2010. augusztus 30., hétfő

Webáruház Túlélőcsomag

Zajdó Csaba, a WebShop-Experts Kft. ügyvezetője nyár elején megkeresett, hogy szeretne készíteni kisebb vagy kezdő e-kereskedelmi vállalkozások számára egy olyan e-book összeállítást, amelyben összeszedné a sikeres webáruház-menedzselés legfontosabb tudnivalóit. Mivel a cég két munkatársa is részt vett tavasszal a WebShop Akadémián általam tartott stratégia és üzleti tervezés témájú órákon, a tőlük kapott információk alapján Csaba úgy gondolta, ezzel kellene a Webáruház Túlélőcsomag-nak keresztelt összeállítást kezdeni. Az összesen öt részből álló - e-kereskedelmi stratégia, jogi ismeretek, informatika, ergonómia, üzemeltetés - anyag elkészült, meg lehet rendelni.


Az általam készített első részben
  • bemutatom és példákkal elmagyarázom, mi az a stratégia, hogy készül, hogy működik;
  • ismertetem az e-kereskedelmi üzleti modelleket, kiválasztásuk elveit;
  • konkrét példákkal bemutatom a különböző értékesítési- és marketing-stratégiákat;
  • a stratégia alapján az üzleti folyamatok megtervezését, a szükséges eszközök és erőforrások meghatározását;
  • végül az üzleti terv elkészítésének folyamatát, részeit, a várható bevétel- és költség kiszámításának módozatait.
Sokan gondolják, hogy egy kezdő vállalkozásnál nem lehet üzleti tervet készíteni, mert túl sok az ismeretlen tényező. Amikor 1999-ben megnyitottam a NetPiac.hu internetes filmáruházat, tényleg szinte semmilyen támpontom nem volt annak megjósolására, hogy milyen forgalomra lehet számítani. Az internet-előfizetők száma még talán a 30 ezret sem érte el, DVD lejátszó ezer darabnál kevesebb volt az országban, a kínálat is mindössze 300 filmből állt. Ennek ellenére leültem és számoltam. Az első teljes üzleti évre, azaz 2000-re nettó 25 millió forint forgalmat prognosztizáltam, a másodikra 50-et, a harmadikra 100-at. A valóság 24, 48 és 92 millió lett. Hosszú órákat töltöttem árkalkulációval, üzleti és cash-flow tervek készítésével, meg mindenféle fejtöréssel, ami a növekedésből fakadó problémák megoldásához kellett. Mert bizony a növekedés elsősorban nem azt jelenti, hogy egyik nap még százezer forintot keresek, a másik nap meg egymilliót; hanem azt, hogy egyik nap még 30 DVD-t kell beszereznem, szortíroznom és feladnom, a másik nap meg 3 ezret! És ha ez nem sikerül, a következő nap már nem lesz rendelésem újabb 3 ezerre...

Webáruház Túlélőcsomag


Meggyőződésem, hogy tudatos tervezés és felkészülés nélkül soha nem sikerült volna ezt a növekedést produkálni, a kihívásokon úrrá lenni és végül egy sikeres cégeladást lebonyolítani. (Ne felejtsük, a 100 millió feletti forgalmú webáruházak száma ma is csak kb. 80 db - mi ezt a forgalmat 2003-ra elértük!) A nyolc év alatt, amíg a NetPiac.hu-t menedzseltem, az e-kereskedelem Magyarországon a legdinamikusabban fejlődő kereskedelmi ágazattá nőtte ki magát, milliósra bővült a vásárlói tábor, de az eladói oldalon is több ezeren tolonganak ma már. Ezzel együtt persze a szakértők száma is megsokszorozódott, de a többség által kínált tudás jórészt elméleti és másodkézből fakad. Amit én tudok nyújtani, az a személyes tapasztalatokon alapuló, egyszerű, átlátható szabályokat és bevált módszereket tartalmazó gyakorlati tudás.

1 megjegyzés:

  1. Webáruház Túlélőcsomag? Interjú Zajdó Csabával
    http://www.facebook.com/notes/webdesignmarketing-blog/webaruhaz-tulelocsomag-interju-zajdo-csabaval/150050375016886

    VálaszTörlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)