2013. május 22., szerda

Területfoglalás

Tegnapelőtti posztomra reagálva - azt pontosítva - Berényi Konrád arról ír blogjában, hogy a hagyományos médiatulajdonosoknak nincs félnivalójuk, mert a felület meghatározó szerepét átveszi, helyettesíti a brand: "Ezért nem annyira idegesek a kiadók: amíg van pénzük, addig tudnak venni márkákat, vagy ha nagyon összekapják magukat, akkor akár gyártani is. Csak majd most az interneten teszik ezt, nem az újságosbódéknál vagy a tévében."


Konrádnak teljesen igaza van: a felület helyett ott a brand - ám a brand kohéziós ereje lényegesen kisebb, mint a felületé. Mondok egy példát a saját szakterületemről: a hagyományos és az e-kereskedelem közötti egyik legalapvetőbb különbség a fizikai korlátok hiánya az online térben, amit mindenki az egyik legnagyobb előnyként tart nyilván - holott másfelől ez az egyik legnagyobb hátrány is, mégpedig a területfoglalás miatt. Ha valaki épít egy plazát mondjuk a Nyugati mellé, akkor azt a területet jó hosszú időre lefoglalja, azaz senki nem tud egy másik plazát pontosan ugyanoda építeni. Azok számára, akiknek térben és időben a Westend a legideálisabb helyen van, a brand ereje másodlagos: akkor is ide mennek vásárolni, ha egyébként a KÖKI Terminal sokkal szimpatikusabb nekik. (Most arról ne is beszéljünk, hogy amúgy a többségnek már a szimpátiáját is erősen befolyásolja a fizikai közelség.)

A médiában ugyanez a helyzet, csak ott területfoglalás helyett felületfoglalás van. Tegnapi posztom lényege az akart lenni, hogy a felületet determináló fizikai korlátok (példányszám, terjedelem, frekvencia stb.) eltűnésével megszűnik a felület lefoglalhatósága is. A hagyományos média korában - ami részben még tart - egy frekvencia birtoklása nagyjából egyenértékű egy telek birtoklásával, míg az internet korában egy brand birtoklása - persze erős túlzással! - egy URL birtoklását jelenti. Épp a Konrád által hozott Tumblr példája is jól illusztrálja ezt: "a felvásárlás bejelentése után óránként 4-600-ról hirtelen 72 ezerre ugrott a Tumblr-blogok Wordpressre költöztetését intéző szolgáltatásuk forgalma"; de nem is kell ilyen messze mennünk, itt van hazai példának az iWiW esete.

Félreértés ne essék: nem akarom a brand értékét lekicsinyelni, pusztán annak viszonylagosságára hívom fel a figyelmet, és azt tapasztalom, hogy ezt nem minden médiatulajdonos érzékeli. A brand nem más, mint egy nyakba akasztott kolomp, ami valóban alkalmas arra, hogy valamennyire egybetartsa a nyájat, de azért szerintem mindenkinek világos, hogy egy karámhoz képest kisebb az ereje.

(Újabb hozzászólás a témában Pécsi "Pollner" Ferenc tollából.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)