2013. június 29., szombat

A hatodik kihívás: korrózió

A technológiai innováción alapuló iparágak - mint amilyen az e-business is - nagyjából a vasút feltalálása óta hasonló életciklus görbén mennek keresztül: egy viszonylag rövid hőskort (bevezetés) követő hirtelen, nagy növekedés, ennek nyomán széleskörű társadalmi és gazdasági hatás és paradigmaváltás után visszafogottabb, ám tartós fejlődés (telítettség vagy lehiggadás). Eddig a pontig nagyjából egyformán zajlottak a folyamatok, legyen szó vasútról, autóiparról, vagy e-businessről. Az életciklus modell (Raymond Vernon) következő két szakasza az érettség, majd a hanyatlás, a vasúti közlekedést már elérte, és jól látszik, hogy az autóipar is most van valahol e két szakasz határán.



Egy iparág hanyatlását többnyire az okozza, hogy az általa kiszolgált emberi igények, vágyak megváltoznak, vagy azok kielégítésére új, hatékonyabb eszközök jönnek létre (pl. vasút helyett autó). A modern iparágakra ráadásul mindig óriási infrastruktúra épül, és a hanyatlás ezt is viszi magával a levesbe. Tessék csak arra gondolni, mi történt a vasúti sínekkel, ipari vágányokkal, szállítási központokkal! Ugyanez történik hamarosan az olajipari cégekkel, benzinkúthálózatokkal, finomítókkal, az üzemanyag-szállítási infrastruktúrával - és sok minden mással. Egy részük persze képes lesz változni, átalakulni, alkalmazkodni az új igényekhez, de a többség bizony az enyészeté lesz - bármilyen nehéz ezt ma elképzelni.

Jöjjünk akkor most egy lépéssel közelebb a saját területünkhöz, azaz a digitális világhoz. Azt már nem mondanám, hogy digitális iparág, mert ma már a számítástechnika számos önálló iparágból áll, amit sokféleképpen lehet kategorizálni. S míg az egész még bőven a növekedés szakaszában van, egyes részei hanyatlanak, és néhány már el is tűnt a süllyesztőben.

A siker titka: az Öt Kihívás című posztomban ennek a folyamatnak korai szakaszait írtam le az e-kereskedelemre, az internetes üzleti vállalkozásokra vonatkoztatva. Az ott leírtakhoz most csatlakozik egy hatodik kihívás: a korrózió. Azaz amikor a vasat megeszi a rozsda. Nyilván ezt elsősorban nem szó szerint kell érteni.



Az új gazdaság egyik jól látható jellemzője a gyorsaság. Míg az autóiparnak 40-50 év kellett, hogy teljesen átformálja a világot, a televíziónak már csak 20-25, a személyi számítógépnek tíz, az internetnek öt és az okostelefonnak már csak három. Miközben már csőben van a hordható számítógép, a 3D-s nyomtatás és még vagy tíz dolog, amiről nem is hallottunk, de maholnap tele lesz vele a szakmai sajtó. Lassan ott tartunk, hogy mire egy iparág akkorára nő, hogy úgy igazán beinduljon a verseny, már nem is a konkurencia jelenti a fő veszélyt, hanem az, hogy az egész hirtelen eltűnik, de legalábbis marginálissá válik (lásd: bakelit lemez majd CD, DVD; nyomtatott sajtó, földi sugárzás, vezetékes telefon... stb.). Ugye senki nem gondolja, hogy 5 év múlva még az Apple és a Samsung fog azon versenyezni, hogy melyik okostelefonnak nagyobb felbontású a képernyője?

Elnézést azoktól, akiket ez már idegesít, de sajna szakmai kötelességem felhívni a figyelmet a változásokra és újra el kell mondanom: a fenti folyamatok alól nem nagyon van kivétel. A webáruházakat éppúgy megeszi a rozsda, mint a csepeli ipari vágányokat - csak sokkal gyorsabban.

(Ha tetszett a poszt, és érdekel a jövő e-kereskedelme, olvasd a SmartCommerce blogot is!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)