2012. április 16., hétfő

A kalózkodás haszna

Azt írtam múltkor: Hollywood vesztésre áll a torrentoldalak ellen vívott harcban, most viszont annak szentelnék néhány mondatot, hogy mi a kalózkodás haszna. A helyzet ugyanis az, hogy bár olvasni a sajtóban észveszejtő számokat a filmipart ért veszteségekről (amit persze úgy számolnak ki, hogy minden feltételezett letöltést megszoroznak egy DVD vagy mozijegy árával, ami nyilvánvalóan marhaság), de a film- és zenekalózkodás bizony nyereséggel is jár.

A torrentezés sok szempontból sikerágazat - vegyük sorra, miért:
  • nagyon nagy számú felhasználó számára tesz könnyen és lényegében ingyen elérhetővé óriási méretű, naprakész adatbázisokat
  • egy alig elképzelhető nagyságú adattömeg (több tízmillió fájl, amelyek között bőven vannak gigabájtos méretűek) tárolását és elosztását oldja meg rendkívül hatékonyan (a gazdasági fejlődés szempontjából reményteljes tartalékokat rejtő erőforrás-megosztás szép példája)
  • mindezt úgy teszi, hogy közben nem csak a normál informatikai kihívásoknak kell megfelelnie, hanem az illegalitásból eredő hátrányokat is le kell küzdenie
  • tevékenysége globális, azaz minden felhasználónak azonos feltételeket és lehetőségeket biztosít az egész világon
Bármely iparág sikere kihat a környezetére, de akár az egész gazdaságra. Gondoljunk csak az autóiparra: a mobilizáció micsoda elképesztő fejlődést generált, néhány évtized leforgása alatt! Az autó sikeréhez viszont kellett sok minden más is, de leginkább az az emberi vágy, hogy gyorsan jussunk el egyik helyről a másikra. Az internet-gazdaság jelentősége az autóiparéhoz mérhető, de ehhez is kell a vonzerő, kellenek a kielégítendő vágyak - és a kielégítésükre szolgáló killer application-ök. A torrentezés, illetve általában a kurrens tartalmak gyors és kényelmes letöltése tipikusan ilyen. Azáltal, hogy az internetről kiderült - és elterjedt -, hogy értékes tartalmakhoz lehet hozzáférni rajta, megnőtt az ázsiója. A több tartalom - benne az igencsak nagy súllyal szereplő filmekkel és zenékkel - több internetezőt jelent, ami pedig több bevételt mindazoknak a szolgáltatóknak, akik az internetezőkből élnek. Senki sem kényszeríti a hollywoodi mogulokat, hogy ebből a bizniszből kimaradjanak - nyitott pálya, csak szolgáltatni kell, és akkor bevétel is lesz. Legfeljebb nem úgy, ahogy szeretnék meg elképzelik, de a piaci versenyre épülő kapitalizmus sajnos már csak ilyen: állandóan új kihívások jönnek, amikkel meg kell küzdeni.

Mellesleg mielőtt gyűjtésbe kezdenénk az elszegényedett filmcézárok és lemezkiadók segélyalapja számára, gondolkozzunk el azon is, hogy az internet milyen hatalmas, rendkívül olcsó és hatékony marketing-felületet hozott létre a film- és zeneiparnak! Itt van például most a Titanic-mánia: a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének századik évfordulóján némi fizetett hírverés nyomán, de többségében ingyen és bérmentve mindenki a Titanicról beszél. A Cameron-film 3D-s változatának vírusvideóját pillanatnyilag már közel 14 millióan látták a YouTube-on, és ehhez nem kellett más, csak egy lájk gomb. A YouTube meg a Facebook tele van filmekkel és zenékkel, sztárok fotóival, videóival, lájkok és megosztások milliárdjai táplálják a film- és zeneipar termékeinek nimbuszát. Fizet ezért a Sony, a Warner, a Disney, a Universal vagy az EMI egy vasat is? Dehogy! Sőt, még azért küzdenek, hogy én ne tudjam Magyarországon megnézni az ő tulajdonukban lévő YouTube-os videókat. Bocs, de ez tiszta röhej, és jól mutatja, a malibui villáikban terpeszkedő bácsik mennyire nem értik, mi történik körülöttük.

Azáltal, hogy könnyebb a hozzáférés, sokkal többen néznek filmeket és hallgatnak zenét, és a fejenkénti fogyasztás is jóval több, mintha fizetnének érte. Már önmagában ez is érdeklődést, ezáltal pedig keresletet generál, mégpedig olyan hatásfokkal, amilyet tévé- és rádióhirdetésekkel elvileg csak nagyon drágán lehetne elérni (gyakorlatilag meg sehogy sem). A film- és zeneipar óriásainak piszkosul örülniük kéne, hogy ekkora a kereslet a termékeik iránt, és az lenne a dolguk, hogy megtalálják a hatékony, kényelmes, gyors és olcsó megoldásokat arra, hogy ezt a keresletet maradéktalanul kielégítsék. Ne azt számolgassák, hogy mennyit veszítettetek, beszorozva a sosem volt DVD-k árát a letöltések számával, hanem oldják meg, hogy ha nekem mondjuk negyven éve készült Polanski-filmeket van kedvem nézni, akkor meg is találjam azokat a legálisan elérhető kínálatban, épp olyan gyorsan és könnyen, mint az illegálisban. Higgyék el, boldogan fogok fizetni érte - ha meg nem hiszik, legalább próbálják ki!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)