Tudod a jelszót?

Beszélgetés Barna Imre műfordítóval

Barna Imre

Mond Önöknek valamit az a név, hogy Brachfeld Szigfrid? A fiatalabbaknak valószínűleg nem sokat... Brachfeld Szigfrid zseniális humorista volt valamikor az átkosban, aki osztrák származású lévén jellegzetesen törte a magyar nyelvet. Egyik leghíresebb kabarészámában azt meséli el, hogyan próbálta bevezetni magyarul tanuló német barátját nyelvünk rejtelmeibe (vagy dugalmaiba?). Azóta tudjuk, hogy a rakodópart lehet teszedőpart is, a dugóhúzó pedig rejtővonó. Vajon lehet-e olyan számítógépprogramot írni, amely tudja mikor kell a tenni vagy a rakni, a rejteni vagy dugni, a húzni vagy a vonni igéket használni? Hol a határa az automatizálható emberi tevékenységeknek? Van már sakkprogram, ami képes volt megverni Kaszparovot, de vajon lesz-e valaha olyan program, amely képes lesz lefordítani a Háború és békét? Vagy akár megírni...?
Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Barna Imre író, műfordítóval, akinek nevéhez sok más mű magyarítása mellett Umberto Eco három “egyetlen” regényének fordítása is fűződik, köztük A Foucault-ingá-val, melyben kulcsszereplő az Abulafia nevű számítógép, amely folyton azt kérdezi: “Tudod a jelszót?”

A bonzisztortól a szuperpapírig

Beszélgetés Vámos Tibor akadémikussal

A Finálév sorozat első évében olyan ismert közéleti szereplőket - tudósokat, művészeket, értelmiségieket - kérdeztünk a számítástechnikáról, internetről, akik - többnyire csak felhasználókként, vagy az „első viziten” épphogy átesett ismerkedőkként - a másik oldalról, saját speciális szakmai szemszögükből alkottak véleményt a világot átformáló informatikai forradalomról. A sorozat 2000. évi folytatásában - miután januárban tisztáztuk, hogy ez még a huszadik század - elsősorban az innenső oldal prominenseivel ülünk le beszélgetni, akik foglalkozásszerűen űzik a számítástechnikát, és belülről látják a hirtelen ránk szakadó információs társadalom napos- és árnyoldalait.

Ez még a huszadik század

Kronológiai beszélgetés Dr. Bertényi Iván történésszel

Az elmúlt év során a politikusok szóvirágaiban és a reklámok tódításaiban egyaránt mindennapos fordulatnak számítottak az „évezred utolsó...”, „ezredvégi”, „huszadik század végi” és más hasonló kifejezések; szilveszterkor a világ század- és ezredfordulót ünnepelt, és az előttünk álló esztendőben pedig valószínűleg minden mondat úgy kezdődik majd: „az új évezred első...”, „huszonegyedik századi” és így tovább. Pedig az általános iskolában hatodik osztályos tananyag a történelem korszakokra osztása, és a gyerekek tankönyveiben színes ábrák mutatják: XIX. század: 1801. január 1. – 1900. december 31., XX. század: 1901, január 1. – 2000. december 31. Tehát ez még a huszadik század, a valódi század- és ezredforduló idén december 31-én lesz, de az évszám kétségtelenül most ugrott egy nagyot, akár autónkban a kilométer-számláló. Persze sokan akadnak, akik (jó hangosan) azt állítják, marhaságot beszélnek a tévedésre (halkan) figyelmeztetők: igenis most volt az ezredforduló, és erre számos matematikai bizonyíték is van. Ezzel viszont csak az a baj, hogy az időszámítás nem matematikai kérdés, ugyanis van egy saját, önálló tudománya: a kronológia. Az alábbi beszélgetés a kevés magyarországi kronológus egyikével, Dr. Bertényi Ivánnal, az ELTE BTK professzorával készült, s amellett, hogy megvilágítja a kérdést, egyúttal magyarázattal is szolgál arra, miért is folytatódik újabb egy évig a Finálév beszélgetéssorozat.

A legősibb virtuális valóság: a színház - Beszélgetés Koltai Tamással

Koltai Tamás

Sorozatunk eddigi megszólalói olyan szakterületek neves képviselői voltak, melyeknél az informatikai, számítástechnikai forradalom hatása megkérdőjelezhetetlen. Nyilvánvaló, hogy a matematika- vagy kémiatudomány felhasználja; ez emberi lélek állapota, életmódbeli változásaink, vagy a legtöbb művészet – így a film is, de általában minden vizuális műfaj – legalábbis tükrözi az információs társadalom még csak éppen kibontakozó áldásait. Ha végiggondoljuk a különböző művészeti ágakat az irodalomtól a zenéig, nem találunk olyat, mely ne viselne magán bináris nyomokat, ám mégis akad egy talán: a színház, amely alapvető változások nélkül vészelte át nem csak az utóbbi évtizedet, de több évezredet is. Hogy valóban így van-e, vagy csak a felületes szemlélő nem veszi észre az átalakulásokat, arról a szakma egyik leghivatottabb értőjét, Koltai Tamás színházelméleti szakembert, színikritikust, a Színház című folyóirat főszerkesztőjét kérdeztük.

Jósolni nem érdemes - Beszélgetés Jancsó Miklóssal

Ezredvégi interjúsorozatunk eddigi megszólalói tudósok voltak: Bródy András, Farkas Ödön és Popper Péter. Bár ők is elemelkedtek szakterületükről és általános gondolatokat, tanulságokat fogalmaztak meg a jövő évezredből felénk tekintő információs társadalomról, látásmódjukat mégis elsősorban a racionalitás, az elemző-boncolgató hajlam határozta meg. Mennyire gondolkodik másképp egy művész, aki inkább az emóció és az ösztön felől közelíti meg témáit? A válaszért nem véletlenül Jancsó Miklós filmrendezőt kerestem fel: kevéssé ismert tény, hogy néhány évvel ezelőtt kisfilmet, képekbe kódolt filozófiát forgatott a Microsoft felkérésére.

A bűvös szám a 200 - Beszélgetés Bródy Andrással

Bródy András matematikus, közgazdász 1964. óta foglalkozik számítástechnikával, pontosabban használja a számítógépet munkájához. Most induló sorozatunknak - melyben a huszadik század utolsó évében arról faggatjuk majd beszélgetőtársainkat, milyen jövőt látnak a bűvös határon, a 2000. éven túl - azért ő az első vendége, mert különösen aktuálisnak érezzük fő kutatási területét, a világgazdasági folyamatokat, ciklusokat. Ráadásul sokakkal együtt azt állítja: a világgazdasági fejlődés és az ezzel összefüggő társadalmi, gondolkodásbeli változások szempontjából nem a 2000 a bűvös szám, hanem a 200!