2013. május 6., hétfő

A jövő a kütyükben lakozik?

Csütörtökön kezdődik a konferencia. A tizedik. Ez több szempontból is mérföldkő. Egyrészt mert tavaly már érzékeltük, egy korszak lezárulóban van az e-kereskedelem történetében, nem véletlenül adtuk a Túl a kamaszkoron (?) alcímet, a zárójeles kérdőjellel érzékeltetve a bizonytalanságokat. Másrészt, mert a kerek számoknak mindig van egyfajta varázsa: az embereken kitör a nosztalgia, meg az összegzési vágy. (Lásd az erről szóló infografikánkat!) Harmadrészt úgy tűnik, minden eddiginél többen leszünk!


Végül, de nem utolsósorban, meggyőződésem, hogy most tényleg nagy változások előtt állunk. A konferencia első napja ezeknek inkább az üzleti oldaláról, a második napja a technológiai oldalról szól. Szerintem az előbbi a fontosabb, ugyanis nem az a lényeg, hogy a Google GLASS, a hajlítható okostelefon vagy a 3D-s nyomtatás váltja majd meg a világot, hanem inkább az üzleti modellek innovációja, a felhasználói csoportok változása, a fogyasztói elvárások alakulása, a közösségi, társadalmi folyamatok és így tovább. Megpróbálom egy példával érzékeltetni, mire gondolok: ha ez a konferencia 100+ éve lett volna és az autó a témája, akkor a jövő szempontjából nem azok lettek volna az igazán lényeges kérdések, hogy az autóknak zárt lesz-e a teteje, hány sebességes lesz a váltó és melyik oldalon lesz a kormány; hanem például az, hogy a sorozatgyártásnak köszönhetően mindenkinek lesz autója, az egész világon betonutak, majd autópályák fognak épülni, az emberek akár 100 km-re is eljárhatnak dolgozni, létrejön a tömegturizmus és télen is lehet majd Budapesten paradicsomot kapni.

Igen, a jövő a kütyükben lakozik, de csak lehetőségek formájában. Hogy ezekből mi válik valóra, az meglepő módon továbbra is olyan egészen alapvető és egyszerű dolgokon múlik, mint hogy hány ujj van a kezünkön, számokat vagy képeket jegyzünk-e meg könnyebben, vagy hogy milyen széles két római ló fara.

(Akit érdekelnek a fenti kérdések, jelen sorok írásakor még jelentkezhet a csütörtökön kezdődő X. E-Kereskedelem Konferencia - SmartCommerce: a jövő (e-)kereskedelme című rendezvényre, de a helyek számra már erősen korlátozott!)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)