2014. március 4., kedd

Minden, amit rosszul tudsz az elállási jogról

A vevő vásárlástól való elállásának joga 15 éve létező jogintézmény az e-kereskedelemben, ennek ellenére a mai napig számos pontatlanság, félreértés és hibás értelmezésből eredő tévedés övezi. Ezek közül az egyik leggyakoribb az időtartamra vonatkozik, amit a törvényben garantált 8 munkanap helyett előszeretettel szoktak 8 napban megjelölni. A nyáron hatályba lépő új szabályozás ebben egyébként rendet tesz: június 13-tól ahogy az egész EU-ban, nálunk is 14 naptári napra módosul a határidő. De nézzük, mik azok a pontok, amiket a kereskedők általában rosszul tudnak!



Meg voltam győződve róla, hogy a legnagyobb hazai e-kereskedőknél ma már azért minden oké elállási jog terén. Nos, úgy tűnik tévedtem: épp ma kaptam egy állatorvosi lónak beillő levelet az egyik legnagyobb, milliárdos forgalmú webáruháztól.

Az előzmény az, hogy én az alábbi levelet írtam nekik:
"Tisztelt Cím! Jelen rendelésemből a XXXXX azonosítójú termék kapcsán élni szeretnék elállási jogommal. Kérem, tájékoztassanak a visszaküldés módjáról!...."
A válasz a következő érdekességeket tartalmazta:
"Természetesen amennyiben a méret nem megfelelő, úgy van lehetőség a termék(ek) visszavásárlására. Sajnos a cserére nincs."
Egyrészt nem szóltam egy szót sem a méretről, másrészt nincs amennyiben! Az elállási jog lényege, hogy indoklás nélkül elállhatok a vásárlástól, tehát akkor is, ha a méret tökéletes, és a termék pont olyan, amilyennek a képen láttam! Az, hogy cserére nincs mód, teljesen fölösleges megjegyzés, pusztán annyit érnek el vele, hogy a vásárlónak rossz érzése lesz a kereskedővel szemben.
"A terméket a központi irodánkba kell visszajuttatni egy számlamásolattal mellékelve, mely történhet munkaidőben személyesen, postai úton ill. futár segítségével."
A jogszabály nem engedi, hogy a kereskedő az elállás jogának gyakorlását feltételekhez kösse! A számlamásolat teljesen fölösleges tornáztatása az ügyfélnek, hiszen a vásárlás ténye és a vásárló személye kétséget kizáróan megállapítható, lévén szó elektronikus értékesítésről. Mellesleg a szóban forgó webáruház az elállás gyakorlásához egy online kérvényt is kitöltet velem (egyébként ez kulturált és egyszerű megoldás), ahol a rendelés számát ki tudom választani a saját rendeléseim listájából - úgyhogy a beazonosítás világosan megtörténik! Mi a fenének kéne számla?
"Felhívjuk figyelmét, hogy átvételtől számítva a 8 munkanapos visszaküldési időre!"
Ez viszont szarvashiba, amiért bizony a hatóság keményen büntet! (Ráadásul a mondat hibás, magyartalan.) A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a vevőnek a termék kézhezvételétől számított 8 munkanap áll rendelkezésére arra, hogy az elállási szándékát jelezze, de ez a termék visszaküldésére nem vonatkozik! A webáruház nem tehet ilyen szűkítő kitételt, ezzel ismételten jogszabályt sért. Megjegyzem, ez akkor is így van, ha egyébként a 8 munkanapon túl beérkezett termékeknél is visszafizeti a vételárat!

Még néhány dolog, amit általában rosszul tudnak az e-kereskedők:
  • nem követelhetik meg sem a felbontatlan, sem az eredeti csomagolást
  • a vásárláskor fizetett teljes vételár visszajár, beleértve a szállítási díjat is (csak a visszaszállítás költsége terheli a vevőt)
  • továbbá ha azóta a termék akciós lett vagy bármilyen okból csökkent az ára, akkor is a vásárláskor fizetett eredeti ár jár vissza
  • a személyesen átvett termékeknél is érvényes az elállás joga
  • nem 8 nap, hanem 8 munkanap (ez változni fog, lásd alább)
  • a határidő a termék kézhezvételétől számítódik
  • minden olyan kitétel, ami a jogszabályban előírthoz képest szűkíti a vevő jogait, semmis, hiába volt beleírva a vásárlási szerződésbe, és hiába fogadta el azt a vevő a vásárláskor.

Ahogy ezt a fenti példa is mutatja, az e-kereskedők nagy része nem szereti az elállási jogot, és csak úgy ímmel-ámmal felel meg az előírásoknak. Pedig erre nem sok okuk van: az elállási jog a kereskedő számára is hasznos intézmény, erről írtam korábban itt. Amúgy a példában szereplő webshop is öles betűkkel hirdeti oldalán a 100%-os pénz-visszafizetési garanciát (ami jogilag szintén aggályos), tehát a marketing része kezd már menni, még a végrehajtáson kell picit csiszolgatni.

A téma egyébként hamarosan ismét forró lesz, mivel 2014. június 13-án hatályba lép a 45/2014. (II. 26.) számú kormányrendelet, amely többek között az eddigi 8 munkanap helyett 14 naptári napban határozza meg az elállási jog gyakorlására fennálló időt. Lesz még néhány egyéb változás is, erről még fogunk írni. Aki pedig azt szeretné, hogy webshopja minden szempontból megfeleljen a jogszabályoknak, használja a SzEK.org minősítési rendszerét, ahol ingyen is tesztelheti magát, mivel az önellenőrzésért nem kell fizetni.

74 megjegyzés:

  1. Csak a pontosítás kedvéért:
    - A 8 munkanapos elállás nem a csomag kézhezvételének napján, hanem az azt követő munkanapon kezdődik.
    - Személyesen átvett terméknél akkor él az elállás joga, ha a vásárlónak nem volt lehetősége, megnézni, kipróbálni, felpróbálni... a terméket. Pl.: ha webáruházban rendelsz ruhát, de a bolt bemutatótermében, boltjában veszed át, ott felpróbálod a vásárlás előtt, akkor nincs elállási jogod.
    Aki nem hiszi, járjon utána! :) Forrás: NFH

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A személyes átvétel kapcsán ne mennék bele jogértelmezési vitába. Egyébként per is volt a témában. A lényeg az, hogy alapértelmezésben az átvétel módja nem változtat a szerződés jogállásán, azaz arra továbbra is a távollévők közötti szerződéskötés szabályai vonatkoznak. Ahhoz, hogy ez másképp legyen, a szerződést egyértelműen módosítani kell úgy, hogy ahhoz a fogyasztó is hozzájáruljon. De szerintem ebben a témában Siklósi Máté vagy Ormós Zoltán blogja is több írást tartalmaz.

      Törlés
    2. Az elállási jogról annyit:Ha rendelsz,tudd hogy mit akarsz venni,nézz utánna a gyártói honlapon STB.Egy példa miért nem jó az elállási jog Magyarországon. Kell neked egy búvárszivattyú,mert othon megtelt a derítőd.Vedd meg a neten,végezd el vele a dolgod,s aztán küld vissza 2 nap múlva ,hogy élsz az elállási jogoddal.De vehetsz egy ágyat is,mert a vendégek jönnek hozzád,mikor elmentek küld vissza azt is.Tehát nem kell othon semmidnek lenni,csak egy üres lakásnak,mert 8 illetve 14 naponként akár TV-t mosógépet,bármit vehetsz,visszaküldhetsz,mert a neten minden kapható,s mivel mindig újat rendelsz,mindig új dolgaid lesznek othonodban.A kereskedőkkel,meg mi lesz? Kit érdekel? Én vagyok a vevő,nekem mindenre meg van a jogom.-A kereskedőknek visszaküldött termékek sem a kukában végzik,hanem valamilyen módon a végfelhasználónál.Tehát nem vagyok benne biztos hogy ÖN azt a gatyát amit én visszaküldtem elállási joggal,ÖN szívesen megkapná,vagy azt az ágyat szívesen használná,amin már feküdtek egyszer? ÜDV: SKA

      Törlés
    3. A fent szereplő témához még annyit írnék,PL a multiknak Auchan nincs szervízhálózata,és annó a 2000-es években 3 napon belül a műszakicikkeket visszavették. Tehát ha PL csempézel otthon,vegyél ott csempevágót,s ha végeztél vidd vissza 2 nap múlva.Nekem elhiheted,vissza adják az árát,csak mond azt hogy nem működik.

      Törlés
  2. "nem követelhetik meg sem a felbontatlan, sem az eredeti csomagolást"
    Ez azt jelenti, hogy az 50 colos plazmán megnézzük a futball VB döntőt a haverokkal és visszaküldöm?

    Parfümre, gondolom ez nem igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt jelenti.

      A kivételek pontos leírását a jogszabály tartalmazza.

      Törlés
  3. Szép jó napot!
    Én ma jártam úgy, hogy egy áruházban vásárolt majd meghibásodott memóriakártyát visszavittem és ráfizetéssel vettem egy másikat. Pár órával később láttam, hogy kicsit lassabb másolási sebességgel rendelkező, de az igényeimnek szintén megfelelő terméket tudok féláron venni egy másik üzletben. Már felvettem a kapcsolatot az áruházzal, de érdekelne, hogy van-e mód bármire hivatkozni ha pénzvisszatérítést megtagadják. A termék felbontatlan, blokk meg van és már nyilván a levásárlás felajánlása is több a kereskedő részéről mint amit a kis magyar valóságban el tudnék képzelni, de nem élnék azzal a lehetőséggel, pénzvisszatérítés az egyetlen mód ami jelenleg érdekelne.
    Valójában nem tudtam a helyszínen kipróbálni a terméket, így nagyjából úgy jártam mintha interneten vásároltam volna, amit a jog másképp kezel sajnos/szerencsére.

    Jól sejtem, hogy most az áruházi dolgozó jóindulatának vagyok kitéve ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márk!
      Ha jól értem, a vásárlás nem online történt. Ebben az esetben nem állhatsz el a vásárlástól, jogilag nem tudsz mire hivatkozni - ahogy te is írtad, a kereskedő jóindulatán múlik, hogy visszaveszi vagy sem. Amennyiben online vásároltad volna, természetesen elállhatnál a vásárlástól.
      üdv.
      Egon

      Törlés
    2. Szerencsére bontatlan csomagolás miatt szó nélkül visszaadták a vételárat.
      Ezzel a hozzáállással lehet vevőt megtartani.... eddig csak néha jutott eszembe megnézni náluk 1-1 terméket így csak 1-1 vásárlást bonyolítottam náluk, de ezek után nagyobb körültekintéssel ugyan, de többet fogok náluk vásárolni.

      Köszönöm a választ. Igen, személyes vásárlás során vettem.

      Törlés
  4. Kedves Ervin! Vásároltam egy cipőt a Humanic nevű cipőboltban. 3 napon belül el szerettem volna állni a vásárlástól, de amikor ezt jeleztem, azt mondták, hogy az elállás csak tartós fogyasztási cikkre vonatkozik, és a cipő nem az. Viszont adnak a cipő árával megegyező vásárlási utalványt,amit levásárolhatok ugyanott.
    Kérdésem az lenne, hogy tényleg csak tartós cikkre vonatkozi-e az elállás joga?

    Üdvözlettel:
    Endre

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Endre, az elállási jog kizárólag online vásárlás esetén érvényes, a termék átvételét követő 14 napon belül, és minden termékre. A boltban történő vásárlás nem online vásárlás, abban az esetben semmilyen elállási jog nincs, amit törvény biztosítana. A kereskedők saját belátásuk és üzleti érdekeik szerint szabadon dönthetnek arról, hogy egy terméket mikor, milyen feltételek fennállása esetén vesznek vissza.
      üdv.
      Egon

      Törlés
    2. Szemelyes vásárlás esetére ezek szerint semmi nincs? Ott is lehet rejtett hiba stb. Régen volt a 24 órás visszavétel aztán 3 napos, ma meg mar semmi? Nem túl korrekt, de elhiszem, hogy nincs ilyen szabaly, valószínűleg semmi nincs már. Kilobbizták az ebben érdekeltek, volt rá 25 évük. Ha mégis lenne valami, kérem, írja meg itt. Köszönöm.

      Törlés
    3. Természetesen csak hibátlan termék esetében nincs jog az elállásra (pl. ha nem tetszik, nem lehet elállni).
      Ha hibás, három napon belül azonnali csere van.

      Törlés
  5. Kedves Ervin!
    Én március 21-én rendeltem egy cipőt a lányomnak a neten. 10-15 nap szállítási időt ígértek vastagon szedett betűkkel. Gondoltam, ennyit várunk. Két hónap telt el, mire megérkezett, persze közben jobban elolvastam a határidőket, és természetesen azért megemlítik, hogy ezért-azért késhet a megrendelt termék, legyünk türelemmel. A beígért nyomon követési szám sem működött, csak egy nappal az érkezés előtt, tiszta ideg voltam addig.
    Szóval megérkezett 2 hónap után a cipő, ami nem olyan színű volt, amilyet a lányom választott. Telefonáltam, hogy nem jó a szín. Pár perc beszélgetés után megállapodtunk, hogy küldjem vissza, ne aggódjak, a csere gyorsabban megy, 2 hét. Csak ezért mentem bele, hogy a "csere gyorsabban megy." Ez történt május 22-én... A cipő még sehol. Emailekre nem reagálnak, telefonon, ha beszélünk, ígérik, hogy utánanéznek és másnap hívnak, vagy emailt írnak, de semmi. Most, július 10-én jött el a pillanat, hogy már semmi nem érdekel, el akarok állni a vásárlástól, nem kell a cipő. Nyilván megtehetem, igaz? Egész pontosan hogy kell ezt megtennem? Kézzel írjak egy levelet? Vagy?
    Válaszát előre is köszönöm:
    Orsolya

    VálaszTörlés
  6. Kedves Ervin!
    Vajon az elállás joga érvényes a KELLO-tól rendelt tankönyvek esetében is? Megrendeltük (sok ezer magyar családhoz hasonlóan) a KELLO-tól a tankönyveket, 2014. augusztus elején ki is fizettük őket, de nem érkezett meg egy sem a tízből. Elfogyott a türelmem, megrendelem a könyveket közvetlenül a kiadóktól. Ha mégis megérkezik a csomag a KELLO-tól, mondjuk két hét múlva, visszaküldhetem az elállás jogára hivatkozva és a pénzemet visszakérve?
    Válaszát előre is köszönöm:
    Nóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küldj egy ajánlott levelet a szerződéstől való elállásról nem teljesítés miatt, abból baj nem lehet.

      Törlés
  7. Kedves Ervin.
    A vaterán , fix áron licitált a lányom, egy használt sport eszközre. Az eladó személyes átvételt jelölt meg. Sajnos személyesen nem tudjuk átvenni. Kértük , hogy futár szolgálattal küldje el, fizetjük a szállítást. Ezt ö nem hajlandó vállalni. Milyen lehetőségem van az elállásra?Várom válaszát. Giricz Erzsébet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az állási jog csak kereskedőkre vonatkozik, magánszemély eladót semmire sem kötelez.

      Törlés
  8. Kedves Ervin!
    Egy weboldalról rendeltem egy oktató videókat tartalmazó DVD-t. Átutalással fizettem.
    A DVD egy lezáratlan papírtokban volt és egy buborékos borítékban volt feladva. A borítékot felbontottam, a papírtokból a lemezt kivettem. Az asztali DVD lejátszó nem tudja lejátszani (mert van a videók mellett egy MS PowerPoint is). Az eladó szerint mivel laptoppal le lehet játszani, ezért vagy azzal játszani le, vagy alakítsam ás úgy hogy le lehessen játszani. Én ajándékba adtam volna, de így nem lehet. Elállhatok-e a vásárlástól és visszaküldhetem, vagy erre is vonatkozik a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet i) pontja és a boríték felbontásával már nem bontatlan a csomagolás? Vagy a papírtok számít? Mi lett volna, ha hibás a DVD, vagy nincs is rajta semmi? Köszönöm! Zsolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevés az információ a válasz megadásához, de alapvetően nem fogyasztóvédelmi szakértő vagyok és nem a fogyasztóknak, hanem a kereskedőknek adok tanácsokat. Ilyen kérdésekkel célszerű az NFH-hoz fordulni, nekik hivatalból ez a dolguk.
      "Mi lett volna, ha hibás a DVD, vagy nincs is rajta semmi?" - az elállási jognak ehhez semmi köze. Az arra az esetre van, ha megkapta, amit kért, azt kapta, és nem hibás. Ha nem kapta meg, nem azt kapta, vagy hibás, az más jogeset.

      Törlés
  9. Kedves Egon.November 18-án rendeltünk egy televíziót az interneten, az elektro-store oldalán.Részletre kértük, és engedélyezte a bank.Ezen a héten 4-én megérkezett minden papír az üzletbe, és postázták.Tegnap 5-én megkaptuk, és amikor megbontottuk, hogy beüzemeljük elszörnyedve láttuk, hogy el van törve a kijelzője.Az a kérdésem, elállhatok-e a szerződéstől, illetve mik a lehetőségek visszaveszik-e.A futárnak kellett fizetnem, mert amelyik típust megrendeltem, nem volt csak egy drágább modell.Köszönöm válaszát.Rácz Klaudia

    VálaszTörlés
  10. Kedves Egon.
    Pár napja rendeltem egy számítástechnikai üzletben egy PC-t. Az alkatrészek kiválasztása mellett összeszerelési szolgáltatást is kértem. A megrendeléskor el kellett fogadnom egy dokumentumot, amiben a következő rész is szerepelt:
    "Az elállás a következőkre nem vonatkozik:
    Személyhez kötött, egyedi megrendelésekre. Ide tartoznak a komplett, egyedi igény alapján összeállított számítógépek, valamint az egyedi igény szerinti nagyobb mennyiségű megrendelések"
    Kérdésem az lenne, hogy az összeszerelt PC-kre jogosan vonják-e meg az elállási jogomat? Feltételezem 1-1 alkatrész vásárlása esetén van elállási jog. Az összeszerelési szolgáltatásra nyilván nincs.
    De PC szét is szerelhető egyes alkatrészeit ki lehet venni. Tehát ha felteszem az egyik alkatrész valamilyen okból nem tetszik kivehetem, és élhetek az elállási jogommal nem? Ha ez minden alkatrészre egyesével igaz, az egészre is igaznak kellene lennie. Egy egyedileg összeállított PC szerintem nem úgy egyedi, mint pl. egy gravírozott ajándék tárgy, hogy ne lehessen visszaalakítani a kiinduló állapotba. Az én értelmezésem szerint ez a típusú kivétel az utóbbi típus miatt került a jogszabályba. Válaszát előre is köszönöm. CsM

    VálaszTörlés
  11. Kedves Egon!

    Interneten vásároltam (utánvéttel) egy kézi porszívót. A csomagolás sértetlen volt, az porszívó viszont két kis helyen törött. A leveleimre nem reagálnak, telefonban csak ígérgetnek, hogy majd jelentkeznek. Telefonon megjegyeztem, hogy ha nem tudják kicserélni akkor élek az elállási jogommal. A válasz erre azt volt, hogy mivel törött, nem élhetek vele.
    Ön szerint van elállási jogom vagy sem?

    Szíves válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: Zsigmond

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha törött a porszívó, az szállítási hiba, erre az esetre van a szállítócégeknek biztosítása.

      Törlés
  12. Kedves Egon,

    érdeklődni szeretnék, hogy élhetek-e az elállás jogával, ha boltban személyesen vásároltam egy telefont december 23-án, de az üzlet azóta is téli szabi miatt zárva van? Van-e egyáltalán elállási jogom a személyes vásárlásnál?

    Válaszát előre is köszönöm:
    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elállási jog kizárólag online vásárlásra vonatkozik. Bolti vásárlásnál egyáltalán nincs ilyen szabály, tehát ott 2 perc múlva sem állhat el a vásárlástól.

      Törlés
  13. Jó napot.
    Segítséget szeretnék kérni.
    2015.01.14-én rendeltem online webáruházban egy babakocsit. 01.16-án meg is érkezett.
    Rendeltetésszerű használatáról hogy megtudjak győződni, toltam gyermekestül egy kört a lakóház körül (kb 5 perc)
    A kocsi kerekein kissé látszik az út nyoma. "Ennyi az általam okozott kár."
    Mivel nem találtam megfelelőnek, felhívtam a webshop ügyintézőjét, hogy szeretnék élni
    az elállás jogával. Elmondtam neki hogy kicsomagoltam, összeraktam, mentem vele egy kört,
    és továbbra nem használtam. A hölgy akivel beszéltem elutasított, mivel használatba vettem a babakocsit.
    Gondoltam más irányból közelítem meg a dolgot, és levélben is kérvényeztem hogy élhessek az
    elállás jogával. 3 nap után, mivel még nem jeleztek vissza, újra felhívtam a webshopot, megtudtam hogy
    a levelem megkapták, és azért nem jelzett vissza, mert gondolta ő már elmondta telefonon is.
    Azt mondta az ügyintéző, hogy azért nem veszi vissza, mert használtam, és az általános szerződésben
    is leírják hogy csak bontatlan csomagolású terméket vesznek vissza.
    Azzal példálózott, hogy egy autót sem viszünk vissza használat után, és hogy ő már nem tudja
    újonnan eladni majd a babakocsit.
    Megkérdeztem hogy esetleg ár csökkentett termékként sem veszik-e vissza, s erre azt válaszolta hogy akkor
    halomban állnának a termékek a raktárban.
    Meg tudtunk egyezni, hogy személyesen bevíve, szemügyre veszi a babakocsit, hogy okoztam-e rajta kárt.
    Az lenne a kérdésem, hogy meg teheti-e hogy elutasítja a kérelmemet, azért mert utcán használtam próbakörre a babakocsit?
    Meg egyáltalán el-e utasíthat, vagy mindenképp elállhatok a vásárlástól?
    Valamint, ha személyesen is nemet mond, és nem adja vissza a pénzem, akkor mit tehetek még annak érdekében,
    hogy viszont lássam a kifizetett összeget?
    Előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Ervin!

    Ha interneten rendelek meg valamit, majd utána a készpénzes fizetés+személyes átvétel opciót választom (tehát gyakorlatilag ugyanúgy bemegyek az utcáról és megveszem, mintha ezt enélkül tettem volna), attól az még online vásálásnak számít (tehát érvényes rá az elállási jog)?

    Köszönettel,

    Dávid

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dávid,
      Az elállási jog arra vonatkozik, hogy NINCS lehetőséged a termék megtekintésére a fizetést megelőzően. Vagyis ha futárral, postán stb rendelsz és "meglepetésként" ér, hogy mi van a csomagban.
      A személyes átvételnél ugyanolyan lehetőséged van arra, mint egy boltban, hogy megtapogasd, megfogd megnézd.

      Törlés
    2. Kedves Orsolya! Még mindig a megrendelés módja az alap az elálláshoz való jog esetében, nem az átvétel módja.
      Ez a bírói gyakorlat is.
      Aki online rendel valamit de személyesen veszi át, annak is él a 14 napos elállási jog.

      Törlés
  15. Kedves Ervin!
    Pénteken vettem át a postástól egy online vásárolt távcsövet, amely sokkal gyengébb minőségű volt, mint amilyenre a leírása szerint számítottam. Még aznap jeleztem az eladónak elállási szándékomat, amit tudomásul vett, de szerinte csak a termék vételárát köteles visszautalni. Ebbéli járatlanságom miatt számomra sem teljesen egyértelmű, hogy a vonatkozó Kormányrendelet pontosan melyik értelmezett jogi rendelkezése hivatkozható ezzel szemben. (?) Nekem 900 Ft-ért küldte el és 525 Ft-ért postázhatom vissza. Melyiket kell a vételáron felül visszatérítenie?
    Egy másik, online kereskedést is folytató szakbolt Általános Szerződési Feltételeiben pedig az olvasható, hogy: "Az elállás joga a futárszolgálattól történő átvétel esetén gyakorolható." Lehet ez ekképp szabályos?
    A válaszért illő köszönettel: Csabai László

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok boltnál vannak a jogszabályoknak ellentmondó információk. Ezek természetesen semmisek.
      A termék árát ÉS a szállítás költségét is vissza kell fizetnie a boltnak.
      Téged csak a boltba visszaszállítás költsége terhel.

      Törlés
  16. Tisztelt Mindenki,
    Tegnap a laptop.hu-n vettem 17.40-kor zárás előtt 2 darab laptopot -cég névre kértem a számlát- és mivel nem kellett az ügyfelemnek ezért ma reggel 10 után nyitáskor visszavittem. Azt mondták, hogy nem adják vissza a pénzt mert lett volna lehetőségem kipróbálni a boltban átvétel előtt. Akkor bedühödtem, kevés szitkozódás, de annál hatásosabb "mindent össze fogok itt törni" szövegek után odajött egy másik eladó, aki felhívta a nagyfőnököt, aki jóváhagyta a visszavásárlást azzal a feltétellel, hogy fizessek 5000+áfa adminisztrációs díjat. Erről kaptam egy számlát, majd egy nyilatkozatot, hogy 14 napon belül visszautalják a céges számlára a pénzt. Az üzletvezető nem is jött le, pedig többször kértem az eladót, hogy hívja ide.
    Kérdésem, hogy Ők jogszerűen jártak el? Én miben hibáztam (a laptop.hu-s vásárlásomon kívül)?
    Köszönöm a válaszokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elállási jog csak magánszemély esetében érvényes.
      Céges vásárláskor nem lehet élni vele.
      Vissza sem kellett volna venniük...

      Törlés
    2. Az elállási jog csak magánszemély esetében érvényes.
      Céges vásárláskor nem lehet élni vele.
      Vissza sem kellett volna venniük...

      Törlés
  17. Kedves Holló Csaba!
    A "fogyasztónak minősülő vásárló"-t illeti meg a szerződéstől 14 naptári napon belül történő indokolás nélküli elállás joga. A fentiek szerint ön értelmezésem szerint - bár nem egyértelmű a megfogalmazás - saját cége nevében eljárva vásárolta az említett eszközöket, azok ügyfele felé történő továbbértékesítésének szándékával. Ez estben ön ill. cége nem felel meg a "fogyasztónak minősülő vásárló" definiciójának, tehát a fent említett jog gyakorlására nem jogosult, kivéve ha a laptop.hu a szerződési feltételei között külön nem vállalta/biztosította ezen esetet is.
    Üdvözlettel: Tamás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer vettem az öcsémnek a cégébe egy nyomtatót, és azóta össze volt kötve a fiók a cégével, vásárolgattam magamnak a dolgokat (gyerekjátékot, fotókellékeket, tablettokot, ahogyan a háztartásnak szüksége volt rá), értelemszerűen sosem számoltunk el semmit, még zavart is kicsit, hogy minden megrendelés-átvételnél a szerencsétlenül választott cégnevet kell betűznöm. Aztán most el akartam állni a vásárlástól, mert hibásan szerepelt az oldalukon egy autórádió specifikációja, és ezt csak beszereléskor vettem észre. Akkor tanultam meg, hogy melyik vásárló minősül fogyasztónak. Eladtam használtan 2.000Ft-ot buktam rajta. Gyorsan töröltem a céges adatokat a fiókomból.

      Törlés
  18. Kedves Tamás!
    Szerintem az, hogy én (a cégem) tovább akarta értékesíteni a laptopokat szerintem nem tartozik a laptop.hu-ra, mivel kisker üzletből vettem, nem pedig pl. egy számítógép nagykereskedésben. De ha ezt írja elő a jogszabály, amit Ön leírt, akkor meg pláne igazam van mert rossz a jogszabály. Semmiféle írásos, vagy fényképes bizonyíték nincs arra, hogy én akartam-e használni a cégen belül a gépeket vagy el akartam-e adni. Hozzáteszem, az ellenkezőjükre sem. Viszont épp most néztem vissza a számlákat 2009 ig visszamenőleg és négy cégem vásárolt náluk Januárig bezárulva 13 440 610 Ft értékben. Tehát még ajándékba is odaadhatták volna őket, ahelyett, hogy lehúznak 6300Ft-tal... No comment. Kicsit piti.. Megígérem, hogy nem náluk fogom ezután elkölteni a pénzemet.
    Üdv: Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz a jogszabály. A lényeget tartalmazta a fenti válasz: ha cégnévre írják a számlát, akkor NINCS elállási jog. Ha ön továbbértékesíti online egy magánszemélynek, akkor természetesen ön felé már élni fog e jog. Ha pedig szintén cég veszi meg, akkor nem.

      Törlés
  19. Kedves Ervin!
    Több mint 14 napja rendeltem meg véletlenül egy mobil előfizetési csomagot. Jeleztem is azonnal telefonon, hogy nem kérem a szolgáltatást. Kérték hogy írjak online és majd az illetékes megvizsgálja az ügyet. Írtam is, de sajnos konkrétan az elállási jogomra nem hivatkoztam. Válasz azóta sem érkezett. Éreklődtem újra telefonon, de csak azt a választ kaptam, hogy majd írásban értesíteni fognak. A héten megkaptam a számlát az emelet díjjal. Mit tehetek most? Mit javasol? Az elállási jog érvényes akkor is ha konkrétan nem hivatkoztam rá?
    Üdv, Veronika

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Üdvözlöm Ervin!

    Még április 10-n vásároltan online egy tabletet, aminek a kijelzője hibás volt.(nem pixel hiba). Sajnos nem álltam el a vásárlástól, visszavittem, elküldték szervízbe, tegnapelőtt! átvehettem egy állítólag vadonat újat. A boltban nem tudtam bekapcsolni, megdumáltak lemerült az aksi. Ok, mondom rendben, meglátjuk. Nos, fél nap töltés után sem lehet bekapcsolni. 05.04-ről van egy újabb garancia lapom.(ha ez számít valamit). Mit tehetek, azonkívűl hogy újra visszaviszem persze, van-e rá lehetőség hogy elálljak a vásárlástól, akármilyen hivatkozással, mert nem szeretnék többet szenvedni ezzel a készülékkel!

    Köszönettel, Róbert

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  23. Udv

    en is erre lennek kivancsi amit David kerdezett:

    Ha interneten rendelek meg valamit, majd utána a készpénzes fizetés+személyes átvétel opciót választom (tehát gyakorlatilag ugyanúgy bemegyek az utcáról és megveszem, mintha ezt enélkül tettem volna), attól az még online vásálásnak számít (tehát érvényes rá az elállási jog)?

    VálaszTörlés
  24. Kedves Ervin!

    Olyan helyzetbe kerültem, hogy vettem egy online piactéren egy magánszemélytől egy erősítőt.
    Az erősítőt futárszolgálat kézbesítette, amit nem én, hanem egy hozzátartozóm vett át. A csomagot felbontva láttam, hogy az erősítő összetör, kétséget kizáróan szállítás közben, ugyanis a dobozban műanyag törmeléket is találtam az erősítőn, és a letört két lábon kívül.
    Ilyen esetben hogy tudom visszaszerezni a pénzemet, ugyanis a termék ilyen formában használhatatlan.

    Köszönettel, M. Dávid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dávid, a futárszolgálatoknál a szállítási díj általában bizonyos értékhatárig biztosítási díjat is tartalmaz, azaz ha a csomag sérült szállítás közben, akkor forduljon a szállítóhoz. Elképzelhető egyébként, hogy mivel nem átvételkor derült ki a probléma, nem foglalkoznak a panaszával.

      Törlés
  25. Kedves Ervin!

    Használt motorkereskedésben vásároltam egy használt motorkerékpárt. Jótállást nem adtak,csak egy számlám és egy adásvételim van. A motor másnap csak szerelői segítséggel és hozzáértéssel indult. Rossz benne a gyertya, a féktárcsa és folyik a hűtővíz. A hibák a vásárláskor is egyértelműen fennáltak. Engem erről nem tájékoztattak. Hogyan kaphatnám vissza a pénzemet, mire hivatkozhatok? A motort csak hét napja vettem.
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  26. Kedves Ervin!

    Olyan kérdésem lenne, hogy vettem online webáruházból egy nagyobb értékű Samsung telefont (kb 200.000 Huf). Már az elsőnél volt a kijelzőben egy halvány sötét csík, ezt már kézhezvétel utáni napon jeleztem is feléjük. Kérték küldjem vissza a címükre és küldenek cserét. Ez meg is történt, viszont a cserekészülék is pixelhibás volt (3 db pixelen). Ezekről fotöt készítettem, bejelölve a hibákat, illetve bementem itt a helyi márkaképviseletbe és kikértem a szervizes véleményét. Azt mondta jogos, mert már 1 pixelhibára is vonatkozik a garancia. Tehát ezt a második telefont is visszaküldtem még aznap mikor megkaptam, egy jól megfogalmazott, képekkel alátámasztott reklamációs e-mail kíséretében, Miután visszakapták a készüléket felhívtak, hogy mivel már másodikat küldtem vissza nem fogják 3 napon belül cserélni, hanem beküldik a márkaszervízbe vizsgálatra, melynek ideje akár 15 munkanap is lehet. Kérdésem az lenne, hogy ezzel jogosan járnak-e el és nem kellene-e cserélniük azonnal egy észlelt hibára. Ugye ennek a végén már majd több, mint egy hónap telik el összesen azóta, hogy kifizettem és még mindig nincs használható telefonom. Egyébként persze a kereskedő azt mondja, ők nem látják a hibát... Másik kérdésem az lenne, hogy ez esetben élhetek e még a vásárlástól való elállás jogával? A készülékek összesen nem töltöttek nálam csak kb 4 munkanapot. A második reklamációnál jeleztem is a levélben, hogyha a 3. telefon is hibás lesz, akkor szeretnék elállni a vásárlástól.

    Köszönöm válaszát előre is!

    Róbert!

    VálaszTörlés
  27. A számlát azért KELL visszaküldeni a termékkel, hogy le lehessen sztornózni. Vagyis adóügyi okok miatt, hogy ne kelljen a kereskedőnek olyan termék után is adókat és járulékokat fizetnie, amit végül is nem adott el. Ehhez viszont az eredeti számla kell, az első példány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsolt!
      Sajnos rosszul tudod. A számlát ugyanis nem szabad sztornózni. Sztornózni csak olyan esetben szabad a számlát, ha a gazdasági esemény nem valósult meg, márpedig akár garanciális esetben, akár elállás esetén a gazdasági esemény, azaz a termék értékesítése megvalósult. Ilyen esetben jóváíró számlát kell kiállítani, amihez nem szükséges a számla ügyfélnél lévő eredeti példánya.

      Törlés
    2. Kedves Ervin!
      Ha webshopból teszem meg a rendelést és az átvételi ponton fizetek a cég saját ajándékutalványával ill. a terméket ott veszem át viszem haza, ha gyakorlom az elállási jogomat, akkor a visszatérítésnél a törvény szerint pénzt vagy ajándékutalványt kell kapjak?
      Kicsit kacifántos a dolog, sajnos nem jó szántamból teszem. Fizikálisan vettem meg a boltban egy terméket,(irodabútor) otthon csomagoltam ki, amikor kiderült,hogy szépséghibás.3 napon belül visszavittem, de a raktáron lévők is olyanok voltak. Kézzel valamennyire helyreigazították,de számomra az már nem felelt meg, céges utalványt adtak, hivatkozva arra is, hogy a másik üzletükben sok ilyen termék van raktáron. Ott is mindegyik esztétikai hibás. Ekkor mondtam,hogy akkor a pénzt kérem vissza. Telefonon beszéltek egymással, az eredeti üzlet, utólag nem ismeri el a hibát, majd arra hivatkoztak ,hogy csak az igazgató személyes jóváhagyásával tudják visszaváltani kp-ra, aki csak egy napot van bent a hét közepén,ami három nap múlva lesz. A fenti variációt azért kérdeztem,hogy így talán gyorsabban jutok a pénzemhez vissza.
      Válaszát előre is köszönöm.

      Törlés
  28. Kedves Ervin!

    A vaterán magánszemélyként eladtam egy új ruhát egy hölgynek.A kézhezvétel után pár nappal jelezte , hogy nem jó a méret és visszaküldi.Egy szóval sem jelezte , el akar állni a vásárlástól, mert látta a vaterás oldalon , hogy kp-t visszafizetni nem tudok , esetleg ki tudja másra cserélni.Ez egyébként többszörösen fel volt tüntetve az aukció oldalán is.Most viszont azt írta, hogy el akar állni a vételtől és kéri vissza a teljes összeget.A kérdésem:jogos a követelése?Köszönöm.Elisabeth

    VálaszTörlés
  29. Kedve Ervin! Interneten vásároltam egy számítástechnikai alkatrészt, amelyről Áfás-számlát kértem. Mint cégnek, jár nekem az elállási jog, vagy itt más a szabály?

    Üdv

    KOvács Árpád

    VálaszTörlés
  30. Kedves Ervin! Interneten vásároltam egy oktató dvd-t, amely nem hivás, de nem felel meg az igérteknek. Ha jól tudom, ez esetben nem elállási jog lép életbe, hanem valamilyen más jogszabály? Köszönettel: Anna

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  32. Kedves Ervin,

    A vásárló webshopos vásárlásnál vett pl. egy táblagépet, ezt kibontotta, eltávolította róla a védőfóliát, használta és 14 napon belül elállt a vásárlástól. Ezt megteheti, így fogalmaz a törvény.
    A visszaküldött táblagépet eladhatja ilyenkor a webáruház, mint új készülék?(ha karcementes, makulátlan állapotú)
    Vagy ha nem, mi történik ilyenkor ezzel a készülékkel?
    A jogszabályban úgy szerepel, hogy az eredeti állapotba kell visszaállítani mindent (itt a pénzre helyezte a hangsúlyt).
    Ezt hogy kell pontosan értelmezni?
    Bolt szemszögéből nézve ez elég sok pluszköltséget jelent, ha újként már nem lehet esetleg továbbértékesíteni.
    Ha pl. össze is karcolta a készüléket, milyen mértékkel lehet csökkenteni a visszautalás összegét? Illetve ilyenkor szintén mi történik a karcos táblagéppel?
    Ha pl. -10%-os áron kapja vissza a vételárat de értékesíteni csak -20%-al tudná a webshop, akkor ez a bolt úgymond megkárosítása, hiszen bukott 10%-ot.
    Erre van valami szabályozás, előírás, úgymond védelem az eladók részére?

    Válaszát előre is köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bálint!
      Ez egy jogilag nem pontosan szabályozott kérdés - egyébként helyesen. Amúgy is sokat panaszkodunk, hogy minden túl van szabályozva.
      A szabály egyébként azt mondja, hogy a fogyasztónak a kipróbálás lehetőségét kell biztosítani. De nyilván nem lehet egzaktul meghatározni, hogy a próba egy tabletnél csak annyi, hogy bekapcsolom és megnyomok két gombot, vagy még az is kipróbálás, hogy egy hétig használom. (Mert pl. meg akarok győződni róla, hogy mennyire alkalmas a tartós használatra.)
      Mindenesetre azt gondolom, sokkal eredményesebb a veszteség számolgatása helyett azzal foglalkozni, hogy minél több elégedett, új vevője legyen és akkor majd nem zavarja, hogy esetleg akad 1-2%-nyi elállás. :-)
      üdv, KEE

      Törlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  34. Tisztelt Kis Ervin Egon!

    Online rendeltem nyomtatót személyesen átvettem,kibontottam,majd kiprobáltam és szörnyű képeket csinál 60ezres készülék.... elállhatok-e a vásárlástól?

    Köszönettel: Lajos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Íme, minden tudnivaló az elállási jogról:
      http://www.veddaneten.hu/biztonsagos/a-termek-atvetele-utan-14-napig-meg-elallhatsz-vasarlasi-szandekodtol/62/

      Törlés
  35. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  36. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  37. Kedves Ervin!
    Szeretném megkérdezni, hogy amennyiben utánvétes fizetési módot választott a vásárlóm egy cipő vásárlásakor, akkor minőségi kifogás miatti elállás esetén, azaz szavatossági igény érvényesítésekor az utánvét díját meg kell-e térítenem? Választhatott volna előreutalást is fizetéskor, akkor nem keletkezett volna ez a költség ugye. A vételárat és a postköltséget (900Ft-ot) mindenképpen, de az utánvét 350Ft-os díjával mi a helyzet?
    Köszönöm! M. József

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A törvény egyértelműen fogalmaz, a teljes összeget kell visszatéríteni. Kivétel csak az lenne, ha expressz szolgáltatási díjat kért volna az ügyfél.
      Egyébként pedig javaslom, hogy olvassa el ezt a posztot is a témáról: http://www.kiservinegon.hu/2010/07/az-elallasi-jogrol.html

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors válaszát! Igyekszem minden pontját betartani a törvénynek, de az utánvétel díjára sajnos nem tér ki. Mindenesetre küldöm vissza azt is a kedves vevőnek!
      Üdvözlettel: Malmos J.

      Törlés
  38. Tisztelt Kis Ervin Egon!

    Egy nemrég vásárolt hangfalat nem tudtak megjavítani, így kicserélték. Csere esetén újra indul a 14 napos elállás? Illetve mivel a cserélt műszaki cikk is hibás mikor kérhetem hogy garanciáztassanak hanem adják vissza a vételárat.

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  39. Tisztelt Ervin!
    Lenvai központú webáruházból vásároltam,számlára történő előreutalással.Sajnos az elutalás megtörténte után kiderült, hogy nem tudom használnia terméket, de mivel kifizetése már megtörtént, a futártól átvettem. Most érvényesíteni akarom az elállási jogom, de telefonszámuk nincs,a megrendelésnél használt mail címre küldött leveleimre nem kapok választ, hiába jeleztem a szándékom. Jelen esetben visszaküldjem-e a csomagot, kockára téve azt, hogy duplán fizetek rá azzal, hogy se termékem nem marad, se pénzvisszafizetést nem kapok? A 14 napos határidőbe még bent vagyok, de mit tehetek ilyen esetben?

    VálaszTörlés
  40. Kedves Ervin!
    Tudná kicsit részletezni a "személyesen átvett termékeknél is érvényes az elállás joga" mert a régebbi hozzászólásokból az derült ki hogy amit kilehet próbálni a boltban a termék átvételénél annál csak valami hibánál érvényes, magyarul ha veszek egy tollat, vázát, vagy van bemutató darab ott nem érvényesíthető de egy számítástechnikai termék értelem szerűen nem próbálható ki (bár egy hete vettem laptopot és ott az eladó elindította megmutogatta stb...) ott érvényesíthető, de ezek után vannak olyan termékek ahol vitatható pl egy irodai szék (nincs bemutató darab a boltba) ilyenkor mi a menet fizetés előtt bontsam ki és üldögéljek rajta, és ha később meggondolom magam hivatkozzak arra hogy a termék huzamosabb használat közben derült ki hogy alkalmatlan az igényeimre, hisz a 8órán át ücsörgést még egy kiállított széken is nehéz kipróbálni. És a végére hogy kötözködjek ha a toll csomagban van akkor nem kipróbálható szerintem...
    Válaszát előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  41. Tisztelt Ervin!
    Ha a webshopból eleve hibás árút kapok,akkor a visszaküldés dija kit terhel?
    Köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  42. Kedves Ervin!

    Szeretném megkérdezni, hogy a webshopomból történt egy megrendelés, amit a Vásárló azonnal ki is fizetett PayPal-on keresztül. A termék ára és postaköltsége közel 14.000 Ft volt. A nagykereskedésben vártam a termékre néhány napot, amikor is megjelent, de már csak a nagyker ára több lett volna, mint a kifizetett összeg. Jeleztem a Vásárlónak, hogy megnőtt a termék ára és már csak 19.990-ért tudom beszerezni, és kértem, hogy válaszoljon, hogy kéri-e. A Vásárló nem válaszolt pár napig, így visszafizettem a teljes összeget, majd töröltem a megrendelését. Ma hívott, hogy köteles vagyok kiszállítani azon az áron, amelyen megvásárolta, mert már ki is volt fizetve és ha nem teszem, akkor "átverést" követtem el. A vásárlási feltételekben szerepel a hibás ár, illetve változásról szóló tájékoztatás, így elutasítottam a kérését. Szeretném megkérdezni, hogy mi az igazság? Azt hiszem, hogy jogosan nem teljesítettem a vásárlását. Nagyon szépen köszönöm válaszát!

    József

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves József!

      A kérdés nem ennyire egyszerű, ugyanis attól függ, hogy Ön milyen visszajelzést adott a vevőnek a rendelés beérkezése után. A jogszabály szerint akkor jön létre a szerződés, ha Ön a rendelést visszaigazolta. Az automatikus visszaigazolás a rendelésről csak akkor minősül visszaigazolásnak, ha abban benne van nem csak az, hogy fogadta a rendelést, hanem az is, hogy azt mikor és milyen paraméterekkel teljesíti.
      Ha nem igazolta vissza a rendelést, akkor nem jött létre szerződés, tehát Önnek joga van az ár változását továbbhárítani.

      üdv, KEE

      Törlés
  43. Kedves Ervin!
    Rendeltem egy cipőt, mely épp kiszállítás alatt van. Csomagautomataba fog érkezni. El szeretnek állni a vásárlástól. Hogyan tehetem meg? Jeleztem az eladó fele az elállás tényét es egyszerűen ne vegyem át az automatából? Vagy köteles vagyok átvenni es saját költségen visszaszállíttatni?

    Köszönettel:
    Ildikó

    VálaszTörlés
  44. Kedves Ervin!

    Ha a webáruházban (Szolnokon van) van ingyenes személyes átvétel is,
    de én Budapestről inkább a szállítást választom, akkor is
    visszajár nekem elállás esetén a szállítási költség?

    A válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel,
    Nagy Imre

    VálaszTörlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)