2010. december 10., péntek

A Vatera.hu 10 éve

David Fincher a Facebook születéséről szóló filmjében érdekes mozzanat, amikor Mark Zuckerberg először találkozik a "fészbúkolj rám" kifejezéssel. Pontosan tudja, hogy ha a köznyelv egy márkanévből kifejezést alkot, az egyértelműen jelzi a márka sikerességét és elterjedtségét. A magyar nyelvben is találunk ilyen szavakat (pl. mirelite), de az internet-korszakban eddig talán csak egy ilyet született, ez pedig a "vaterázás".

November 11-én este a Merlinben ünnepelte 10. születésnapját a Vatera.hu, az online aukció új magyar kifejezésének névadója. A Vatera 20 milliárdos forgalmával a legnagyobb e-kereskedelmi vállalkozás Magyarországon, bár a cég maga nem e-kereskedő, mivel az üzleti modell, amit követ, a piactér modell. Ugyanakkor ma már nem igaz, hogy a Vatera csak aukciós oldal lenne, mivel forgalmának mintegy 60%-át fix-áras értékesítés adja, amikor is az eladók többségében profi kereskedők.

A 10. születésnap alkalmából Gerő Viktor és Csupor Erik, a cég két ügyvezetője tartott egy-egy rövid előadást a vállalkozás történetéről, adatokkal megspékelve. Most az ő hozzájárulásukkal számolok be ezekről.

A Vatera-sztori

A vállalkozás ötlete 2000-ben, egy görögországi nyaralás során született, ahol néhány fiatal magyar egyetemista azon törte a fejét, milyen internetes vállalkozást lehetne indítani. Olyan, külföldön már működő üzleti modellt kerestek, amely még nincs jelen Magyarországon. A választásuk végül az aukciós kereskedelmi portálra esett, a minta természetesen az eBay volt.

A cég alapítói még az év november 20-án összegyűltek, hogy megbeszéljék az indulással kapcsolatos összes feltételt. Az induló szájt a nyaralás helyszínéről, Vatera Beach-ről kapta a nevét, ami egy partszakasz Leszbosz szigetén.

Az alapítók közül az operatív munka nagy részét Valner Szabolcs vállalta magára, aki a legnehezebb kezdeti szakaszban, 2005-ig irányította a céget. A vezetéshez 2002-ben csatlakozott Csupor Erik, 2005-ben pedig Gerő Viktor - ők hárman azok, akik a fő felelősei a hazai internet egyik legnagyobb sikersztorijának.
A mesterhármas és "Miss Vatera" a szülinapi partin

A Vatera indulásakor nem az első aukciós oldal volt Magyarországon. A mai napig megvan az az esernyőm, amit 1999-ben a Netaukcio.hu-tól kaptam több regisztráló társammal együtt. Az oldalt külföldi tőkéből hozták létre, komoly értékesítő csapattal, akkoriban még szokatlanul nagy marketingtámogatással. Egy darabig küszködött a piacon, míg valamikor 2004-2005. táján bezárt. Hasonló sorsa jutott több más próbálkozó is. A Vaterának valószínűleg azért sikerült, mert a vezetés ügyesen megküzdött az Öt Kihívással.

A növekedés számokban

Az első teljes üzleti évben, 2001-ben a közvetített (átmenő) forgalom mértéke 11 millió forint volt, a nettó árbevétel - ami ugyebár döntően az aukciók utáni értékesítési jutalékból számrazott - 554 ezer forint. Azaz kevesebb, mint havi 50 ezer. Végül is nem rossz, a szerver fenntartása talán kijött belőle.



A nagy ugrást a 2004-es év jelentette: az átmenő forgalom az előző évi 300 millióról 1,2 milliárdra ugrott - azaz megháromszorozódott -, de az árbevételt csak a duplájára, 25 millió forintra sikerült növelni. Ennek egyik oka az volt, hogy a Vatera csak akkor számlázta ki a közvetítői díjat a felhasználóknak, ha az elérte az 1.000 Ft-ot, mivel ennél kisebb összeg esetén a számlázás költségeit is alig fedezte volna a bevétel. Ebben hozott ugrásszerű változást az elektronikus számlázás bevezetése 2008. júliusában, amikor is a számlázási költségek 93%-kal csökkentek, plusz lehetővé vált az ezer forint alatti tételek kiszámlázása is. Ez jelentős, a közvetített forgalom növekedését meghaladó mértékben növelte a Vatera árbevételét, na meg a cég értékét is.



Az átmenő forgalom 2006-ban nagyon megközelítette az 5 milliárd, 2008-ban pedig átlépte a 10 milliárd forintot (sőt, közel 12 milliárd lett), az árbevétel pedig a cég egyre javuló hatékonyságának köszönhetően 2005-től kezdett látványosan növekedni: először közel megháromszorozódott (53 után 144 millió), majd két egymást követő évben duplázódott, mígnem idén már átlépi az egymilliárdot.

A felhasználószám a 2001-es induló 6 ezer főről 2005-re húszszorosára (124 ezer) nőtt, majd a következő szűk öt év alatt ezt a számot sikerült ismét megtízszerezni: a 2010 októberében mért 1.339.000 főre.



Még néhány beszédes adat:
  • 2010. októberében 1.537.498 darab termék érhető el a Vaterán, ez a tavaly októberi termékszámhoz viszonyítva 63% növekedés
  • naponta átlagosan 11.500 aukció zárul sikeresen
  • webaudit statisztika szerint a Vatera a 9. leglátogatottabb magyar portál (egyedi látogató szempontjából)
  • a Vatera márkaismertsége a magyar internetezők körében 81%!
A Vatera kapcsán a sajtó szívesen kap fel botrányosnak látszó sztorikat, ezért igazán beszédes adat, hogy míg évente 3,7 millió adás-vétel zajlik az oldalon keresztül, a visszaélések száma mindössze 200 db./év, ami az átmenőforgalomra vetítve 0,0028%-ot tesz ki!

Befektetők

Esther Dyson
Az első komolyabb tranzakció 2004-ben történt, amikor a nemzetközi hírű technológiai befektető, Esther Dyson 650 ezer dollárral szállt be a Vaterába. Dyson személye befektetőként valószínűleg lényegében többet ért, mint maga a pénz. Mindenesetre ő és a Vatera többi tulajdonosai is feltehetően igen jó üzletet csináltak, amikor 2008-ban a Naspers médiacsoport felvásárolta az egész céget. A vételárat hivatalosan soha nem hozták nyilvánosságra, ám Christian Unger, a Naspers európai leányvállalata, az MIH Internet Europe vezérigazgatója a Computerworldnek azt nyilatkozta, hogy mintegy 15 millió euróért (akkori árfolyamon 3,7 milliárd forintért) vásárolták meg a Vaterát. (Más forrásokból 15,8 millió eurót illetve 4,7 milliárd forintot is lehetett hallani.) Egészen a Netrisk idén nyári eladásáig ez volt a magyar e-commerce piac legnagyobb értékű tranzakciója.

A Naspers 2009-ben tovább terjeszkedett a térségben, így felvásárolta a Vatera egyetlen hazai konkurensét, a TeszVesz.hu-t, majd később az Árukereső.hu-t, illetve elindította az otoMoto.hu járműhirdetési oldalt. 2010-ben a cégcsoport allegroup.hu Kft. néven egyesült, de ez nem értini a márkák további sorsát, pusztán olyan változásokkal jár, hogy pl. a két aukciós oldalt egy felhasználói regisztrációval is lehet használni.

Végül

Mi a Vatera sikerének titka? A jó üzletemberek tudják, egy ötlet önmagában semmit sem ér, a kulcs a megvalósítás. Ráadásul a Vatera alapötlete - valljuk be - nem nagy durranás, a modell pofonegyszerű, elvileg könnyen másolható - még mostanában is volt, aki ezzel próbálkozott -, emiatt a sikerben még nagyobb volt a szerepe a végrehajtásnak. Egy biztos: a srácok megküzdöttek az Öt Kihívással, úgyhogy ezúton ismételten gratulálok nekik, és azt kívánom, 10 év múlva újra ünnepeljünk együtt a 20. születésnapon!

2010. december 1., szerda

A siker titka: az Öt Kihívás

A Vatera 10 éves történetét feldolgozó posztom írása közben gondoltam végig, mi is a tartós siker titka az interneten. Arra jutottam, hogy az internetes üzleti vállalkozások sikerének titka, hogy miképpen tudnak megfelelni az egymás után következő alábbi öt kihívásnak:
  1. kihívás: a bevezetés. Ekkor kell beindítani a motort, működésbe hozni a gépezetet, ami majd egyszer valaha képes lesz profitot termelni, de egyelőre csak nyeli a pénzt, az energiát és főleg az alapítók idejét. Csak néhány apróság kell ahhoz, hogy egyáltalán valami esély legyen: üzleti modell, kínálat és kereslet. Ha ezek megvannak, erre lehet aztán építeni az eszközöket és erőforrásokat. (Mit is jelent ez? Olvasson tovább >>)
  2. kihívás: a működtetés. Amikor az üzleti modell elkezd működni, hirtelen egy rakás dolog merül fel, amire az alapítók korábban nem gondoltak, vagy nem készültek fel. Ezeket a problémákat kezelni kell, meg kell oldani, mert különben a cég - akár csak egy motor lendkereke - nem lendül át a holtponton és bedől, mielőtt még igazán működni kezdett volna.
  3. kihívás: a növekedés. Szuper: kitaláltunk egy céget, megépítettük hozzá a struktúrát, van kínálatunk, megtaláltuk hozzá a keresletet, és van üzleti modellünk, ami alapján értékesítünk - szóval belendült a motor. Ám ha jó ez a motor, akkor egyre inkább kezd pörögni, ami azzal jár, hogy zabálja az üzemanyagot, minél jobban pörög, annál többet. A bevételek is felpörögnek, de bár pontosan látjuk, hogy majd elegendőek lesznek, sőt, piszok jó üzletet fogunk csinálni, egyelőre még az a helyzet, hogy a fogyasztás több, mint a bevétel, és még 1-2-3 évig több is lesz. Itt nem lehet - vagy nem szabad - kiszállni sehogy! Abbahagyni őrültség lenne, mert minden befektetett energia elvész. Eladni a céget még nem lehet (vagy nem érdemes), mert rajtunk kívül senki sem hisz benne annyira, hogy eleget fizessen érte - szóval még bizonyítani kell. Viszont erőforrásokat, azaz főleg pénzt kell szerezni! Itt több lehetőség van: saját vagyon elzálogosítása, kölcsönkérés családtól, barátoktól, vagy kockázati tőkés bevonása. Mindegyik verzió nagyon nehéz és megvan a maga ára. A kulcs, hogy ezt az árat hajlandóak vagyunk-e megfizetni és a cég működtetése mellett meg tudjuk-e szervezni a források bevonását is.
  4. kihívás: a konkurencia. A sikerünk láttán hirtelen mindenki rádöbben, hogy azt kell csinálni, amit mi: naponta nyitnak a konkurens szájtok, akik nem csak az üzleti modellünket másolják le egy az egyben, de minden mást is, amit csak lehet és amit nem szégyellnek. Mivel részben az általunk kitaposott úton, és részben a mi erőforrásainkkal haladnak, ezért olcsóbbak tudnak nálunk lenni. Ebben az a rossz, hogy rombolják a piacot, mert teljesítményben többnyire nem hozzák azt, amit kéne, és a vevők egy része nem bennük, hanem általában az e-kereskedelemben csalódik; és az a jó, hogy versenyhelyzetbe hoznak minket és arra kényszerítenek, hogy még jobbak legyünk. A legfontosabb, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy mit tesz a konkurencia a mi kárunkra, hanem azzal, hogy tudnunk nála jobbak lenni!
  5. kihívás: az Ikarosz-effektus. Vettük az akadályokat, megfeleltünk a kihívásoknak, ott vagyunk a csúcson. Ám az internet egyik legnagyobb előnye - a piac korlátlansága - a legnagyobb hátránya is: a korlátlan piac mindenkinek korlátlanul rendelkezésére áll, a siker bármikor újra és újra megismételhető, bárki által. Ha túlságosan egyféle kínálatra, egy üzleti modellre építünk, akár a kínálat (lásd pl.: zenei CD), akár az üzleti modell (lásd: reklámozási modell) eltűnhet alólunk, ezzel másodpercek alatt elértéktelenítve a vállalkozásunkat, padlóra küldve a bevételeinket. Ki adna ma 1 milliárdot az IWIW-ért? Csak azok tudnak tartósan sikeresek lenni, akiket nem szédít meg a magasság, képesek és hajlandóak nap mint nap megújulni, és az egész sztorit újrakezdeni akár az 1. kihívástól is!

2010. november 21., vasárnap

Vadkapitalizmus az e-kereskedelemben

Legtöbb előadásomon, ahol a magyarországi e-kereskedelem számairól (is) beszélek, akad hallgató, aki megjegyzi: itt is a multik uralnak mindent. Most tekintsünk el attól, hogy a multi jelentése multinacionális, azaz nemzetközi vállalat és a felszólamlók nyilván nagyvállalatot értenek alatta, ami nem feltétlenül nemzetközi; és abba se menjünk bele, hogy a multik hány milliárd dollárt hoztak országunkba, mennyi munkahelyet teremtettek, és mennyi terméküket és szolgáltatásukat élvezi minden multizó magyar nap mint nap. Most csak azzal foglalkozzunk: tényleg a multik uralják-e a magyar e-kereskedelmi piacot?

A válasz nagyon egyszerű: nem! Sőt, a magyar e-kereskedelmi piacon a multik labdába sem rúgnak! A hazai e-kereskedelmi forgalom több mint 90 százalékát pordukáló legnagyobb cégek egyike sem multi! Ahogy már korábban megírtam: a hazai piacvezetők mindegyike néhány millió forintból gründolt garázscégből nőtte ki magát, alapítóik 8-10 éven át napi 12-16 órát dolgoztak vállalkozásukon; a cégek egyike sem épített még magának irodaházat, többségük szakadt kültelki raktárakban található, vezetőik nem járnak A8-as, 6-os, akárhányas Audin. A legnagyobbak közül kettőt, a Vaterát és a Netrisket valóban nemzetközi vállalatok vásárolták fel (a Bookline új tulajdonosa magyar magánbefektető), de csak akkor, amikor saját piacuk vezető cégeivé váltak, önerejükből. De ott van az épp most díjazott, szuperszonikus gyorsasággal növő NetPincér, amely önerejéből vált multivá, azaz nemzetközivé úgy, hogy közben eredeti tulajdonosa nem változott, sőt, épp most nyilatkozta az [orgio]-nak, hogy egyelőre nem is óhajt megválni cégétől. A multik szerepe legfeljebb a multinacionális tőke formájában érhető tetten, mivel van egy-két cég, melyet - amikor már bizonyította fejlődőképességét - kisebb befektetések segítettek a növekedésben.

Az e-gazdaságot összehasonlítva a magyar gazdaság egészével, akad egy másik szembeötlő különbség is: a sikeres cégek egyikének történetét sem árnyékolja be semmilyen korrupciós botrány, gyanús ügylet, zavarosban halászgatás, protekcionizmus, kilóra vett ingatlanvagyon, átvert beszállítók, alvállalkozók tüntetése ki nem fizetett számlák miatt, vagy magasrangú állami vezetővel való közeli rokonság, esetleg annál is értékesebb közös kollégiumi lakhely. Sikerüket tetemes állami megrendelés vagy bármiféle egyéb beavatkozás nélkül, tiszta versenyfeltételek mellett érték el, egy mindenki számára nyitott piacon.

Mindezek alapján kijelenthetjük, az e-kereskedelem az elmúlt tíz évben olyan területe volt a gazdaságnak, ahol kis tőkével, nagy szorgalommal, kitartással és tehetséggel bárkinek esélye volt rá, hogy piacvezetővé váljon. Ennek okait fejtegetve sok tényezőt szokás felsorolni: új piac, alacsony belépési küszöb, technológiai innováció, paradigmaváltás satöbbi, én viszont most egy másik szempontra hívnám fel a figyelmet, ez pedig az állami szerep hiánya. Az e-kereskedelmi piacon az állam szereplőként egyáltalán nem*, szabályozóként pedig minimális mértékben volt (eddig) jelen. Azaz az e-kereskedelemben vadkapitalizmus volt, kis túlzással: mindenki azt csinált, amit akart!


Az eredmény nem nagyon igazolja az állami szabályozás, szerepvállalás híveit. Hasonlítsuk csak össze, mire jutott az elmúlt tíz-tizenöt évben, százszázalékos állami szerepvállalással az egészségügy, a tömegközlekedés vagy a közigazgatás (pl. okmányirodák) szemben az e-kereskedelemmel! Vagy ragadjunk ki egyetlen példát: mit, mennyi idő alatt és mennyi pénzből sikerült megvalósítani elektronikus fizetés terén a közigazgatásban, illetve az e-kereskedelemben! Szerintem az összes magyar e-kereskedő együttesen nem költött annyit informatikai fejlesztésre az elmúlt tíz évben, amennyit a költségvetés egy év alatt elkölt csak a kormányzati portálra. Nem szeretném kisebbíteni az ez irányú törekvéseket: tényleg volt fejlődés elektronikus ügyintézés terén. Na de csak ennyi?! És mennyi pénzért?! Hozzáteszem, ez nem azoknak a szakembereknek a hibája, akik e területeken dolgoztak, hanem a dolog természetéből következik. A gazdaságtörténet sokszorosan bebizonyította, hogy az állam rossz gazda - és minél délebbre és keletebbre megyünk Európában, annál rosszabb.

Az internet állami szabályozása, az állam növekvő szerepvállalása ezen a területen újra és újra felbukkanó terv,  függetlenül attól, éppen ki van kormányon. A fentiek nem is annyira a jelenleg tapasztalható szándékok miatt jutottak eszembe, mivel nem féltem az internetet, úgyis lerázza magáról az óvó kezet. A tanulság szerintem általános, az internet szerepe csak annyi, hogy nyitottságával, kvázi szabályozhatatlanságával rámutatott arra, mennyivel jobban működik a gazdaság, ha az állam távol tartja magát tőle.

---
* Pontosítanék: valamennyire jelen volt az állam, pl. pályázati pénzek formájában, amivel legfeljebb torzíthatta volna a versenyt, de ez sem sikerült, szerencsére, mivel a siker ezen a piacon legkevésbé pénzkérdés. Aki tud olyan e-kereskedelmi céget, aki sikerét annak köszönheti, hogy pályázati pénzt nyert honlapkészítésre, e-kereskedelem bevezetésére vagy más hasonló célra, kérem, írja meg alább egy megjegyzésben!

2010. november 16., kedd

Mi leszek ha nagy leszek? - Stratégia és cselekvés

Mi leszel ha nagy leszel? - kérdezi Pistikét a nagypapája.
Űrhajós! - válaszolja Pistike. A nagypapa összeráncolt szemöldökkel mondja Pistikének, hogy ez nagyon szép terv, de ahhoz, hogy űrhajós legyen Pistike, bizony nagyon sokat kell tanulnia és rengeteg szerencse is kell hozzá.

Amiikor Pistike megfogalmazza azt a vágyát, hogy űrhajós szeretne lenni, akkor az életstratégiáját határozza meg. Van egy vágya, egy víziója a saját jövőjét illetően. Ez a vágy fog motivációként szolgálni élete során ahhoz, hogy vegye az űrhajóssá-válás útján elébe kerülő akadályokat, meghatározza minden választását és döntését, legyen szó iskoláról, sportról, szabadidőről vagy csajozásról. Ez tehát a stratégia.

Ahhoz viszont, hogy Pistike elérje stratégiai célját, cselekednie kell. A stratégia meghatározza az iskolaválasztást, de az iskolát el is kell végezni - ez már cselekvés, azaz operáció. A stratégia segít eldönteni Pistikének, hogy csajozás, mozizás, haverokkal lógás helyett edzésre menjen, de aztán el is kell mennie és ott keményen dolgozni. Mindezt ráadásul hosszú éveken át, kitartóan kell csinálni.

Mitől függ, hogy Pistikéből űrhajós lesz-e?
A siker függ a stratégia minőségétől, a stratégia és cselekvés összhangjától és végül a szerencsétől is. De a szerencsének csak akkor van szerepe, ha az első két tényező rendben van! (Aki nem vesz lottószelvényt, lehet akármilyen szerencsés, soha az életben  nem lesz ötöse.)

A stratégia minőségét számos külső és belső tényező határozza meg. Belső tényező például, hogy Pistike szellemileg és testileg alkalmas-e arra a terhelésre, ami rá vár. Külső tényező, hogy amire Pistike kész lesz, keresnek-e majd magyar űrhajósokat az űrhajóspiacon.

A stratégia és cselekvés összhangja azt jelenti, hogy Pistike
  • felismeri a cél érdekében elvégzendő feladatokat (mondjuk például, hogy piszkosul meg kell tanulnia a fizikát)
  • miden feladatot a szükséges mértékig és a szükséges időtartamban elvégez (meg is tanulja a fizikát, de nem amennyire tőle telik, hanem amennyire tudnia kell ahhoz, hogy űrhajós legyen és ezt mindaddig folytatja, amíg el nem érte a célt)
  • a feladatok mennyisége és a végrehajtás szükséges minősége, valamint az ehhez szükséges idő nem haladja meg Pistike képességeit és a rendelkezésére álló időt.
Mi köze mindennek az e-kereskedelemhez?
Kiderül holnap, a SzEK.org E-kereskedjünk-e - Indítsunk webáruházat!? konferenciáján, ahol Stratégia és cselekvés címmel tartok előadást erről a témáról, persze kicsit komolyabb formában, mint ahogy itt szóltam róla.

2010. november 15., hétfő

Ismét a Bookline nyert!

A Bookline.hu harmadszor is elnyerte Az Év Internetes Kereskedője Díj-at. Először 2005-ben, a díj első odaítélése alkalmával kapta meg, majd tavaly másodszor, idén pedig harmadszor. Ennyire jó a Bookline? - kérdezhetik most néhányan. Tavaly is akadtak, akik azt panaszolták, belterjes a díj, mindig ugyanazok nyernek, a zsűri a nagyoknak kedvez. A zsűri nem kedvez senkinek, ugyanis nem beszéljük meg egymással az eredményt, az értékelés egyénileg és titkosan zajlik. Az alábbiakban arról lesz szó, hogy megy a zsűrizés, mi változott és miért nyert megint a Bookline, illetve kik kapták a többi díjat.

A kiválasztás és zsűrizés menetét tavaly már részletesen megírtam. Most a változásokat emelem csak ki:
  • A mezőny szélesítése érdekében idén már nem a top 10, hanem a top 30 kereskedőből választott a zsűri.
  • Már nem volt elég a közönségszavazatok alapján bekerülni az élmezőnybe, csak azt a webáruházat értékeltük, aki egyúttal pályázatot is nyújtott be. A pályázatban a szokásos objektív adatok mellett egy rövid szövegben azt is le kellett írni, hogy a webáruház miért gondolja magáról, hogy éppen ő lehetne az adott évben a legjobb.
  • Az objektív és szubejtív értékelésnél egyaránt igyekeztünk jobban előtérbe helyezni az adott év teljesítményét, illetve az abszolút forgalmi adatok mellett az elért növekedést is.
  • Mivel az értékelendő áruházak száma megháromszorozódott, az egyéni zsűrizésnél nem több szempont alapján kellett rangsorolni, mint korábban, hanem minden szempontot figyelembe véve egyetlen rangsort kellett minden zsűritagnak felállítania.
  • Az értékelés és zsűrizés után idén először nem csak a győztest, hanem az első tíz helyezett rangsorát is nyilvánosságra hoztuk, a kapott pontokkal együtt. További fontos változás, hogy a díj nyertesén kívül a második és a harmadik helyezett is jogot kapott arra, hogy egy évig használja Az Év Internetes Kereskedője Díj második helyezett, illetve harmadik helyezett megjelölést.
Az objektív és szubjektív pontozás alapján felállt végleges rangsor az alábbi lett:
  1. bookline.hu 499 pont
  2. edigital.hu 485 pont
  3. jateknet.hu 471 pont
  4. netpincer.hu 455 pont
  5. ebolt.hu 436 pont
  6. netrisk.hu 435 pont
  7. bluechip.hu 425 pont
  8. brands.hu 416 pont
  9. bigyoshop.hu 386 pont
  10. ruhafalva.hu 343 pont
A maximálisan kapható pontszám 600, de mint látható, a győztes Bookline is csak 499-et kapott, ami jól mutatja, hogy a szubjektív szavazatokban nagy volt a szórás. Ahogy a bevezetőben is írtam: a zsűritagok egyénileg, titkosan szavaznak, tehát nem egy közös megbeszélés során választjuk ki a győzteseket. A végleges sorrend minden egyes zsűritagnak meglepetés épp úgy, ahogy a közönségnek is.

Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője a Brands.hu, a Vatera.hu által a leginnovatívabb e-kereskedő számára alapított díj tulajdonosa pedig a Bluechip.hu lett.

Peti Balázs (Bluechip), Starcz Ákos (Bookline)
és Weiler Péter (Brands.hu) a díjjal
Nem látok kivetnivalót abban, hogy a Bookline a díj hatéves története alatt háromszor bizonyult a legjobbnak. Az Oscar-díjat is van, aki háromszor megnyeri, és olyan is akad, akit hétszer jelöltek, és egyszer sem nyert, mert mindig akadt valaki, akit a zsűri jobbnak ítélt nála. 2006-ban és 2007-ben a Vatera, 2008-ban a NetPincér lett Az Év Internetes Kereskedője. Mindhárom cég üzletileg is a legsikeresebb e-kereskedők közé tartozik, de ez nem azt jelenti, hogy a díjat azok viszik, akik a legtöbb bevételt szerzik, hanem azt, hogy akik a legjobban végzik a dolgukat, azok tesznek szert a legnagyobb bevételre is. Ez is bizonyítja: az e-kereskedelmet nem lehet territoriális alapon meghódítani: a normál életben előfordulhat, hogy egy kereskedő rosszul csinálja a dolgát, de annyira jó helyen van az üzlete, hogy még így is bőven van forgalma. Az e-kereskedelemben viszont tényleg azok viszik el a forgalom többségét, akik a legjobbak.

Címkefelhő

adóbevallás (9) álláskeresés (1) árfolyamkockázat (1) atm (1) Az Év Internetes Kereskedője (6) b2b (4) b2c (14) bankkártyás fizetés (13) bizalom (10) bookline.hu (11) cégkivonat (2) devizahitel (3) digitális aláírás (5) dvd (8) e-book (2) e-business (21) e-commerce (57) e-számla (14) e-ticket (2) elállási jog (3) ellenőrzés (13) előrendelés (2) eNET (3) extraprofit (2) Facebook (14) facebookology (4) Finálév (6) fogyasztóvédelem (14) Foursquare (4) Fred Wilson (2) Gerd Leonhard (4) GKIeNET (12) goldenblog (1) hitel (1) Hollywood (1) időpecsét (2) illegális (7) internet hungary (10) Internet Kalauz (10) internetadó (2) internetes befektetés (13) IVR (1) iwiw (5) jogszabályok (22) képzés (7) know-how (20) konferencia (32) közösségi vásárlás (13) kupon (10) kutatás (23) logisztika (6) m-commerce (12) mesh (5) Mobile Hungary (1) népszámlálás (1) netpiac.hu (12) netpincer.hu (8) netrisk.hu (6) nettv (2) niche piac (1) okostelefon (15) oktatás (6) online marketing (14) ötlet (15) QR-kód (2) referencia (5) réspiac (1) rövidítések (3) sajtószemle (16) sharing economy (6) SmartCommerce (11) Smartmobil (5) startup (2) stratégia (20) szek.org (35) szemkamerás vizsgálat (1) szerzői jog (3) szolgáltatás (17) tanácsadás (17) taxi (3) televízió (9) tesco (5) toplista (5) torrent (4) történelem (14) tréning (5) tudástár (24) Twitter (5) uber (3) usability (7) ügyfélkapu (6) ügyfélkezelés (4) ügyfélszolgálat (3) üzleti modell (25) üzleti terv (15) válságadó (2) vasárnapi boltbezárás (2) vatera.hu (16) Vedd a neten (5) Vodafone (3) web5let (2) webáruház (35) webergonómia (7) webkritika (8) webshop (34) YouTube (2)