2010. május 22., szombat

Online ügyeink

Úgy tapasztalom, az a közvélekedés, hogy Magyarországon még nem igazán indult be az online ügyintézés. Részben egyetértek az állítással, amennyiben az emberek (és a cégek) nem ismerik és nem használják (ki) a lehetőségeket, de legalábbis sokkal kevésbé, mint amennyire lehetne. Ám a kesergők szerintem többnyire ezt úgy értik: azért nem indult be az online ügyintézés, mert kevés rá a lehetőség. Ez viszont egészen egyszerűen nem igaz. Ma Magyarországon a közigazgatásban és a versenyszférában is elég sok ügyet el lehet már online intézni!
  • Adóbevallás
    Több éve - ha jól emlékszem, 2006. óta - lehet elektronikusan adóbevallást benyújtani az APEH-nak. A cégek számára egy ideje már kötelező az e-bevallás, de a magánszemélyek is szabadon választhatják ezt a lehetőséget. Ráadásul nem csak a bevallást, hanem egyéb APEH-ügyintézéseket is lehet teljes mértékben online végezni. Pl. lehet jövedelemigazolást, nullás adóigazolást, folyószámla-kivonatot stb. online kérni - és kapni! Azaz a kért igazolást is elektronikusan kapjuk meg. Az ehhez szükséges keretprogram és a hozzá tartozó űrlapok az APEH weboldaláról ingyenesen letölthetők.
  • Cégeljárás, cégadatok
    2008. július 1-től a cégbírósági eljárásokat teljes egészében elektronikussá tették: a cégalapítás, módosítási ügyek és a cégkivonat kiadása is elektronikusan történik. Maga a cégjegyzék teljes egészében nyilvános és ingyenes, azaz bárki bármely magyarországi cég nyilvános adatait lekérheti az e-cegjegyzek.hu oldalon. A bárki alatt természetesen az összes olyan szerv, hivatal, bank stb. is értendő, aki egyébként mind a mai napig kéri a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot a mindenféle ügyintézésekhez. Megjegyzem, 30 napnál nem régebbi cégkivonattal simán meg lehet vezetni valakit, hiszen lehetett azóta akár tulajdonosváltás, ügyvezetőváltás, bármi, hogy kikértem a pecsétes papírt, miközben az online cégjegyzékben az aktuális adatok könnyedén ellenőrizhetők. Akkor tessék nekem elárulni, miért kérik mindenhol nyakra-főre a cégkivonatot???
  • Magánügyek az ügyfélkapun keresztül
    Lakcímkártya, útlevél, személyi, forgalmi, anyakönyvi kivonatok - és még egy csomó minden ügyintézéshez lehet okmányirodai időpontot kérni, és több ügyben az ügyintézést is online elindítani. Ezen kívül fontos információkat tudunk megtekinteni saját magunkról. Pl. tudjuk ellenőrizni, hogy a munkaáltatónk tényleg rendesen bejelentett-e minket; megnézhetjük, hogy milyen orvosi ellátásokat számoltak el utánunk az OEP felé, de az összes nekünk felírt gyógyszer listáját is megtaláljuk, benne a gyógyszertámogatás mértékével. Jómagam például 2005-től a mai napig 27.523 Ft értékben vettem igénybe orvosi ellátást és 1.722 Ft gyógyszer-támogatás szerepelt az általam 5 év alatt elfogyasztott gyógyszerekben. Ehhez képest ennek az összegnek több mint a dupláját fizetem - havonta!
Tény, hogy ezek a szolgáltatások nem piacszerűek, hiszen a hivatalnak nem kell versenyeznie a fogyasztók kegyeiért. A weboldalak, a programok és a hozzájuk tartozó leírások is nagyon célszerűre vannak hangolva, nem kifejezetten csábítanak a használatra. Érdekes módon egyébként a versenyszférában sem sokkal jobb a helyzet: az online intézhető ügyekhez tartozó felületek elég nehézkesek, legyen szó biztosításkötésről, villanyszámla-fizetésről vagy online banki ügyintézésről. Csak felsorolásszerűen néhány példa, mit intézek - bizonyára sokad-magammal - online:
  • Az összes banki ügy, az átutalástól kezdve a beszedési megbízáson át a pénzváltásig.
  • Villanyszámla, telefonszámla elektronikusan jön és így is fizetem a Távszámla.hu szolgáltatásán keresztül. A gázszámlát pedig közvetlenül a Gas.hu-nál, az internetes gázszolgáltatómnál intézem.
  • Biztosítások: KGFB, Casco, utazási biztosítás: Netrisk.hu
  • Utazási ügyek repjegytől a szállásig.
  • Autópálya-matrica vásárlás az OTPdirekt-en keresztül.
Hirtelen nem is tudok olyasmit mondani, amit feltétlenül szeretnék online intézni, de nem lehet. A szolgáltatóimat eleve aszerint választom ki, hogy van-e lehetőség az ügyeket távolról intézni - lehetőleg már magát a szerződéskötést is. Persze ez nem igaz a hivatali ügyekre! Szuper lenne, ha elmondhatnám: az elmúlt tíz évben okmányirodában vagy földhivatalban is annyit jártam, mint bankfiókban, de ez sajnos nem igaz. Bankfiókban átlagban évente legfeljebb egyszer járok, okmányirodában pedig csak idén voltam már legalább ötször.

Mindez azért jutott eszembe, mert a VII. Elektronikus Kereskedelem Konferenciát megnyitó Bálint Ákos (NFÜ Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóság, főigazgató) előadásában az e-közigazgatás és e-kereskedelem kölcsönhatásairól beszélt. Bíztató, hogy akad egy ember a közigazgatásban, aki látja: ez a két terület szorosan összefügg egymással. Ha az embereknek lehetőségük van az interneten nagyon olcsón repülőjegyet venni, akkor bármennyire is idegenkedtek korábban esetleg, le fognak ülni a gép elé, és ki fogják próbálni az online repjegy-vásárlást. Ha idegtépő okmányirodai sorbaállás helyett otthonról el tudják intézni a lakcímkártya cseréjét, megpróbálkoznak a szolgáltatás használatával. A két terület nyilvánvalóan erősíti egymást. További áttörés akkor történhet, ha ezek a lehetőségek integráltan is megjelennek a mindennapi életünkben. Például egy hitel-ügyintézésnél online kitöltöm a hitelkérelmet, az adószámom alapján a bank rendszere az APEH-tól online megkéri az adóigazolást, az OEP-nél leellenőrzi a munkaviszonyomat (hiszen ha fizetnek utánam járulékokat, akkor van munkaviszonyom), céges hitelnél online lekéri a cégbírósági nyilvántartásból a cégadatokat. Mi kell még? Ja, egy friss közmű számla: ennek sincs akadálya, több elektronikus számlát is tudok küldeni... Ehhez képest ma mi a valóság? Az, hogy az elektronizáltság sokszor csak akadály, mert mit kezdene ma egy bank az elektronikus villany-, gáz- vagy telefonszámlámmal? És akkor arról még ne is beszéljünk, hogy mi lenne, ha a hitelszerződést távolról, elektronikusan szeretném aláírni...

Szóval van még bőven hova fejlődni! De fenntartom azt, amivel kezdtem: a helyzet egyáltalán nem rossz, és ha megvalósulnak a már most folyamatban lévő fejlesztések (pl. földhivatal, illetékfizetés online), még jobb lesz. Az pedig már rajtunk, e-kereskedőkön is múlik, mennyire leszünk képesek ezeket a lehetőségeket a saját szolgáltatásainkba integrálni, mert jelenleg sok mindent nem használunk, amit pedig már lehetne.

4 megjegyzés:

  1. Hát nem tudom...
    A helyzet megítélésében biztosan sokat nyom a latba, az elmúlt 3-4 hét tapasztalata részemről.
    Hiszek az elektronikus ügyintézésben és vallom, hogy a remény hal meg utoljára.
    Az ügyfélkaput már megjelenésének évében elkezdtem használni, akár okmányirodai időpontfoglalásra is.
    Nem vagyok "Net analfabéta", de nem egyszer izzadtam bele.
    4 hete ellopták minden iratomat.
    A rendőrségi bejelentésnél a jogosítványom igénylésének 3 évvel ezelőtti, okmányirodai papírjait nyomtatva csatolták a feljelentésemhez, amin fényképem és aláírásom is ott van. Így történt ez a lakcímkártyám és a személyi igazolványom tekintetében is.
    Ez is alátámasztja állításod, miszerint az adatok a rendszerekben már megtalálhatók, csak senki nem használja, ha nem neki, hanem neked van rá szükséged.
    Még aznap el tudtam intézni (mint utóbb kiderült óriási szerencsével) az ideiglenes személyimet és a lakcímkártyát az okmányirodában (személyesen).
    Hazaérve nekiláttam az Interneten megkeresni, hogy melyik papíromat hogyan, mennyiért, hol fogom tudni megszerezni. Jogosítvány, forgalmi, adókártya, TAJ kártya stb... Személyes jelenlét nélkül semmit, sehol. Elméletben lehet. Eltévedve az információk keszekuszaságában, badarkodtam felhívni illetékes szervek ügyfélvonalait. Ahol felvették, kivétel nélkül azt javasolták, hogy menjek be személyesen. Akinél lehetne is levélben (Nem online. Nyomtatva, papíron.) Természetesen a hivatalok ügyfélfogadási rendje általában egybe esik és igen rövid, így egy nap szabival max. 1 papír intézhető (ugye az Internet nem alszik, nem fárad, akár napi 24 órában is használható lenne). Elvileg több is, de gyakorlatban, ha nem érsz oda a nyitás előtt 1 órával az irodához, a sorszámra sincs esélyed (amit persze már jó pénzért megvett ügyfélbesoroló rendszer ad), nem hogy az okmányra, amiért fizetsz, mert ellopták, nem adat változott benne (mi a különbség az ügyintézés oldaláról?).
    Az eltelt 4 hétben a jogosítványt tudtam még elintézni. Ha jól számolom 12 alkalommal voltam okmányirodákban (szándékos a többes szám), ahol minden alkalommal minimum 2 órát töltöttem, de még mindig nem tudom, hogy mikor lesz forgalmi engedélyem. Nem foglaltam időpontot, mert azt gondoltam, hogy felháborító, hogy 3 hétnél korábbi időpontra nem tudok foglalni. Már belátom tévedésem, nagyot hibáztam. Ha akkor bejelentkezek, már túl lennék rajta.
    Hozzáteszem a bakok és az egészségpénztár telefonon ügyintézve is max 5-5 percet vettek igénybe (tiltás és igénylés együttesen), majd 1-1,5 hét múlva kezemben voltak kártyáim a megszokott PIN kódokkal.
    A munkáltatóm személyesített, fényképes chipes rendszerű, beléptető és azonosító kártyája is meg van, a dombornyomott dolgozói kedvezménykártyám és a munkáltatómmal szerződésben álló egészségcenter szintén megszemélyesített azonosító kártyája is elkészült ez idő alatt.
    Én nagyon is siralmasnak tapasztaltam ezt a rendszert. Nem tudom, hogy kinek mibe is került ezt lefejleszteni, de állítom, hogy többe került, mint az összes nagyobb webáruház együttes fejlesztési költsége, nem említve a minőségi különbségeket.
    Nagyon nagy baj, hogy döntéshozói oldalon IT analfabéta emberek ülnek, akik még azt sem képesek belátni, hogy nekik, mint egyszerű polgároknak a helyzete is jobb lenne.
    De kérdezem én: Melyik az a közalkalmazott (felsőbb szintekről beszélve), aki kiszervezi maga alól a jól bejáratott, sok embert (és ezért rengeteg pénzt) igénylő zsíros melót csak azért, hogy azt gépesítve, emberi beavatkozás töredékének igénybevételével az állampolgárok kedvükre használhatjássák? Ki az, akiben nem merül fel, hogy ha átszervezem, akkor mi szükség lesz rám?
    De ez már egy másik téma.
    Amíg reményeink valóra válnak, mindenkinek javaslom, hogy ne hagyja ellopni iratait, azt tartsa széfben, lehetőleg földrajzilag is kellően távol több helyen, hogy ne kelljen a hivatalokkal kapcsolatba kerülnie ez ügyben. Csak az ügyintézéshez közvetlenül köthető kiadások is nevetségesen magasra rúgnak, nem beszélve a nem forintosított idővel és tehetetlen dühvel.

    VálaszTörlés
  2. Az online ügyintézés munkahelyek megszűnéséhez vezet, ezért az állami szektorban ez nem lesz bevezetve. Nincs motiváció.

    VálaszTörlés
  3. Ákos: nem hiszem, hogy a munkahelyek megszűnése szempont lenne, hiszen már eddig is sok online ügyintézést vezettek be. Elég végiggondolni, hogy az online adóbevallás (és annak alapvetően gépi feldolgozása) valamint az e-cégeljárások mennyi ember munkáját tették fölöslegessé. (És ugyanez lesz a földhivatali ügyintézéssel.) De ugyanakkor szükségessé tettek más típusú munkákat, amihez persze másmilyen tudás kell.
    Egyébként vajon mi a nagyobb veszteség? A felszabaduló munkaerő, vagy az a munkaerő (alkotóerő, lendület, vállalkozói kedv), ami az idegölő hivatali ügyintézés során veszik el?

    VálaszTörlés
  4. Most láttam a digibiz.hu-n egy szavazást, ahol arra a kérdésre, hogy "Elektronikusan nyújtja be adóbevallását?" a válaszadók 58%-a nemmel válaszolt. Figyelembe véve a digibiz.hu feltételezhető olvasóközönségét, ez az arány szerintem tragikus, és igazolja azt is, amit a posztban írok: azt sem használjuk ki, amit lehetne.

    VálaszTörlés

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)