2011. április 20., szerda

Hogyan küldjünk önéletrajzot?

A közelmúltban egy ügyfelemnek kerestünk középvezetői pozícióba két új embert. Nem először csináltam ilyesmit, de újra és újra meglepődöm azon, amit tapasztalok. Röviden leírom a tanulságokat, illetve azt, szerintem hogy kell egy álláshirdetésre jelentkezni - bár megmondom őszintén, az asztalnak még sosem ültem a másik (álláskeresői) oldalán.

Az állásokat meghirdettük több állásportálon. Első körben leírtuk az elvárásokat és vártuk a jelentkezéseket, felkészülve, hogy ha túl sok a jelentkező, több szűrőt is alkalmazni fogunk. A két hirdetésre összesen 264 db önéletrajz érkezett. Bár biztos vagyok benne, hogy az interneten ezer helyen vannak leírva tanácsok arról, hogy kell elküldeni egy önéletrajzot, és a jelentkezők egy része valószínűleg mindenféle államilag támogatott esélynövelő-tréningeken is részt vett, ahol ilyesmit is oktatnak, az összkép mégis kétségbeejtő volt.

Nézzük, először is, szerintem mik az alapvető elvárások egy álláspályázat esetében (jelentkezés csak emailben):
  • az emailt saját postafiókból küldjük, ahol a küldő nevénél a saját nevünk jelenik meg, és nem az például, hogy Putyó (ha nagyon kekec akarok lenni, akkor az ingyenes postafiók sem támogatott)
  • az email tartalmaz egy rövid szöveget, pl. "Mellékelten küldöm jelentkezésemet a ... álláshirdetésre", aláírás, benne email-címmel és telefonszámmal
  • friss önéletrajzot küldünk és esetleg egy motivációs levelet, de ha az csak pár sort tartalmaz, akkor jobb, ha magába az önéletrajzba és az emailbe írjuk bele
  • a melléklet formátuma kizárólag PDF legyen! (Ha magamnak keresnék munkatársat, minden DOC formátumú önéletrajzot kapásból törölnék.)
  • a mellékelt fájl neve a saját nevünkkel kezdődjön, pl.: gipsz_jakab_cv.pdf
  • célszerű fényképes önéletrajzot küldeni, akkor is, ha netán ezt külön a kiírásban nem kérték
  • a fényképet ne a levélhez mellékeljük külön, hanem legyen benne a PDF-ben
  • a kép mérete legyen optimalizálva, a teljes fájl együtt semmiképpen se legyen több 500 KB-nál, de célszerű, ha inkább 200 körül alakul (egy 2 megapixeles kép mérete 1-2 MB körül van, de az egyre több megapixelt tudó gépek tulajdonosai sokszor az alapértelmezett, akár 5-10 MB-os képet eredményező beállításokat használják, amiből már kitűnő óriásplakátot lehet nyomtatni, de nem valószínű, hogy egy munkáltató ezt szeretné)

A beérkezett 264 emailből mindössze 2 db tartalmazott PDF formátumú önéletrajzot, az összes többi DOC volt. Nagyjából harmaduk mérete haladta meg a 2 MB-ot, ebből 8 db volt 4-7 MB között és egy 12 MB-os is érkezett, amit megtekintés nélkül töröltünk. Elég sok levélhez volt külön képmelléklet, köztük néhány egzotikus darabbal.

Jó hír, hogy a zöm azért írt pár sort az emailbe, viszont akadtak néhányan, akik melléklet helyett mindent a levélbe írtak. A mellékletek elnevezése terén már meglehetősen tragikus a helyzet: alig akadt olyan, aki a nevét beleírta volna a fájlnévbe, viszont dögivel voltak olyasmik, mint önéletrajzúj, cv_móni, pistiönéletrajz, cv, és a meglehetősen modoros Curriculum Vitae is előfordult. Tucatnyi levélről egyszerűen lemaradt a melléklet, vagy hibás volt a csatolmány.

Ilyen mennyiségű önéletrajzot sokáig tartana kézzel feldolgozni, egyszerűbb az értékelési szempontok alapján egy kérdőívet készíteni és azt kitöltetni a jelentkezőkkel. Mi is ezt tettük: levélben kértünk meg mindenkit, hogy a gyorsabb feldolgozás érdekében legyenek szívesek a mellékelt linken található online kérdőívet kitölteni. Tíz egyszerű, főleg tesztkérdésre kellett válaszolni, amit mindössze 83-an tettek meg, azaz kevesebb, mint a jelentkezők egyharmada. A többiek vajon már ekkor feladták? Vagy nem tudták megoldani a feladatot? (Főleg olyan kérdésekre kellett válaszolni, amik az önéletrajzból is kiderültek.)

A kitöltők közül akadt olyan, aki kinyomtatta  a képernyőt, papíron bejelölte a válaszokat, beszkennelte majd úgy küldte el. Olyan is volt, aki ugyanezt fejlettebben tette meg: a kérdőívet átmásolta egy DOC-ba, ott töltötte ki és így küldte el a fájlt. Ehhez a két esethez nem fűznék további kommentárt, ahogy az sem sem sok szót érdemel, aki néhány válaszhoz azt írta be: "benne van az önéletrajzomban".

További érdekes összefüggés: azok közül, akik gigaméretű emaileket küldtek, senki sem került be az értékelés végén abba a kb. 35 nevet tartalmazó listába, amelyből kiválogattuk az interjúra behívottakat, pedig az email mérete nem volt szempont az értékelésnél. A meghirdetett állások nem kívánnak különösebben extra informatikai tudást, a cég is offline szereplő, ám úgy tűnik, a digitális írástudás (vagy intelligencia?) szintje összefügg az egyéb alkalmassági tényezők terén mutatott képességek szintjével.

25 megjegyzés:

  1. Ez a "kinyomtatom, ceruzával kitöltöm, majd beszkennelem", na ez fájt.

    VálaszTörlés
  2. Már azt hittem nem lesz semmi meglepő a beszámolóban, de a nyomtatós-szkennelős résznél az én állam is leesett. XD

    Nem mellesleg megnyugtat, hogy az én önéletrajzom simán megfelelt volna minden kritériumnak. Sőt, talán ez lepett meg a legjobban, hogy mennyire hasonló a CV-kről alkotott elképzelésünk Egonnal. :)

    VálaszTörlés
  3. A PDF-fel nem feltétlenül értek egyet. Ahogy írta, nem informatikai postról volt szó.
    Ismerősömmel most álláskeresés alatt pont azt beszéltük, hogy olyan helyre nem is mennénk, ahol nem tudnak mit kezdeni egy .doc vagy (még inkább) .docx kiterjesztéssel, mert az azt is jelenti, hogy a munkaadó sincs a helyzet magaslatán.

    VálaszTörlés
  4. nagyon érdekes adatok!

    ez a nyomtatós szkennelős dolog pedig szerintem kifejezettem azt bizonyítja, hogy a jelentkező leleményes volt, hiszen nem adta fel a dolgot, megoldotta úgy, ahogy tudta :)

    az, hogy a jelentkezők kétharmada töltötte csak ki a kérdőívet, nem lehet, hogy egyszerűen azért volt, mert olyasmit kérdeztetek tőlük, amit már az önéletrajzban megküldtek? talán úgy érezték, fölöslegesen dolgoztatjátok őket... :)

    VálaszTörlés
  5. Chimorin: azóta utánanéztem a weben, mindenhol a pdf-et vagy esetleg az RTF-et tanácsolják. Van ahol azt írják, hogy csak akkor küldjünk mellékletben, ha így kérik. Szerintem egyébként a PDF azt mutatja, hogy a küldő képes más fejével is gondolkozni (ahogy a fájlnév is). Amúgy nem arról van szó, hogy nem tudják megnyitni - nyilván mindenhol meg tudják, ha mással nem, GoogleDocs-szal -, hanem arról, hogy ha PDF-ben küldök valamit, akkor azzal elárulom magamról, hogy adok a minőségre, odafigyelek az apróságokra és fontos számomra, hogy a címzett azt lássa, amit én szeretnék, hogy lásson. És mindez szerintem nem IT-szakmai kérdés, hanem egyszerű digitális írástudás. (Sokszor leírtam: nem vagyok informatikus és 1996. óta van számítógépem, se Commodore-om, se ZXT-m vagy mifene nem volt gyerekkoromban.)

    VálaszTörlés
  6. @Krisz: jó a megközelítés, de a leleményesség nem mindig elég a jó munkához. :-)

    A kérdőív kapcsán megírtuk, hogy miért küldjük. Aki akkora király, hogy nem akar kérdőívet kitölteni, az menjen közmunkára. :-)

    Egyébként szerintem két oka lehet annak, hogy nem töltötték ki: 1.) nem sikerült, 2.) havonta nézik az emailjüket.

    Mellesleg mindkét pozícióra találtunk kitűnő jelölteket - azaz a szűrés jól működött.

    VálaszTörlés
  7. Véleményem szerint azért is ajánlott PDF-ben küldeni önéletrajzot, mert sokkal jobban néz ki egy aláírt cv, mint egy doc fájl...

    VálaszTörlés
  8. Egon által említett "elvárásokra" igenis szükség van, mert képet ad arról, hogy a jelentkezők mennyire igényesek magukra és a munkájukra nézve. Én sem vennék fel olyan munkatársat, aki egy e-mail levél alapvető illemszabályainak sem tud eleget tenni... Pl. üdvözlés, pár mondatos információ, hogy mit is akar a mail-el, mellékletben a saját teljes neve, na meg az e-mail cím....

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Ezt az ingyenes postafiók dolgot nem teljesen értem, de néha talán el sem lehet dönteni (pl Google-ből is van business csomag)

    Önéletrajz WWF formátumban játszik? :)

    VálaszTörlés
  10. ha valaki pdf-ben akar önéletrajzot, írja bele a hirdetésbe, a jelentkező mégis honnan tudhatná a hirdetőnek milyen igényei vannak? az ingyenes postafiók is csak kötözködés
    de a többivel teljes mértékben egyetértek :)

    VálaszTörlés
  11. Azta :) Pont így küldtem el 5 perce egy cégnek a CV-m :) (csak elgondolkoztam, hogy mi történik ha nem tudja az illetékes megnyitni, elkezdtem keresgélni a "pdf" és "önéletrajz" szavakra és ez a cikk is feljött. Köszönöm! A sok 1000 éves cikk amiben tiltják a PDF küldését már egészen elbizonytalanított :) Egyébként 170 kilós lett a CV-m, benne egy jó minőségű képpel és két teleírt oldallal. Most nem tudom, hogy én rontottam el valamit, vagy tényleg csak ennyi. Az ellenőrző nézet alapján rendben volt. (igaz, én nem wordben szerkesztettem)

    VálaszTörlés
  12. Üdv! Nagyon hasznos bejegyzés, köszönöm. Nekem egy kérdésem lenne még: Az önéletrajz mellé el kell e küldenem a végzettségemet igazoló dokumentumok szkennelt verzióit, vagy ez csak abban az esetben szükséges, ha külön kérik?

    VálaszTörlés
  13. Szerintem erre semmi szükség, egy épeszű álláskeresőről senki sem feltételezi, hogy nem létező végzettséget ír be az önéletrajzába. Ha felveszik, úgyis be kell mutatnia a papírjait.

    VálaszTörlés
  14. Szia Ervin!
    Hasznos észrevételek, de saját/nem ingyenes postafiók, meg a csak pdf szerintem túlzás. Természetesen nagyban megkönnyíti a dolgunkat, ha pl vissza akarjuk keresni a pályázó e-mailjét, ha az a teljes nevét tartalmazza, azt nem vitatom, de csak ezért létrehozni egy új fiókot sztem felesleges ... és nem véletlenül küldik .doc(x)-ban a pályázatokat, ezt mindenki ismeri (tanítják iskolában ;-)), és nagyobb biztonsággal használja

    A kérdőívet nagyon jó 5letnek tartom (lopom is), mi a jelentkezőknek próbamunkát adunk, és gyakorlatilag elvérzik rajtuk 90%, így nagyban megkönnyítik a kiválasztási folyamatot. Röhej, hogy néhányan sima netto/brutto dolgokon elcsúsznak.
    Egy dologban sajnos végképp nem értünk egyet: álláskereső oldalon szerencsére eddig én is csak diplomaszerzés után ültem, de már akkor is rettentően utáltam, ha nem kaptam semmilyen visszajelzést. Ha belegondolok, hogy főleg a mai helyzetben mennyivel nehezebb normálisan elhelyezkedni, akkor az "egy 12 MB-os is érkezett, amit megtekintés nélkül töröltünk" típusú dolgokat abszolút nem tartom etikusnak, annyit mindenképpen megérdemelt volna szegény, hogy kapjon egy "köszönjük jelentkezést, de...." levelet, ráadásul, lehet, hogy ő lett volna a legideálisabb jelölt, képek átméretezésére kb. 3 perc alatt meg lehet tanítani bárkit.
    üdv, gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor!
      Elismerem, lehet, hogy túl szigorú vagyok, de a magasra tett léc bajt nem szokott okozni. :-)
      A pdf-et azért ajánlom egyébként, mert csak ebben a formátumban képes a pályázó biztosítani, hogy az olvasónál minden úgy jelenjen meg, ahogy szeretné. Akár doc, akár docx, akár rtf, a megjelenés attól függ, milyen programmal nyitják meg, a pdf viszont mindig ugyanúgy néz ki.
      Ami a képméretet illeti: nem pénztárost vagy mosogatólányt kerestünk, hanem egy középvezetőt. Egyébként a fő bajom nem is az, hogy tudja-e valaki, hogy kell egy képet átméretezni, hanem hogy fordít-e akkora figyelmet a másikra, hogy ne terhelje egy fölöslegesen 12 MB-os képpel. Egy vezető beosztásra pályázó embertől nagyfokú körültekintést várok el, mielőtt megnyomja a küldés gombot.
      üdv.
      Egon

      Törlés
  15. Nincs sok személyes tapasztalatom a munkakeresésben, de figyelemmel követem a témát, s következőket látom:

    Én is azt gondoltam egykoron, hogy a pdf az igényesség jele, de sajnos az a véres igazság, hogy csak akkor működik, ha a cégnek vagy szakmai vezetőnek küldöd egyenesen. Ha munkaügyiseknek, vagy személyzeti tanácsadó cégnek, akiknek feladatuk, hogy kimásolják belőle a tartalmat és saját rendszerükbe bepasszírozzák - hát akkor valószínűleg a virtuális kukában végzi, mert nem boldogulnak vele, viszont több száz jelentkező van.

    Az rtf formátum a félisten, gondolom én, minden formázást megtart, amire egy mezei önéletrajznak szüksége lehet, cross-platform és megnyílik minden ósdi, 20. századi őslény számára éppúgy, mint a legújabb gépeknek. Viszont a HR-esek sokszor azt feltételezik, hogy nem értesz hozzá, ha rtf-et küldesz, pedig a valóság az, hogy ők nem értenek hozzá - de itt ők a megrendelők. Ha meg ugye nem ismered a célközönséged, akkor a cv-d ismételten a kukában landol.

    A doksi a legbefutóbb - még leírni is szörnyű - és abból is 2003-as verziót érdemes menteni. Szóval, Egon, kérlek, ne irtsd el a szerencsétlen word-ösöket, anélkül, hogy legalább egy pillantást vetnél rájuk, mert lehet, hogy gazdáik olyannyira szofisztikált lények a magyar e-ugaron, hogy már előre bekalkulálják a fogadó rendszer fejletlenségét.

    Ha pedig valaki kifejezetten kudarcélményre vágyik, kérdezze meg, hogy QR kódot küldhet-e :D

    És sajnos a fényképpel is felmérések sora bizonyítja, hogy akkor hatásos, ha jóképű pasas vagy. De szép nőként eszedbe se jusson csatolni. Ha meg szép is vagy, gyerekeid is vannak és még a CV-d is kiemelkedő, ráadásul a munkát is Neked találták ki, akkor hagyd ki a HR-es [itt most kitöröltem egy nem PC megjegyzést] és inkább próbálj egyenesen bejutni a szakmai vezetőhöz.

    http://www.gerillaoneletrajz.hu/wp-content/uploads/beauty-and-resume.pdf

    VálaszTörlés
  16. Szerintem súlyos hülyeség jele pdf-ben küldeni az önéletrajzot, abban a formátumban kell küldeni, amit a cégek szeretnek és használnak, nem abban amit te szeretsz. Ez a formátum pedig az aktuális Office formátuma, véletlenül sem valami más. Pont a pdf fog a kukában landolni, mert nem szeret a szokásostól eltérő dolgokkal vacakolni egy olyan irodai dolgozó, aki több száz CV-t kap egyszerre.

    VálaszTörlés
  17. Itt egy nagyon jó kapcsolódó írás az egész álláskeresési folyamat szempontjából:

    Nem érted, hogy miért nem hívnak vissza, miért nincs még mindig munkád?
    http://iflgazdasag.blog.hu/2013/07/16/nem_erted_hogy_miert_nem_hivnak_vissza_miert_nincs_meg_mindig_munkad

    VálaszTörlés
  18. Kedves Ervin! Jó cikk, köszönöm és megnyugtató, hogy hasonlóan gondolkodom. A .pdf a web platformfüggetlen dokumentum típusa, egyetértek vele. Egyre több helyen használnak Libre Office-t, vgay Mac-et. Amúgy valóban elvárható, hogy a munka kiírója határozza meg a formátumot. Persze ha kíváncsi vagyok a jelentkező hogyan szerkeszt dokumentumot, kérhetek .doc-ot is. Ott is biztos érnének meglepetések. :) Az ingyen emailcímmel viszont én sem értek egyet. Ha van még munkám, használjam a cégeset? Amit épp ott kívánok hagyni. Ha nincs épp munkám, akkor meg minek adnék ki pénzt fizetős szolgáltatásra?

    VálaszTörlés
  19. Van ahol kifejezetten kérik wordben, mert a pdf-et nem tudja szerkeszteni, ha ki akar emelni valakinek valamit belőle pl..volt ahol kérték ne pdf legyen..nem a formátumon múlik..ha érdekled, felhív, és kéri abban, amiben akarja..ha nem tud egy word-öt megnyitni, hááát..oda nem érdemes menni dolgozni sem.

    VálaszTörlés
  20. <>
    Na, professzionalis szures: ha nalam dolgoznal csak azert kirugtalak volna.
    Mert az emberek nem toltenenk a kerdoiveket? Mert elofordulo hogy aki olvas nem is fog ot olvasni mert nem .pdf formatummal megerkezet.

    VálaszTörlés
  21. Nem escapoltak a messaget, ez volt a vagott tartalmat : "Ha magamnak keresnék munkatársat, minden DOC formátumú önéletrajzot kapásból törölnék."

    VálaszTörlés
  22. Köszi Egon!
    Nem vagyok egyedül ezek szerint:) Nekem is a hajam égnek áll az ilyesmitől xD

    VálaszTörlés
  23. Nagyon meglep,hogy ennyien kiakadnak a PDF formátumtól! Mikor a szerkesztett dokumentum elmentésére kerül sor a PDF opcióra kattintasz és kész. Ha már egy álláshirdető nem tud megnyitni egy pdf doc-t akkor ott már gond van és csak az időnket pocsékolta!

    VálaszTörlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)