2012. július 31., kedd

Arat az e-számla

Annak ellenére, hogy idén januárban az áfatörvénynek az elektronikus számla befogadására vonatkozó szigorításával sikerült egy erős hátraarcot csinálnia a kormányzatnak, az e-számla lényegesen jobban bekerült a köztudatba, mint azt vártam volna. A Számlázz.hu adatai is egészen elképesztőek: az előfizetők 15%-a választotta az e-számla csomagot, és az összes kiállított számla 24%-a volt elektronikus az elmúlt egy évben! Már nem tűnik olyan távolinak, hogy egy magára valamit adó (online) cég számára ciki legyen papíron számlázni.

Fúrják az e-számlát

Amikor 2008-ban bekerült az áfatörvénybe az e-számlázás szabályozása, minden akadály elhárult az elől, hogy az erre predesztinált cégek - elsősorban a különböző online szolgáltatók, ahol a cég nem kerül fizikai kapcsolatba a fogyasztóval - akár széles körben is áttérjenek erre a számlázási módszerre. Valamilyen rejtélyes okból azonban 2012. január 1-től úgy módosult a törvény, hogy ezentúl a számlakibocsátónak előzetes hozzájárulást kell kérnie a befogadótól ahhoz, hogy a számlát elektronikusan állítsa ki. A szabály önmagában semmilyen akadályt nem jelent, hiszen egyrészt az előzetes hozzájárulás egyszerű ÁSZF-módosítással elintézhető, másrészt az e-számlázáshoz - ha a felek között eleve nem online a kapcsolat - amúgy is el kell kérni a befogadó email címét. A visszalépés inkább kommunikációs jellegű: ezzel a módosítással a jogszabály mintegy megbélyegezte az e-számlát, és egyúttal lovat adott a papírhegyek tetején szocializálódott ortodox könyvelőtípusba tartozók alá, akik amúgy is minden ilyesmitől rettegnek. (Nem egy olyan emberrel találkoztam, aki azt mondta, azért nem jó neki az e-számla, mert a könyvelője nem fogadja el!) Persze az ügyön nem a könyvelők, hanem a posta veszítheti a legtöbbet, hiszen a papíron történő magánlevelezés és karácsonyi képeslapküldözgetés lényegében kihalt, így postán szinte már csak számlák utazgatnak, némi hivatalos levelezgetés mellett.

Nyomják az e-számlát

Miközben egyik oldalon fúrják az e-számlát, a másik oldalon azért olyan is akad, aki nyomja. A napokban jelent meg a hír, miszerint a NAV az ellenőreinek tartott továbbképzéseken - nem mellesleg a Számlázz.hu rendszerén keresztül - e-számlázásra tanítja a revizorokat. Nem elütés, jól írtam: a jeles revizorok ülnek az oktatóteremben a gépeik mögött, és kamu számlákat állítanak ki. :-) Jó, persze ezek nem kamu, hanem tesztszámlák, amiket utána megsemmisítenek és senki sem számol el utánuk áfát. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy erre azért van szükség, hogy az ellenőrök egyáltalán lássanak elektronikus számlát, és meg tudják tanulni, miként kell azt leellenőrizni.

A NAV eszerint arra készül, hogy előbb-utóbb az ellenőrei találkozni fognak e-számlákkal és kezdeniük kell vele valamit. Nem nagy dolog, mégis örömmel vettem a hírt, hiszen azt mutatja, akadnak emberek a közigazgatásban, akik számára fontos az innováció és tényleg szeretnék, hogy legyenek e-számlák, minél nagyobb számban. (Konkrétan Czöndör Szabolcsra, a NAV főosztályvezetőjére gondolok, aki kezdetektől fogva szívén viseli az e-számlázás kérdését és sokat is tesz a terjesztése érdekében.)

Matek

A Számlázz.hu-s eredmények tényleg igen kellemes meglepetést jelentettek. Az üzleti terv első verziójában nagyon visszafogottan mindössze 4%-nyi e-számla előfizetővel és - mondván, hogy ők sem csak e-számlákat fognak kiállítani - 3%-os e-számla aránnyal számoltunk. Ehhez képest az első 12 hónapban az előfizetők közel 15%-a választotta a 6 Ft-os e-számla kiállítást lehetővé tevő e-számla csomagot, és - ami ennél is sokkal megdöbbentőbb adat - az összes kiállított számla 24%-a volt e-számla. Ráadásul úgy, hogy a tervezettnél kétszer több számlát állítottak ki a felhasználók, így összességében az e-számla kiállítás tizenhatszorosa lett a tervben szereplőnek!

Persze ez nem jelenti azt, hogy az e-számla terjedése országosan ilyen mértékű lett volna, csupán az derül ki belőle, hogy a Számlázz.hu-nak sikerült egy meglehetősen innovatívan gondolkodó ügyfélkört elérnie. Mégis nagyon fontosnak tartom, hogy egy alapvetően a mikrovállalkozásokat és a KKV-szektort megcélzó szolgáltatónál ilyen jelentős sikert tudott elérni az elektronikus számlázás, hiszen első blikkre mindenki azt gondolta, hogy csak a nagy cégekre lehet eleinte számítani. Ám úgy tűnik, azzal, hogy a bankok, biztosítók, közüzemi- és távközlési szolgáltatók (karöltve a Díjnet-tel és a Távszámla.hu-val), felismervén az óriási megtakarítási lehetőséget, ügyfeleik tízezreit kezdték az e-számlára rábeszélni, egyúttal mindenki más számára is utat nyitottak afelé, hogy ezt a számlázási módot alkalmazzák. Érthető, hiszen ha valakit már meggyőzött a mobilszolgáltatója, utána az ügyvédjétől, könyvelőjétől, vagy netán a közös képviselőjétől is könnyebben elfogadja majd a soros számláját elektronikus formában.

Viszonylag közismert tény szakmai körökben, hogy a kilencvenes évek közepén a mobiltelefon terjedésének előrejelzésénél rettenetesen elszámolták magukat a cégek: az előfizetőszám növekedése nagyságrendekkel haladta meg a terveket. Van néha, hogy egy innováció annyira sikeres, hogy akkora növekedést egyetlen tanácsadó sem mer megjósolni. Nagyon szeretném, ha ez az e-számlával is így lenne...

2 megjegyzés:

  1. Azért írjunk a céges oldali e-számla megőrzés problémáiról is. Mikor hiteles, mikor nem. Hogyan kell tárolni. Másolat problémái.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekről a kérdésekről minden információ megtalálható a számlázz.hu oldalán, pl. itt: https://www.szamlazz.hu/szamla/?page=eszamla

      Egyébként problémák nincsenek, csak információhiány. :-)

      Törlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)