Honnan veszi el a vevőket az e-kereskedelem?

Nemrégiben körbejárta a sajtót, hogy egy holland kutatás szerint az e-kereskedelem annyira fejlődik, hogy sorban zárnak be miatta a hagyományos kereskedők, és "rövid időn" belül a kiskereskedelmi egységek akár negyede is megszűnhet. Persze több orgánum is rárepült a szenzációsnak hangzó állításokra, holott az igazság szerintem pont az ellenkezője: az e-kereskedelem a hagyományos kereskedelmet is serkenti!

Nyitott ajtók

Az Index.hu kitűnően szerkesztett, tartalmas és hiánypótló videosorozattal lepte meg az elmúlt két hétben az új gazdaság iránt érdeklődőket: szeptember 30. és október 11. között 7 részben mutatták be a jelen legsikeresebb magyar startup cégeinek kulcsembereit.

Blogos magaskultúra

Valószínűleg illene sokkal tájékozottabbnak lennem a hazai blogszféra terén, és ha másra nem, hát erre tényleg nagyon jó a Goldenblog verseny: csomó új orgánumot ismertem meg, köztük egy-kettő igen hasznosat is. Mivel magam is versenybe szálltam, nyilván egészen más szemmel nézem a kínálatot, de más szemmel nézek a saját blogomra is.

Limonádé, krumpli és extraprofit

Magyarország néha olyan, mint egy lepukkant úttörőtábor, ahol párhuzamosan zajlik egy hipermodern technó-fesztivál, egy retró-buli és egy nyugdíjas-találkozó. A dolog szépsége abban áll, hogy mindhárom buli résztvevői a generációs különbségektől függetlenül egyformán (rosszul) látják a világot, mert ugyanannak a szutyok büfének a meleg sörét isszák, a házinak hazudott sült-kolbász mellé, és ugyanazokat a féligazságokat mondják felháborodott hangon már harminc-negyven éve. Nincs szolgáltatás, nincs vállalkozás, nincs színvonal - és igény sincs rá. A kivételek ritkák és kihalnak, ha meg valaki jól csinál valamit, akkor már ő a legjobb. Nálunk ott ér véget a verseny, ahol kezdődnie kéne.

Kuponbiznisz - Amiben jobbak vagyunk Amerikánál...?

Tegnap két fontos hír jelent meg a közösségi vásárlás kapcsán: az egyik hazai, az eNET kutatási eredményeit foglalja össze Továbbra is szárnyal az online bónusz/kupon piac címmel és közel 45 százalékos forgalomnövekedésről számol be; a másik tengerentúli, és arról szól, hogy a modellt világsikerre vivő Groupon-tól, az ismételten katasztrofális negyedéves eredmények bejelentését követően kirúgták a társalapító és CEO Andrew Mason-t.

Andrew Mason társalapító távozik a Groupon éléről

A két hír olvastán azt a következtetést vonhatnánk le, hogy míg Magyarországon szárnyal a közösségi vásárlás, addig a világ többi részén már esésnek indult. Valójában azonban nem erről van szó, ugyanis a Groupon is növekedett: 2012. utolsó negyedévének eladási adatai 30%-os emelkedést mutatnak az előző év azonos időszakához képest. Akkor meg mi lehet a baj? A probléma természetesen a nyereséggel van, ami a várt 21 millió dollár helyett 81 millió dollár lett, mínuszban! Ráadásul a veszteség mértéke korrelációt mutat a forgalom növekedésével: a +30% forgalom 26%-kal több veszteséget eredményezett. A részvényesek elvesztették a türelmüket, már tavaly novemberben Andrew Mason fejét akarták, de akkor még sikerült kiharcolnia egy negyedévnyi türelmet. Ez fogyott el tegnap a vártnál sokkal rosszabb adatok bejelentését követően: a részvényárfolyam zuhant, a CEO repült.

Szárnyaló piac, kétkedő befektetők

A közösségi vásárlás világszerte robbanásszerűen terjedt el, de sok befektető kezdettől fogva nem bízott az üzleti modell fenntarthatóságában. Sokat elárul, hogy nem csak a konzervatív kockázati tőkések kétkedtek, hanem a közismert internetes befektetési guru, Fred Wilson is, aki a Groupont egyszerűen csak hirdetési hálózatnak nevezte egy két évvel ezelőtti interjúban. Magam is épp akkoriban írtam le kételyeimet a Közösségi vásárlás - hype vagy forradalom? című posztban.

Az eNET jelentéséből kiderül, hogy a hazai piacon folytatódott a konszolidáció: a modell hazai felfutásának első évében, 2011-ben mintegy 70 bónuszos-kuponos weboldal indult, ezek száma a következő év elejére már kevesebb, mint felére esett vissza, és tavaly év végére pusztán 19 szereplő maradt. A teljes piac 70%-át három cég uralja: a Bónusz Brigád az első 2,2 milliárdos forgalommal, majd a Kupon Világ követi 1,9 milliárddal és a harmadik helyen lévő Napi Tipp már jóval kisebb, 426 millió forintos forgalmat tudhat csak magáénak. A piacvezető cégek egyébként nagyjából megduplázták tavalyi forgalmukat, ezért az, hogy a közösségi vásárlás összességében csak 45%-ot nőtt, a szereplők számának drasztikus csökkenéséből adódik.

Az eNET kutatása természetesen nem foglalkozik a cégek nyereségességével, és mivel ezek a vállalkozások nincsenek bevezetve a tőzsdére, negyedéves auditált pénzügyi jelentésre sincsenek kötelezve, illetve a tőkepiaci megítélésük sem nyilvánvaló. Ha a részvényeiket szabadon lehetne adni-venni, az sokat elárulna a befektetői érdeklődésből, így legfeljebb annyit mondhatunk: érdeklődés ha van is, az nem látható.

Hol a nyereség?

Ami a nyereségességet illeti, a hazai cégek esetében csak a vezetők nyilatkozataira és a 2011-es mérlegekre hagyatkozhatunk. A nyilatkozatok többnyire bizakodók és homályosak egyszerre: a Bónusz Brigád tavaly áprilisban adott ki egy sajtóközleményt, melyben azt írják: a cég "2012 első három hónapjában tartotta a pozitív mérlegű tendenciát, és így 2011 októbere óta folyamatosan nyereséget termel"; a Kupon Világ pedig e héten kedden tett közzé nyilatkozatot, nagyon hasonló megfogalmazásban: "a vállalat forgalma januárban 143 millió forint volt, így a cég a januárt és decembert is beleértve 7 hónapja nyereséget termel." Mivel a Bónusz Brigád sajtóközleménye lassan egyéves, és azóta teljes a csend, felhívtam Kaprinay Zoltánt, a cég egyik tulajdonosát és ügyvezetőjét, aki megerősítette: a trend azóta is változatlan, aminek eredményeképpen a 2012-es évet nyereséggel fogják zárni. Hozzátette, hogy még márciusban szeretnének sajtóközleményt kiadni, amelyben minden részlet szerepelni fog.

Arról, hogy a cégek nyeresége mekkora és pontosan mit is jelent (üzemi eredményt, EBITDA-t, EBIT-et stb.), azt majd valamikor május után, a mérlegbeszámolókból fogjuk megtudni; addig csak annyi biztos, ami a 2011-es hivatalos mérlegekben áll. Aki ezen iratok böngészésére adja a fejét, rögtön az elején beleütközik egy, az üzleti modellből fakadó sajátosságba: a sokat emlegetett milliárdos forgalmi adatok nem tükröződnek a társaságok bevételeiben. A forgalom ugyanis nem azonos a bevétellel, mert forgalom alatt az eladott kuponok értéke értendő, ami mellesleg még az áfát is magában foglalja; az árbevétel viszont a forgalom után járó jutalékból származik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Bónusz Brigád 2011-es 1 milliárd 44 millió forintos forgalmából a 2011-es mérlegbeszámolóban 156 millió forint árbevétel látszik, és a cég további 172 millió forint pénzeszközzel is rendelkezett (ez a már nekik kifizetett, de a partnereknél még nem felhasznált bónuszok ellenértéke). Az üzemi eredmény -307 millió, a mérleg szerinti eredmény pedig -247 millió forint volt. A Kupon Világnál a 892 milliós 2011-es forgalom 231 millió forintos árbevételt eredményezett, és a cég 66 millió forint pénzeszközzel rendelkezett. Náluk az üzemi eredmény -269 millió, a mérleg szerinti eredmény pedig -247 millió forint volt.

A jelentős eltéréseket több tényező együttesen okozhatja: egyrészt a már említett áfás bónusz/kupon érték vs. nettó jutalék különbsége; másrészt a bónusz/kupon megvásárlása (a forgalom keletkezése) és a szolgáltatás igénybevételét követő jutalékszámlázás (árbevétel keletkezése) közötti, akár több hetes vagy hónapos időbeli eltérés. Ez utóbbi tényező torzítását tovább fokozza maga a forgalomnövekedés, hiszen amiatt, hogy a vevő azonnal fizet, a cég viszont csak a bónusz/kupon beváltásakor (vagy még azután is egy-két héttel), a növekedés a cash-flow bevételi oldalán (cash in) mindig előbb mutatkozik, mint a kiadási oldalon (cash out). Kérdés, hogy az így keletkező jelentős likviditási többletet a cégek mennyire kezelik tudatosan, és képesek-e ellenállni a látszólagos forrásbőség csábításának. Nem kell pénzügyi zseninek lenni ahhoz, hogy az ember belássa: ha egyszer a forgalom növekedésből csökkenésbe vált, és ez nem kívánt mértékben párosul a jutalékszintek csökkenésével is, akkor bizony baj lesz ott, ahol nem gondoskodtak a kötelezettségek elkülönített kezeléséről.

Most akkor jó-e a modell vagy sem?

A kérdést nem egyszerű megválaszolni. Egyrészt el kéne dönteni, mitől jó egy modell. Attól, hogy terjed, még nem biztos, hogy jó. Attól, hogy működik, még nem feltétlenül fenntartható. Amikor korábban többször megfogalmaztam a kételyeimet, két dolgot emeltem ki: egyrészt biztosan nem tart el a piac annyi szereplőt, amennyi az első fél évben hirtelen elindult, másrészt a modell terjedésével idővel az akciós és a listaárak közeledni fognak egymáshoz. Az első egyértelműen beigazolódott, a második nem annyira jól láthatóan, de azért számomra egyértelműen.

A kedvezmények továbbra is megmaradtak az 50-70%-os szinten, egyszerűen azért, mert ez az a mérték, ami kellően bombasztikus ahhoz, hogy önmagában marketingereje legyen. A változás a kínálati szerkezetben érhető tetten, és a legjobban a fő bevételi forrást jelentő turisztikai területen: amíg két évvel ezelőtt egy egységnyi alapszolgáltatást tudtam megvenni féláron, addig ma a prémium szintre feltornázott szolgáltatásokat tudom megvenni az alapszolgáltatások árán, és két egységben. Lefordítva: korábban megkaptam egy éjszakára a kétágyas szobát reggelivel a wellness hotelben 30 ezer forint helyett 15 ezer forintért; most megkapom a kétágyas szobát két éjszakára, félpanzióval, csokimasszázzsal, ajándék pezsgővel, gyertyafényes vacsorával, privát spa-val, lovaskocsi-túrával, helyi múzeumbelépővel vagy más ehhez hasonló plusz szolgáltatásokkal felturbózva, 100 ezer forint helyett 50 ezer forintért. A lényeg, hogy az egy vevőre jutó 15 ezer forintos költés helyett 50 ezret költsek, és így megveszek egy csomó mindent, amit amúgy nem vettem volna meg - ráadásul olyan elemekkel teletűzdelve, ahol a listaár ellenőrzésére gyakran nincs is lehetőségem (mert pl. a csomagba 10 ezer forintos listaáron bepakolt csokimasszázs korábban egyszerűen nem is létezett).

A másik változás a kínálati spektrum szélesítése. Aki fenn akar maradni, kénytelen a modell köré közösséget, brandet építeni és az egyszerű közvetítést olyan elemekkel kiegészíteni, amik vagy a bevételt növelik (pl. termékértékesítés, egyedi ajánlatok), vagy a költségeket csökkentik (marketing helyett közösségépítés, a felhasználó "foglyul ejtése"). Ezt a gondolkodást nagyon jól illusztrálja az alábbi dia, amely Kaprinay Zoltán a SzEK.org őszi konferenciáján tartott előadásából származik.

Egyszóval persze, jó a modell, de ez már nem az a modell. A közösségi vásárlás berobbant az e-kereskedelembe, csomó új felhasználóval ismertette meg a netes vásárlás előnyeit, és remélhetőleg sokukat rá is szoktatta. Vélhetően javította és javítja az elektronikus fizetési statisztikákat is, hiszen - bár tragikusnak tartom, hogy embertömegek mennek be a Brigád Boltba, hogy ott nyomtassák ki nekik azt a papírt, amit otthon maguknak is kinyomtathattak volna - azért csak többen fizetnek itt online, mint a webshopokban. De nem lett olcsóbb se a szállodák fenntartása, se a kozmetikus üzletének bérleti díja és az áfa meg a TB sem lett kevesebb, úgyhogy akármilyen modellel kereskedünk, a költségeket és a hozzáadott értéket valamilyen módon meg kell valakinek fizetnie, mert ha nem, akkor előbb-utóbb vagy az eszköz, vagy az érték lesz kevesebb.

Az online újságírók is digitális analfabéták?

A kereskedelmi rádiók műsoraitól már megszoktam a mérhetetlen ostobaságot, így nem csodálkoztam, hogy a hétvégén azt hallottam harsogni egy műsorban, hogy jaj-jaj, fusson mindenki a postára, mert lejár az adóbevallás határideje. Viszont az már kiverte nálam a biztosítékot, hogy ma reggel mindkét vezető internetes portál úgy közölte a Magyar félreTájékoztatási Iroda (MTI, korábban Magyar Távirati Iroda) közleményét, ahogy az megjelent! Azaz sem az [origo], sem az Index ügyeletes szerkesztőjének nem jutott eszébe, hogy ha már az MTI-nél nem tették, legalább ő beleírja abba a szerencsétlen közleménybe, hogy van más megoldás is, mint elmenni tolongani a másik egymillió közé a postára!

Magyarországon sok éve nyújthatják be adóbevallásukat interneten akár magánszemélyek is. (A cégeknek mellesleg kötelező így benyújtani.) Nyolc évvel ezelőtt például maga az [origo] is megírta, hogy "az önbevallók egynegyede interneten keresztül tett eleget bevallási kötelezettségének." (Most abba ne is menjünk bele, hogy a cikkből kiderül, nem értik a különbséget az interneten benyújtott és az ott elkészített bevallás között. Erről lásd lejjebb.) Megfejthetetlen rejtély számomra, hogy egy internetes újságíró ezt miért nem tudja, vagy ha tudja, miért nem jut eszébe, amikor beszerkeszt egy hiányos közleményt. Tényleg ennyire képtelen lenne az önálló gondolkodásra valaki, akinek egyébként szakmai kötelessége lenne, hogy nagyonis helyén legyen az esze? Mindez történik úgy, hogy emlékeim szerint legalább 15 éve beszél az egész digitális szakma arról, hogy milyen eszközökkel kellene javítani a digitális esélyegyenlőséget! Egy öt évvel ezelőtt készült jelentés például megállapítja: Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka digitális analfabéta. A drámai hír nyomán rögtön parlamenti bizottság alakult, fényes tervek és programok születtek és a költségvetés bizonyára jópár milliót el is költött ezekre. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) pedig immár hat éve rendezi meg a Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciákat, ahol idén magam is elő fogok adni, de most erős kétség támadt bennem: van-e értelme erről az egészről beszélni, miközben az online sajtó is félretájékoztat digitális ügyekben?! Arról nem is beszélve, mennyi marhaságot írnak össze az internetes csalásokról és egyéb szofisztikáltabb elektronikus témákról!

Bár nem kétlem, hogy a blogom olvasóinak 99,99%-a tisztában van vele, hogy kell online adóbevallani, és így is nyújtja be a bevallását hosszú évek óta, a rend kedvéért azért ideírom, mi a teendő, hátha már most akad olyan, aki ezáltal elkerülheti a postai sorbanállást:

Az online adóbevalláshoz két dolog szükségeltetik: egy elektronikus nyomtatványkitöltő program a hozzá tartozó nyomtatvány-sablonnal, valamint egy ügyfélkapu regisztráció a Magyarország.hu oldalon. A program és a nyomtatványok sablonjai letölthetők a NAV (leánykori nevén APEH) weboldaláról, telepítésük rendkívül egyszerű, nem igényel semmilyen speciális informatikai tudást. Az ügyfélkapu regisztráció viszont nem megy olyan gyorsan, bár elvileg akár egyetlen napba is beleférhet. A folyamat világosan le van írva itt, de amúgy is feltételezhetően ez nagyon-nagyon sok embernek - beleértve a digitális analfabéta vagy nem analfabéta újságírókat is - eleve megvan, hiszen már 2009-ben, majd tavaly ősszel is sikerült akkora nemzeti pánikot kelteni az ügyfélkapu-regisztrációk érvényességének lejártával kapcsolatban, hogy ebből azt gondolná az ember, az ügy mindenkit mélyen érintett.

A kárhoztatott MTI közlemény nem csak az elektronikus bevallás lehetőségét mulasztotta el megemlíteni, hanem azt is, hogy ha valaki nem rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval, a nyomtatványkitöltő segítségével legalább azt megteheti, hogy hibátlan és ellenőrzött nyomtatványt ad postára, ha már egyszer imád sorbanállni. Ugyanis a programmal elkészített nyomtatványt - amelynek helyességét a program ellenőrzi, sőt, az eredményeket ki is számolja helyettünk - nem csak elektronikusan lehet beküldeni, hanem ki is lehet nyomtatni. Postára adás előtt csak aláírni kell, minden más adat, jelölés hiányára a kitöltő már nyomtatás előtt figyelmeztet minket.

Mellesleg, aki megcsinálja az ügyfélkapu regisztrációt és letölti a nyomtatványkitöltőt, sok másra is tudja majd használni. (További részletek olvashatók egy korábbi bejegyzésemben.) Például egy adóigazoláshoz nem kell feltétlenül bemenni a NAV ügyfélszolgálatra és ott várakozás közben a rendszert szidni, hogy milyen sokáig tart egy darab papírt elintézni, hanem ezt is meg lehet tenni online, néhány gombnyomással, és magát az adóigazolást is kérhetjük akár elektronikus okirat formájában. Na persze az megint más kérdés, hogy utána mely intézmények és cégek képesek ezt az elektronikus dokumentumot kezelni, de azért bármily meglepő, már ma is van sok ilyen! Ám ahhoz, hogy még több legyen, az kéne, hogy a nagy nyilvánosság ezekről a lehetőségekről is értesüljön két szenzációs bombahír között.


Ha tetszett, olvassa el a sajtóban megjelent hülyeségek kapcsán írt korábbi kirohanásaimat is:

• Egyre több a hülyeség a tévében
• Az újságíró afférja az igazsággal
• Sereghajtók helyett élmezőnyben a magyar webáruházak?
• A női lapozó sötétben lapozgat 

Hollywood vesztésre áll

Börtönbe mennek a Pirate Bay üzemeltetői - adta hírül tegnap az Index. A cikk utolsó mondata pedig így hangzik: "A Pirate Bay továbbra is zavartalanul működik, jelenleg 5,6 millió regisztrált felhasználó oszt meg rajta 36 millió fájlt." Úgy tűnik, most Hollywood megnyert egy csatát, de ha így folytatja, elveszíti a háborút.

Hollywood elpusztítja önmagát?
(Kép a Holnapután című filmből)

A hollywoodi filmipar elnevezésében az ipar kifejezés nem véletlenül szerepel: itt valóban egy hatalmas ipari struktúráról van szó, amely az elmúlt bő száz évben alakult ki. Ennek a struktúrának minden egyes eleme külön-külön is nagy üzlet: még mielőtt egyáltalán legyártanának egy filmet, már számtalan kereskedelmi tranzakció zajlik a forgatókönyv, a zene, a sztárok és a rendező, na meg a mindezekhez kapcsolódó különféle jogok körül. Ám ezek a tranzakciók még mind befektetések, amelyek hasznossága akkor dől el, amikor a végtermék eljut a fogyasztóhoz. Hollywood első fél évszázadában a fogyasztás helyszíne kizárólag a mozi volt, ami először a tévének, majd a házi videózásnak köszönhetően kiegészült az otthonnal. A nagy kasza mindig a mozipénztáraknál van, de nem árt tudni, hogy a teljes filmipar haszna a filmek mintegy két százalékából jön, csak hát a gyártás időszakában még nem lehet tudni, melyik az a két százalék. Így ahhoz, hogy az egész működjön, le kell gyártani a másik 98%-nyi fölösleges filmet is. (Ami persze nem fölösleges, de ez most nem tartozik ide.) Mindebből világosan kitetszik, hogy ha a filmipar elveszíti annak a néhány sikerfilmnek a bevételét, vagy annak csak egy részét, akkor lényegében az egész hasznát bukja el. Ez a tény megmagyarázza, miért harcolnak a hollywoodi mogulok olyan elkeseredetten minden ellen, ami egy centtel is csökkenti a bevételeiket.

Hollywood számára a digitális korszak rémálom! A szakmai berkekben közismert legenda szerint a DVD formátum megjelenését a nagy stúdióknak mintegy tíz évvel sikerült elodázniuk, ami utólag rettenetes hibának tűnik számomra. Ugyanis így megfosztották magukat attól a lehetőségtől, hogy egyrészt 10 évvel több idejük legyen a formátumban rejlő üzleti potenciált kiaknázni, másrészt, hogy ezalatt megfelelően felkészülhessenek az internet térhódítására. Ám mivel a DVD, az internet - és ehhez kapcsolódóan a személyi számítógépek - térhódítása egy időszakra esett, nem voltak képesek ezekre a kihívásokra értelmes, üzleti választ adni.

Ha nincs üzleti válasz, akkor próbálkozzunk a joggal, sőt, hogy még biztosabb legyen: a büntetőjoggal. Nem tudom, tegnap hány Beverly Hills-i vagy malibui villában bontottak pezsgőt az életveszélyes svéd kalózok méltó büntetése hallatán, de gyanítom, nem sokban. Most három, minden bizonnyal tök normális, semmiféle bűnöző hajlammal nem különösebben megáldott svéd srác - akik pont olyanok, mint bármelyik tehetségesebb magyar egyetemista - börtönbe vonul, miközben százmilliók továbbra is letöltenek és megosztanak. (Azért százmilliók, mert egyrészt nem kell regisztrált felhasználónak lenni ahhoz, hogy valaki torrentezzen, másrészt a Pirate Bay talán a legnagyobb, de messze nem az egyetlen kalózoldal.)

A Hollywood felirat 1978-ban

Különösebb kockázat nélkül ki lehet jelenteni: Hollywood vesztésre áll! Ami egyébként rettenetesen szomorú, ugyanis minden adottságuk meglenne hozzá, hogy ne így legyen: bő évszázad alatt összegyűlt mintegy kétszázezer filmjük, köztük több ezer siker- és kultuszfilm; ezek közül a kereskedelmi értékkel bírók döntő többségéből rendelkeznek megfelelő minőségű kópiákkal, szinkronos és feliratos változatokkal - és nem mellesleg az ezekre vonatkozó jogokkal. Mindezen felül van egy az egész világot körbeölelő kereskedelmi és ügynöki hálózatuk, óriási méretű technológiai és emberi kapacitásuk, isten tudja mennyi saját és szerződéses mozijuk, irodáik, számítógépeik, telefonjaik és szivarszobáik. Egyszóval gigantikus méretű erőforrások fölött diszponálnak! Egy valamijük nincs: eszük ahhoz, hogy ne ügyvédekre költsenek dollármilliókat, hanem fölvegyenek mondjuk három svéd gyereket, és megkérjék őket, ugyan találják már ki, hogy lehetne ebben a kalózkodós, okostelefonos, táblagépes, minden ízében digitalizált világban a filmekből üzletet csinálni!

(A téma folytatása itt olvasható.)

Egyre több a hülyeség a tévében

"Egyre több csaló károsítja meg az internetes vásárlókat Magyarországon is" - kezdi a műsorvezető az MTV Híradó Egyre több a csaló az interneten című anyagának felkonfját. Engem átjár a jeges rémület: úgy látszik, valamilyen nagyszabású internetes csalássorozatot lepleztek le, a közszolgálati televízió pedig teljesíti feladatát és figyelmezteti a köznépet - amelyet szolgál - a rá leselkedő rettenetes veszélyekre!

A következő mondatokból aztán kiderül: szó sincs ilyesmiről! Pusztán annyi történt, hogy a szerkesztőségben garázdálkodó digitális analfabéták ismét megtesznek mindent annak érdekében, hogy a képernyők előtt ülő digitális analfabéták minél tovább digitális analfabéták maradjanak. Elvégre ez a televízió elemi érdeke, tekintve, hogy aki nem digitális analfabéta, annak eszében sincs tévét nézni! Elnézést a sarkos megfogalmazásért, de nehezen tudom türtőztetni magam, amikor az ostobaság burjánzását látom. Jómagam bő évtizeden át dolgoztam újságíróként, ebből jó pár évet lehúztam többek között a Magyar Televízióban is, szerkesztettem és vezettem műsorokat, készítettem tudósításokat, riportokat, interjúkat, több száz órányi adásanyag és több százezer karakternyi szöveg van mögöttem - talán állíthatom, tisztában vagyok az újságíró-szakma alapszabályaival. Például azzal, hogy a hírnek a következő alapkérdésekre kell tömören és lényegretörően válaszolnia: Ki? Mikor? Hol? Mit? Hogyan? Miért? Azaz a hír arról számol be, hogy valahol valami valakivel valamiért történt, méghozzá mostanában, a hírt közlő médium megjelenési gyakoriságának megfelelő aktualitással. Az MTV anyaga semmiféle aktualitással nem bír, semmilyen konkrét eseményről, aktuális információról nem számol be, tehát hírműsorban semmi keresnivalója. Ezen túl pontatlan, aránytalanul egyoldalú és a nézőket tökéletesen félrevezeti. Nézzük a részleteket!

Az anyagban az alábbi állítások hangzanak el, jórészt a kommentátor szájából, a riportalanyok csak illusztrációként szolgálnak egy-egy mondat erejéig:

1. A legtöbb termék átlagosan 20%-kal olcsóbb az interneten
   Ezt a kommentátor saját kutatására alapozta? Olvasta valahol? Ő gondolja így? Vagy ez a szám tetszett neki, ezért mondja? Semmit nem tudunk meg az adat forrásáról, hatóköréről, a kiszámításának módszertanáról stb. Fogalmam sincs, hogy a legtöbb termék mennyivel olcsóbb általában az interneten, sőt, azt sem tudom, hogy egyáltalán olcsóbb-e, és hogy mihez képest olcsóbb. A Tescohoz vagy egy belvárosi üzlethez? Ha valaki tud ilyen kutatásról, akkor kérem, szóljon, küldje el a linkjét!
2. A vásárláshoz általában meg kell adni a személyes adatokat és a bankkártyaszámot
   Komolyan? Az étteremben meg általában fizetni kell a kajáért, az autópálya-matrica vásárláshoz meg a benzinkúton is meg kell adni az autónk rendszámát! Ez a "mondunk valami hangzatosat, ami semmit sem jelent" klasszikus esete. Mennyivel másképp hangzik, és mennyivel igazabb lenne, ha azt mondanánk: "a vásárláshoz meg kell adni azokat az adatokat, amelyek a termék célbajuttatásához szükségesek."
3. Sokan ezzel megpróbálnak visszaélni
   Sokan - de tessék már nekem megmondani, konkrétan mennyien? Megpróbálnak visszaélni - oké, de hogyan? És sikerül nekik? Milyen példák vannak? Hány ilyen eset van? Ezeket persze senki sem kérdezi meg, mert ha megkérdezné, rögtön kiderülne, hogy az estek száma minimális, és azok 99%-át sikeresen felderítik. Azt persze már nem is álmodom, hogy esetleg azt is hozzá lehetne tenni: a bankkártyás fizetés a legbiztonságosabb, mert visszaélés esetén ez az egyetlen fizetési mód, amelyet egyoldalúan vissza tudunk vonni. (Lásd kapcsolódó írásomat!)
4. A rendőrség növekvő tendenciát lát, hiszen ahogy megnőtt a vásárlások száma, azzal együtt megnőtt a csalások száma is.
   A riporter ismét elmulasztja feltenni az előbbiekben már hiányolt kérdéseket, így aztán nem tudjuk meg, hogy ez a növekvő tendencia mit jelent. Azt, hogy az eddigi évi három eset helyett most már öt van, vagy a háromezer helyett ötezer? Annak a mondatnak pedig, hogy "hiszen ahogy megnőtt a vásárlások száma, azzal együtt megnőtt a csalások száma is", pontosan annyi az információtartalma, mintha azt mondanánk: azzal, hogy többet esik az eső, egyre nedvesebbek lesznek az utak.
5. Előfordul, hogy a termék nem olyan minőségű, mint amit meghirdettek, vagy a vevő kifizeti az árut és semmit nem kap.
   Azon túl, hogy ezek megint nulla hírértékű, félrevezető mondatok, a legnagyobb gond azzal van, hogy ezalatt vágóképként a Vatera.hu oldalát látjuk. Mintha ezek az esetek főleg a Vaterán fordulnának elő - ami megint csak olyan állítás, amiről azt sem tudjuk, hogy egyáltalán akarták-e ezt állítani, meg azt sem, hogy igaz-e. Ha pedig netán igaz lenne, akkor meg az a baj, hogy az egész össze van mosva a B2C e-kereskedelemmel, miközben az elenyésző számú vaterás csalások C2C tranzakcióknál történnek. De ennek megint csak semmi köze a témához és semmi hírértéke nincs, hiszen a kínai piacon is több csalás történik, mint egy bevásárlóközpontban.
6. A leggyakoribb esetek a notebookok, laptopok, mobiltelefonok, illetve nagyon sok átverés történik használt gépkocsikkal is.
   Ezt Morvay György mondja, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, tehát nyilvánvalóan a hozzájuk beérkezett információkról beszélt a riporternek, aki jól kiragadott egy hangzatos mondatrészt. Ennek megint csak semmi köze az e-kereskedelemhez, mert ha én az interneten meghirdetek egy autót, majd azt elviszik tőlem, de sem az internetes hirdetésben, sem a vásárláskor nem mondtam meg a vevőnek, hogy az autó lopott, akkor az nem internetes csalás, hanem csak simán csalás.
7. Magyarországon a webáruházak forgalma évente 60%-kal nő és már meghaladja a teljes kiskereskedelmi forgalom 1,5%-át.
   Végre egy mondat, ami legalább hellyel-közzel igaz. A probléma csak az, hogy mindez közvetlenül a fenti információk után hangzik el, továbbra sem szétválasztva a B2C és C2C kereskedelmet. Egyébként innen kezdődik a riportnak az a része, amelyben inkább a pozitív információk hangzanak el, de ez is csak annak köszönhető, hogy a forrásokat pótolhatatlan kolléganőm, Szutor Betti, a SzEK.org titkára szolgáltatta.
8. A szakember szerint a csalásokat ki lehet szűrni
   Valószínűleg sokat segített volna a nézőknek, ha Hegedűs Gábor azt is elmondhatja, hogy hogyan lehet a csalásokat kiszűrni. Egy mondatba belefért volna, hogy mit figyeljen a vevő, és az az egy mondat több haszonnal bírt volna, mint az egész anyag együttesen.
9. Az internetes kereskedők egyesületet alapítottak, hogy segítsék a vásárlókat a csalók kiszűrésében
   A mondat nyilvánvalóan a SzEK.org-ra céloz, és már a felkonfban is szerepelt. Csak néhány apró bibi van vele: egyrészt nem az internetes kereskedők alapítottak egyesületet, hanem az e-kereskedelmi piac szereplői - a tagság többsége nem e-kereskedő, csak fontos számára, hogy az e-kereskedelem fejlődjön. Másrészt mindez több mint 5 évvel ezelőtt történt, harmadrészt az egyesület nem azért alakult, hogy segítse a vásárlókat a csalók kiszűrésében. Nem mintha ez nem lenne nemes cél, de nincs annyi csalás, amiért érdemes lenne egyesületet alapítani.
10. A csalások ahhoz képest nem nőnek, hogy mennyire nő az e-kereskedelem
    Ezt Betti mondja a SzEK.org színeiben, köszönet a helytállásért a szélmalomharcban! A baj csak az, hogy a digitális analfabéta néző, amire ide jut a riport, már rég kikiabálta az anyjuknak a konyhába, hogy na ugye milyen jó, hogy nem hagyta magát rábeszélni arra a hülye internetre, mert a tévében is megmondták, hogy humbug az egész!
11. A Mo-i webáruházak forgalma tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot
    Ez a riport utolsó mondata. Most azzal ne foglalkozzunk, hogy pontatlan, mert a tavaly ugyebár már 2010-et jelenti, és nem tudjuk, hogy mennyi volt a webáruházak forgalma, csak azt, hogy a várakozások jóval meghaladták a 100 milliárd forintot (135 milliárd). Nagyobb baj, hogy egy ilyen sztori végén sokkal inkább hangzik ez a mondat vészjósló károgásnak, mint pozitív üzenetnek, hiszen ha az egész arról szólt, hogy egyre több a csalás, akkor a néző fejében annyi fog megmaradni, hogy az interneten százmilliárdos nagyságrendben mennek a csalások.

Abszolút híve vagyok a sajtószabadságnak, de azt gondolom ezt a riportot látva, hogy nem annyira a sajtószabadságért kell aggódnunk, hanem azért, hogy van-e olyan sajtónk, amelyiknek érdemes szabadnak lennie.

Az információ-kontroll ideje lejárt - Facebookológia

"...az információ kontroll alatt tartásának ideje lejárt. Aki ezzel próbálkozik, olyan, mintha egy gátat építene, ami mögött egyre nagyobb lesz a víz nyomása, és egyszer úgyis átszakad." - mondta az [origo]-nak Netanel "Net" Jacobsson, az AOL és a Facebook volt üzletfejlesztési vezetője a Vodafone-Twitter eset kapcsán. Ez a gondolat teljesen egybevág azzal, amit Gerd Leonhard mondott, és amire mostanában én is olyan sokszor hivatkozom. Az interjú egyébként rendkívül sokrétű és információgazdag, de egyik legnagyobb érdekessége talán létrejöttének háttere: Jacobsson azért volt Budapesten, hogy az iWiW-nek adjon tanácsokat. Az alábbiakban ennek az interjúnak a kapcsán támadt gondolataimat osztom meg, elsősorban arról, hogy miben hozott egészen új minőséget a Facebook az interneten.

Nem különösebben kell net-gurunak lenni ahhoz, hogy az ember észlelje: a Facebook - különösen azóta, hogy magyarul is elérhető - nagyon intenzív fejlődésnek indult, miközben az iWiW legalábbis stagnál. Bő fél éve azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb számban ugyanazok az arcok kezdenek felbukkanni az ismerőseim között, akik 2002-2004 között az akkor még WiW néven futó iWiW-en: internetes és egyéb médiás kollégák, barátok, távoli ismerősök, early mover-ek és - ahogy Jacobsson fogalmaz - early adopter-ek. A közel ezer iwiwes ismerősömmel szemben a 200 alatti fészbúkos sokkal nagyobb aktivitást produkál. Ez visszaigazolja azt a személyes tapasztalatomat, hogy a Facebook használata nagyon kényelmes, felhasználóbarát, az események jól követhetők, és igen sokféle aktivitásra van lehetőség.

Az iWiW vs. Facebook kérdésével az internetes szakma már igen korán elkezdett foglalkozni. Valószínűleg Berényi Konrád volt az első, aki már több mint két évvel ezelőtt megírta blogjában, hogy szerinte ha - az akkor még csak angolul elérhető - Facebook-ot magyarítja valaki, akkor megelőzi a magyar közösségi oldalt. Tavaly szeptemberben az Indexen (naná!) már A Facebook megöli az iWiW-et? címmel jelent meg interjú Trevor Johnson-nal, aki a Facebook európai terjeszkedését irányító vezetője. Akkor a 300 millió fészbúkoló közül 450 ezer volt az aktív magyar felhasználó.

Jacobsson szerint: "Az iWiW kicsit olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt. Igaz, hogy régóta itt van, emiatt a felülete, érzete is egy kicsit régi, és sok mindent lehet rajta javítani, de ha megnézzük, milyen sokan használják, milyen sokan hivatkoznak rá és frissítgetik az adatlapjukat nap mint nap, azt kell látnunk, nagyon sokat ki lehet hozni belőle." Facebook-vezetőként valószínűleg még Trevor Johnsonhoz hasonlóan beszélt volna Jacobsson is, ám most épp az a dolga, hogy a vélhetően némileg megszeppent tulajdonosnak tanácsokat adjon.

A két közösségi oldal közötti alapvető különbséget egyébként Jacobsson pontosan fogalmazza meg az intejúban, amikor azt mondja: a Facebook már nem is annyira közösségi oldal, hanem inkább egy technológiai platform. Ez a megállapítás azért különösen érdekes, mert az internet maga is egy technológiai platform, egy globális közösségi, kommunikációs tér, amin belül számos különböző további eszköz, alrendszer, felület van. Ha megnézzük a Facebook-ot, azt fogjuk látni, hogy az egyfajta hálózat a hálózatban: vannak rajta egyéni és céges oldalak, rajongói klubok, személyes weblapok, levelezőlisták, hírcsatornák, játékok és egyéb érdekes alkalmazások; lehet kommunikálni a hagyományos netes formákhoz hasonlóan: azaz levelezni, csetelni, és lehet új formában is: pl. egymás üzenőfalára írogatva. Ha egy kezdő internetező ki sem teszi a lábát a Facebook-körből, nagyjából ugyanazt a határtalan élményt kapja, mintha a Google-ról vagy más portálról indulva kezdene böngészni, azzal az alapvető különbséggel, hogy itt az övéi között marad, hiszen bármilyen tevékenységet végez, az valahogy összefüggésben lesz a fészbúkos barátaival. Azaz egy olyan hiperfelületet használ, ahol a tartalmakat egy strukturált referenciacsoporton keresztül éri el, illetve ő maga is fontos része mások referencia-struktúráinak. Nézzünk egy példát: az utóbbi hónapok slágertémája a H1N1 járvány volt, illetve az a kérdés, hogy oltassunk vagy ne oltassunk. Ha valaki rákeresett erre a Google-on, akkor azt a tartalmat, amit végül a témáról elolvasott, számára teljesen idegen emberek tömegei határozták meg: egyrészt azok az internetezők, kattintók, linkelők, akiknek tevékenysége alapján a Google keresőmotorja kiválasztotta, hogy mely cikkeket, írásokat, fórumokat helyezte a találati lista elejére; másrészt pedig az a néhány szerző, blogger, fórumozó vagy mindközönségesen grafomán elmebeteg (lásd összeesküvéselméletek), akik azokat a tartalmakat írták, amiket a kereső kihozott. A fészbúkoló elé kerülő tartalmak természetesen jórészt ugyanebből az írástömegből származnak, viszont nem a Google pagerank, vagy az [origo] ügyeletes szerkesztője határozza meg, hogy ebből milyen válogatás kerül elé, hanem elsősorban a barátai, a barátainak a barátai és azok, akikkel egy rajongói klubba vagy csoportba tartozik. Azaz egy olyan, nem véletlenszerűen kialakult embertömeg, amit az ismeretségi és érdeklődési rendszer strukturál. Tessék elképzelni ugyanezt mondjuk a televízión: ahelyett, hogy nyomkodnám a távirányítót össze-vissza, hogy valami nézhetőt találjak, a tévé maga szolgáltat nekem egy olyan műsor-összeállítást, ami az alapján készült, hogy mit néztek szívesen a barátaim.

Az információ-kontroll ideje tehát valóban lejárt, amennyiben kontroll alatt valamilyen központi ellenőrzést értünk. Kontroll helyett strukturálódás van, információ-evolúció, melynek során az információ és környezete alkalmazkodik egymáshoz. A H1N1 oltásról nem az az üzenet fog eljutni hozzám, amit mondjuk az egészségügyi kormányzat szeretne eljuttatni, hanem az, ami ebből az üzenetből a kapcsolati hálómon való keresztüljutás során kifejlődött. Valójában ez régen sem volt másképp: csak akkor a pletyka és rémhírterjedés során az eleve kevés információ eltorzult; ma viszont a feldolgozhatatlanul sok információból kapunk egy tartalmában lényegében változatlan, de nagyon strukturált és valamennyire testreszabott információrendszert.

Persze semmi új nincs abban, ha azt mondom: megint van valami az interneten, ami teljesen átalakítja az életünket. A háló bő évtizede mást sem csinál, mint felforgatja a világot. Ebben a sztoriban a Facebook valószínűleg az aktuálisan egyik legfontosabb elem, de minden bizonnyal 3-5 éven belül jön valami más. Ami pedig a Facebook vs. iWiW kérdést illeti: kár ezen rágódni, a kettő már rég nem egy kategória. Akinek igazán nagy és izgalmas kihívást jelent a Facebook, az természetesen a Google. És a Google nem tétlenkedik, lásd pl. Google wawe és nexus one.

Hm. Ha belegondolunk, hogy az egész egy éles kődarabbal kezdődött... :-)

Az újságíró afférja az igazsággal

Az újságírói pályát 1984-ben kezdtem egy megyei lap gyakornokaként, és bár klasszikus sajtómukát nagyjából hat éve nem végzek, a mai napig ezt a szakmát tekintem leginkább az identitásom részének. Több száz cikk, interjú, filmkritika, rengeteg rádiótudósítás és riport, mintegy kétszáz órányi - jelentős részben élő - tévéadás, három nagy és több kisebb dokumentumfilm van a hátam mögött. A szakma majd mindegyik válfajában kipróbáltam magam. Generációm számára még fontos (volt?) a munka - legyen az írott betű, kép vagy csak hang - megformáltsága: nyelvhelyesség, helyesírás; kép, hang minimum legyen rendben, de lehetőleg illeszkedjen a tartalomhoz, fejezzen is ki valamit.

Félreértés ne essék: nem óhajtok siránkozni, hogy régen jobb világ volt! Nemrég hallottam egy konferencián Uj Péter (Index.hu főszerkesztő) előadását arról, hogy az internetes újságírásban egyszerűen nincs idő arra, hogy az elütésekre, helyesírásra satöbbire odafigyeljenek; és ezen nem szabad fennakadni, mert míg régen hatalmas apparátus kezén mentek át az írások, mire végérvényesen és megváltoztathatatlanul nyomtatásba kerültek, addig ma percek alatt állnak össze a cikkek - amik többé nem is csak cikkek, hanem posztok, bejegyzések, kommentek stb. -, és bármikor lehet még a megjelenés után is módosítani rajtuk. (Más kérdés, hogy általában nem teszik.) Uj Péternek igaza van, és a többség - mivel nyilván nem szakmai szemmel olvas - észre sem veszi a hibák jelentős részét, azaz a tartalom, a mondandó így is átmegy. Annyiban azért vitatkoznék vele, hogy ez a fajta lazaság szerintem nem engedhető meg pl. emberek, helyek neve és művek címe esetében. Hiába voltam biztos Uj Péter nevének írásmódjában, azért csekkoltam a biztonság kedvéért (5 másodpercet vett igénybe), szerintem ezt megköveteli a másik ember iránti tisztelet.

A kérdés, ami engem nyugtalanít, az, hogy vajon ha az újságíró ilyen lazán kezeli a nyelvet, nem kezeli-e hasonló lazasággal az igazságot? Nem arra gondolok, hogy nem törődik az igazsággal, vagy netán hazudik, hanem megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet és legpontosabban tudjon meg egy adott ügyről, és azt világosan és a tényekhez hűen adja vissza? Amikor azt írja az Index - a főoldalán is hosszan megtalálható cikkben -, hogy Újra engedélyköteles az online kereskedelem, számol-e állításának súlyával, hatásával és utánanéz-e annak, amit mond? Megteszi-e azt, ami minimálisan elvárható egy ilyen témában? Szerintem sajnos nem! Valójában egyáltalán semmi mást nem tesz, mint egy sajtóközlemény alapján fogalmaz egy cikket, anélkül, hogy elmélyülne egy kicsit a témában. Mondom kicsit, egészen kicsit! Ugyanis nem igényel hosszú kutatást, pusztán figyelmes olvasást, hogy kiderüljön az egyébként névtelen szerző számára: az e-kereskedelem nem engedélyköteles! Ezt sem a cikkben is belinkelt jogszabályok, sem az apropóul szolgáló sajtóközlemény nem állítja. A cikkre reagálva a SzEK.org-nál kiadtunk egy sajtóközleményt, melyben megírtuk: nem engedélykérést, csak bejelentési kötelezettséget ír elő a jogszabály az e-kereskedők számára. A közleményt az Index is megkapta, és bár elég sok helyen megjelent az elmúlt 24+ órában, náluk nem. Miközben az eredeti, téves állítás ugyebár legalább másfél napig virított a főoldalon.

Másik, ugyancsak friss eset: tegnap felhívott egy szerkesztő a magyar királyi rádiótól. Mivel a napokban egyrészt a fent is taglalt ügy miatt, másrészt a szexshopok kapcsán a fogyasztóvédőkkel tartott egyeztetésünk miatt nagyon sok újságíró hívott lapoktól, rádióktól, biztos voltam benne, hogy most is ez a téma. Kiderült, hogy nem. Arról akar velem beszélgetni egy reggeli műsorban, hogy is áll ma Magyarországon az e-kereskedelem, úgy általában. Mondom, erről beszélgettünk 20 percig ugyanazon adó egy másik, délelőtti műsorában éppen egy hete, és hogy azt gondoltam, a sajtóközlemény miatt hív. Igenigen, azt is látta, arról is beszélhetünk, de őt az érdekelné nagyon, hogy míg külföldön az interneten szinte mindent lehet kapni, addig nálunk csak a műszaki cikkek mennek, és van ez a probléma a bankkártyákkal is, és egyáltalán, miért nem megy náluk ez úgy, mint máshol! Kérdem: mi a gond a bankkártyákkal? Hát hogy lopják őket, és hogy nem szabad megadni a bankszámla-számunkat (sic!) az interneten, meg a jelszavunkat, és egyáltalán... Nem mentem bele annak taglalásába, hogy mi a különbség a bankszámla-szám és a bankkártya-szám, valamint a bankkártya lopás és a bankkártya-szám lopás között; miért biztonságosabb (mert visszavonható!) az interneten fizetni; pusztán azt mondtam el, hogy Magyarországon is mindent lehet kapni az interneten, nem csak műszaki termékeket, bár tény, hogy az áruknál fogva ezek produkálják a legnagyobb forgalmat; hogy az e-kereskedelem árbevétele a válság ellenére is változatlanul évi 50%-kal nő, és idén várhatóan 95 milliárd forint lesz. Még telefonon keresztül is szinte kézzelfogható volt a kolléga csalódottsága, miután nem igazoltam vissza a prekoncepcióit. Mondta, hogy most lemegy a stúdióba, ahonnan el tudja készíteni a telefoninterjút és hamarosan hív. Azóta sem hívott. Biztos talált valakit, aki jobban el tudta mondani nálam, milyen veszélyes az e-kereskedelem, és menyire nem megy Magyaroszágon; tán még azt is hozzátéve, hogy ez a kormány megszorító intézkedései és kapkodása miatt van.

Az újságírónak nem kell mindenhez értenie. De ha valamiről ír, interjút, riportot, tudósítást készít, ahhoz bizony valamennyire legalább értenie kell! Szaklapnál nagyon, a közrádiónál elfogadható szinten. Amihez pedig annyi lövése van, mint egy teljesen átlagos, kistelepülési háziasszonynak, arról lehetőleg baráti társaságban se beszéljen, de műsort semmiképpen se készítsen róla!

Kapcsolódó írások:

• Az online újságírók is digitális analfabéták?
• Egyre több a hülyeség a tévében
• Sereghajtók helyett élmezőnyben a magyar webáruházak?
• A női lapozó sötétben lapozgat 

A női lapozó sötétben lapozgat

Igazán szólhatna valaki, amikor lejár a személyink címmel cikk jelent meg a Női Lapozóban, melyben a névtelen szerző azon mereng, "hogyan lehet elvárni valakitől, hogy az okiratai érvényességi idejét évekig fejben tartsa". Az egyébként jó stílusban megírt glosszán érződik, valószínűleg egy közelmúltbeli keserű tapasztalatból született: szerzőnket jól megvágta valami hivatal, vagy nyaralásra felpakolt autójával visszafordították a horvát határon.

A többes szám első személyt használó alkotó miután elismeri, hogy bizony a feledékenység bűnös dolog, jó magyar módra rögtön kifogást is talál: a hivatal igazán szólhatna, ahelyett, hogy atyai pofonokat kever le szegény delikvensnek. "Persze elképzelhető - írja -, hogy ennyi embernek annyi értesítő levelet nem lenne olyan egyszerű kiküldeni, de ezért mi például boldogan leadóznánk (tényleg??? - közbevetés tőlem, KEE) az ügyviteli és anyagköltséget. Vagy legalább megadnánk az e-mail címünket, hogy ott értesítsen egy számítógép, mert ma már ez sem utópia, és talán nem is olyan rettenetesen bonyolult kivitelezni."

Az ötlet, ami szerzőnk hite szerint "nekünk jutott eszünkbe", olyannyira nem utópia, hogy már évek óta működik az Ügyfélkapun keresztül. Valahogy azt képzelem, hogy az újságírónak - pláne, ha egy internetes újságba ír - ezzel tisztában kéne lennie; de ha nincs is tisztában vele, akkor legalább utána kéne néznie, mielőtt előadja nagy ötletét. De ha ő nem is néz utána, akkor is van annak a lapnak, rovatnak szerkesztője, aki azért szerkesztő elvileg, mert okosabb a mezei újságírónál...

De nem, az újságíró szabadon terjesztheti a tévhiteket. Azaz mégsem: és itt jön az örömhír! Miközben az újságírás színvonala zuhanórepülésben van (tisztelet a kevés kivételnek), addig szerencsére a felhasználók egyre tájékozottabbak - többek közt egyébként épp az internetnek köszönhetően. És - ugyancsak az internetnek köszönhetően - nincsenek arra kárhoztatva, hogy ha égbekiáltó ökörséget olvasnak az újságban, akkor csak otthon moroghassanak magukban, esetleg az asszonynak vagy a kutyájuknak. Ehelyett megírhatják a véleményüket - és meg is teszik: a cikk megjelenését követően nagyon rövid időn belül több tucatnyian írtak hozzászólást, amiben felhívják szerző(in)k figyelmét arra, hogy amit nagy okosan kitalált, az már régi létezik. Többen linket is fűztek mondandójukhoz, sőt, az egyik hozzászóló egy konkrét levelet is odamásolt, amit ő kapott az Ügyfélkaputól az autója forgalmijának lejárta előtt!

Barátaim, van remény.

Web5let: gepelo.hu - az online gépíró-kisasszony

Hogy ez nekem nem jutott eszembe! (Ismerős az érzés?)
Pedig tényleg eszembe juthatott volna, mivel újságíró koromban elég gyakran kellett magnóról gépeltetnem. Akkoriban ez úgy ment, hogy leadtam a szerkesztőségben Ica néninek a kazettát, aki aztán otthon legépelte a szöveget és másnap hozta a nyers gépiratot. Amire abból cikk lett, nekem legalább még egyszer át kellett gépelnem az egészet. És ez mindössze (?) 15 éve volt...

Mindez hogy történhetne ma? Először is hagyjuk ki a folyamatból Ica nénit, a kazettát és persze az írógépet, a papírt és az indigót is. (Van még aki tudja, mi az az indigó?) Ehelyett fogjuk a digitális diktafonunkat, ami ugyebár nem hogy szalagot, kazettát vagy más effélét, de semmilyen mozgó alkatrészt nem tartalmaz; készítsük el az interjút, vagy rögzítsük pl. vezetés közben a gondolatainkat, majd töltsük fel a fájlt a Gépelő.hu-ra, és igen rövid időn belül megkapjuk e-mailben a felvételen elhangzó szöveget, leírva.

A szájton további szolgáltatásokat is igényelhetünk - idézem:

• CD és DVD: a kapcsolatok menüpontban megadott címre küldhető CD-n vagy DVD-n rögzített hang- és videófelvétel
• Élő közvetítés: Igény esetén lehetőség van valós idejű ún. streamingre, amikor az esemény és az elhangzottak gépelése valós időben történik
• Telefonos diktafon: a (1) 999 0688-as telefonszámon hívva a sípszó után lediktált hangjegyzet leirata automatikusan megérkezik a megadott emailcímre
• Mobil hangrögzítő: Java (j2me) kompatibilis telefonra telepített alkalmazásunk segítségével a rögzített hang mobil interneten keresztül közvetlenül feltölthető rendszerünkbe

Tovább részletek itt.

Az egész szolgáltatás teljesen online: az interneten adjuk le a megrendelést, itt töltjük fel a fájlt, itt kapjuk meg az eredményt, és az ellenértéket is online, bankkártyával tudjuk kifizetni. Példaértékűen kidolgozott és megvalósított ötlet, ami jól bizonyítja, hogy nem elég kitalálni valamit, azt professzionálisan meg is kell tudni csinálni. Az alkalmazási terület pedig elég nagy: ne csak az újságírásra gondoljunk, jól jöhet ez cégek taggyűlési jegyzőkönyveinek, tárgyalási emlékeztetőknek, de akár út közben sebtiben lediktált levelek, tanulmányok, netán ötletek legépeléséhez.

Kritikai észrevételek

Fentiekből látszik, hogy a szolgáltatást nagyon átgondolták és jól kitalálták. Apróbb kritikai megjegyzésem azért lenne. Jelenleg ez olvasható az oldalon MINŐSÉG ÉS SEBESSÉG címszó alatt:

"A feltöltött hang- és videofelvételeket első körben a SKAWA Technologies beszédfelismerő rendszere dolgozza fel. Ezt követően a száz százalékos szöveghűséget az egymással párhuzamosan dolgozó, az egyes szövegrészeket külön-külön gépelő/fordító kollégák munkája biztosítja. Ezzel a zajos, automatikusan nem felismerhető szövegek, szövegrészek maximális pontosságú rögzítése is biztosított. A már legépelt szövegrészeket minden esetben hozzáértő, minősített lektorok ellenőrzik a legépelt szövegrész eredetivel való összevetésével. Így csak ellenőrzött és lektorált eredmények kerülnek vissza a megrendelőhöz."

A tájékoztatás, és az ebből sejthető minőség valóban meggyőző, viszont a sebességről valójában nem derül ki semmi, csak feltételezzük a leírtak alapján, hogy a szolgáltatás gyors. Na de mennyire? Egy óra? Fél nap? Egy nap? Megrendeléskor gondolom lehet választani sebességet, bizonyára olcsóbban lassabban van meg, és ha sürgős, akkor jó pénzért akár azonnal is megy. Az sem világos, hogy éjjel-nappal dolgoznak-e. Nem mindegy. Mert tegyük fel, épp New Yorkban vagyok és ott készítek interjút, magyarul. Szeretném igénybe venni a szolgáltatást, ám amikor ott este hat van, itt éjfél - menni fog? Lehet, hogy erre a kérdésre a megrendelés leadása után választ kapok, de érdemes lenne legalább a főbb paraméterekről rövid, de jól kiemelt tájékoztatást adni. Elég lenne annyi, hogy: "gépelés 24 órában, akár 1 órán belül" - vagy ilyesmi.

Apróság, de erről az oldalról is - mint sajnos annyi másikról - hiányzik a linkelés, mint a hipertext egyik legfőbb előnye. Csak két példa: amikor azt írjuk, "a kapcsolatok menüpontban", miért nincs belinkelve a kapcsolatok menüpont? Aztán: "Igény esetén lehetőség van valós idejű ún. streamingre..." - biztos, hogy mindenki kapásból tudja, mi a streaming? Nem lenne biztosabb belinkelni hozzá mondjuk a megfelelő wikipédia hivatkozást, ahogy most én tettem?

Erről jut eszembe: számtalan weboldalon találkoztam már mindenféle tudástár, kifejezések szótára és ehhez hasonló okosságokkal. Az internet lényege az együttműködés! Amiből már van egy jó, abból nem érdemes másikat csinálni, hanem a meglévővel kell együttműködni; főleg, ha az eleve az együttműködésre van kitalálva! Ahelyett, hogy elkezdenénk saját szócikkeket írni, a lexikális háttértudást igénylő kifejezéseket linkeljük be a wikipédiára - vagy az adott témában releváns, esetleg másik tudásbázisra. Ha pedig nem találjuk a wikipédiában a kifejezést, vegyük fel magunk; ha nem értünk egyet a leírással, vitatkozzunk vele, fűzzük hozzá a saját értelmezésünket! Így egyrészt a saját, soha nem tökéletes tudásunk összeadódik másokéval, másrészt nem fognak létrejönni az interneten mindenfelé redundáns lexikonok, amikben rossz esetben egymástól eltérő, esetleg egymásnak ellentmondó információk vannak.

Kapcsolódó cikk:

• Írott szöveg a diktafonból (IT-Business)

Sereghajtók helyett élmezőnyben a magyar webáruházak?

Egy EU-s jelentés szerint a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok egész Európában hasonló hiányosságokat állapítottak meg az internetes kereskedelmet folytató weblapoknál, mint amilyeneket a SzEK.org fedezett fel saját tagjainál. A Napi Gazdaság Leszerepeltek a magyar webáruházak címmel számol be a vizsgálati eredményekről, de a cikkben leírtak nem igazolják a bombasztikus címet.

"Az elektronikai cikkeket árusító európai webáruházak több mint fele jogszabálysértést követhet el azzal, hogy rejtett költségeket alkalmaz, félrevezeti a fogyasztókat, vagy elmulasztja közölni azt a címet, ahová a vevők visszaküldhetnék a kiszállított termékeket" - írja a Napi Gazdaság az Európai Bizottság által 28 ország fogyasztóvédelmi hatóságának májusi vizsgálatai alapján összeállított tanulmányra hivatkozva. Az írás a vizsgálati eredmények kapcsán négy konkrétumot tartalmaz:

1. A vizsgált üzletek kétharmada (66%) nem nyújt elég részletes tájékoztatást, illetve félrevezető információt közöl a vevőt illető áruvisszaküldési (sic!) jogokról.
2. A weboldalak 45 százalékáról vagy hiányzott, vagy csak nehezen volt megtalálható az az információ, hogy a kiszállításért pluszköltséget számolnak fel.
3. A vizsgált áruházak harmada (33%) nem adott teljes körű információt arról, hogy miként lehet kapcsolatba lépni a céggel, ha a fogyasztó visszaküldené az árut, vagy csak egyszerűen problémája akadt.
4. Az összes megvizsgált magyarországi webáruháznál találtak valami hibát, ahogy a ciprusiaknál is. Eközben Németországban 29-ből 21, Lengyelországban 10-ből 8, Hollandiában pedig 13-ból 10 e-kereskedőnél volt valami gond.
   

Tehát megint mi vagyunk a legrosszabbak, a sereghajtók, leszerepeltünk - állítjuk önmagunkról lelkesen.

Néhány kérdés azért felmerül bennem, melyekre a cikk nem ad választ (mert feltehetően a cikkíró nem nézett utána, nem kérdezte meg, vagy nem akarta az adott információt leírni - a jelentés forrását pedig elmulasztotta megadni, hogy magunk nézzünk utána):

1. Mennyi volt az a bizonyos összes megvizsgált magyar webáruház? Abból kiindulva, hogy a Magyarországnál csak lakosságát tekintve több mint nyolcszor (!) nagyobb Németországban kemény 29 webáruházat vizsgáltak meg, nem lehetett olyan őrült nagy a megvizsgált magyar e-boltok száma.
2. Miért nincs benne a cikkben, hogy mekkora volt ez a szám, ha azt meg van adva, hogy mennyi webboltot vizsgáltak meg Németországban, Lengyelországban és Hollandiában? A tanulmányból is hiányzott? Furcsa lenne. Netán túl kicsi, azért nem írta bele a szerző? Mert röhejes lett volna a bombasztikus cím, ha a cikkből kiderül, hány vizsgálatra alapozzák a lesújtó eredményt?
   
3. Mindegyik (mind a kettő? vagy esetleg tán öt?) megvizsgált magyar webáruházban találtak valami hibát - na de milyet? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy az nem volt feltüntetve, hogy van szállítási költség, vagy hogy hiányzott a cégjegyzékszámból egy kötőjel.

Jó lett volna, ha ezeket a kérdéseket a cikk szerzője felteszi valakinek, ha másnak nem, hát magának. A harmadik kérdésemre például megtalálható egyfajta válasz a cikk utolsó bekezdésében: "A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerint itthon a honlapok jellemzően a fogyasztók elállási jogával, valamint a jótállás, szavatosság feltételeivel kapcsolatos tájékoztatás terén vétettek." Ha jól értem tehát, azt például egyik sem mulasztotta el közölni: van szállítási költség is. Miközben az európai weboldalak 45 százaléka nem, vagy nehezen megtalálhatóan tájékoztatta a vevőket erről. Ebből a szempontból például a magyarországi webáruházak úgy tűnik, nemhogy leszerepeltek volna, hanem messze az európai átlagot felülmúlva (45% sumákoló helyett 100% tisztességes) teljesítettek!

Azaz sereghajtók helyett lehet, hogy éppen az élmezőnybe tartozunk?!

Ezek után kérdem én: miért is az van a cikk címében, hogy leszerepeltünk?

Nyelvemben élek - A nyelvhasználat felelősségéről

Kényelmetlen érzés csiklandozza lelkiismeretemet a hangzatos szólamokkal kapcsolatban: azért emlegetjük ezeket, hogy elhárítsuk magukról a felelősséget. Amikor azt mondjuk valamely sorscsapásra: "Isten nem ver bottal" - tulajdonképpen azt akarjuk érzékeltetni: e sorcsapás megtörténtéhez nekünk az égvilágon semmi közünk; a helyzet tőlünk függetlenül alakult ki, mi csupán annyit tehetünk, hogy szenvedő ábrázattal viseljük a következményeket.

Ezt éreztem Szalay Dániel cikkét olvasva a kis „i” nagy „I” kérdéséről (Internet Kalauz, 2000. június), aki idézettel kezdi írását: "Nyelvében él a nemzet!" Vállalva a fejemre zúduló átkokat, kénytelen vagyok elmondani: szerintem ez egy üres szólam; s ezzel nem az igazságtartalmát, hanem a neki tulajdonított jelentés érvényességét kérdőjelezem meg. Érvénytelen szólam, mert a személyes felelősséget áthárítja a megfoghatatlan, általánosított nemzetre, mintegy azt hangsúlyozva, hogy én, szegény szerencsétlen tagja a nemzetnek, egyedül nem tehetek semmit, szemben a nemzet intézményes képviselőivel, az állammal, az egyházzal, az iskolával, akik nem tanítják meg a gyerekeket magyarul; és szemben a nemzet testén élősködő bankokkal, internetszolgáltatókkal, szoftvergyártókkal, akik pedig módszeresen rombolják a nyelvet. Érvénytelen szólam, mert eredeti szövegkörnyezete ma már nem közismert, így az eredeti gondolat sem, mely egyébként Horváth Cyrilltől, a budapesti piarista gimnázium egykori igazgatójától származik - aki mellesleg posztját az 1848-49-es szabadságharc leverése után, az akkori hatalom támogatásával töltötte be -; és így hangzik: "...hogy nyelvében él a nemzet, s hogy a nemzetek dicstelenül s örökre csak úgy enyészhetnek el, ha önmaguk lemondanak életükről, jogaikról, s tunya tespedéssel hanyagolják el önerőik kifejtését s megizmosodását". Ugye mennyire más így az értelme? Persze ezt csak egy kollaboráns paptanár mondja, de talán éppen ez a lényeg: a sértett emigráció helyett ő inkább maradt a helyén, s figyelmeztette diákjait, "...hogy a nemzetek dicstelenül s örökre csak úgy enyészhetnek el, ha önmaguk lemondanak életükről, jogaikról, s tunya tespedéssel hanyagolják el önerőik kifejtését s megizmosodását". Nem hiszem, hogy e jámbor szerzetes ezzel azt akarta volna mondani, hogy utcára kell vonulni a Habsburg uralom németesítő politikája ellen; Cyrill atya a "tunya tespedés" ellen szólt, azaz önmagunkkal szembeni harcra szólított. (Mellesleg, aki olvasta az Internet Kalauz éppen egy évvel ezelőtti számában a Gazda Istvánnal készült beszélgetést, tudhatja, hogy a Bach-korszakról tanított, az oktatás erőszakos németesítéséről szóló fejezet: történelmi legenda; ugyanis 1850. és 1859. között egyetlen darab német nyelvű tankönyv sem jelent meg Magyarországon, csak az erről szóló rendelet született meg.)

Miként lehet mindezt a mára alkalmazni? Például úgy, hogy kapcsoljuk ki a leggyakrabban használt szövegszerkesztő nyelvi és nyelvtani ellenőrző szolgáltatását, és próbáljunk meg magunktól helyesen írni! (Ettől még ellenőrizhetjük magunkat pl. az F7-es billentyű lenyomásával.) A javításokban gyakran előforduló nyilvánvaló hibákat könnyű kiszűrni, de a program rendszeresen kijavít olyasmit is, amit ösztönös nyelvérzékünkkel helyesen írunk le, de hallgatunk a szoftver javaslatára, és hagyjuk magunkat átverni. Ilyenkor nem kéne tunyaságba süppednünk, és ha magunk bizonytalanok vagyunk, hát emeljük le a polcról az analóg kultúra idejéből ránk maradt helyesírási tanácsadót, és nézzük meg mit ír!

Más kérdés, hogy a nyelv nem merev képződmény, hanem folyamatosan változik, igazodik a gondolkodás fejlődéséhez, fogalomkincsünk bővüléséhez; tehát a tanácsadó szótár nem mindig tud eligazítani. Ugyanakkor vannak szabályok, amik a változásoktól függetlenül érvényesek - és most jutottunk el a kiinduláshoz, az internet írásmódjához. E szót a leggyakrabban használt szövegszerkesztő hetes verziója nem az Internet, hanem az interned vagy internét kifejezésekre javítja, és csak a következő kiadásba került be a nagy „I”-s változat. Elképzelhetőnek tartom, hogy a helyesírási javítóprogram készítői megkérdeztek egy nyelvészt, mielőtt állást foglaltak az Internet mellett, viszont az is valószínű, hogy a megkérdezett nyelvész nem sokat tudott a világhálóról; ezért ha azt javasolta, hogy az internetet írjuk nagybetűvel, azt azért tette, mert meggyőzték róla: az egy önállóan létező, jól körülhatárolható egységes szervezet (vagy szerkezet, intézmény, szolgáltató stb.) hivatalos neve. Márpedig ez nem igaz: nem létezik a világon egy valami, amit - és kizárólag csak azt - internetnek hívnának. Sok millió számítógép van, összekötve egymással különböző technológiák és szolgáltatók által; ennek a rendszernek különböző darabjai különböző tulajdonban vannak, eltérő az elnevezésük, és így együtt alkotják az internetet. Amennyiben az internet nagybetűvel írandó, akkor az internetre kötött számítógép is, hiszen éppúgy része a rendszernek, mint a drót, a kommunikációt megvalósító protokoll, vagy maga a szolgáltató (akinek elnevezése egyébként magától értetődően nagybetűvel írandó). A tulajdonnevek írásmódjára vonatkozó másik fontos szabály, hogy ha a nevezett tárgyra nem a pontos nevével utalunk, akkor nem használhatunk nagybetűt. Tehát a belvárosi önkormányzat nem írandó nagybetűvel, de a Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzata igen. Azaz attól még, hogy az internet kisbetű, az Internet Szolgáltatók Tanácsa Egyesület nagy (más kérdés, hogy ha a gázszolgáltató egy szó, akkor az internetszolgáltató is); de az ISZT köznyelvi elnevezése, az internetszolgáltatók tanácsa megint csak kicsi.

Meggyőződésem: az internet minden kétséget kizáróan internet és nem Internet. A helyes nyelvhasználat nem többségi kérdés. Attól még, hogy mindenki Karácsonyt ír (legalábbis a rendszerváltás óta, puszta túlbuzgóságból) karácsony helyett, nem kell bambán bégetve ballagnunk a nyáj után. Cyrill atya patetikussá csépelt gondolatának elfeledett második fele éppen erre szólít fel minket: lázadásra a tunyaság ellen, és helyes írásra (különírva és nem külön írva!) a rossz helyesírással (egybeírva!) szemben. Mert a nemzet nyelve mindannyiunk nyelve, külön-külön. Ahogy egy korszerű szerző, Müller Péter Sziámi írta a Mária evangéliumá-ban:

„Egész népem sorsa itt van most a számban
Amit végigéltünk, s amit sok ősöm mondott,
Fogaim közt hordom a gyökeret s a lombot.”

(Az írás nyomtatásban az Internet Kalauz 2000. júliusi számában jelent meg.)

Jósolni nem érdemes - Beszélgetés Jancsó Miklóssal

Ezredvégi interjúsorozatunk eddigi megszólalói tudósok voltak: Bródy András, Farkas Ödön és Popper Péter. Bár ők is elemelkedtek szakterületükről és általános gondolatokat, tanulságokat fogalmaztak meg a jövő évezredből felénk tekintő információs társadalomról, látásmódjukat mégis elsősorban a racionalitás, az elemző-boncolgató hajlam határozta meg. Mennyire gondolkodik másképp egy művész, aki inkább az emóció és az ösztön felől közelíti meg témáit? A válaszért nem véletlenül Jancsó Miklós filmrendezőt kerestem fel: kevéssé ismert tény, hogy néhány évvel ezelőtt kisfilmet, képekbe kódolt filozófiát forgatott a Microsoft felkérésére.

A bűvös szám a 200 - Beszélgetés Bródy Andrással

Bródy András matematikus, közgazdász 1964. óta foglalkozik számítástechnikával, pontosabban használja a számítógépet munkájához. Most induló sorozatunknak - melyben a huszadik század utolsó évében arról faggatjuk majd beszélgetőtársainkat, milyen jövőt látnak a bűvös határon, a 2000. éven túl - azért ő az első vendége, mert különösen aktuálisnak érezzük fő kutatási területét, a világgazdasági folyamatokat, ciklusokat. Ráadásul sokakkal együtt azt állítja: a világgazdasági fejlődés és az ezzel összefüggő társadalmi, gondolkodásbeli változások szempontjából nem a 2000 a bűvös szám, hanem a 200!