2013. április 6., szombat

SmartCommerce - a jövő (e-)kereskedelme

Az már évekkel ezelőtt is világos volt, hogy az okostelefonok és táblagépek elterjedésével az e-kereskedelem is meg volt változni, ezért elkezdtünk m-commerce-ről, azaz mobil kereskedelemről beszélni. Arra mostanában jöttem rá, hogy a folyamat ennél bonyolultabb: nem pusztán arról van szó, hogy az eddigi webes vásárlás a mobilra költözik, sokkal fontosabb, hogy a mobil által a hagyományos kereskedelem kap egy olyan eszközt, amely segítségével egy pályán versenyezhet az e-kereskedelemmel. A gondolatmenetet újévi blogbejegyzésemben kezdtem el, de azóta már a nevét is megleltem a kereskedelem és e-kereskedelem konvergenciájával létrejövő újfajta kereskedelemnek: ez a smart commerce, azaz az okos kereskedelem.

A kifejezést magam találtam ki, miközben alcímet kerestem a X. Elektronikus Kereskedelem Konferencia számára, de rögtön tudtam, hogy biztosan mások is használták előttem. (A Google szerint a fogalom 2011-ben bukkan fel először, majd az IBM fejlesztési koncepciót épít rá „smarter commerce” néven.)

Mitől lesz okos a kereskedelem?

A smart commerce fogalma egy olyan új kereskedelmi struktúrát jelöl, amelyben a hatékonyság maximalizálása érdekében, a teljes értékláncba és az összes üzleti folyamatba beépülnek a legkorszerűbb elektrotechnikai és digitális eszközök, valamint az ezekhez kapcsolódó üzleti megoldások, alkalmazások.

A smart commerce technológiai alapjai:
  • smart mobilok (okostelefonok és táblagépek) + smart tv (és ami még jön)
  • digitális adatátviteli technológiák
  • vonalkód, QR-kód, RFID
  • globális helymeghatározó rendszer (GPS)

És az ezekre épülő alkalmazások:
  • e-commerce, m-commerce
  • elektronikus és mobilfizetési megoldások
  • hely-alapú szolgáltatások
  • termékfelismerésre és vevőazonosításra szolgáló megoldások
  • Internet of Things
  • kiterjesztett valóság (AR)
  • Big Data, mesterséges intelligencia (AI), üzleti intelligencia (BI)
  • social media
  • kereskedelmi és logisztikai rendszerek

Kik lesznek sikeresek?

Minél magasabb szinten sikerül ezeket az eszközöket a teljes üzleti folyamatba integrálni, annál okosabb lesz a kereskedelem. Lényegében minden eszköz adott, de a technológiai fejlődés olyan gyorsan hozta létre körülöttünk a smart commerce elemeit, hogy még nem volt időnk felismerni, kipróbálni és kikísérletezni a legjobb megoldásokat. Számos elszigetelt kezdeményezés van a világban az okos hűtőszekrénytől a virtuális próbafülkén át az intelligens kameráig, de az egész még nem állt össze egységes egésszé. A mainál sokkal okosabb, hatékonyabb, gazdaságosabb kereskedelem kialakulásának egyik fő korlátja az emberi kreativitás: hiába gyorsult fel az élet, még mindig kell száz sikertelen ötlet, hogy találjunk egy nyerőt - és ez bizony időigényes.

Ne legyenek kétségeink: a smart commerce itt van a küszöbön, úgyhogy nem dőlhetünk hátra, ha szeretnénk, hogy termékeink és szolgáltatásaink pár év múlva is láthatók legyenek még, amikor a vevők a világot már a Google GLASS-en át szemlélik.

(A fenti gondolatokhoz fog kapcsolódni a X. E-Kereskedelem Konferencia - SmartCommerce: a jövő (e-)kereskedelme címmel, 2013. május 9-10-én.)



2 megjegyzés:

  1. gajdos.krisztian@allegruop.hu2013. április 6. 19:39

    A nagy kérdés, hogy az okos kereskedelem eszközpalettája adta lehetőségekket végül melyik kereskedői réteg fogja sikerre vinni?

    Az offline előretörésével sajnos nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Habár logikus lenne, hogy ha már berángatták a fogyasztókat a boltba több fronton bírják őket vásárlásra.
    Ám véleményem szerint nem hogy erre nem készültek még fel az offline kereskedők, a tegnap trendjeire sem voltak még hajlandóak reagálni.

    Csak egy példa a sok közül, de mikor is nyitották Sóher Sanyiék az online értékesítés felé?
    Jelenleg az offline kereskedők az utca túloldalán nyíló üzletekkel háborúznak, ahelyett hogy észrevennék, a konkurenciát a vásárlók a zsebükben hordják be az üzletükbe.
    Erről beszéltünk korábban az evolution kerekasztalán is.

    VálaszTörlés
  2. Egy nagyon fontos dolgot ne felejtsünk! Nincs kereskedelem fogyasztók nélkül, és azért az elmúlt 20 év folyamatos kereskedelmi fejlődései megmutatták, hogy nem minden, a szolgáltatói oldalról indított innováció talált pozitív fogadtatásra a vásárlói oldalon.

    Sőt, én egyenesen azt gondolom, hogy a túlságosan felgyorsult és elektronizálódott világunk (itt, nálunk, Magyarországon) nemsokára egy lufi-kipukkanó effektust él át, amely után a fogyasztók a "smart" helyett inkább a "simple" megoldásokat keresik. Az út tehát a hagyományos csatornákhoz vezethet, amelyeket csak a szükséges mértékig egészítenek ki az e-eszközök és e-szolgáltatások, már ami a kiskereskedelmet érinti.

    Társadalmi szinten ne felejtsük, hogy a válság óta családok százezrei kerültek rosszabb helyzetbe, ahol az általunk oly nagyon várt felnövekvő új generáció nem feltétlen modern kütyükre költi a pénzét, hanem megtanul kevesebb erőforrásból okosan és egyszerűen élni.

    VálaszTörlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)