. A tárhely mérete sem jelent már gondot: a Gmail-es postafiókok szinte megtölthetetlenek. A webes levelezést a Google-nak hála követte a naptár, a szövegszerkesztő és a táblázatkezelő webes változata, így ma egy kisebb vállalkozás - ha elég bátor és innovatív - könnyedén elvan kliensoldali Outlook meg Office nélkül.

A webes számlázóprogram ugyanazon az elven működik, mint a fenti példák: a gépre telepített szoftver helyett egy webes felületen keresztül használhatjuk a programot. Minden adatot egy szerver tárol központilag, de természetesen készíthetünk magunknak másolatot is. Az elkészült számlákat kinyomtathatjuk a saját nyomtatónkon, de akár PDF-ben is elküldhetjük a vevőnek, hogy nyomtassa ki ő saját magának. Ez ugyan egy APEH állásfoglalás szerint szabálytalan, de nem Magyarországon lennénk, ha szabályos lenne, hiszen egyszerűbbé tenné az életünket. Egyébként már jó pár éve nem tartozik a számla kötelező elemei közé a pecsét és aláírás, tehát ha a vevőnk kinyomtatja magának a PDF-et és beteszi a könyvelésébe, akkor akár tetszik az APEH-nak, akár nem, az egy tök szabályos számla lesz. (Mert hogy megállapíthatatlan, hogy szabálytalanul jött létre.)

Miért jó?
A webes programok fő előnyeként mindig azt szokták felhozni, hogy bárhonnan elérhetők, ahol van internetkapcsolat. A webes számlázó esetében ehhez még fontos tényezőként azt is hozzátenném, hogy platformfüggetlen! Ennek persze rövid távon csak az olyanok számára van jelentősége, akik nem használnak Windows-t, de egy számlázóprogram esetén érdemes belegondolni abba is, hogy hány éven keresztül kell megőriznünk a számla-fájlokat, és az előállításukhoz használt programot! A webes rendszernél viszont a program és a környezet adott, az üzemeltető gondoskodik nem csak a frissítésről és karbantartásról, hanem a biztonsági mentésről is.

A webes számla e-számla?
Nem feltétlenül! A webes számlázóprogramok alapértelmezésben ugyanolyan, papír-alapú számlát készítenek, mint bármely számlázó-szoftver, ami lokálisan, a gépünkön fut. De természetesen vannak olyan webes számlázóprogramok, amelyek tudnak e-számlát is előállítani.

Bízzam másra a bizalmas adataimat?
Mindenféle biztonsági aggályokat hallottam másoktól, pl. hogy így a cégem, vállalkozásom érzékeny adataihoz hozzáfér egy idegen; továbbá, hogy az adataim - az internet mégiscsak egy nyitott hálózat lévén - így nincsenek annyira biztonságban.
Az első aggályra azt tudom mondani: aki azt hiszi, hogy a Windows-os gépén nagyobb biztonságban vannak a fájljai, mint egy internetes szerveren (ahol általában nem Windows fut), az rettenetesen naiv. A másodikra pedig azt: szerintem számlatömböt ellopni, elhagyni sokkal egyszerűbb és mindennaposabb, mint szervert törni.
Egyébként vannak bizalmon és bizalmatlanságon alapuló társadalmak, érdemes megnézni, melyik milyen gazdasági teljesítményt nyújt. Amúgy semmi sumákság nincs a számlázásomban, kisebb veszteség, ha viszik az adataimat, mint amekkora kényelmetlenség egy számlatömb.

(Jómagam - és biztatásomra több ismerősöm is - a Számlázz.hu szolgáltatását használom, amely a fentieken túl még azzal az előnnyel is rendelkezik, hogy képes elektronikus számlát is előállítani.)

Az Év Internetes Kereskedője 2009 - Kire szavaztam?

Ahogy múltkor ígértem, megírom, a zsűri tagjaként milyen szavazatokat adtam le Az Év Internetes Kereskedője Díj 2009-es szavazásán. A díjazottak kiválasztásának menetét már megírtam, itt lehet elolvasni.

Még egyszer az eredmény:

• Az Év Internetes Kereskedője 2009.: Bookline.hu
• Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője: Bigyoshop.hu
• Az Év Innovatív Kereskedője: Netpincer.hu

Az alábbi táblázat tartalmazza a leadott szavazataimat, az összesített pontszám szerint rendezve. Fontos megjegyezni, hogy az értékelésnél nem pontoznunk kellett a kereskedőket, hanem sorrendbe állítani! Azaz ha valaki azt látja a saját áruháza mellett, hogy 2 pont, akkor az nem azt jelenti, hogy egy tízes skálán én 2 pontra értékeltem az adott szempont szerint, hanem azt, hogy a 10 egymással összehasonlítandó áruház közül én a 8. helyre tettem. Viszont ha pontozni kellett volna, lehet, hogy 7 pontot adok neki; csakhogy a szervezők - a holtverseny elkerülése érdekében - azt találták ki, hogy ne pontozzunk, hanem sorrendbe állítsunk, és a sorrendben elfoglalt hely szerint kapnak az áruházak pontokat. (Részletek itt.)

Emlékeztetőül a szempontok részletesen:

1. Alkalmazott üzleti modell egyedisége, ötletessége, életképessége, know how tartalma, értékesítés támogató ötletek, különleges funkciók stb.
2. Megjelenés, design, on-line/off-line megjelenés összhangja (amennyiben ez értékelhető)
3. Kezelhetőség, felhasználóbarát felület

A fenti szempontok mellé még általános elvként azt is figyelembe kellett vennünk, hogy az elmúlt egy év során milyen fejlődés, változás történt az adott weboldalon, jelentek-e meg új funkciók, szolgáltatások stb.

Site	1. szempont	2. szempont	3. szempont	Össz.
netpincer.hu	10	9	10	29
bookline.hu	9	10	9	28
teszvesz.hu	5	7	8	20
edigital.hu	8	4	7	19
jateknet.hu	7	6	6	19
ruhafalva.hu	4	5	5	14
brands.hu	2	8	2	12
shop.builder.hu	6	1	4	11
tulli.hu	3	3	3	9
utisugo.hu	1	2	1	4

Rövid indoklás

Az élmezőny: NetPincér és Bookline

Ha valaki azt kéri tőlem, nevezzem meg a magyar e-kereskedelmi piac vezető vállalkozásait, a felsorolás élén egészen biztos ott fog szerepelni a NetPincér és a Bookline is. (A tízes listáról még az Extreme Digital jutna eszembe, illetve a listán nem szereplő, éppen tizedik születésnapját ünneplő eBolt.hu is. A Vaterát csak azért nem hozom fel, mert úgyis mindenkinek eszébe jut.)
Sokkal nehezebb helyzetben vagyok akkor, ha a két céget kell összehasonlítani és pláne sorrendbe állítani! Az első szempontnál még nem vagyok bajban, mivel a NetPincér üzleti modellje saját találmány, amit ráadásul már Európa-szerte terjesztenek; a Bookline pedig bármennyire jól csinálja, amit csinál, alapvetően egyszerű követő. (A példa - nem nagy titok - a mindenki számára abszolút referenciának számító Amazon.com.) A második szempontnál segítségemre siet, hogy a Bookline az elmúlt egy évben váltott dizájnt, és mivel ez a funkciók jelentős kibővülésével, innovatív fejlesztésekkel járt, akár eldöntheté egyúttal a harmadik szempontot is. Ám ott mégiscsak a NetPincért helyezem előbbre, mivel a megoldandó feladat összetettsége és egyedisége miatt nekik sokkal nehezebb dolguk volt, amit szerintem példásan oldottak meg, illetve oldanak meg folyamatosan, immár több mint tíz éve. Idén a Bookline lett Az Év Internetes Kereskedője (2005. után már másodszor), tavaly pedig a NetPincér - amihez hozzájön az idei új, a Vatera által alapított díj, Az Év Innovatív Kereskedője. Szerintem ez így teljesen rendben van.

teszvesz.hu

A saját összesített pontjaim szerint harmadik helyre került a teszvesz.hu, amiben az az érdekes, hogy ha minden szempontot figyelembe véve kellene sorrendet állítanom, nem tenném a harmadik helyre. Ennek teljesen szubjektív oka van - pontosabban egy szubjektív, azaz rám vonatkozó, ám mégis objektív oka: nem vagyok nő. A TeszVesz ugyanis szerintem a női Vatera.
Az oldalnak jót tett a közelmúltban zajlott átalakítás, de szemmel láthatóan még nincs teljesen kész, vannak inkonzisztenciák, nem kellően kiforrott elemek.

edigital.hu

Nem a legelsők között indult, de azért régi motoros. Egy abszolút sorrendben a TeszVesz elé tenném, de az összesített pontjait a dizájn 4 pontja lehúzza, így mégis mögé került. Ez egyébként tökéletesen példázza, mennyire változik egyénenként valaminek a megítélése: a zsűri-tagok közül talán én voltam az egyetlen, akinek nem tetszett az ExtermeDigital új dizájnja. Nekem a régi - amit többen túlzsúfoltnak tituláltak - jobban tetszett. A mostanival egyik bajom, hogy az egész túl keskeny, a jobb hasáb ajánlatai miatt a középső tartalmi rész pedig még inkább az. Nem tetszenek a főoldali piktogramok sem, nem csábítanak kattintásra és további tájékozódásra. A termékoldalakon lévő rengeteg információ, a kapcsolódó csomagok feltüntetése, a hitel-csúszka, a feltűnően elhelyezett ár mind nagyon jók, de a keskenység miatt megint csak soknak tűnik, számomra legalábbis kevéssé áttekinthető. Az egér nyomán minduntalan felugró tájékoztató szövegek pedig kifejezetten zavaróak, meg kellene oldani a kikapcsolásuk lehetőségét. (Vagy ha ez meg van oldva, akkor feltűnővé és nyilvánvalóvá kéne tenni.)
Mindez persze csak szőrszálhasogatás, az edigital.hu teljesen megérdemelten került a toplistára.

jateknet.hu

A jateknet.hu számomra az év felfedezése. Csak azért nem ők lettek Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője, mert már több évesek, míg a díjazott BigyóShop ebben az évben indult.
Az oldal egyik legjobb ötlete az életkor szerinti kategória-választó vizuális kialakítása. A helyükben én ezt tenném az oldal tetejére - az új látogatóknak mindenképp -, bár lehet, hogy kipróbálták, és a tapasztalat tetette velük alulra.
Sejtésem szerint a fő vásárlói kör az anyukákból tevődik ki, de ez nem látszik eléggé az oldalon. Például a kategóriák egyszerű felsorolása linkekkel inkább egy műszaki áruházra valló megoldás. A főoldal tartalmi részét elfoglaló termékajánlók pedig csak kereskedelmi szempontokból vannak kategorizálva (akciós, új, érdekes, legnépszerűbb), de hogy pontosan mik is azok, a játékvilágban járatlanok számára nem derülnek ki. Az érdekes és új játékok között pl. egy csomó kis kép mellett azt látom, hogy Winx Club - 1 (2, 3... stb) évad 5 DVD - de még akkor sem tudom meg mi ez, ha a termékoldalra kattintok, ahol meg az áll: Kategória: Könyvek, DVD. Oké, de ez egy DVD-film? Vagy DVD-n lévő játékszoftver? Ha utóbbi, milyen eszköz kell hozzá? PC? PlayStation? XBox? Apróságnak tűnik, és lehet, hogy az anyukák 90%-a már a címből minden információval tisztában van, de a maradék 10%-ban is ott rejtőzhet még jópár vásárló.
Tetszik, hogy sok színt használnak az oldalon, de vannak grafikai következetlenségek (pl. termékoldal tetején lévő igényes lapozó és ajánlógombok vs. kategória-felsorolás szöveges linkekkel) és szerintem nagyon aprók a betűk. A termékoldalon dicséretes a részletes termékleírás, de lehet, hogy ez elég lenne opcióként, miközben a főbb jellemzőket, akár grafikus hangsúlyozással lenne érdemes kiemelni.
Minden oldalon felbukkan egy kis box, ami a telefonos segítségre hívja fel a figyelmünket, ezen kívül a cég tulajdonosának A Vevő konferencián tartott előadásából azt is megtudhattam, hogy minden megrendelés után fel is hívják telefonon az ügyfelet - az e-kereskedelemben ez a kiemelt telefon-használat elég ritka, és valószínűleg minden vásárlókör által nem is igényelt megoldás, de ebben az esetben kifejezetten üdvös lehet, és bizonyára nagyban hozzájárul a cég üzleti sikeréhez.
A JátékNet három éves - ez pontosan az a kor, amikor már összegyűlt annyi olyan tapasztalat és tudás is, amit a technikai keretek vagy az erőforrások szűkössége miatt egyszerűen nem tudtak felhasználni. Minden jó webáruház-üzemeltetőnek van egy listája, ahova olyan fejlesztéseket jegyez fel, amik a majd egyszer... kategóriájába tartoznak, de legtöbbjük azt is tudja, hogy ezek közül jó néhány akár egy nagy ugrás kulcsa is lehet. Szerintem a JátékNetről még fogunk hallani...

(Folyt. köv.)

Vásárlás nélkül nem megy! - kerekasztal-beszélgetés az Internet Hungary-n

Vásárlás nélkül nem megy! címmel fogok beszélgetést vezetni az idén tízéves Internet Hungary második napján, október 14-én. (A konferencia weboldala itt található, a részletes program innen letölthető.) A kerekasztal körül Boruzs Ákos (Origo), Bőgel György (CEU), Starcz Ákos (Bookline), Ökrös Viktória (Tesco) és Sziebig Péter (Klikkmánia) fog ülni. Az alábbiakban néhány gondolat azzal kapcsolatban, amiről beszélgetni fogunk.

Az intenetet leginkább az egyik médiumként szokták emlegetni. A szó eredete latin, az üzenet továbbítására szolgáló közvetítő eszközt - eredetileg személyt (spiritizmus) - jelent. Én azokkal értek egyet, akik szerint az internet nem médium, hanem (virtuális) tér. Olyan tér, amelyen belül van számos médium; továbbá vannak szereplők, eszközök, vállalkozások, szolgáltatások, kereskedelem, politika, közösség és így tovább. Majdnem minden van, ami az internet terén kívül is megtalálható, de van egy csomó más, ami meg csak itt van. Olyasmik is vannak, amik itt jöttek létre, de megjelentek a valós térben is. Pl. online áruház, ami később offline boltot nyitott; vagy fórumokon, közösségi oldalakon egymást személyesen nem ismerő emberekből létrejött baráti társaságok, amelyek aztán a való életben is elkezdtek összejárni.

Nincs ok riadalomra, nem fogok filozofálgatni az Internet Hungary-n! Kereskedelemről, üzletről fogunk beszélgetni, de fontosnak tartottam tisztázni a fentieket. Ugyanis ennek tükrében a kerekasztal-beszélgetés alapkérdése költői. Tényleg nem fogunk tudni internet nélkül vásárolni? Már ma sem tudunk! Vagy tudunk, de jelentős hátrányt szenvedünk, mert lemaradunk bizonyos információkról, nem tudjuk kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot, vagy egészen egyszerűen nem jutunk hozzá ahhoz, amire amúgy vevők lennénk, mert vagy nem értesülünk róla, vagy elkapkodják előlünk. (Például egy koncertbelépőt, színházjegyet, exkluzív DVD-kiadványt, amit csak a neten lehet kapni stb.)

Egy friss tanulmány szerint az internetezők 90 százaléka (!) nem dönt a vásárlásról internetes tájékozódás nélkül. Sokuk a döntést követően végül bemegy egy boltba, hogy ott vegye meg a terméket, de ezek aránya is egyre kevesebb. Hogyan hat mindez az offline kereskedelemre? Például a Tesco-ra, a leghiperebb hipermarketre? És mit szólnak a többiek, a régi e-kereskedők ahhoz, ha a Tesco a netre megy? (Mert előbb-utóbb megteszi nálunk is: Angliában az e-kereskedelem egyik legnagyobb szereplője évek óta.) Kié lesz a tér? Nem biztos, hogy a leggazdagabbé, mert itt nem a jól megválasztott telkeken, a parkoló nagyságán, az autópálya-lehajtó közelségén dől el a játszma. A tér urai nem kereskednek, csak gyűjtik (Facebook, iwiw) és irányítják (Google) az embereket; a fizikai korlátokat felváltják a tudás-, képesség-, figyelembeli eltérések.

Még egy évtizede sincs, hogy az internet valódi tömegek részére vált nélkülözhetetlen, mindennapi eszközzé, de már e rövid időszak alatt is megélt jó néhány nagy változást, fordulatot. AOL, ICQ, Amazon, Google, Skype, Facebook, irc, blog, twitter - hogy csak néhány hívószót említsek. Elég nehéz megjósolni, mi lesz a holnap új slágere, hol vesz váratlan fordulatot egy sokáig világosnak tűnő trend. Akinek mégis sikerül valamire rátapintani, az egyik napról a másikra érhet el egészen elképesztő mértékű sikereket. Nem hiszem, hogy ezen a kerekasztal-beszélgetésen kiderülne, mi lesz holnap vagy holnapután a globális cybertér játszóterének kedvenc kütyüje, de hátha néhány nézőt elrugaszkodott ötletekre inspirálunk...

(A szöveg az Internet Hungary 2009 programfüzetében megjelenő ismertető bővített változata.)

Kapcsolódó cikkek:

• Bőgel György blog-bejegyzése a kerekasztalbeszélgetés kapcsán
  

Web5let: gepelo.hu - az online gépíró-kisasszony

Hogy ez nekem nem jutott eszembe! (Ismerős az érzés?)
Pedig tényleg eszembe juthatott volna, mivel újságíró koromban elég gyakran kellett magnóról gépeltetnem. Akkoriban ez úgy ment, hogy leadtam a szerkesztőségben Ica néninek a kazettát, aki aztán otthon legépelte a szöveget és másnap hozta a nyers gépiratot. Amire abból cikk lett, nekem legalább még egyszer át kellett gépelnem az egészet. És ez mindössze (?) 15 éve volt...

Mindez hogy történhetne ma? Először is hagyjuk ki a folyamatból Ica nénit, a kazettát és persze az írógépet, a papírt és az indigót is. (Van még aki tudja, mi az az indigó?) Ehelyett fogjuk a digitális diktafonunkat, ami ugyebár nem hogy szalagot, kazettát vagy más effélét, de semmilyen mozgó alkatrészt nem tartalmaz; készítsük el az interjút, vagy rögzítsük pl. vezetés közben a gondolatainkat, majd töltsük fel a fájlt a Gépelő.hu-ra, és igen rövid időn belül megkapjuk e-mailben a felvételen elhangzó szöveget, leírva.

A szájton további szolgáltatásokat is igényelhetünk - idézem:

• CD és DVD: a kapcsolatok menüpontban megadott címre küldhető CD-n vagy DVD-n rögzített hang- és videófelvétel
• Élő közvetítés: Igény esetén lehetőség van valós idejű ún. streamingre, amikor az esemény és az elhangzottak gépelése valós időben történik
• Telefonos diktafon: a (1) 999 0688-as telefonszámon hívva a sípszó után lediktált hangjegyzet leirata automatikusan megérkezik a megadott emailcímre
• Mobil hangrögzítő: Java (j2me) kompatibilis telefonra telepített alkalmazásunk segítségével a rögzített hang mobil interneten keresztül közvetlenül feltölthető rendszerünkbe

Tovább részletek itt.

Az egész szolgáltatás teljesen online: az interneten adjuk le a megrendelést, itt töltjük fel a fájlt, itt kapjuk meg az eredményt, és az ellenértéket is online, bankkártyával tudjuk kifizetni. Példaértékűen kidolgozott és megvalósított ötlet, ami jól bizonyítja, hogy nem elég kitalálni valamit, azt professzionálisan meg is kell tudni csinálni. Az alkalmazási terület pedig elég nagy: ne csak az újságírásra gondoljunk, jól jöhet ez cégek taggyűlési jegyzőkönyveinek, tárgyalási emlékeztetőknek, de akár út közben sebtiben lediktált levelek, tanulmányok, netán ötletek legépeléséhez.

Kritikai észrevételek

Fentiekből látszik, hogy a szolgáltatást nagyon átgondolták és jól kitalálták. Apróbb kritikai megjegyzésem azért lenne. Jelenleg ez olvasható az oldalon MINŐSÉG ÉS SEBESSÉG címszó alatt:

"A feltöltött hang- és videofelvételeket első körben a SKAWA Technologies beszédfelismerő rendszere dolgozza fel. Ezt követően a száz százalékos szöveghűséget az egymással párhuzamosan dolgozó, az egyes szövegrészeket külön-külön gépelő/fordító kollégák munkája biztosítja. Ezzel a zajos, automatikusan nem felismerhető szövegek, szövegrészek maximális pontosságú rögzítése is biztosított. A már legépelt szövegrészeket minden esetben hozzáértő, minősített lektorok ellenőrzik a legépelt szövegrész eredetivel való összevetésével. Így csak ellenőrzött és lektorált eredmények kerülnek vissza a megrendelőhöz."

A tájékoztatás, és az ebből sejthető minőség valóban meggyőző, viszont a sebességről valójában nem derül ki semmi, csak feltételezzük a leírtak alapján, hogy a szolgáltatás gyors. Na de mennyire? Egy óra? Fél nap? Egy nap? Megrendeléskor gondolom lehet választani sebességet, bizonyára olcsóbban lassabban van meg, és ha sürgős, akkor jó pénzért akár azonnal is megy. Az sem világos, hogy éjjel-nappal dolgoznak-e. Nem mindegy. Mert tegyük fel, épp New Yorkban vagyok és ott készítek interjút, magyarul. Szeretném igénybe venni a szolgáltatást, ám amikor ott este hat van, itt éjfél - menni fog? Lehet, hogy erre a kérdésre a megrendelés leadása után választ kapok, de érdemes lenne legalább a főbb paraméterekről rövid, de jól kiemelt tájékoztatást adni. Elég lenne annyi, hogy: "gépelés 24 órában, akár 1 órán belül" - vagy ilyesmi.

Apróság, de erről az oldalról is - mint sajnos annyi másikról - hiányzik a linkelés, mint a hipertext egyik legfőbb előnye. Csak két példa: amikor azt írjuk, "a kapcsolatok menüpontban", miért nincs belinkelve a kapcsolatok menüpont? Aztán: "Igény esetén lehetőség van valós idejű ún. streamingre..." - biztos, hogy mindenki kapásból tudja, mi a streaming? Nem lenne biztosabb belinkelni hozzá mondjuk a megfelelő wikipédia hivatkozást, ahogy most én tettem?

Erről jut eszembe: számtalan weboldalon találkoztam már mindenféle tudástár, kifejezések szótára és ehhez hasonló okosságokkal. Az internet lényege az együttműködés! Amiből már van egy jó, abból nem érdemes másikat csinálni, hanem a meglévővel kell együttműködni; főleg, ha az eleve az együttműködésre van kitalálva! Ahelyett, hogy elkezdenénk saját szócikkeket írni, a lexikális háttértudást igénylő kifejezéseket linkeljük be a wikipédiára - vagy az adott témában releváns, esetleg másik tudásbázisra. Ha pedig nem találjuk a wikipédiában a kifejezést, vegyük fel magunk; ha nem értünk egyet a leírással, vitatkozzunk vele, fűzzük hozzá a saját értelmezésünket! Így egyrészt a saját, soha nem tökéletes tudásunk összeadódik másokéval, másrészt nem fognak létrejönni az interneten mindenfelé redundáns lexikonok, amikben rossz esetben egymástól eltérő, esetleg egymásnak ellentmondó információk vannak.

Kapcsolódó cikk:

• Írott szöveg a diktafonból (IT-Business)