2011. december 15., csütörtök

Hogy növeljük bevételünket válság idején?

Több mint négy éve járok ugyanabba az edzőterembe. A hely akkoriban indult, elég nagy alapterületen, sokféle sportolási lehetőséggel, jó minőségű kondigépekkel, squash-pályával, ugrabugra-termekkel, szaunával, a földszinten kellemes, teraszos étteremmel, ahol egészséges ételeket kínáltak. Az induláskor 140 Ft körül járt a svájci frank árfolyama, és bár már mutatkoztak válságjelek a tengerentúlon, itt még a prosperitás lázában égett mindenki.

Négy éve figyelem, mit csinálnak. Eleinte napközben is elég sok vendég volt, esténként pedig telt ház - jól ment az üzlet. A belépő mellé járt törölköző, a bérleteseknek ingyenes szaunahasználat, mindig rend volt és tisztaság, a pulton papírtörlő, papír-zsebkendő. Aztán jött a válság és a forgalom látványosan csökkent, amire reagálva elkezdtek takarékoskodni - a vendégek rovására. Eltűnt a törölköző, a papír-zsebkendő, a mosdóból a kéztörlő, az öltözőkben megszűnt a szellőzés, nyáron csak a legnagyobb melegben ment a légkondi. A mosdó ajtajáról hónapokkal ezelőtt leesett a kilincs, azóta is úgy van. Az igénybevétel és karbantartás hiánya most már a kondigépeken is elkezdett látszani: itt egy fogantyú kopott le, amott egy műszer romlott el, s egyre több gép nyikorog, nyög, szenved. Néhány hete az egyik szerkezetről leesett a jobb oldali fogantyú, így használhatatlanná vált. Akár házilag is ki lehetne javítani, de ehelyett félreállították egy sarokba, ott porosodik azóta is.

Amikor mindenki leépít, te növeld a színvonalat!

A vállalkozások akkor teszik saját torkukra a kést, amikor válság idején elkezdenek a színvonal csökkentése árán takarékoskodni, ahelyett, hogy minden áron annak megőrzésére, sőt, inkább emelésére törekednének. A szolgáltatás színvonalának csökkentése előbb-utóbb a vevők számának csökkenését vonja maga után, így még azokat is elveszítjük, akik egyébként maradtak volna. Pedig ha fejlesztenénk, akkor még új vevőket is szerezhetnénk!

Hogyan, amikor a válság épp a vevők számának csökkenésével jár? A válasz nagyon egyszerű: a vevők száma összességében valóban csökken, de ezzel együtt a kereskedők, szolgáltatók száma is csökken. Egy edzőterem, ha elveszti vendégeinek 70%-át, biztosan tönkremegy és bezár, viszont a megmaradó 30% továbbra is szeretne edzőterembe járni, azaz más helyet keres magának. Nagyobb valószínűséggel választ magának olyan helyet, ahol a korábbihoz képest is magasabb színvonalat nyújtanak neki, mivel csalódottságát ezzel szeretné kompenzálni. Ha nem talál ilyet, nem is lesz hűséges és bármikor könnyen továbbáll egy jobb szolgáltatás reményében. A vevő attól önmagában nem lesz hűséges, ha egy termék vagy szolgáltatás megfelel az elvárásainak, mivel úgy gondolja, ez a természetes minimum; akkor tudjuk elégedetté és hűségessé tenni, ha az elvárásaihoz képest magasabb színvonalon teljesítünk és olyat is kap, amire nem számít.

Válságban könnyebb kitűnni

Amikor mindenki takarékoskodik, leépít, visszafogja a költségeit, apróságokkal is könnyű kitűnni. Régebben - amíg létezett autókereskedelem - dolgoztam autós cégeknek is. Nagyon sok autószalonban jártam Budapesten és vidéken egyaránt. A válság kezdetekor mindenhol ugyanazt láttam: lecsavarták a fűtést és csökkentették a világítást, később pedig elküldtek embereket. Tessék mondani, ki akar autót venni olyan helyen, ahol sötét és hideg van, illetve egyetlen értékesítő lézeng nagykabátban? Az autószalonok többnyire közel vannak egymáshoz, így ha valaki azt akarja, hogy mindenki hozzá menjen be, világítsa ki az egész placcot, díszítse fel a bejáratot és alkalmazzon hosszú-combú lányokat, akik már az ajtóban kávéval kínálják az érkezőket! A siker garantált!

A válság páratlan lehetőséget kínál az e-kereskedelem számára is. Sok olyan szegmense van a kereskedelemnek, ahol egyre kevesebb a vevő és egyre nehezebb üzletet fenntartani. Élelmiszerbolt, pékség, virágos és trafik a legtöbb helyen van elérhető távolságon belül, de - különösen a kisebb vidéki városokból - sorra tűnnek el az ajándékboltok, szaküzletek, miközben nem mindenhol épül a város szélén bevásárlócentrum, na meg mindent azért a Tescóban sem kapni. Az ezeken a helyeken élő emberek számára két lehetőség marad a vásárlásra: elutazni egy közeli nagyobb városba, vagy interneten rendelni. Már csak azt kell kitalálni, az utóbbira mivel tudjuk rávenni őket.

Adalék: Vedd a neten!

A SzEK.org által indított Vedd a neten! kampány fő célja, hogy segítsen meggyőzni azt a mintegy 2,5 millió rendszeres internetezőt, aki nem szokott online vásárolni. Ennek érdekében a veddaneten.hu oldalon számos érvet és tunivalót gyűjtöttünk össze! Ezek főleg olyan információk, amelyeket bármely e-kereskedőnek érdeke terjeszteni, ezért javaslom, ha webáruház-tulajdonos vagy, helyezd el az oldaladon a Vedd a neten! logóját és segíts látogatóidnak a döntésben! (További információk a logó elhelyezéséről itt >>)


2011. október 30., vasárnap

Erőforrás-megosztás - Gondolatok a napozóágyról

Így október és a nyári időszámítás végén jól esik felidézni, milyen volt a nyári hőségben a strandon heverészni. A múlt nyáron több fürdőhelyen jártam mindenfelé az országban, köztük néhány nagyon szép, kulturált, jól felszerelt strandon is. Volt két-három olyan, ahol a közönség számára nagy mennyiségű napozóágy állt rendelkezésre. Megfigyeltem, hogy a gyakorlott helyiek - vagy azok, akik már több napja tartózkodtak ott - mindig igyekeztek korán a helyszínre érni és a család számára elegendő mennyiségű napozóágyat lefoglalni. A szabad napozóágyak általában kora délelőtt elfogytak. A fűben egy törölközőn heverészve volt időm felmérni a helyzetet és megállapítani, hogy a jól ismert Pareto-elv itt több szinten is érvényesül: egyrészt a nap folyamán, bármely tetszőleges időpontban a napozóágyak legalább 80%-án nem hevert senki, pusztán törölközővel, táskával és egyéb leleményes technikákkal foglalta őket magának. Másrészt egy adott napozóágyat vizsgálva a teljes nyitvatartási időnek legfeljebb 20%-ában használta azt valaki ténylegesen. Harmadrészt a fűben heverészők száma jól láthatóan sosem haladta meg az üres napozóágyak számát, sőt, általában inkább jóval alatta maradt. Mi ebből a tanulság? Elsősorban az, hogy ha senki sem rezervált volna magának saját napozóágyat, akkor az épp pihenni vágyók egész nap minden időpillanatban elegendő szabad helyet találtak volna a heverészéshez. Másodsorban pedig az, hogy egy adott rendszeren belül az erőforrások kimerülése esetén nem feltétlenül az újabb erőforrások bevonása a megoldás.

Az élet számos területén foglalunk le jelentős erőforrásokat akkor is, amikor épp nem használjuk őket, ezzel ésszerűtlen költségekkel terhelve nem csak saját magunkat, hanem az egész társadalmat. A leginkább kézenfekvő példa a személyautó: Magyarországon körülbelül 3,2 millió fut az utakon. Ha kiszámolnánk, hogy ezek bekerülési ára és fenntartási költsége mekkora, 10 ezer milliárdos nagyságrendű számokat kapnánk! (Tessék csak a 3,2 milliót egy átlagos autó árával megszorozni!) Persze ennek a hatalmas összegnek jelentős része egyéb módokon hasznosul: például ezzel finanszírozzuk a teljes infrastruktúrát, ami az autózáshoz kell, az utaktól az autószalonokig. Miközben bármely adott pillanatban az autók nagyon jelentős része üresen áll, még csúcsforgalom idején is. Ha nem így lenne, soha nem lennének parkolási gondjaink. Persze a napozóágy és az autó között van egy nagyon jelentős különbség: a napozóágyak megosztásához elég megváltoztatni a gondolkodásunkat, ha ugyanezt az autóval szeretnénk tenni, a hozzá tartozó teljes üzleti- és infrastruktúrát is meg kéne változtatni!

Agyoncsépelt közhely, hogy az internet megváltoztatta a világot, mégis azt mondom: a legnagyobb változás még hátravan, de bele van kódolva az internet logikájába. A világháló, mint fizikai és logikai eszközök rendszere, az erőforrás-megosztáson alapul, hiszen ősét, az ARPANET-et részben éppen ezért hozták létre. A cél a számítási kapacitások megosztása mellett az volt, hogy olyan decentralizált hálózatot építsenek, amely egy atomtámadás esetén is működőképes marad. Így született meg a TCP/IP protokoll, amely az információt csomagokba rendezve osztja és küldi el. Ennek egyik fontos következménye, hogy míg például a hagyományos telefonvonal két végén egyszerre csak két ember tudott beszélni, ezzel teljesen lefoglalva az adott vonalat időben is, addig ma (az ADSL esetében például fizikailag ugyanazon a régi rézdróton) nemcsak beszélni tudnak rajta többen is akár, hanem közben még adatcsomagok is közlekedhetnek, azaz internetezni is lehet.

Az interneten belül az erőforrások megosztásának és az ésszerű erőforrás-gazdálkodásnak szép korai példája a SETI@home projekt, és jellemző mai példája a cloud computing, avagy a számítástechnikai felhő. De az internet, és általában a hálózati digitális technika arra is alkalmas, hogy olyan erőforrások megosztásában segítsen, amelyek rajta kívül találhatók. Persze erre még kevés jól működő példa van, de látszik, hogy ha megvan a kellő társadalmi motiváció, bármi működőképes. Itt van helyi példaként a 2010-es BKV-sztrájk nyomán született BKV-pótló, vagy a Párizsban épp most indult innovatív kísérlet, az autolib', amelynek egyelőre bukást jósolnak - de mindenki tudja, előbb-utóbb valaminek történnie kell a városi közlekedéssel.

A napozóágyon gondolkozva az autón kívül is rengeteg példát találhatunk az erőforrások pazarlására. Látva a világ jelenlegi állapotát, mindenki számára világos, bolygónk teherbíró-képessége véges, valamit tenni kell. Meggyőződésem, hogy az egyik kulcs az erőforrás-megosztás lehet, és erről fog szólni a 21. század, ez lehet a világ gazdasági és társadalmi jövője, csak így lesz fenntartható fejlődés.

2011. október 16., vasárnap

Miért nem lehet mozijegyet online venni?

Éveken át mindig a Palace Cinemas mozijaiba jártam, mert azokba előre meg tudtam online vásárolni a mozijegyet. Nem lefoglalni, hanem megvásárolni, azaz előre bankkártyával kifizetni! Ebben az esetben ugyebár a jegyem akkor is megvan, ha 5 perccel az előadás előtt érek a moziba. Idén év elején a konkurens Cinema City mozilánc felvásárolta a Palace Cinemas hálózatát, s bár a két márkanév megmaradt, a háttérben az üzleti folyamatokat összekapcsolták. A fúzió során érthetetlen okokból nem az történt, hogy a Cinema City átvette volna a Palace Cinemas fejlettebb jegyfoglalási rendszerét, hanem fordítva: immár a Palace Cinemas oldalán indított jegyfoglalás végén is a Cinema City - amúgy néha elképesztően lassú - rendszerébe jutunk, ahol megvásárolni nem, csak lefoglalni lehet a mozijegyet. Annak ellenére, hogy a weboldal tetején még most is az olvasható: "Foglaláshoz, vásárláshoz kattintson az időpontra..."

Elképesztő, hogy egy amúgy gondokkal küszködő és állandóan panaszkodó üzletágban 2011-ben egy cég hátraarcot csinál, miközben az egész piac előre, az e-kereskedelem fejlesztésének irányába halad! Az online jegyfoglalás klassz szolgáltatás, de számomra nem sok értelme van, hiszen ha 40-50 perccel az előadás előtt ott vagyok a moziban, akkor amúgy is tudok általában jegyet venni. (A foglalásokat 30 perccel az előadás előtt törlik a rendszerből. Ahhoz, hogy időben ott álljak a pénztáros előtt, célszerű az előadás előtt 40-50 perccel megérkeznem a plazába, hogy legyen időm leparkolni, felmenni a mozihoz és esetleg a sort végigállni.) A jegyfoglalás néha még diszfunkcionális is lehet, mivel nincs semmi tétje! Ez jól megmutatkozott az Avatar-őrület idején, amikor az Aréna IMAX-3D-s előadásaira képtelenség volt előre helyet foglalni, mert nagyon sokan úgy foglaltak, hogy végül nem mentek el, vagy eleve több előadásra foglaltak (mondván, nem tudjuk, mikor fogunk ráérni), de csak egyre mentek el. Így aztán a közönség a helyszínen arra utazott, hogy az előadás előtt 30 perccel, a foglalások feloldáskor felszabaduló rengeteg jegyet megvegye. Ezzel csak az a gond, hogy senki sem tudhatta, egy adott előadás előtt 5 vagy 50 jegy fog felszabadulni...

Az online jegyvásárlást nem megszüntetni kellett volna, hanem egyrészt továbbfejleszteni  a mobileszközök irányába, másrészt az üzleti modellen is lenne mit csiszolni. A mozinézők 2005. óta fogynak: akkor 1 millióval kevesebb jegyet adtak el, mint előző évben, 2008-ban már további 2 millió volt a csökkenés. Előadások maradnak el, vidéken sokszor ki sem nyitnak a mozik, ha nem kel el elég jegy. Ilyen körülmények között ádáz harcot kéne folytatni a nézőkért, de a moziipar nagy része még most is megelégszik az ezeréves módszerekkel: plakátozás, tévé- és rádióhirdetés. (Tisztelet a kivételnek, lásd az Odeon Audience Wanted akcióit.) A közösségi vásárlással foglalkozó oldalak megmutatták: nagy tömegeket lehet megmozgatni jelentős árkedvezményekkel. Én a mozisok helyében olyan internetes jegyértékesítési rendszert dolgoznék ki, ahol - a fapados légitársaságok rendszeréhez hasonlóan - az egyes előadásokra mutatkozó kereslettől függően differenciált kedvezménnyel, akár nagyon olcsón és jó előre is meg lehetne vásárolni az előadásokra a jegyeket. Ráadásul ezt úgy kéne megoldani, hogy a jegyvásárlást minden programajánló oldal is könnyedén be tudja illeszteni a saját folyamataiba, és érdekeltté kéne tenni egy affiliate-rendszerrel abban, hogy ezt meg is tegye. Ma tudok moziműsort keresni a Port.hu-n, az Est.hu-n, az [origo]-n, de jegyet foglalni - pláne venni! - egyik helyen sem lehet, csak a mozihálózatok saját oldalain. Ha meglenne rá a megfelelő eszköz, az összes ilyen helyen az időpont után ott lehetne a jegyvásárlásra vezető gomb, ami már önmagában is plusz forgalmat generálna. De meggyőződésem, a közönségforgalmat nagyon jelentősen lehetne növelni új értékesítési módszerek bevezetésével, az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásával. Rejtély számomra, hogy ezt miért nem tették meg eddig...

2011. szeptember 30., péntek

Népszámlálás 2011

Holnaptól megkezdődik a népszámlálás Magyarországon, aminek következtében előáll az e-kereskedelem és általában az internetes szolgáltatások, e-ügyintézés szempontjából eddig legértékesebb adatbázis, amelyből nagyon éles, nagyfelbontású képet kaphatunk a lakosság internetes ügyintézés iránti affinitásáról, és általában a digitális írástudás elterjedtségéről és szintjéről.

Internetes népszámlálás

Az előző népszámlálás 2001-ben volt, amikor az internet elterjedtségének akkori szintje miatt még fel sem merült a kérdőívek online kitöltésének lehetősége. Azóta nagyon megváltozott a világ, így logikus és üdvözlendő lépés volt a KSH részéről, hogy a népszámlálási kérdőívek internetes kitöltését is lehetővé tette. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a minden postaládába kikézbesített lakáskérdőív tartalmaz egy azonosítót és egy internetes belépési kódot, amely segítségével bárkinek lehetősége lesz a kézi vagy kérdezőbiztos segítségével történő kitöltés helyett az online kitöltést választani.

Kik fogják interneten kitölteni a kérdőívet?

A kérdezőbiztosok díjazása
(Nagyításhoz kattintson a képre!)
Az online kitöltésnek a kitöltő számára tulajdonképpen kényelmi előnye nincs. Mivel a kérdőívet nem kell postára adni, hanem azért a kérdezőbiztos személyesen fog eljönni - és ha addigra nem töltjük ki, a válaszainkat be is írja helyettünk -, akár kényelmetlennek is nevezhetném a számítógéppel való bíbelődést az egyszerű, szóbeli válaszadáshoz képest. A kézi kitöltésnél persze sokkal kényelmesebb az online, de csak azok számára, akiknek megvan a szükséges jártasságuk és nem életükben először csinálnak ilyet. A népszámlálás szervezeti terheit tekintve természetesen a legkisebb erőforrást az emészti fel, aki interneten tölti ki az adatokat, a legtöbbet pedig az, aki a kérdezőbiztosnak válaszol. Ebből következően szerintem az online kitöltés mögött két fő motiváció lehet: az egyik a személyes válaszadással szembeni ellenérzés, aminek digitális írástudással is párosulnia kell; a másik pedig egyfajta állampolgári és/vagy környezeti tudatosság, amikor elsősorban azért választom az online kérdőívet, mert tisztában vagyok vele, hogy ezzel erőforrásokat takarítok meg. (Sajnos sokkal kevesebbet, mint lehetne, mivel a papír alapú kérdőívet mindenki megkapta, az is, aki nem fogja használni.) Plusz motiváció lehet még az internet fejlődése iránti elkötelezettség. Nem hiszem, hogy ez óriási tömegeket érint, de remélem, hogy a blogom rendszeres olvasói, és úgy általában mindenki, aki az e-kereskedelemben, e-szolgáltatásokban, e-business-ben érdekelt, az ebbe a csoportba tartozik és kutya kötelességének tekinti, hogy mindent, amit lehetséges, online intézzen el - így a népszámlálást is. :-) (Némi statisztika érdekében indítottam egy mini közvélemény-kutatást is, itt lehet rá válaszolni.) Abban, hogy ténylegesen majd hányan fogják online kitölteni a kérdőívet, nyilván nagy szerepe lehet még a propagandának, azon belül is a személyes ráhatásnak. (Virágh Esztertől, a népszámlálás szóvivőjétől megtudtam, a kérdezőbiztosokat semmi sem motiválja arra, hogy az embereket a kérdőív online kitöltésére buzdítsák, sőt, a díjazásuk miatt lényegében ellenérdekeltek. A díjtételeket lásd a mellékelt ábrán.)

Páratlan lehetőség

Számos kutatócég foglalkozik az internetre és az e-gazdaságra vonatkozó legkülönfélébb kimutatások, statisztikák, mutatószámok előállításával. Ezek az adatok nélkülözhetetlenek bármiféle internetes szolgáltatás üzleti tervezésénél, éppen ezért kulcskérdés a pontosságuk, hitelességük. Viszonylag pontos, közvetlen számokkal rendelkezünk az internet-ellátottságra vonatkozóan, hiszen ezek kiderülnek a hozzáférés-szolgáltatók adataiból, ugyanakkor az internethasználatra, az internetes szokásokra, digitális írástudásra vonatkozó mutatók döntően kérdőíves kutatásokon alapulnak, így ezek minősége, hitelessége erősen változó. Aki próbált meg már információkhoz jutni bizonyos e-kereskedelmi területek kapcsán, pontosan tudja, hogy egy-egy kutatócég adatai között néha nagyságrendi eltérések is lehetnek. (Gondoljunk csak az okostelefonok kapcsán nemrég megjelent hírekre!) Természetesen itt nem csak arról van szó, hogy a kutatócég jól vagy rosszul végzi a munkáját, rengeteg módszertani és értelmezési probléma is van, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy ezek többnyire közvetett eredmények, amelyek rengeteg szubjektív elemet is tartalmaznak. Nyilván egészen más egy online kérdőíven az internetezőket megkérdezni, hogy szoktak-e online kérdőíveket kitölteni az interneten, mint konkrét adatokkal rendelkezni arról, hogy a teljes magyar lakosság hány százaléka volt az, aki online töltött ki egy bizonyos kérdőívet.

Mit is fogunk pontosan megtudni?

A népszámlálási kérdőív nem tartalmaz semmilyen kérdést az internetre vonatkozóan. Rákérdez a közműellátottságra - pl. van-e villany a házban (ez amúgy rém fontos adat lehet 2011-ben) -, de nem fogjuk megtudni, kinél van bekötve internet. Nem lett volna baj, ha van ilyen kérdés is, mégsem ez az, amitől ez a népszámlálás most annyira izgalmas. Az igazán sokatmondó adat az lesz, hogy hányan fogják a kérdőívet interneten kitölteni, és milyen lesz a kitöltők demográfiai eloszlása. Az adatok értelmezéséhez persze sok mindent figyelembe kell majd venni, de ezzel együtt most először fogunk egy teljesen átfogó és nagyon hiteles, pontos képet kapni a magyar lakosság elektronikus szolgáltatásokkal, ügyintézéssel kapcsolatos affinitásáról.

Az adatok nyilvánosak lesznek?

A népszámlálási adatokról részletes összefoglalók készülnek, amelyek nyilvánosak. A korábbi népszámlások eredményei most is bárki számára elérhetők, a legutóbbiak az interneten is. A 2011-es eredményeket összefoglaló jelentés bizonyára tartalmazni fog néhány számot az internetes kitöltésről, de hogy pontosan milyen mélységben, ezt még nem tudjuk. Az ügy fontossága miatt a SzEK.org csatlakozott a népszámlálás civil partnerprogramjához és kérte a KSH-t, hogy nyújtson lehetőséget számára az eredmények minél mélyebb - de természetesen anonim - megismeréséhez és azok feldolgozásához, amelyben partnerünk lesz a területet 10 éve figyelő GKIeNET kutatóintézet is.

A népszámlálás október 31-ig tart (de interneten csak október 16-ig lehet választ adni!), utána még hosszú időbe telik az adatok feldolgozása. Az első, előzetes eredmények 2012. tavaszára várhatók, a végleges eredmények pedig 2012. végétől folyamatosan jelennek meg. Igyekszem minden fontosabb eseményről, az eredményeket érintő adatról, időpontról később is beszámolni itt a blogomban és a Facebook-on. Addig is arra kérek mindenkit, a kérdőívet online töltse ki, és lehetőség szerint a környezetében is motiválja, segítse azokat, akiket tud.


2011. augusztus 30., kedd

Bejött a papírforma - Az e-kereskedelem forgalma 2010-ben

Régóta adós vagyok az e-kereskedelem számait bemutató tavalyi bejegyzésem folytatásával, s bár a 2010-re vonatkozó kutatási eredményeket már májusban megismerhették a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencia résztvevői, a hivatalos közleményt csak ma adta ki a GKIeNET. Eszerint a webshopos elektronikus kereskedelem forgalma 2010-ben 133 milliárd forint volt, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 1,8%-a. A kereskedők várakozásai szerint 2011-re 155-160 milliárd forintos forgalom prognosztizálható. 2010-ben több mint 1,2 millióan vásároltak legalább egy alkalommal az interneten.

Az e-kereskedelem forgalma megfelel a várakozásoknak

A 133 milliárd forint egyébként teljesen megfelel a 2009-es kutatásban előrejelzett összegnek, ami azt mutatja, hogy főleg a nagyobb szereplők többsége pontosan látta előre a folyamatokat, és a korábban megszokott évi 50% fölötti növekedéshez képest most csak egyharmadost gondoltak reálisnak. Ha pedig 2011-et nézzük, akkor a növekedés további lassulását várja a piac, hiszen a legjobb esetben is csak 20%-os növekedésre számítanak a kutatásban megkérdezett kereskedők. Mindez azt mutatja: az e-kereskedelmi piac kezd telítődni, sem az értékesítői, sem a vásárlói oldalon nem várhatók olyan folyamatok, amik további, robbanásszerű növekedést tennének lehetővé. Ugyanakkor vélhetően tovább tisztul a piac és megmaradnak, sőt: tovább erősödnek a legnagyobb vezető szeplők, akiknél a forgalom jelentős része koncentrálódik. A lanyhuló lendület egyébként nem változtat azon a tényen, hogy az elektronikus kereskedelem továbbra is az egyetlen olyan szegmense a gazdaságnak, amely immár egy évtizede töretlenül és dinamikusan növekszik, és ezen a gazdasági válság sem változtatott.

A GKIeNET kutatásában idén először külön is megjelenítette az online aukciós piac átmenőforgalmát, aminek mintegy 28-30 milliárdos összegén a Vatera.hu 76%-os mértékben, a TeszVesz.hu pedig 18% erejéig osztozott, mindössze 6%-ot hagyva az egyéb szereplőknek. A Vaterától tudjuk, hogy átmenő forgalmának mintegy 60%-a fixáras, azaz kereskedői értékesítésből származik, így valójában az is a B2C e-kereskedelem körébe tartozik. Amit nem igazán lehet tudni, hogy vajon azok a kereskedők, akik saját webshoppal is rendelkeznek, a Vaterán keresztül bonyolított forgalmukat beleszámolták-e a kutatás során megadott forgalmi adataikba. Így van egy nagyjából 13-15 milliárd forintos összeg, ami valahol benne van az adatokban, csak nem tudni hol - a legjobb esetben hozzáadandó a 133 milliárdhoz.

Ami nem változott: a forgalom 91%-a a legnagyobbaknál keletkezik

Hosszú évek óta változatlan az eladói oldal felállása: a legfrissebb adatok szerint a forgalom 91%-át az áruházak 3%-a - nagyjából 90-100 webáruház - csinálja, ők azok, akiknek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 millió forintot. A mintegy háromezer online kereskedőcég 76%-ának forgalma viszont nem éri el az évi 5 millió forintot sem - ennek okairól igen sokat írtam már ebben a blogban. (Lásd pl. a stratégia, üzleti terv és tudástár témaköröket.)

Szintén nem változott a legnépszerűbb kategóriák köre: a legnagyobb forgalmakat továbbra is az étel-ital és gasztro (készétel) szektorban, a számítástechnikai és az elektronikai termékek körében (háztartási gépektől a szórakoztató elektronikáig), továbbá a könyvek, újságok, magazinok, sportszerek és ruházati termékek eladásával csinálják. (Erről további részleteket ide kattintva talál.)

Változatlanul siralmas a helyzet a rendelések pénzügyi teljesítése terén: a forgalom közel 95%-át készpénzben a futárnál vagy a helyszínen (személyes átvétel) fizették ki, a maradéknak is csak kevesebb mint felét, azaz 2,3%-ot fizettek online bankkártyával, annak dacára, hogy ez a legbiztonságosabb fizetési forma. A banki átutalás (előreutalás) aránya 2,1%, a maradék néhány tized százalék pedig az egyéb fizetési módokat foglalja magában. A kártyás fizetésnél azért megjegyzendő két fontos dolog: egyrészt ezek az adatok csak az áruküldéssel járó, webshopos e-kereskedelemre vonatkoznak, az online szolgáltatásértékesítésre nem - ott nagyságrendekkel jobb az arány, miután igen sok területen (pl. repülőjegy-értékesítés) nincs, vagy alig van alternatíva; másrészt az e-kereskedőknek mintegy harmadánál érhető el egyáltalán a kártyás fizetés! Ahol tudnak a vevők bankkártyával fizetni, ott azért sokszor a forgalom 9-10%-át is eléri a kártyás fizetés aránya.

Az e-kereskedelem területén a tavalyi év közepétől megjelent új trend, a közösségi vásárlás jelentette a legnagyobb változást az utóbbi egy évben, az erre vonatkozó adatokról viszont külön bejegyzésekben számoltam be, ezeket ide kattintva olvashatja el.

2011. augusztus 11., csütörtök

Kockázatok és mellékhatások - Ki sajnálja a forinthiteleseket?

Kivételesen nem e-kereskedelemről írok, bár a probléma gyökerei azonosak azokkal a témákkal, amikkel e-kereskedelem kapcsán is foglalkozom. Alábbi soraim esetleg sokakban megütközést keltenek, felháborodott hozzászólásoktól sem leszek meglepődve, ezért előre szeretném kijelenteni: amit írok, nem kinyilatkoztatás, nem abszolút igazság, csak a jelenlegi helyzet egy másik oldalról történő, vállaltan egyoldalú megvilágítása. Ahogy Hermann Hesse írta: "az igazságot csak úgy lehet kimondani, szavakban megformálni, ha sarkítva van. Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakban kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet." (Hermann Hesse: Sziddhárta, Kászonyi Ágota fordítása)

2005-ben vettem fel forint alapú lakáshitelt. A törlesztőrészletem azóta változatlan, a tőkeösszeg nagyjából felét már kifizettem, még 4 év van vissza. 2015. júliusában befizetem az utolsó részletet, várhatóan akkor is a jelenlegivel nagyjából azonos összeget, és a hitelemet lezárhatom. Manapság több százezer, svájci frankban eladósodott honfitársam számára én vagyok az egyik legirigyeltebb ember. 2005-ben viszont ugyanez a több százezer honfitársam komplett hülyének nézett volna. Miért is?

Deviza- vagy forinthitel?

Amikor a hitelfelvételen gondolkodtam, számos hitelajánlat közül tudtam választani. A legtöbb bank forintalapú hitelajánlatot csak külön kérésre adott, alapértelmezésben mindenki a svájci frank és euróalapú hiteleket nyomatta. Teljesen azonos paraméterek (hitelösszeg, futamidő) mellett a forintalapú hitel havi törlesztőrészlete akkor 35%-kal volt több, mint a CHF hitelé (az árfolyam 165 Ft körül mozgott). Akkortájt számos ismerősöm kérdezte, mit tanácsolok, milyen hitelt vegyenek fel. Mindenkinek azt válaszoltam, hogy ahelyett, hogy kizárólag a havi törlesztőrészlet nagyságát nézi, a következő paraméterek szerint döntsön:
  • futamidő: ha az több, mint 2-3 év, akkor válasszon mindenképpen forinthitelt
  • saját rész: akár autóról, akár ingatlanról van szó, semmiképpen ne vegyen fel hitelt 50% finanszírozás felett, de inkább a 40%-os plafon az ajánlott. Ezen belül a futamidő és a finanszírozott rész aránya pedig úgy függ össze, hogy minél hosszabb futamidőre és minél nagyobb arányú hitelre van szüksége, annál inkább válassza a forinthitelt.
  • havi törlesztőrészlet nagysága: az minél nagyobb a jövedelméhez képest, annál inkább válassza a forinthitelt, hiszen annál nagyobb a kitettsége. Általánosságban pedig ne vegyen fel olyan hitelt, amelynek a törlesztőrészlete nagyobb, mint a nettó jövedelmének 20-25%-a. (Persze az összes törlesztést figyelembe véve, ha van másik hitele is.)
  • kamat és árfolyamkockázat: a legalacsonyabb kamatot egy időben a japán jen, illetve általában a svájci frank alapú hitelek után kellett fizetni, a legmagasabbat pedig a forinthitelek után. Viszont az árfolyamkockázat a forinthitel esetében nem létezik, a többinél pedig - lényegében mindegy, hogy milyen mértékben - igen. Az árfolyamkockázatra egy általános szabály mondható: mindenki abban a pénznemben adósodjon el, amelyben (vagy amely alapján) a fizetését kapja.
  • teljes finanszírozási költség: a bankok saját szabályzatától, gyakorlatától, illetve a hitel paramétereitől függően különböző egyéb költségek merülnek fel a hitelfelvételkor. Szerződéskötési díj majdnem mindenhol van, ma már a szerződést is mindig közokiratba foglalják, aminek költségét a hitelfelvevőnek kell állnia, és ezeken felül még lehetnek különböző kockázati felárak: biztosítási díj, orvosi vizsgálatok költségei, szakértői díjak (pl. ingatlanbecslő) stb. (Ezek a tételek összesen akár a teljes hitel 5-8%-át is kitehetik!)
A saját hitelfelvételemkor az összes fent sorolt szempontot figyelembe véve döntöttem az akkori szinten drágának tűnő, a CHF-hez képest 35%-kal magasabb törlesztésű, forintalapú hitel mellett. A döntésben két szempont kiemelt szerepet játszott: az egyik a teljes finanszírozási költség (a hitelfelvétellel járó összes költség több mint egy évre fedezte a törlesztőrészletbeli különbséget), a másik az árfolyamkockázat. Ennek mértékét nem vizsgáltam, megelégedtem azzal, hogy van. Cseppet sem hatott rám a bankok grafikonja, miszerint a CHF árfolyama x évre visszamenőleg miként alakult. Az árfolyamok esetében a múltbeli adatok pont annyira használhatók, mintha a lottóhúzások eredményei alapján azokat a számokat fogadnám meg, amik az elmúlt 50 évben legtöbbször nyertek.

Mekkora valójában az árfolyamkockázat?

A devizaalapú hitelezés legnagyobb kockázata nem az, hogy a törlesztőrészletünk nagysága a devizaárfolyamtól függ, ugyanis ez már csak annak következménye, hogy devizában tartozunk a banknak - és a kockázatot valójában ez növeli meg nagymértékben. A dolgot a következőképpen kell elképzelni: kölcsönkértünk a banktól mondjuk 1,6 millió forintot, a bank pedig kölcsönadott nekünk 10 ezer svájci frankot, amit beváltott nekünk forintra és úgy adta oda. De a továbbiakban mi nem 1,6 millió forinttal, hanem 10 ezer frankkal tartozunk, tehát ha a frank árfolyama 160 Ft-ról 260 Ft-ra nő, akkor a tartozásunk összege forintban 1,6 millióról 2,6 millió forintra emelkedik. Magyarul az árfolyamkockázatot nem csak a havi törlesztőrészletre, hanem a hitel és annak kamatai teljes összegére futjuk, minden pillanatban! Ez teljes mértékben elviheti a kamatnyereségünket is, hiszen hiába fizetünk kisebb kamatot a CHF után, ha ugyanannak az eredeti tőkeösszegnek a nagysága CHF-alapról forintra átszámolva 1 millió forintot nőtt, miközben a forintban felvett hitel nagysága semmit sem változott. (Természetesen a valóság ennél azért bonyolultabb, hiszen közben törlesztünk is, és törlesztésen belül a kamat és a tőke aránya is eltér, pénznemtől és banktól függően. A hitel paraméterei tehát jelentősen tudják változtatni a kockázat mértékét, sőt, akár sokan nyerhettek is a devizahitelen, ha időben kifizették.)

Ki a hibás?

A közhangulat - a törlesztési problémákkal küzdők körében legalábbis biztosan - az, hogy a kialakult helyzetért elsősorban a bankok hibásak. Ha ezt a kijelentést úgy pontosítjuk, hogy nem a bankok, hanem a pénzügyi rendszer a hibás, akkor részben egyet is tudok vele érteni. A baj csak az, hogy a pénzügyi rendszer emberi kreálmány, sok évszázad alatt alakult ki olyanra, amilyen, számos krízist élt meg, sokszor megkérdőjelezték, aminek következtében sokat is változott, de azért megmaradt. Annak a megállapításnak tehát, hogy a pénzügyi rendszer a hibás, nagyjából annyi értelme van, mint ha azt mondjuk, a sok közlekedési balesetért az autóközlekedés a hibás. (Az viszont biztosan igaz: ha valaki kockázatosan vezet, könnyen összetörheti magát.)

A bank csak azt csinálta, ami a dolga: forgatta a pénzt. Pontosan ezt várjuk tőle mi is, mint ügyfelek: ha betesszük a pénzünket, akkor szeretnénk visszakapni, minél több kamattal; ha pedig pénzre van szükségünk, elvárjuk, hogy tudjon kölcsönadni. A bank nem karitatív intézmény, tehát ha pénzt ad, azért több kamatot kér, mint amennyit a mi pénzünkért fizet. Ha nem így lenne, mindenki hitelt venne fel, majd betenné a bankba kamatozni. Ugye nem kell egy Soros Györgynek lenni ahhoz, hogy átlássuk: ez így nem működik?!

A bankokkal szembeni másik vád úgy hangzik: kedvező hitelajánlataikkal serkentették a hitelfelvételi kedvet, belehajszolták a lakosságot - és nem utolsósorban az önkormányzatokat - az olcsó devizahitelek felvételébe. Ugyanakkor elfelejtették az ügyfelekkel közölni az árfolyamváltozással járó kockázatot. Nos, ez valóban igaz: a reklámoktól az ügyintézőkig, hiteltanácsadókig mindenki azt erősítette, hogy csak devizahitelt van értelme felvenni. Szerintem viszont ez normális piaci jelenség, legfeljebb a pénzügyek területén még nem szoktunk hozzá. Talán nem ugyanezt teszi mindenki, aki hajnövesztőszert, azonnali fogyást ígérő gezemicét vagy potencianövelő tablettát árul? Tessék végiglapozni a hirdetési újságokat! A különbség ott van, hogy épeszű ember nem dől be ezeknek, miközben az örök időkig tartó 150 forintos franknak meg bedőlt. Itt lehetne szerepe a szabályozásnak, csakhogy ez megint kétélű dolog. Pontosan emlékszem rá, hogy amikor az első válságjelek mutatkoztak és a bankok megszigorították a hitelképesség-vizsgálatot, illetve kezdték visszaszorítani a kockázatos devizákban való hitelezést, rögtön megjelentek a zúgolódó hangok, amiknek a lényege röviden az volt: a szemét bankok most meg nem adnak pénzt!

Arról se tessék megfeledkezni: a bankok is mi vagyunk! Mert ezt a válságot nem csak a néhány tucat bankár okozta, hanem az a több ezer ügyintéző, üzletkötő és kockázatelemző is, akik szent meggyőződéssel hirdették, hogy a legjobb dolog a világon a CHF-hitel. Amikor 2005-ben felvettem a forinthitelemet, akkor ezt végül egy kis vidéki takarékszövetkezetnél tettem, ugyanis nekik nem volt más a kínálatukban, így aztán megbecsülték a ritka madarat. A nagybankok egyszerűen nem foglalkoztak velem azon a szinten, ahogy elvártam volna, mert nem volt a figyelmük fókuszában a forinthitel; ráadásul valószínűleg az üzletkötőnek járó jutalék is jóval alacsonyabb volt, mint a devizahiteleknél - tehát amikor látta, hogy számára felfoghatatlan módon ragaszkodom a forintalapú hitelhez, többé nem voltam fontos számára, nem hívott vissza, nem küldte el, amit ígért stb.

Végül egy másik, legalább nem a bankokat - vagy valaki mást - okoló kifogás, hogy 4-5 évvel ezelőtt nem lehetett előre látni a frank ilyen mértékű erősödését. Oké, elfogadom: nem lehetett látni. Ahogy az esetleges gyengülését sem lehetett látni! Ezt hívják kockázatnak, hogy nem lehet előre látni, mi lesz. Ha most 80 Ft lenne a CHF árfolyama, eszébe jutna valakinek, hogy megsegítse a forinthiteleseket? Pedig akkor mi lennénk bukóban...

Szerintem a baj fő oka, hogy a magyar lakosság vészesen műveletlen üzletileg. A számokhoz érteni gyanús dolog, kockázatot elemezni, táblázatokat készíteni a könyvelők hóbortja, a bankok mind szemetek és az ellenségeink, ami egyébként marha vicces, mert érdekelne, miből prosperált volna az elmúlt évtizedben az építőipar és az ingatlanszektor, ha nem a bankok pénzéből. Mindez oda vezethető vissza, hogy 20 év nem volt elég ahhoz, hogy megtanuljuk a kapitalizmust. Az iskolában semmi ilyesmiről nincs szó, a gyerek otthon és a tévében is azt hallja, hogy szemét bankok, és egyáltalán nem ciki a matekhoz hülyének lenni, sőt: humánértelmiségi körökben egyenesen sikk. A racionális üzleti gondolkodás hiánya átitatja a mindennapokat, saját munkámban is rendszeresen találkozom vele. Sok vállalkozó a legegyszerűbb matematikai műveleteket sem végzi el, mielőtt belekezdene valamibe. Akkor meg mit várunk azoktól, akiknek a munkájukhoz nincs is szükségük efféle tudásra?

Mindenesetre ha kevesen is, de azért akadtak páran rajtam kívül is, akik a devizahitelek minden vonzereje ellenére a drága, de kockázatmentes forinthitelt választották. Valljuk be, ez jelentős mértékben aláássa az összes olyan érvelést, ami szerint mindenki más hibás, csak azok nem, akik a hiteleket felvették.

Segítsük-e meg a devizahiteleseket?

Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert ez már nem üzleti kérdés. De a válasz megkereséséhez javaslom még megvizsgálni az alábbi két kérdést:
  1. Mi lesz azzal az összeggel, amit a devizahitelesek a kedvező árfolyam idején nyertek a forinthitelhez képest? 
  2. Mi lesz azzal az összeggel, amit a forinthitelesek az erős forint idején pluszban fizettek a devizahitelekhez képest?
Az is fontos kérdés továbbá, hogy a segítséget ki finanszírozza. Az állam? Az államnak nincs pénze, csak az állampolgároknak, tehát ha az állam finanszírozza, akkor mi állampolgárok, mindannyian finanszírozzuk. Akkor a bankok? Oké, de miből? Ugye senki nem gondolja, hogy az összeg, amennyivel most több a törlesztés, az a bankok haszna? A bankok a devizás hitelkihelyezéseiket devizás ügyletekkel fedezték, azaz ők maguk is devizában adósodtak el annak érdekében, hogy kölcsön tudjanak adni. A devizahitelesek plusz költsége a bankok plusz költsége is.

Akkor mi a megoldás? Nem lehet erre a kérdésre általános választ adni. Aki még bírja fizetni a törlesztést, az legjobb, ha folytatja, hiszen ha most bármilyen módon felszámolja a hitelét, azzal mindenképpen realizálja az árfolyamveszteség teljes összegét. Amennyiben a CHF ismét gyengülni fog a forinthoz képest, az eddig elszenvedett veszteség akár még ki is egyenlítődhet, de mindenképpen enyhülhet.

A tanulságokat mindenképpen érdemes levonni. Főleg azt, hogy elsősorban a saját józan paraszti eszünkben bízhatunk - az pedig legtöbbünknek van, csak használni kell. Visszatérve a már említett közlekedési példára: vannak utak, autók és közlekedési szabályok. Ezek nincsenek mindig összhangban egymással: például Magyarországon a KRESZ szerint legfeljebb 130 km/ó-val szabad menni, az utak minősége alapján a legtöbb helyen ennyivel sem lehetne - mégis a forgalomban lévő autók döntő többsége ennél jóval nagyobb sebességre is képes. Az, hogy ez nem okoz folyamatosan tömegszerencsétlenségeket, úgy lehetséges, hogy megtanultunk a lehetőségek, a képességek és a szabályok háromszögében egyensúlyozni. Ezt kéne tenni az élet más területein is, a pénzügyi kérdéseket is beleértve.

2011. június 17., péntek

Ki a piacvezető? - bónuszbiznisz kiskáté három részben (3. rész)

A kutatási jelentés első részének megjelenésekor írt bevezetőből kiderült: a GKIeNET megelégelte, hogy a közösségi vásárlás piacán minden szereplő piacvezetőnek aposztrofálja magát, ezért eldöntötte, nyilvánosságra hozza kutatási eredményeit. A kutatócég a téma iránti élénk közérdeklődést ügyesen kihasználva három részben jelentette meg az anyagot (az első rész itt, a második rész itt olvasható), ezzel is fokozva a várakozás izgalmát. Most végre itt a harmadik rész, amelyből megtudhatjuk, kik tartoznak az élbolyba.

Screenshot-kutatás

A GKIeNET ugyan kifejezetten nem írja le, de a jelentés szövegéből lehet következtetni, hogy a kutatás módszertana az volt, hogy a nyilvános adatokat egyszerűen összegyűjtötték és összesítették. Míg az e-kereskedelem forgalmának adataihoz meg kell kérdezni az e-kereskedőket, hogy mennyit értékesítettek, addig a közösségi vásárlásnál a weboldalon található adatok összesítéséből is nagyjából megállapítható, hogy mekkora árbevételt realizáltak a cégek. Ehhez csupán annyit kell tenni, hogy minden szereplő minden ajánlatánál az ajánlat lejártakor fel kell jegyezni, hogy az adott kuponból hány vásárlás volt, illetve mennyi a kupon értéke. A pontosság érdekében legegyszerűbb készíteni az utolsó pillanatban egy sreenshotot.

Nézzük például a bal oldali képet: ezt néhány perce készítettem a Bónusz Brigád oldalán. Kiderül belőle, hogy az épp aktuális ajánlatból, aminek ára 9.900 Ft, eddig a pillanatig 143 db-ot értékesítettek, azaz a cég árbevétele ebből az egy tételből bruttó 1.415.700 Ft volt idáig. Ennek az ajánlatnak maximális darabszáma is van (200 db), tehát az is kiszámítható, hogy mekkora a maximális árbevétel. Ahhoz, hogy a végeredményt megtudjuk, legkésőbb 99 óra 47 perc és 33 másodperc múlva kell újra egy sreenshotot készítenünk. További adatokhoz jutunk, ha fejlesztünk egy alkalmazást, ami bizonyos időnként lekérdezi a különböző ajánlatok állását. Így nem csak az értékesítési volument, de a forgalom időbeli eloszlását is meg tudjuk állapítani, továbbá elemezhetjük az egyes ajánlatok sikerességét, a kommunikáció hatékonyságát, és talán még az esetleges szolgáltatói trükközés is kiszűrhető. (Nem kizárt, hogy akadnak olyan cégek, akik - például a konkurencia megtévesztésére - manipulálják a nyilvánosan megjelenő adatokat.)

A GKIeNET kutatási jelentésében leírja, hogy az adatok elemzésével óvatosan kell bánni, hiszen előfordulhat, hogy egy kuponvásárló az átutalásos fizetést választja, de végül mégsem utalja át a megadott összeget határidőre, így a kupon értékesítése meghiúsul. "Ebből a szempontból az adatok értékelése a legkockázatosabb a NapiTipp.hu esetében - olvasható a jelentésben -, ahol a vizsgált időszakban PayPal-on keresztül is lehetett fizetni, de a vásárlók többsége átutalással fizet (a PayPal használata Magyarországon egyelőre nem elterjedt). Amennyiben a fizető ügyfelek száma kevesebb, mint a honlapon látható eladott bónuszszám/kuponszám, az természetesen az árbevétel adatokat is lefelé módosítja."

Négy szereplő májusi adatai

Bár a GKIeNET még az első kutatási jelentésben leírta, hogy kezdettől fogva figyeli a hazai közösségi vásárlás piacot, a kutatási összefoglaló egyetlen hónap, a 2011. május 2-án indult és legkésőbb május 30-án zárult, kizárólag Budapestre vonatkozó ajánlatok összesített adatain alapul. "Az adatokat a három jelenlegi legtöbb bónusz/kupon értékesítőre (ABC sorrendben: Bónusz Brigád, Kupon Világ, Napi Tipp), illetve egy "felzárkózóra" (Kuponunk) mutatjuk be." Ebből a mondatból arra lehet következtetni, hogy több szereplőt figyeltek, de minden eredményt nem hoznak nyilvánosságra. (Ami egyébként érthető.)

Az eredmények többféle mutató mentén összesíthetők - így a piacvezető is lehet más és más cég, attól függően, hogy melyik mutatót vesszük figyelembe. A legkézenfekvőbb az árbevétel, de a jelentés sorra veszi az értékesített kuponok darabszáma, az elérhető ajánlatok száma, a kedvezmények átlagos mértéke és a spórolt összeg szerinti mutatókat is.

A vizsgált időszakban a Bónusz Brigád volt a piacvezető 112.819.552 Ft árbevétellel, a Kupon Világ 99.463.019 Ft, a Napi Tipp 52.451.569 Ft, míg a Kuponunk 9.279.300 Ft árbevételt realizált a budapesti akcióikon keresztül. Mivel a jelentés külön nem tér ki rá, arra lehet következtetni, hogy a számok bruttó összegek, azaz tartalmazzák az áfát is.


A 2011. májusban értékesített kuponok száma alapján a Kupon Világ volt a piacvezető 22.366 db eladott kuponnal, ami 71 ajánlatból jött ki, ajánlatonként átlagosan 315 eladott kuponnal és 4.474 forintos átlagárral. A Bónusz Brigád 58 ajánlatot kínált májusban, ezekből 20.069 db-ot értékesített 5.662 forintos átlagáron, 346 db átlagos darabszámmal. A Napi Tipp mindössze 23 ajánlatból 8.153 db kupont adott el, míg a legkisebb szereplő, a Kuponunk 1.152 db-ot a 24 meghirdetett ajánlatból.

A kuponos cégek által előszeretettel hangsúlyozott spórolt összeg hallatán mindig kényelmetlen érzésem támad. Ezek szép nagy számok, de valójában nem jelentenek az égvilágon semmit. Azt meg tudom ítélni, hogy egy átlagos éttermi kupon valójában mit ér, főleg, ha az étlapot megtalálom az interneten; de hogy a siklóernyőzésért vagy a lábam halak általi nyaldosásáért mi a szokásos ár, azt nem feltétlenül tudom. Egyszóval engem a megtakarítás mértéke egyáltalán nem érdekel, csupán az, hogy az adott szolgáltatás nekem megéri-e azt az összeget, amit kérnek érte. Bátran kijelenthetem, hogy például bungee jumpingolni akkor sem fogok, ha 150 Ft-ba fog kerülni, legyen a kedvezmény mértéke akár 99%. Mindenesetre a GKIeNET összesítette a vizsgált szereplőknél május során realizált összes megtakarítást, kiegészítve a kedvezmény átlagos értékével: eszerint a Napi Tippnél 201.214.212 Ft-ot takarítottak meg a vevők 79%-os átlagos kedvezmény mellett, a Kupon Világnál 216.346.638 Ft-ot, 69% mellett, a Bónusz Brigádnál 143.046.842 Ft-ot 56%, mellett és a Kuponunknál 12.874.300 Ft-ot 58% mellett. A kutatási jelentés lakonikusan megjegyzi: "Az eddig bemutatott mutatószámok alapján azonban látható, hogy ez a két mutatószám semmilyen összefüggést nem mutat az árbevétellel, az eladott bónusz/kuponszámmal, vagy akár az ajánlatok számával."

Akkor tehát ki a piacvezető?

A GKIeNET jelentése még néhány más szempontot is sorra vesz - pl. Facebook rajongók számát -, végül megállapítja, hogy nehéz minden adatot összesíteni és ez alapján eredményt hirdetni, de a 2011. májusban mért, Budapestre vonatkozó ajánlatok alapján összesítésben a Bónusz Brigádot látja jelenleg piacvezetőnek. Egyértelmű, hogy a másik nagy versenytárs a Kupon Világ - ők ketten az egyébként immár mintegy 50 szereplőt számláló piac meghatározó szereplői.

Izgalmas kérdés, hogy az e-kereskedelem jelenleg legintenzívebben fejlődő ága meddig lesz képes megőrizni a kezdeti lendületet. Remélhetőleg kapunk majd még újabb adatokat a GKIeNET-től, ha máskor nem, hát legkésőbb jövő tavasszal a SzEK.org IX. Elektronikus Kereskedelem Konferenciáján az országos e-kereskedelmi eredményekkel együtt.

(A bejegyzés forrása: GKIeNET - BCE E-business Kutatóközpont: Bónuszok és kuponok - a piac, ami felforgatja az e-kereskedelmet 3/3)

További bejegyzéseim a közösségi vásárlásról

2011. június 10., péntek

Mit vesz aki kupont vesz? - bónuszbiznisz kiskáté három részben (2. rész)

- Főúr, fizetek!
- Készpénz vagy kártya?
- Kupon...

A fenti képzeletbeli, de mostanában valószínűleg elég gyakori beszélgetés végén vajon a főúr arcán megjelenik valamiféle csalódottság? Pár éve még - és sok helyen sajnos ma is - ha kártyával fizetett az ember, a pincér savanyú arcot vágott. Pedig a bankkártya készpénz-helyettesítő eszköz, a kártyás bevétel a kápéval egyenértékű, csak később jelentkezik a bankszámlán, és nem aznap a kasszában. Viszont ha kuponnal fizetek, akkor az étterem bevétele nem azonos a kupon értékével, hanem annak csak 20-30%-a, azaz a 10 ezer forintos vacsora utáni tényleges bevétel csak 2-3 ezer forint lesz. Miért is ilyen kevés? Mert nem csak a kedvezményt kell az árból leszámítani, hanem az akár 50%-os jutalékot is, amit a szolgáltató a kuponos cégnek fizetett. A GKIeNET-EBK kuponos cikksorozatának első része után most a közösségi vásárlás üzleti modelljét elemzi.

"A bónuszos/kuponos oldalak által jellemzően kínált ajánlatok - írja a GKIeNET jelentésében - kilenc kategóriába sorolhatók be: szépségápolás, gasztro, utazás, szórakozás, élmény, wellness, sport, oktatás, egészség. A turisztikai szolgáltatások kivételével szinte mindegyik kategóriáról elmondható, hogy interneten korábban csak hirdetett, de nem értékesített szolgáltatásokat takarnak. Az újonnan megjelent online értékesítési mód tehát nem csak az alkalmazott üzleti modell miatt nyitott új fejezetet az e-kereskedelemben, hanem mert olyan szolgáltatásokat is eladhatóvá tett, amit korábban online nem lehetett eladni. De mi is a közvetítésre szolgáló termék?"

Fizetési eszköz, előleg vagy marketingszolgáltatás?

Mihelyst valaki elkezd azon gondolkozni, hogy közösségi vásárlási szolgáltatást indítson, bele fog ütközni abba a korántsem evidensen megválaszolható kérdésbe, hogy amit elad majd a weboldalán, az tulajdonképpen mi. A kuponbizniszben ugyanis fontos elem, hogy a vásárlási tranzakció előre, online megtörténjen, hiszen ettől válik a modell többé az egyszerű kedvezmény-marketingnél. Az e-kereskedelmi üzleti modelleket vizsgálva arra jutunk, hogy a közösségi vásárlás a közvetítői modellre épül, azaz szemben egy egyszerű piactérrel - ahol a szolgáltató összehozza egymással a feleket, de a tranzakció lebonyolítását csak technikailag támogatja, ő maga nem értékesít - a kuponos cég teljes értékesítési folyamatot kezel: eladja a terméket vagy szolgáltatást, kiszámlázza (?) és beszedi a pénzt is. Ennek megfelelően jár el a beszerzési oldalon: egyedi megállapodásokat köt a beszállítóival, elszámolja az értékesített mennyiségeket és a felhasználásnak megfelelően kifizeti a kialkudott árat.

A probléma annak értelmezésében rejlik, hogy amit a közösségi vásárlós oldal elad, az micsoda. Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a szolgáltatást adja el: tehát ha veszek egy háromnapos wellness-hétvégét, akkor szállodai szolgáltatást ad el nekem, ha pedig egy éttermi kuponra klikkelek, akkor ételt és italt vásároltam tőle. Ám számos szolgáltatás nyújtásának vannak speciális feltételei, amelyeknek egy közösségi vásárlással foglalkozó cég nem tud megfelelni. A GKIeNET elemzése szerint a magyarországi kuponosok a következő értelmezési módozatokkal próbálkoznak:
  • a kupont előlegnek tekintik
  • a kupon  marketing- és reklámszolgáltatás, amit személyre szabva nyújtanak,
  • a kupon (kész)pénz-helyettesítő fizetési eszköz.

Nem tűnik kockázatos kijelentésnek, ha azt mondom: bármely verzió esetén egy átlagos felkészültségű magyar adóellenőr számára közepes nehézségű feladatot jelentene megindokolni egy tetszőleges nagyságú bírságot a kuponos vállalkozással szemben. A magyar kereskedelmi és számviteli szabályozás valószínűleg nincs felkészülve erre a modellre. A GKIeNET jelentésében írja, hogy többen nyújtottak már be állásfoglalási kérelmet a Nemzeti Gazdasági Minisztériumhoz, hogy melyik értelmezés a helyes.

Mennyi az annyi?

Engem meglepett, amikor először olvastam, hogy a Groupon az általa értékesített bónuszok után 50% jutalékot kér partnereitől. Ez konkrétan azt jelenti, hogy kuponos értékesítés esetén a szolgáltató az eredeti ár 25%-hoz jut hozzá, és a Groupon is ugyanennyit keres. A magyarországi közösségi vásárlás úttörői a GKIeNET kutatása szerint szintén ezzel a jutalékszinttel indultak, de az azóta felerősödött verseny hatására több vállalkozás már ennél kevesebbet kér el partnereitől. "A hazánkban nem elérhető Groupon Stores-ban kiírt ajánlatoknál már az üzletek kezében van a döntés, hogy 10, 30 vagy 50 százalékos jutalékot kívánnak-e fizetni a cégnek, és természetesen minél több a jutalék, annál szélesebb felhasználói körben lesz elérhető az akció." - olvasható a kutatási jelentésben.

Visszatérve a bevezetőben említett példához, óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: mi van, ha a főúr előre tudja, hogy a vacsoráért kuponnal fogok fizetni? Vajon nem szól oda a konyhára, hogy ez kuponos rendelés lesz? Nem gondolom, hogy az eredeti adag negyedét fogom kapni, de ekkora kedvezmény esetén ha csak 25%-kal kisebb adagot kapok, már jelentős mértékben csökkentették a járulékos költségeket. Persze az a szolgáltató, akinek van egy cseppnyi esze, nemhogy spórolna a kuponos vendégen, de még emelni is próbál a megszokott szolgáltatási szinten - azaz mondjuk az adag méretén -, hogy a vevő távozás után arra gondoljon: annyira jó volt, amit kaptam, hogy ide teljes áron is érdemes visszajönni!

A kedvezmény és a jutalék együttesen igen magas értékesítési költséget jelent, így a kuponozásba beszállók kétféle stratégiát választhatnak a GKIeNET szerint: "Az első stratégia hirdetésként tekint a kedvezményesen értékesített termékre/szolgáltatásra. A kereskedő haszon nélkül, vagy akár veszteséget jelentő áron ad el, de a bónuszt/kupont kínáló oldal széleskörű hirdetéseinek köszönhetően akkora hirdetési felületet kap az akció időtartamára, aminek megvétele jóval nagyobb kiadást jelentene számára, mint az árengedmény mértéke.
A második stratégia szerint a kereskedők akkora kedvezményt adnak, amivel még mindig nyereséges az adott termék vagy szolgáltatás értékesítése számukra, és a kedvezmény mértéke eléri a kívánatos minimum 50%-ot. Ezt a stratégiát tehát akkor éri meg választani, ha a sok vásárlónak eladott, jelentős árkedvezménnyel kínált szolgáltatás várhatóan hoz annyi bevételt, mint a kevesebb vendégnek magasabb áron történő értékesítés."

Az első stratégiához hozzátenném: nem annyira a hirdetési felület nagysága, hanem inkább hatékonysága érdekes. Hiába kapok én nagy hirdetési felületet bármilyen olcsón is, ha onnan nem jön be később annyi teljes áras vevő, hogy a hirdetés költségét kitermelje; vagy annyi vevő jön be, amennyi meghaladja a kapacitásaimat. (Lásd a Vecsei László által említett pizzás példát az előző részhez írt hozzászólásban!)

Az igazság pillanata

A közösségi vásárlás modelljének kulcsa, hogy van-e elegendő partner, akinek ajánlatát a kuponos cégek értékesíthetik. Mivel ezt a piacot egyértelműen a kínálat vezérli, ha nincs kínálat, nincs üzlet sem. Ahhoz pedig, hogy kínálat hosszú távon is legyen, sok feltételnek kell teljesülnie, de erről már írtam korábban a kockázatokról szóló cikkemben. Az igazság pillanata akkor következik el, amikor a kínálat olyan nagy lesz, hogy az árban foglalt kedvezmény nem lesz képes elegendő keresletet generálni, egyúttal kannibalizálva a teljes piacot. Mert kérdem én: bármennyire is tetszett nekem féláron a zalakarosi wellness-hétvége, mi a fenének mennék vissza oda teljes áron, ha helyette mehetek féláron ezúttal mondjuk Hévízre? És ahogy nézem a kínálatot: már most több a kecsegtető ajánlat, mint ahány wellness-hétvégére, étterembe, masszázsra és vitorlázásra az elkövetkező fél évben el tudok menni.

A GKIeNET kutatási összefoglalója szerint a modell leginkább lényeges eleme "az akciót kínáló kereskedő felé történő szolgáltatásnyújtásról szól. Az akciós termékről egyrészt lehet termékleírást készíteni, amit ha professzionális újságírók, bloggerek készítenek, az növelni fogja az eladásokat. Másrészt a kereskedő szempontjából nem mindegy, hogy a bónuszos/kuponos oldal csak a saját márkanevével hirdeti az akciós szolgáltatást, vagy a kereskedő márkanevével együtt, partneri viszonyt kínálva neki. Ha ezeket a szolgáltatásokat a kereskedő is megkapja, akkor minden résztvevő (vásárló, kereskedő, közvetítő) számára nyertes helyzet alakul ki, és ez garantálja az üzleti modell fenntartható működését."

Nem vitatom a GKIeNET állítását, csupán annyit tennék hozzá: mindez csak emelkedő listaárak mellett képzelhető el, míg végül újra kialakul egy olyan árszint, ami tükrözi a tényleges piaci viszonyokat.

A cikksorozat utolsó része jövő hét vége felé várható, melyből megtudjuk: valójában kik is a piacvezetők.

(A bejegyzés forrása: GKIeNET – BCE E-business Kutatóközpont: Bónuszok és kuponok - a piac, ami felforgatja az e-kereskedelmet 2/3)

> További bejegyzéseim a közösségi vásárlásról

2011. június 4., szombat

Mekkora üzlet a kuponozás? - bónuszbiznisz kiskáté három részben

A közösségi vásárlás jelenleg a leggyorsabban növekvő szegmense az e-kereskedelemnek! A GKIeNET a Corvinus Egyetem E-business Kutatóközpontjával együttműködve az indulástól kezdve méri a magyarországi szereplők teljesítményét. Kis Gergely, a GKIeNET ügyvezetője már a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián tartott előadásában is beszélt a piac alakulásáról, de most a két kutatócég közös jelentéséből részletesen is megismerhetjük az eredményeket. A kutatási jelentés három részben kerül napvilágra: az első rész megállapításait az alábbi cikkben ismertetem, a folytatás pedig június 8. és 16. körül várható.

A jelentés első része rövid történeti áttekintést nyújt a bónuszos vagy kuponos vásárlásról. (Lásd még korábbi írásomat: Közösségi vásárlás - hype vagy forradalom?) Megtudjuk, hogy "az ötlet nem új: az első ilyen internetes vállalkozás még 1999. májusában jött létre az Egyesült Államokban, Mercata néven." Persze akkor a piac még nem volt elég érett ehhez és a cég nem élte túl a dotcom-lufi kipukkadását. A modell 2008-ban, a Groupon alapításával éledt újra. A gyors felfutás titka többek között az lehetett, hogy ez a cég már nem termékek, hanem - sokszor az interneten korábban nem eladható - szolgáltatások értékesítésére építette stratégiáját. "A Groupon 2011. áprilisban már 35 különböző ország 300 piacán végzi tevékenységét - írja a jelentés -, regisztrált felhasználóinak száma több mint 35 millió, éves forgalma pedig meghaladja a félmilliárd eurót. A cég elképesztő ütemben terjeszkedik világszerte, a legnagyobb helyi szereplőket pedig ahol csak tudják, felvásárolják."

A Groupon sikere világszerte hatalmas lendületet adott a közösségi vásárlásnak. Egy gyors felsorolás a legnagyobb szereplőkről: LivingSocial (angolszász államok), Tuangou (Kína, ahol azóta több ezer(!) konkurens indult), BuyWithMe, Jasmere.com, Fab.com, Weforia, Groop Swoop, Groupalia, TownHog, TeamGrab.com, Baredeal.com, Agenzy.com, DailyQ.com, eWinWin. A jelentés megállapítja, hogy a verseny élesedésével valószínűleg a kisebb szereplők közül egyre többen próbálnak meg majd specializálódni. Ennek jelei már most felfedezhetők: az angol Keynoir például különös gondossággal válogatott exkluzív ajánlatokat küld tagjai részére; az Indonézia két nagyvárosában (Jakartában és Bandungban) működő Lapar.com-on pedig kuponként vásárolhatunk éttermi menüt.

A hazai piac tavaly nyáron indult, a kutatási jelentés egy ábrán szemlélteti a szereplők piacra lépésének sorrendjét:


A hazai szereplőkről egyelőre nem tudunk meg többet, a konkrét adatok várhatóan a harmadik részben lesznek majd. (A következő, második részben az üzleti modell elemzését fogjuk kapni.)

A jelentés kiemeli: viszonylag kevés olyan termék vagy szolgáltatás van, amelynek árrésébe beleférne az 50%-os, vagy azt sokszor meghaladó kedvezmény, így ezek az akciók marketingcélokat szolgálnak. A vállalkozók így próbálnak új vevőket magukhoz csábítani abban a reményben, hogy belőlük később teljes áron vásárló, visszatérő ügyfelek válnak. (Ezzel kapcsolatos kételyeimet már megfogalmaztam.) A jelentés is megállapítja, hogy "a vásárlók nem azért látogatnak az oldalra, mert szükségük van valamire, hanem mert a kedvezmény mértékét ismerve, kihagyhatatlan ajánlatnak érzik azt, az ajánlatok időkorlátja miatt viszont azonnali döntési helyzetbe is kerülnek."

A jelentés legérdekesebb része a vevők számát ismerteti. Ebből kiderül, hogy annak ellenére, hogy a hazai piac még nincs egy éves (az első cégek 2010. júliusában indultak), a GKIeNET 2011. áprilisában készült CATI felmérésének eredménye szerint a 14-74 év közötti lakosság 1,5%-a már vásárolt online kupont! Ugyancsak érdekes adat, hogy közülük 19% új internetes vásárló, aki a nagy árkedvezmény hatására próbálta ki ezt a lehetőséget.

A szerzők június 8-ra ígérik a cikksorozat folytatását, melyben a siker titkát jelentő üzleti modellt fogják elemezni. A megjelenést követően természetesen erről is beszámolok. (A második rész itt olvasható!)

(A bejegyzés forrása: GKIeNET – BCE E-business Kutatóközpont: Bónuszok és kuponok kutatási összefoglaló)

> További bejegyzéseim a közösségi vásárlásról

2011. április 26., kedd

Hogy küldjünk ki naponta akár több ezer csomagot?

Mindenki tudja, hogy az a webshop, amelytől nem rendelnek, tönkremegy, de arra kevesen gondolnak, hogy az is tönkremegy, amelyiktől többet rendelnek, mint amennyit teljesíteni tud. A logisztika az egyik legfontosabb sikertényező, mert az első rendeléseket meg lehet szerezni jó weboldallal és marketinggel, de a rendelést bevétellé konvertálni, majd a vevőket elégedetté tenni és ezáltal megtartani csak jó logisztikával lehet...

Arról nem is beszélve, hogy míg a marketing fajlagos költségei annál jobban nőnek, minél nagyobb célcsoportot szeretnénk elérni, addig a jól megszervezett és átgondolt logisztika csökkenti a fajlagos költségeket, tehát növeli a hatékonyságot. A látogatót - gyakran nagy költséggel - azért terelem oda a webboltomba, hogy vásároljon. Tévedés azt gondolni, hogy a vásárlási elhatározásnál csakis az ár a döntő! Legalább ennyire fontos - pláne kurrens termékeknél, ahol nagy a verseny - a termék elérhetősége. Nem véletlenül írtam elérhetőséget és nem azt, hogy milyen gyorsan szállítjuk le a rendelést. A vevő ugyanis önmagában annak, hogy a főoldalon nagy betűkkel kiírjuk: szállítás X órán/napon belül, nem feltétlenül hisz. Sokkal többet elárul, ha az adatbázisban minden terméknél feltüntetjük, hogy raktárról vagy rendelésre szállítható, vagy netán bizonytalan a beszerzése. A kereskedő iránti bizalmat tovább növeli, ha a készleten lévő árunál azt is odaírjuk, hogy hány darab van. Ha úgy érezzük, hogy ez esetleg a konkurencia számára fontos információ lehet, akkor nem muszáj mindig a teljes darabszámot kiírni, bizonyos mennyiség felett elég annyit például, hogy „több mint 10 db.”, vagy „10+”.

Természetesen az ár is fontos tényező, de ilyenkor nem csak a termék árával kell kalkulálni, hanem a szállítási díjjal is. Nincs ökölszabály arra, hogy összegszerűen mekkora legyen a szállítási díj, hiszen ez termékcsoportonként változik, viszont főszabályként megfogalmazhatjuk, hogy a vevő nem tolerálja, ha úgy érzi, a szállítási díjból is hasznot húz a kereskedő. A díjnak tehát reálisnak kell lennie: igazodnia kell a saját piacunk áraihoz és szokásaihoz, valamint arányosnak lennie a termék árához illetve a nyújtott szolgáltatáshoz képest. A konkurencia árainak figyelembevételénél mindig vizsgáljuk meg a vásárlás teljes költségét (TCO) is, hiszen az alacsony díjú vagy ingyenes szállítás általában magasabb termékárakhoz társul.

Meglepve tapasztalom nagyon sok e-kereskedőnél, hogy egyetlen, vagy esetleg kétféle szállítási módot kínálnak csak a vevők számára. Ennek egyik lehetséges oka, hogy így egy szállítónál magasabb csomagszámot, következésképp alacsonyabb árat tudnak elérni; de gyanúm szerint a restség is közrejátszik. A hagyományos postai szállítás döbbenetesen visszaesett, pedig a posta minden hibája ellenére némely szempontból behozhatatlan előnyökkel rendelkezik. (Elég, ha csak a majd minden településen megtalálható postahivatalra gondolunk.) De félreértés ne essék: senkit sem akarok arra biztatni, hogy álljon át postai szállításra! A postát alternatívaként kell felkínálni, és a döntést a vevőre bízni!

A bankkártyás fizetésről már írtam korábban, csak arra hívnám fel ismét a figyelmet, hogy egy magára valamit adó e-kereskedő számára kötelező a bankkártya elfogadása. Olyan cégnél, ahol nem lehet kártyával fizetni, jómagam nem is vásárolok, és valószínűleg egyre több lesz a hozzám hasonló dogmatikus vevőből.

Axióma, hogy az a vevő ér legtöbbet, aki újra és újra vásárol. Arra viszont már kevesebben gondolnak, hogy az ismételt vásárlás szinte teljes egészében azon múlik, mennyire volt elégedett a vevő a teljesítéssel. A vevői elégedettséget pedig a következő szempontok határozzák meg:
  1. a vevő pontosan azt kapta, amit rendelt és azon az áron, ahogy megrendelte
  2. nem kellett a vevőnek a rendelés után semmit tennie (érdeklődés, hogy hol az áru, valamilyen módosítás elfogadása stb.)
  3. a vállalt szállítási időn belül érkezett meg az áru
  4. a kézbesítővel (futárral vagy postással) is minden rendben volt
  5. az esetleges észrevételeket és panaszokat a kereskedő jól kezelte.

A fenti szempontok pozitív teljesülése egy kivétellel (panaszkezelés - bár az is részben) a logisztikán múlik. Az első kettő alapvetően, a harmadik és negyedik részben, az ötödik teljes egészében a saját tevékenységünk, folyamataink függvénye. A pontos, kifogástalan teljesítéshez a beszerzés, a készletezés és a komissiózás folyamatainak kell jól szervezettnek, átgondoltnak lenniük. Ennek titka, ha a folyamatokat munkafázisokra bontjuk, és azok minden elemét úgy építjük fel, hogy maradéktalanul támogassa az utána következő fázist. A tervezést mindig visszafelé, a rendelés kiszállításától az áru beszerzése felé haladva végezzük. Fontos, hogy csak az utolsó fázis, a komissiózás funkciója az egyes vevői rendelések kielégítése! Az összes többi fázisnál már a rendelések összessége - a következő fázis kiszolgálása - számít, így minden eszközt és erőforrást ennek figyelembevételével kell megtervezni. Ha így teszünk, akkor a rendelések számának növekedése nem fog minden fázisban azonos terhelésnövekedést okozni, tehát ha a rendelési mennyiség duplájára nő, nem kell az összes erőforrást is kétszeresre növelni. Annak idején a saját cégemnél (Netpiac.hu) három ember dolgozott a belső logisztikai folyamatokon (beszerzés, készletezés, komissiózás), ők átlagosan naponta 300-350 db. DVD-rendelést kezeltek, de a karácsonyi időszakban ez a tízszeresére is felment, amit egyetlen plusz ember felvételével - meg persze némi túlórával - tudtunk teljesíteni.

A rendeléskor vállalt szállítási határidő betartása a saját folyamatainkon túl függ a szállítócégtől is, ahogy a futár munkájának minőségét is a cég munkaerő-politikája határozza meg. Az, hogy a futár udvarias-e, időben érezik és nem próbálja meg átverni a vevőt, nem rajtunk múlik, de az, hogy kap-e megfelelő információkat, pontos-e a címzés, van-e háttértámogatás, már igen. Nincs olyan cég, aki tökéletesen dolgozna! A teljesítések 1-2%-ánál előfordulnak hibák, ám a vevő elégedettségét még hibás teljesítésnél is meg tudjuk szerezni, ha a hibát elismerjük és nagyon gyorsan orvosoljuk. Persze jót tesz a kompenzáció is, aminél nem annyira az érték, inkább a gesztus a fontos.

A fentiek remélhetőleg minden reménybeli e-kereskedőt meggyőztek arról, hogy a logisztikával nem elég akkor foglalkozni, ha majd lesz rendelés, mert ha így állunk hozzá, tényleg nem lesznek logisztikai problémáink, mivel nem lesz rendelésünk sem.

(Erről a témáról is lesz szó május 5-6-án a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián.)

2011. április 20., szerda

Hogyan küldjünk önéletrajzot?

A közelmúltban egy ügyfelemnek kerestünk középvezetői pozícióba két új embert. Nem először csináltam ilyesmit, de újra és újra meglepődöm azon, amit tapasztalok. Röviden leírom a tanulságokat, illetve azt, szerintem hogy kell egy álláshirdetésre jelentkezni - bár megmondom őszintén, az asztalnak még sosem ültem a másik (álláskeresői) oldalán.

Az állásokat meghirdettük több állásportálon. Első körben leírtuk az elvárásokat és vártuk a jelentkezéseket, felkészülve, hogy ha túl sok a jelentkező, több szűrőt is alkalmazni fogunk. A két hirdetésre összesen 264 db önéletrajz érkezett. Bár biztos vagyok benne, hogy az interneten ezer helyen vannak leírva tanácsok arról, hogy kell elküldeni egy önéletrajzot, és a jelentkezők egy része valószínűleg mindenféle államilag támogatott esélynövelő-tréningeken is részt vett, ahol ilyesmit is oktatnak, az összkép mégis kétségbeejtő volt.

Nézzük, először is, szerintem mik az alapvető elvárások egy álláspályázat esetében (jelentkezés csak emailben):
  • az emailt saját postafiókból küldjük, ahol a küldő nevénél a saját nevünk jelenik meg, és nem az például, hogy Putyó (ha nagyon kekec akarok lenni, akkor az ingyenes postafiók sem támogatott)
  • az email tartalmaz egy rövid szöveget, pl. "Mellékelten küldöm jelentkezésemet a ... álláshirdetésre", aláírás, benne email-címmel és telefonszámmal
  • friss önéletrajzot küldünk és esetleg egy motivációs levelet, de ha az csak pár sort tartalmaz, akkor jobb, ha magába az önéletrajzba és az emailbe írjuk bele
  • a melléklet formátuma kizárólag PDF legyen! (Ha magamnak keresnék munkatársat, minden DOC formátumú önéletrajzot kapásból törölnék.)
  • a mellékelt fájl neve a saját nevünkkel kezdődjön, pl.: gipsz_jakab_cv.pdf
  • célszerű fényképes önéletrajzot küldeni, akkor is, ha netán ezt külön a kiírásban nem kérték
  • a fényképet ne a levélhez mellékeljük külön, hanem legyen benne a PDF-ben
  • a kép mérete legyen optimalizálva, a teljes fájl együtt semmiképpen se legyen több 500 KB-nál, de célszerű, ha inkább 200 körül alakul (egy 2 megapixeles kép mérete 1-2 MB körül van, de az egyre több megapixelt tudó gépek tulajdonosai sokszor az alapértelmezett, akár 5-10 MB-os képet eredményező beállításokat használják, amiből már kitűnő óriásplakátot lehet nyomtatni, de nem valószínű, hogy egy munkáltató ezt szeretné)

A beérkezett 264 emailből mindössze 2 db tartalmazott PDF formátumú önéletrajzot, az összes többi DOC volt. Nagyjából harmaduk mérete haladta meg a 2 MB-ot, ebből 8 db volt 4-7 MB között és egy 12 MB-os is érkezett, amit megtekintés nélkül töröltünk. Elég sok levélhez volt külön képmelléklet, köztük néhány egzotikus darabbal.

Jó hír, hogy a zöm azért írt pár sort az emailbe, viszont akadtak néhányan, akik melléklet helyett mindent a levélbe írtak. A mellékletek elnevezése terén már meglehetősen tragikus a helyzet: alig akadt olyan, aki a nevét beleírta volna a fájlnévbe, viszont dögivel voltak olyasmik, mint önéletrajzúj, cv_móni, pistiönéletrajz, cv, és a meglehetősen modoros Curriculum Vitae is előfordult. Tucatnyi levélről egyszerűen lemaradt a melléklet, vagy hibás volt a csatolmány.

Ilyen mennyiségű önéletrajzot sokáig tartana kézzel feldolgozni, egyszerűbb az értékelési szempontok alapján egy kérdőívet készíteni és azt kitöltetni a jelentkezőkkel. Mi is ezt tettük: levélben kértünk meg mindenkit, hogy a gyorsabb feldolgozás érdekében legyenek szívesek a mellékelt linken található online kérdőívet kitölteni. Tíz egyszerű, főleg tesztkérdésre kellett válaszolni, amit mindössze 83-an tettek meg, azaz kevesebb, mint a jelentkezők egyharmada. A többiek vajon már ekkor feladták? Vagy nem tudták megoldani a feladatot? (Főleg olyan kérdésekre kellett válaszolni, amik az önéletrajzból is kiderültek.)

A kitöltők közül akadt olyan, aki kinyomtatta  a képernyőt, papíron bejelölte a válaszokat, beszkennelte majd úgy küldte el. Olyan is volt, aki ugyanezt fejlettebben tette meg: a kérdőívet átmásolta egy DOC-ba, ott töltötte ki és így küldte el a fájlt. Ehhez a két esethez nem fűznék további kommentárt, ahogy az sem sem sok szót érdemel, aki néhány válaszhoz azt írta be: "benne van az önéletrajzomban".

További érdekes összefüggés: azok közül, akik gigaméretű emaileket küldtek, senki sem került be az értékelés végén abba a kb. 35 nevet tartalmazó listába, amelyből kiválogattuk az interjúra behívottakat, pedig az email mérete nem volt szempont az értékelésnél. A meghirdetett állások nem kívánnak különösebben extra informatikai tudást, a cég is offline szereplő, ám úgy tűnik, a digitális írástudás (vagy intelligencia?) szintje összefügg az egyéb alkalmassági tényezők terén mutatott képességek szintjével.

2011. április 11., hétfő

Smartmobil - élmény veled vásárolni?

Mindenki próbál rájönni, mivel lehetne nagy bizniszt csinálni a mobil-iparágban. A GSM-rendszerű mobiltelefon történetének 17 éve alatt több konjunktúra is volt, de sosem volt ekkora lendület, mint ma. A Smartmobil konferencián tartott előadásom szöveges változata.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) becslése szerint 2015-re a világ népességének fele harmadik generációs (3G) telefont használ majd - írta meg az Index. Ez azt jelenti, hogy kialakul egy több mint hárommilliárd embert összefogó globális piac, amit egyetlen - bár nem egységes platformot használó - eszközön keresztül el lehet érni. Úristen - mondják egymásnak a vállalkozó szellemű, nagyot álmodni merő fiatal fejlesztők - képzeld el, ha a felhasználók egy ezrelékének el tudsz adni valamit csupán egy dollárért, akkor azzal már több mint hárommillió dollárt kereshetsz!

Az első kérdés, ami felmerül: miért kéne másképp gondolkodni, ha mobilon szeretnék üzletet csinálni, mint interneten? Elvégre a mobilon keresztül is ugyanaz a világháló érhető el, ráadásul ahogy terjednek az egyre jobb képernyőfelbontású eszközök, úgy egyre inkább nem lesz különbség. Az eltérés a felhasználás körülményeiben keresendő: ahhoz, hogy sikeres alkalmazást, tartalmat fejlesszünk mobilra, vagy a webáruházunkat optimalizáljuk rá, elsősorban meg kell értenünk a mobil-felhasználót.

A GSM rendszerű mobilszolgáltatás 17 éve érhető el Magyarországon (mellesleg én is azóta vagyok előfizető). Ma több mobil-előfizetés van, mint ahány lakos az országban. Nálunk a családban is mindenkinek van legalább egy készüléke, de a legnagyobb lányomnak és nekem például kettő, és mindkettőnk egyik telefonján van internet-elérés is. Nézzük, mi történt az alatt a 17 év alatt, amíg eddig eljutottunk!

A mobilt történetének már a huszadik századi részében sem csak telefonálásra használtuk, bár a fő alkalmazási terület még ez volt. Ezt mutatja az elnevezések fejlődése is: a rádiótelefon, mobiltelefon, maroktelefon, bunkofon vagy a ma már szinte régiesnek ható hordozható telefon egyformán tartalmazzák a telefon megjelölést. A telefonálás mellett gyorsan elterjedt az SMS, illetve már az első készülékek is kínáltak néhány egyszerű alkalmazást: ébresztést, számológépet, jegyzetet és nagyon kezdetleges játékokat. A kilencvenes évek vége felé pedig megjelent az email is, bár először csak úgy, hogy SMS-értesítést kaphattunk a bejövő e-mailekről, benne a feladóval, a tárggyal és az üzenet első néhány mondatával. A huszonegyedik században megérkeztek a fejlett alkalmazások, a készülékünk fokozatosan szórakoztató-központtá vált: az egyre szofisztikáltabb játékok mellé jött az MP3 lejátszó, rádió, kamera, valamint feladatszervező, dokumentumkezelő, navigáció és egyéb alkalmazások tömkelege. A legnagyobb ugrást persze a mobilinternet jelentette, amely nem csak a bárhol, bármilyen helyzetben történő internetezést tette lehetővé, hanem azt is, hogy az olyan alkalmazások, mint a Skype, Facebook vagy MSN segítségével folyamatosan jelenlegyünk a hálón. Ennek a fejlődésnek köszönhetően rövidült le a név is, és lett a mobiltelefonból egyszerűen csak mobil, vagy újabban smartmobil, okostelefon – ami elől nyilván előbb-utóbb el fog tűnni az okos, mert mindegyik készülék okos lesz. (Illetve biztos marad néhány igen egyszerű szerkezet a kínálatban, de valószínűleg inkább ezek lesznek megkülönböztetve, mondjuk így: butatelefon.)

Korán megjelentek az üzleti, kereskedelmi lehetőségek is. Először jött az emeltdíjas hívás és SMS, aminek segítségével különféle mikrofizetéseket lehet megvalósítani; ezek eredményeként született meg a mobilparkolás, autópályamatrica- és mozijegyvásárlás, de egy csomó egyéb szolgáltatás üzleti modelljét is ez segítette világra (pl. pay-tv). Általánossá vált az SMS használata a banki tranzakciók visszaigazolásánál vagy jóváhagyásánál, de ma már SMS-ben figyelmeztetnek a lejárt jogsira, a befizetendő villanyszámlára vagy a közelgő szervizre is. Rövid, de meredeken emelkedő konjunktúra volt a csengőhang és háttérkép biznisz, előképeként a ma virágzó alkalmazás-biznisznek. Végül az internet egyre teljesebb értékű mobilos használata elméletileg mobilon is elérhetővé teszi mindazt, ami a weben van, így az e-commerce és m-commerce (mobil-kereskedelem) fokozatosan összeforr.

A lehetőségek hatalmas tárházából vajon mi a legnagyobb siker? Mire használjuk legtöbbet a mobilunkat? Nos kérem, bármily meglepő, de SMS-ezésre. Ma világszerte 200 ezer SMS-t küldenek el minden másodpercben, ami a 2010-es adatok szerint 6,1 billió SMS-t jelent egy év alatt. Ráadásul szó sincs hanyatlásról: a forgalom dinamikusan nő, 2007-ben még csak 56 ezer SMS-t küldtünk másodpercenként! (Forrás)

Mi lehet az SMS elképesztő sikerének a titka? Egyrészt nyilvánvalóan az, hogy a működése nagyon egyszerű - még a billentyűzet-macera ellenére is -, nem igényel semmilyen beállítást, telepítést, minden telefon alapból tudja. Másrészt az SMS kitűnően igazodik az egyre inkább széttöredező időnkhöz. A mai ember folyamatosan mozgásban van és az élete tele van rövid, gyors tevékenységsorozatokkal: bevásárlás, ügyintézés, csekk-befizetés, gyerekért az oviba menés, nyárigumi-csere és így tovább. Ráadásul ezek a tevékenységek sok szervezést, organizálást igényelnek, egyeztetni kell a férjjel-feleséggel, főnökkel, szülővel, gyerekkel. Az SMS kitűnően alkalmas erre, illetve arra, hogy akkor írjunk, olvassunk, válaszoljunk, amikor épp várunk valamire: hogy a villamos odaérjen, a lámpa zöldre váltson, valamilyen sorban mi következzünk. Végül, amit nagyon sokan használnak, azt előbb-utóbb mindenki használni fogja. Volt ismerősöm, aki minden SMS-re telefonhívással válaszolt, de idővel rájött: az emberek azért írnak SMS-t, mert a választ is abban szeretnék megkapni, mivel nincs idejük beszélgetni. Számomra mindebből az következik, hogy azok az alkalmazások, e-commerce megoldások lesznek sikeresek, amelyek képesek a fenti paraméterekhez igazodni: azaz nagyon egyszerűen használhatók, nem kell hozzájuk speciális tudás, és nem kell őket telepíteni; a használatuk (azaz egy lezárt ciklus, egy tranzakció, egy megkapott válasz-információ) nem fog egy-két percnél több időt igénybe venni, vagy ha mégis, bármikor tetszőlegesen folytatni lehet a folyamatot. Röviden összefoglalva: ha a siker felé vezető utat keressük, akkor menjünk a mozgás felé, ami elég kézenfekvő gondolat, hiszen a készülék neve is ez: mobil.

Amikor az ember (fogyasztó, vevő) úton van, folyamatosan vásárlása ösztönző impulzusok érik. A reklámzaj elképesztő méreteket öltött: már hirdetés van az összes megszokott hely mellett olyan egzotikus felületeken is, mint a férfivécében a piszoár teteje (lányoknál hol?), vagy a benzinkútnál a töltőpisztoly. Túl kézenfekvő a mobilra, mint reklámhordozóra tekinteni. Ebben a reklámzajban kellene hallható üzenetet produkálni! Valószínűsítem, hogy önmagában reklámmal ezt nem lehet elérni. Olyan eszközöket kell a felhasználók kezébe adni, amik kielégítik néhány alapvető igényét: segítik eligazodni (hol van legközelebb mozi?), releváns és hitelesnek bizonyuló információkat kap (a mozi tényleg ott van), amiket azonnal tud használni (a moziban játszott filmeket is látja már a mobilon, sőt, jegyet is tud vásárolni); mindezt nagyon egyszerűen és lehetőleg saját kezdeményezésre. Az infók, amikre a felhasználónak szüksége lehet, főleg ad-hoc igények, impulzusvásárláshoz kapcsolódhatnak és enyhíthetik a döntési kényszer nyomását azzal, hogy kontrollt adnak a fogyasztó kezébe: pl. egy akciós termék árát le tudja ellenőrizni, hogy tényleg az a legjobb ár, vagy a neten, vagy esetleg néhány sarokkal odébb egy másik boltban olcsóbban kínálják ugyanazt. Műszaki termékeknél érdekes lehet a termékinformációk ellenőrzése, hiszen két látszólag nagyon egyforma tévé vagy notebook között komoly eltérések lehetnek a műszaki paraméterekben.

Ha elterjednek az ilyen jellegű szolgáltatások, az új kihívás elé állítja a hagyományos kereskedőket, mivel a mobil egyrészt lehetőség, másrészt veszély. Lehetőség, amennyiben a vevőt egy jól kommunikált információval be tudjuk hozni a boltba, veszély, amennyiben a vevő ott van nálunk, és a konkurencia tudja elhívni magához mitőlünk. Az e-kereskedők számára pedig a folyamatosan mozgásban lévő felhasználó lehetőséget és veszélyt egyaránt magában rejt, attól függően, hogy az e-kereskedő a bolti árakhoz és szolgáltatásokhoz képest tud-e többet, jobbat kínálni.

Az m-commerce ismét izgalmasan átrendezi a kereskedelmi értékeket. A hagyományos bolti kereskedelemben az üzlet egyik fő értéke a fizikai elhelyezkedése volt, tekintve, hogy ha valaki megvette a városközpont legjobb telkét és oda felépített egy plázát, akkor azt a helyet végérvényesen lefoglalta, senki más nem tud oda már még egy plázát építeni. Az e-kereskedelemben a telek szerepét a domén vette át, de egy sikeres név lefoglalása korántsem jelent már akkora üzleti előnyt, mint egy fizikai terület lefoglalása. Az m-commerce-ben fordul a kocka: itt már nem annyira az számít, hogy - akár a fizikai, akár a virtuális téren belül - hol van a bolt, hanem sokkal inkább az, hogy hol vagyok én, a vevő, zsebemben a mobilommal.

Ahogy 15 évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy még ma is az SMS lesz a leggyakrabban használt mobilos szolgáltatás, most sem lehet még tudni, tíz-tizenöt, de akár csak öt év múlva mi lesz a nyerő. Valószínű, hogy akkor tud sikeres lenni egy alkalmazás, ha a fent sorolt funkciókat rendkívül egyszerűen valósítja meg: a termékeket azonosítja vonalkód, RFID vagy akár a termék címkéje, sőt, képe alapján; a felhasználó helyzetét megállapítja GPS segítségével, és a vágyainkat is kitalálja az eddigi viselkedésünk, vásárlásaink alapján (lásd: ajánlórendszerek). A technológiai fejlődés szárnyakat adhat vágyainknak, de a lényeg nem az eszközfejlesztés, hanem az üzleti innováció: ugyanis a globális mobil jövőről szőtt álmokat csak azok fogják tudni megvalósítani, akik mindehhez megtalálják a működőképes üzleti modelleket is. Nagyon sok dolog van a világon - a villanyautótól a szagos tévéig -, ami technológiailag már régóta lehetséges, de üzletileg nem.

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)